Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-18 / 240. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 16. KULTÚRA 2880 Győry Attila: „A pofonok a techno-pop korszakban is fájni fognak. Csak a világ lesz más. Nagyon más." Kedályborzoló ütközések Negyedik kötete megjelenését váija Győry Attila, a honi magyar irodalom javíthatatlan fenegyereke. Ezúttal regényt írt. Kísérleti regényt. Az Ütközésen várhatóan sokan megütköznek majd. SZABÓ G. LÁSZLÓ „Berepült", mint egy vadászlégy, pedig sokkal inkább légyvadász. Már nem vagyok az. Az utolsó légy a harmadik könyvem volt, már nem foglalkozom vele. Az Ütközés most sokkal fontosabb számomra. -Kíváncsi vagyok, hogy fogadja majd az olvasótáborom és hogyan a kritika. Kitaláltam hozzá egy műszót is. Mert a regény a techno-pop korszakban játszódik. Ez egy olyan (mű)korszak, amelynek küszöbét nemrég léptük át, tehát már benne is vagyunk. Ebben a korszakban pedig, elképzelésem szerint, nincs szükség természetre, és az emberi kapcsolatok is leszűkülnek. Mire nincs szükség? Természetre. Az én eszményképem az urbanizált világ. így képzelem el a földet, a majdani életet... a fejlődés is ezt mutatja. Tetszik, nem tetszik, erre kell berendezkednünk. Nincs értelme lázadozni. Jobb, ha beleéljük magunkat. Ha elfogadjuk a tényeket. Én maximálisan megbarátkoztam azzal, ami jön. A fogyasztói társadalom, az adatbázisok tömkelege, az Internet, a komputerizált világ, az információcsere egyértelműen a technopop előjele. A komputerizált világot azonban, hogy csak egyetlen példát említsek, a földön kívüli élet is érdekli. A tudósok most éppen a Marsra figyelnek. Az én szempontomból ez teljesen lényegtelen. Az Ütközés helyszíne Közép-Európa egyik lüktető, három-négymilliós nagyvárosa, ahol az emberek óriási sugárutakon közlekednek, mások az erkölcsi normáik, új zenék hatnak rájuk, az egész föld egy óriási beton, s a művészet is hajlik a megújulás felé. Három főhősöm, ki-ki a maga módján, az élettel, a társadalommal, a devianciájával, a szabadsággal ütközik. Lesz mit megemésztenie az olvasónak. Ebbe a témakörbe ugyanis min„Ez lesz a katarzis, a lüktető átalakulás... den belefér. Az egyik figura alkoholista író, aki azzal tartja fenn magát, hogy homoszexuális fiúknak készülő lapnak dolgozik, és esténként élményanyagot gyűjt. A másik fickó drogdíler, a harmadik pedig számítógépes víruskezelő. Egészen pontosan: vírusfojtó. Mind a három figura annak a misungját adja, ami egy modern kapitalista társadalom agyszüleménye. Az őrület, a fertő, ami az elmúlt hét év alatt eljutott hozzánk, egyre gyorsabban teljed, az emberek pedig képtelenek feldolgozni. A drog mindennapos jelenség az életünkben. Az Interneten gyilkolni, rombolni, zsarolni lehet. És mindezt vírusokkal. Számítógép-programátorokhoz jártam, hogy ne újak hülyeségeket. A drogokról pedig csak annyit: a techno-pop korszakban már nincs tea, kávé vagy alkohol, ott az ajzószerek új csoportja dívik. Mintha lubickolna ebben a világban. Vagy félreértem, és a vészcsengőt nyomkodja? Én nem akarom megoldani a helyzetet. Ráhagyok mindent az olvasóra. Döntsön ő. Állást foglalhat, véleményt alkothat. Kísérleti regényről lévén szó, írás közben mennyire „kísérletezett"? Kilencvenötben kezdtem el írni a könyvet. Volt egy ötletem, húszharminc oldallal el is készültem, aztán megtorpantam. Kilencvenhattól aztán ment minden folyamatosan. Igen, ez egy kísérleti regény, de mondhatnám azt is, hogy multimediális. Vagy hogy filmszerű. Snittekből, fiókokból áll. Ahogy ránéz a főhős a közelében feltűnt figurára, mindjárt megtudunk egy csomó adatot róla. Hogy ki ő, mit csinál, miért vette észre ót a díler? Az író figuráját önmagáról mintázta? Nem. De aki járatos az itthoni irodalmi közéletben, az nyomban rájön, hogy kiről beszélek. Annyira erős jellem, hogy Grendel Lajos azonnal felismerte, amint beleolvasott a regénybe. Első három kötetét a Kalligram jelentette meg. Ez most az Aquarius gondozásában lát napvilágot. Mivel a Kalligram nonprofit kiadó, csak jövőre tudta volna piacra dobni a könyvet, én viszont még az idén meg akartam jelentetni. S mivel főállásban könyvmenedzser vagyok, ugyanakkor kiadóm is van, ez volt számomra a leggyorsabban járható út. De a Kalligramhoz továbbra is ragaszkodom, az anya-könyvkiadómnak tartom. Mit üzen azoknak, aki az Ütkö(Prikler László felvétele) zésen majd alaposan kiakadnak? Azt javaslom nekik, ne a könyvön akadjanak ki, hanem a világon, amely körbevesz bennünket. Azon, hogy a gyerekeket drogdílerek váiják az iskola előtt. Hogy megállíthatatlanul teljed az AIDS. Hogy felborultak az erkölcsi-etikai normák. Ezzel együtt mégis azt mondja: a techno-pop hívének tartja magát. A techno-pop ugyanis eltörli a nemzeteket. Egységes nyelv lesz az egész világon. En halmozottan büszke vagyok a magyarságomra, de az általam megjelölt új korszakban nem lesz szükség nemzetekre. Száz-kétszáz év múlva a japán és a román nyelvi akadályok nélkül fog majd társalogni. Az új korszak embereit viszont nem fogja érdekelni a történelmünk, legfeljebb csak annyira, mint bennünket, hogy mi zajlott annak idején az Eufrátesz völgyében. Sok mindent elveszítünk, de kapni is sokat fogunk. Mit jósol a világnak? Egyfajta szellemi-lelki jégkorszakot? Szellemit semmi esetre sem. Inkább akkor lelkit. Bár a pofonok akkor is fájni fognak. A technopopban élők számára viszont ez a katarzis, a nagy ütközés. Ez a lüktető átalakulás. Az igazán kiemelkedő, átlagon felüli teljesítmények a rendezvénysorozat végére lassan elfogytak Pozsonyi Zenei Ünnepségek HORKAY TAMÁS A BHS vége felé az igazán kiemelkedő, átlagon felüli teljesítmények Jassan „elfogytak" és az események sora is megritkult; egy-két említésre méltó momentum azért még akadt. így például a Prágai Kamarazenekar magas művészi szintű játéka október 6án az orosz Dmitrij Berlinszkij ragyogó és minden tekintetben meggyőző szólójával Mendelssohn e-moll hegedűversenyében, vagy a Munich Opera Brass-nak, a müncheni opera rézfúvós szekciója tagjainak koncertje 8-án Ralph Scholtes művészi irányítása alatt. (Képzeljük csak el, hogy másfél órán át kizárólag a trombiták, harsonák és egyéb „rezek" méltóságteljes, tekintélyt parancsoló együtthangzásában gyönyörködhettünk! A bajorok hangszertudása és muzikalitása a tökéletesség határát súrolta, s ez nem mindennapi élményt nyújtott.) Még egy bajor, pontosabban müncheni vonatkozása volt az idei BHS-nek: a Müncheni Szimfonikusok vendégszereplésére gondolok, október 7-én. Számomra megmagyarázhatatlan, hogyan kerülhetett egy ilyen európai színvonalú és jelentős hagyományokkal rendelkező zenekar élére a cseppet sem az európai élvonalhoz tartozó bolgár Ivan Anguélov, a Szlovák NemA bajorok hangszertudása a tökéletesség határát súrolta. zeti Színház egyik karmestere (!). Talán zenén kívüli összefonódásokról lenne szó? Két „ellentétes félidő" tanúi lehettünk. Az elsőben egy zavaros és kedvetlen Genovéva-nyitány Schumanntól, valamint Paganini 5. hegedűversenye a szintén bolgár Mincso Mincsev előadásában; e szám alatt állandóan az járt a fejemben, miért kell egy zeneileg enynyire tartalmatlan, kizárólag virtuóz művet egyáltalán műsorra tűzni, és összeszámoltam vagy harminc általam ismert, jóval értékesebb hegedűversenyt. De hát Mincsev virtuozitása sem volt éppen kielégítő, hangja sokszor nyers és nem is egészen tiszta. A „2. félidőben" a zeneirodalom egyik gyöngyszemét, Brahms 4. szimfóniáját szólaltatták meg a müncheniek, szinte „maguktól" (itt mutatkoztak meg a zenekar kvalitásai!), Anguélovnak pedig volt annyi intelligenciája és zenei érzéke, hogy hagyta játszani" a münchenieket, ráadásul a tempókat és a mű karakterét is jól eltalálta (persze a szimfónia igazi mélységeit nem tárta fel). De ami a lényeg: a Brahms-zene üzenete maradéktalanul érvényesülhetett. Még egy érdekes konfrontációnak volt színhelye a pozsonyi Vigadó - október 8-án egy amerikai, rá egy nappal pedig egy ausztrál kamarazenekar „birtokolta" a koncerttermet (pontos nevük: St. Paul Chamber Orchestra és Australian Chamber Orchestra). Az összehasonlításból - legalábbis szerintem - egySZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Rusalka (19) KIS SZÍNPAD: Nyúl, nyúl (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: A velencei kalmár (19.30) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Hyppolit, a lakáj (19 vasárnap) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Kakukkfészek (19) KELET-SZLOVÁIOAI SZÍNHÁZ: A koldusdiák (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Az elveszett világ (am.) 13 Air Force One (am.) 15.30, 18, 20.30 Bean (am.) 23 OBZOR: Air Force One (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ:'

Desperado (am.) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Zűr az űrben (am.) 15 Az elveszett világ (am.) 16, 18, 20.15 A csillagokat az égről (szlov.-cseh) 16.30,18.30,20.30 Suttogj (cseh) 18 Sivatagi fehér nap (am.) 19.30 Egy faun megkésett délutánja (cseh) 19.15 KASSA ÚSMEV: Az elveszett világ (am.) 16,18.15 A csillagokat az égről (szlov.-cseh) 20.30 IMPULZ: A három testőr erotikus kalandjai (am.) 16.15,19.15 DEL-SZLOVAKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Az elveszett világ (am.) 15, 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Ál/arc (am.) 17, 19.30 GALÁNTA - MOZI: Francia csók (am.) 20 ZSELÍZ SPUTNIK: Anakonda (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Relic - A bestia (am.) 16.30, 19.30 SLOVAN: Evita (am.) 19 ROZSNYÓ PANORÁMA: Az ötödik elem (am.) 16.30,19 NAGYKAPOS ZEMPLÉN: Halálos terápia (am.) 19 (vasárnap) Kávéház, anno 1997 A várakozás értelműen az ausztrálok kerülnek ki győztesen, igaz, ők „az" Ausztrál Kamarazenekar, míg az amerikaiak feltehetően csak egy a több közül (bár a műsorfüzetben ők is mint élvonalbeliek szerepeltek). Jóval kidolgozottabb, lelkesebb, mélyebben átérzett volt az ausztrálok játéka, repertoárjuk sokszínű (Schubert, Janáček, Csajkovszkij), az amerikaiak inkább rámenős, energikus dinamizmusukkal tűntek ki. Amerikai volt a zárókoncert karmestere is, George Cleve, de ő honfitársainál jóval kedvezőtlenebb benyomást keltett: Mozart K 427-es c-moll miséjét rutinosan és egyben kaotikusan vezényelte, különösebb koncepció nélkül. így aztán a gyakorlati megvalósításban rengeteg technikai részhiba, pontatlanság csúszott be, s ez annál is szomorúbb, mivel a c-moll mise Mozart egyik atipikusan barokkos, monumentális, ritkán felhangzó műve. A záróakkord tehát elég hamis volt. És a rendezvény egésze? Erről majd legközelebb. DUSZA ISTVÁN Nincs furcsább érzése egy kávéház törzsvendégének, mint amikor egyedül ül asztalánál, s várja a többieket. Nem azért ült oda be, hogy elüsse az időt egy kávé, egy konyak vagy egy pohár bor mellett. Vár valakit, pontosabban valakiket. Akikért idejött. Vagy mégsem? Hihetik - s volt már rá alkalom: hitték is -, a dolog működik nélkülük is. Márpedig ez nem így van. Az ember kávéházba mostanság villámtalálkozókra, üzleti megbeszélésekre, s talán még randevúkra jár, na és azért, hogy bánatában kulturáltan leigya magát. (Nem alkoholizálásra gondolok, mert ahhoz túl drága hely manapság egy kávéház.) Nem kell a sárga földig, csak az asztal lapjáig, ahol megtámasztva a fejet, még gondolkodni is lehet az élet förtelmességén... Nézem a szomszédos asztaloknál ülőket. Magányosan cigarettázó lány, aki nőnek látszana, ha amolyan kollégiumi hanyagság nyomában nem feslett volna le szoknyája aljának a szegéje. Egyetemijegyzetszerű füzet fölé hajol, s a lefelé fújt dohányfüstbe még mormol is valamit... Amott minduntalan tétova mozdulatokkal rakosgatja át kávéscsészéjét egy kopaszodó férfi. Másik kezével zakója zsebében kulcsokat csörget. Amikor az ajtóban megjelenik, akit feltehetőleg várt, kimért mozdulattal hellyel kínálja. Az asztalba kapaszkodó nő nyári barnaságát őrző jobb kezének ujján körben fehér csík. Egy jeggyűrú helye... A szerelmespár a sarokban ösztönösen közelebb húzódik egymáshoz. Pedig még nem tudják, mivé változhatnak a mozdulataik az idő múlásával... A két minduntalan mobiltelefonon beszélő jólöltözött úr újabb kör konyakot rendelt, amit a pincérnő óvatosan egyensúlyozva az asztalon szétterített iratok közé helyez. Minden a maga megszokott útjátjárja. És jönnek már a többiek is. Z., a nyugdíjas nyomdász, akitől az ember mindig tanulhat jómodort. A., a filozófus, akinek a humora nélkül talán befagynának a törzsasztal kávéscsészéi. Érkezik Zs. néni is, színházi anekdotáival, és a néha-néha meglepetésként elénk varázsolt harapnivalóival. Ha csupán ennyien ülnénk körül a törzsasztalt a Lýceumban, akkor is megtudott volna az ember valamit önmagáról. Csak éppen azt nem tudja meg soha, ki volt az az újságot olvasó férfi, aki fel-felnézve a lapból, minden vendéget megbámult. Fiatal művészek kiáljítása Bazinban A fotográfia hónapja ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A bazini művelődési központ ,J\ fotográfia hónapja" címmel Thor Tamás (Samot Roth): Keresés és Kiss Róbert: Arcok elenevezésű fotográfiasorozataiból rendezett kiállítást, mely tegnap 17.00 órakor nyílt, és egy hónapig lesz megtekinthető, (zalaba)