Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)

1997-09-02 / 201. szám, kedd

6 OKTATÁS ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 2. Az SZMPSZ OV állásfoglalása Az elmúlt tanévvégén történt eseményekkel kapcsolatban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Választmánya elégedetten állapította meg, hogy 106 iskolában az alkotmányos emberi és szabadságjogainkkal összhangban kétnyelvű bizonyítványt adtak ki, illetve ahol ezt a tanulók számára nem tették lehetővé, ott a szülők sok helyen elutasították a csak egynyelj/ű bizonyítványok átvételét. Ugyanakkor az országos választmány nyugtalanítónak és veszélyesnek ítéli meg azt, hogy a becsületesen helytálló pedagógusok és igazgatók az állami szervek részéről adminisztratív nyomásnak, fenyegető zsarolásnak, megfélemlítésnek és megaláztatásnak vannak kitéve. Gazdasági és adminisztratív ürügyek leple alatt iskolákat szándékoznak megszüntetni, közös igazgatás alá vonni (pl. az ipolysági és a zselízi magyar és szlovák gimnáziumok esetében), magyar osztályokat csatolnak szlovák iskolákhoz, felszámolják a nyitrai magyar pedagógusképzést. A döntésekből következetesen kihagyják az elsődleges érintetteket: a diákokat, szülőket, pedagógusokat. Ezen lépéseket a magyar nyelvű oktatás felszámolására irányuló terv részének tekintjük, és alkotmányosjogaink csorbításának minősítjük, ezért ellenük erélyesen tiltakozunk. Kérjük a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden érintett helyen egyénileg és testületileg is tiltakozzanak az önkényes iskolaösszevonások, leváltások, elbocsátások, osztályátcsoportosítások és egyéb jogsértések ellen. Kérjük a szülőket, hogy támogassák azokat az iskolavezetőket és pedagógusokat, akik vállalták és vállalják a bizonyítványok és az egyéb iskolai dokumentumok szlovák és magyar nyelven történő kiállítását. Az SZMPSZ Országos Választmánya azzal a kéréssel fordul a parlamenti pártokhoz és képviselőkhöz, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket a jogainkat sértő intézkedések megszüntetése érdekében, és tényszerűen tájékoztassák a hazai és a nemzetközi közvéleményt a magyar iskolákat ért súlyos sérelmekről. Dunaszerdahely, 1997. augusztus 29. A tanügyi hatóságok tovább feszítik a húrt, iskoláink önállóságára törnek Ünneprontó tanévnyitó illusztrációs felvétel Kinek szálka a szemében a magyarbéli kisiskola? Ismét a régi praktikák A Szene melletti Magyarbélen, ahol jelentős számú magyar lakosság él, a hetvenes években megszüntették a magyar iskolát, s ez a tény markánsan befolyásolta a település nemzetiségi öszszetételének alakulását. Négy éve, Kovács Péternek, a szenei alapiskola igazgatójának kezdeményezésére, hosszas utánajárás eredményeként, hét gyerekkel ismét beindult a magyar oktatás. Az idén már 12 gyerek látogatja a szenei magyar alapiskola kihelyezett osztályaként működő négy összevont évfolyamot. A magyarbéli kisiskolát tavaly a vele egy épületben lévő szlovák iskola fennhatósága alá kívánta helyezni a tanügyi igazgatóság, de a területi- közigazgatási reform következtében erre nem került sor. Most ismét műsorra került az összevonás. Kovács Péter igazgató erről a következőket mondta lapunknak: ,A döntésről múlt csütörtökön szereztem tudomást. Ivan Rado šovský, az oktatási osztály vezetője kérdőre vont, miért nem tettem eleget tavalyi utasításának, miért nem adtam le a magyarbéli osztályt? Kissé csodálkoztam, mert az utasítást kiadó pozsonyi 2. számú tanügyi igazgatóság időközben megszűnt, a helyébe lépő oktatási osztály pedig nem adott ki semmiféle utasítást ezzel kapcsolatban. Pedig számos alkalommal megfordultam ott, a kihelyezett osztály minden tervünkben, kimutatásunkban szerepelt, és senkinek nem volt ellene kifogása. Radošovský közölte, hogy az osztályt a helyi szlovák iskola alá vonják. Ráadásul azt kívánta, én kérvényezzem ezt írásban a hivataluktól. Erre nem voltam hajlandó, mire másfél órás beszélgetés után Radošovský úr kompromisszumos megoldást javasolt. Ha megírom a kérvényt, mondta, úgy ő kezeskedik azért, hogy 1998. szeptember 1-től önállósítják a kisiskolát. Addig az ott oktató pedagógus ugyan a magyarbéli szlovák alapiskola személyi állományába kerülne, de módszertanilag én irányítanám. Radošovský úr eddig mindig rendkívül készséges volt, nincs okom kételkedni a szavában, de megtörténhet, hogy elhelyezik, esetleg a magyarbéli szlovák iskola igazgatója egyszerűen kitilt engem az épületből, vagy nyugdíjazza a tanítónőt, aki már elérte a nyugdíjas kort. Egyszóval sok minden történhet, és nincs garancia arra, hogy befolyásolhatnám a kihelyezett osztály sorsát. Ezért úgy döntöttem, nem írom meg a kívánt kérvényt. Szerencsére az oktatási törvény 542. paragrafusa az érintettek beleszólását is lehetővé teszi. A szülők erre hivatkoznak levelükben, amelyet kedden személyesen visznek el a járási hivatalba. A magyarbéli polgármester is ragaszkodik az eddigi helyzethez, ő is levelet írt az ügyben az illetékesekhez. Bízom abban, hogy az érintettek szava latba esik a döntésnél, elvégre értük van az iskola, -vkAnkétot szándékoztam készíteni ezzel a kérdéssel: „Mit vár a most kezdődő tanévtől?" VOJTEK KATALIN Amikor már a harmadik pedagógus válaszolta azt, hogy „semmi jót", letettem az ankétról: tanévet pesszimizmussal nem lehet kezdeni. Hamarosan kiderült azonban, hogy a válaszadók nem pesszimisták, hanem realisták voltak. A satu ugyanis tovább szorul. Tovább szorítja az a szlovák kormányzat, amely örökké a magyar kisebbség „standardon felüli jogairól" harsog teli szájjal, s amely az önállóságot az. anyagi prosperitásnál is többre tartja. Most ez az önállóság-bálványozó kormányzat a magyar iskolák önállóságára tör. Nem elégszik meg a célzatosan rendezetlenül hagyott bizonyítványügy nyomasztó tehertételével, tovább feszíti a húrt. Gazdasági okokra hivatkozva attól az aprócska kis önállóságtól is meg akarja fosztani a magyar iskolákat, ami az új fölöttes szervek, a járási és kerületi hivatalok basáskodása mellett még megmaradt. A kezdő lépés már megtörtént; Ružena Smatanová, a Nyitrai Kerületi Hivatal oktatási osztályának vezetője bejelentette a zselízi és az ipolysági magyar nyelvű gimnázium igazgatóinak, hogy iskolájukat a helyi szlovák gimnáziummal közös igazgatás alá helyezi. Smatanová jelezte, hogy a többi magyar gimnáziumra is hasonló sors vár. Hogy ennek milyen következményei lesznek, nem kell találgatnunk. A közös igazgatás egy szlovák igazgatót jelent, az ő feladata lesz végrehajtani az „alternativizálást" és a magyar nyelvű oktatás leépítését célzó egyéb intézkedéseket. S hogy beosztottjai, a magyar pedagógusok hogyan viselkednek majd ebben a "helyzetben, arról is van némi fogalmunk. Már levizsgáztak bizonyítványosztáskor, tisztelet a kivételnek. Ennek kapcsán többször elhangzott: rossz volt az a stratégia, amely a pedagógusokat „belerángatta" a bizonyítványügybe. Ezt, úgymond, teljesen a szülőkre és a magyar képviselőkre kellett volna hagyni, mert úgy legalább nem derült volna ki, milyen lágy tésztából gyúrták a magyar pedagógusokat, mennyire rövidlátók, pillanatnyi érdekeiket milyen könnyedén képesek távlati érdekeik fölé helyezni. Akik ezt hangoztatják, naivak. Érintettek között sorshelyzetekben nem léteznek kívülállók. Az a magyar pedagógus, aki a passzív kívülálló szerepét kívánja játszani akkor, amikor a magyar oktatás ellen folyik a támadás, azt jelzi, hogy nem érzi magát az ügyben érdekeltnek. De ha már a magyar pedagógust sem érdekli a magyar oktatás sorsa, akkor nagyon nagy baj van. Persze, kívülállónak lenni ké. nyelmesebb. Hivatkozni is lehet közben sok mindenre. Főleg a megélhetést jelentő álláshoz való ragaszkodásra. Állást mondok, nem hivatást. Mert aki hivatásának érzi a magyar iskolában tanítani, tudja, mit vállalt - a magyar kultúra szellemében való oktatást, nevelést. De megkapják ezt a gyerekeink? Az érvényesülés kulcsának kikiáltott szlovák nyelv és a reáltantárgyak mellett megtanulják vajon, mi is az a magyar kultúra, és mi teszi olyanná, hogy áldozatok árán is érdemes hozzá ragaszkodni, emelt fővel vállalni? Kitől várhatjuk, hogy rányissa erre a gyerekeink szemét? Olyan pedagógusoktól, akik még e kultúra hordozóját, a magyar nyelvet sem vállalják bizonyítványban, pedagógiai dokumentációban? És vajon milyen erkölcsiségre, tartásra taníthatja a felnövekvő nemzedéket a sumákoló, helyezkedő, meghunyászkodó pedagógus, akire felnézni nem lehet? Mitől jobb a nyelvünket, szellemiségünket, érdekeinket nem védő magyar igazgató, pedagógus az értékeinket, érdekeinket ugyancsak nem védő nem magyar igazgatótól, pedagógustól? Mert az előbbiek erre szoktak hivatkozni: lapítani kell, szót fogadni, különben mást tesznek a helyünkbe, de az már nem lesz magyar nemzetiségű! Akik ezt hajtogatják, nem épp a leghízelgőbb bizonyítványt állítják ki a szlovákiai magyar pedagógusközösségről. Eleve annak - finoman fogalmazva - kívülállásával kalkulálnak. Abból indulnak ki, hogy ez a közösség nem hajlandó a maga és a tágabb közösség érdekeiért cselekedni. Pedig kéthárom, vagy akár tíz-húsz pedagógust el lehet bocsátani, le lehet váltani, de a többszázuk utcára tevésével járó nemzetközi botrányt még ez a kormányzat sem szívesen kockáztatja meg. Ünneprontásnak hat a tanévnyitó napján ilyesmiről szólni? Lehet, de akkor az oktatási illetékesek az ünneprontók, ők időzítették a tanévnyitóra az aknáikat. S hogy esetleg az alapiskolák ne ringassák magukat abba az illúzióba, hogy mindez őket nem, csupán a gimnáziumokat érinti, jó ha tudják: a magyarbéli magyar nyelvű kisiskolát is a helyi szlovák iskola szárnyai alá kívánják terelni az illetékesek. Hogy az iskola ismét gyermekeink második otthona lehessen Gondolatok iskolakezdés előtt Megkérdeztem minap nyolcéves kisfiamat, akit a szorzótábla ismételgetéseinek keservei olykor-olykor könnyekre is fakasztanak: nem baj-é, hogy nemsokára kezdődik az iskola? Azt mondta, nem baj. „Talán örülsz is, hogy már kezdődik?" - faggattam tovább. Azt válaszolta, hogy örül. Ezután következett a logikus kérdés: miért? „Mert szeretnék már találkozni a barátaimmal és a tanítónénivel" - felelte. A rendszerváltás után sokszor hallottam, hallottunk, sőt mondtunk hol haragos, hol gunyoros bíráló megjegyzést felelős posztot betöltő politikussal kapcsolatban, hogy volt osztálytársait gyűjti maga köré. A fiam válaszát hallva jutott először eszembe, hogy talán a hirtelen támadt új, felelős helyzetben olyan társakra volt szüksége, akiknek tökéletesen ismerte gyenge és erős oldalait, nehéz helyzetekben való helytállásukat, akikkel együtt nőtt-érett. Eszembe jutottak nagy emberek, világhírű tudósok, művészek. Mikor életükről vallanak, milyen fontos szerep jut az iskolának! Majdnem kivétel nélkül nagy szeretettel, büszkeséggel beszélnek róla, tanáraikról, osztálytársaikról. Mert nem mindegy, hogy az ismeretek átadásának minőségén túl, milyen közegben tanul meg a gyermek - eleinte kisebb, majd egyre nagyobb és nagyobb - közösségben élni, milyen tudással és erkölcsi alapállásból tanul meg megküzdeni az élet kihívásaival. Nem véletlen, hogy az ilyen vallomások szinte kivétel nélkül az idős korosztály képviselőinek szájából hangzanak el. A mi korosztályunkból sokan azt tanulták meg, hogy nem mindig mindent, sőt bizonyos dolgokat egyáltalán nem szabad úgy elhinni, ahogyan az iskolában mondják. Azok voltak a szerencsésebbek, akik ezt tudták, mert volt, aki ezt merte, vagy kötelességének tartotta megmondani nekik. Akár így, akár úgy nevelték az embert, a lélek, a jellem nem úszta meg deformáció nélkül. Nékem, mint szülőnek (és egyúttal pedagógusnak is) az az álmom, hogy iskoláink ismét olyanok legyenek, hogy méltán megillesse őket a „második otthon" név. Ennek a megteremtése nem lesz könnyű folyamat, és bizonyára gyors sem lesz. Hiszen mind a szülők, mind a pedagógusok derékhada (vagy mindnyájuk?) éppen az előbb említett szerencsétlen generáció(k)hoz tartozik. Én azonban hiszek abban, hogy iskoláink ismét olyanok lesznek, ahová bizalommal küldhetjük gyermekeinket. Ahol nem figyeli egymást bizalmatlanul szülő és tanító, hogy vajon milyen szándék vezeti a másikat, hanem tudja, hogy az is ugyanazt akarja, amit ő. Tudják, hogy közös a céljuk, s azt közösen, egymást támogatva könnyebb lesz elérni. Hiszem, mert képesek vagyunk rá, mert alaptörvény, hogy az élet élni akar, s ha erre csak egy gondolatnyi lehetősége van, megtalálja azt. Talán nagy szavak? A kényszer is az. Ma már nem nyomorítja iskoláinkat az elmúlt évtizedek ideológiai terhe, de más veszély fenyegeti. Létük maga a tét. Ha mi nem küzdünk értük, nem lesz már mit tökéletesíteni, jobbá tenni. Többé nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy erőinket egymásra mutogatásra és bűnbakkeresésre fecséreljük, meg arra, hogy győzködni kelljen egymást: nem hagylak cserben. Ezt tudni kell. Azért kell és úgy kell dolgoznunk, hogy ezt a tudást elnyerjük. Az eszközeink megvannak hozzá. Durayné dr. Szabó Zsuzsanna Szlovák igazgatás alá akarják vonni a magyar gimnáziumokat Zselízen és Ipolyságon „Mintha háborús viszonyok lennének" Múlt szerdán igazgatói gyűlésre hívta össze a gimnáziumok vezetőit Ružena Smatanová, a Nyitrai Kerületi Hivatal oktatási osztályának vezetője. A gyűlést követően ott marasztotta az ipolysági valamint a zselízi szlovák és magyar gimnázium igazgatóit, hogy közölje velük: szeptembertől a két magyar gimnázium a helybeli szlovák gimnáziummal közös igazgatás alá kerül. Az. ügyről Nagy Béla, a zselízi gimnázium igazgatóhelyettes kérésünkre a következőket mondta: , A történtekről Gubík Jenő, iskolánk igazgatója másnap tájékoztatta a tanári kart, én is csak tőle tudom a részleteket, mivel ő vett részt az ominózus gyűlésen. Mint elmondta, a döntésre már utaltak bizonyos jelek, a folyosón ugyanis félrevonta őt a kerületi hivatal egyik dolgozója, és sokat sejtetően figyelmeztette, nagy változások várhatók. Smatanová bevezetőjében hangsúlyozottan beszélt az anyagi gondokról, és azokról a konkrétan nem taglalt racionalizációs intézkedésekről, amelyeket, úgymond, a pénzhiány tesz szükségessé. A gyűlés után külön megbeszélésre hívta az ipolysági, majd a zselízi igazgatókat. Gubík Jenőnek és szlovák kollégájának elmondta, számára kellemetlen, amit közölnie kell, de nem ő, hanem a hivatal vezetője, Štefan Fašánek döntött úgy, hogy szeptembertől 1-től a két gimnázium közös igazgatás alá kerüljön. Gubík Jenő az iskolában éppen most folyó gázbevezetéssel és több olyan dologgal érvelt, amelyeknek pénzügyi vonatkozása rendkívül bonyolulttá tenné az összevonást. Sajnos, ezzel sem változott a helyzet, csupán egy Ids haladékot sikerült elérnie, Smatanová október l-re módosította az összevonás időpontját. Állítólag az illetékesek már a közös igazgató személyéről is döntöttek, sőt a helyetteséről is, aki a régi bevett szokással ellentétben valószínűleg nem lesz magyar nemzetiségű. Mi pedig itt állunk a teljes bizonytalanságban. Eddig azért nem tudtunk érdemben előkészülni az új tanévre, mert nem tudtuk, egy vagy két osztály lesz-e, pedig az órabeosztáshoz ezt tudni kell. Most ismét rengeteg kérdés merül fel, az összevonás kapcsán. Mintha háborús viszonyok lennének, teljes a bizonytalanság és a zűrzavar, pedig már kezdődik a tanítás." Mint arról lapunk is írt, a nyitrai hivatal az idén már másodszor avatkozott a zselízi iskola életébe, természetesen, nem a magyar gimnázium javára. Előzőleg nem engedélyezte két első osztály indítását, noha 45 gyerek jelentkezett. A két osztály indítására szóló engedélyt végül, a Gyimesi-féle párt ténykedésének eredményeként, a kerület másik magyar gimnáziuma, az ipolysági kapta meg, holott annak igazgatója, Marian Sipőcz tanúk előtt kijelentette: ő nem kérelmezi két osztály indítását, neki elég egy is. Sipőcz a szülőket eleve úgy tájékoztatta, hogy ne számoljanak két osztállyal, próbálják meg inkább máshová bejuttatni gyermeküket. Az ipolysági magyar nyelvű gimnázium tanonciskolái tornatanárból lett igazgatója, aki jó barátságban állt a magyarellenességéről ismert Miroslav Pius volt tanügyi igazgatóval, s kinevezését is neki köszönhette, beosztottjaival és a szülőkkel csak szlovákul értekezik. Bizonyos vélemények szerint nem kizárt, hogy az új helyzetben ő lesz a közös igazgatású iskola igazgatóhelyettese. Jellemző, hogy zselízi kollégájától eltérően nem tartotta fontosnak tájékoztatni beosztottjait a történtekről. Jól értesült források szerint Sipőcz a Szlovák Nemzeti Párt helyi szervezetének intenzív támogatója, -vk-