Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)
1997-09-27 / 222. szám, szombat
8 HIRDETÉS -PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 27. A bizottsági ülésen is csak a kormánypártiak akarata érvényesül Csak semmi bírálat! Közérdekű napirendi pontot, az egészségbiztosítók tavalyi gazdálkodásáról szóló jelentést vitatott meg a parlament szociális és egészségügyi bizottságaPÉTERFI SZONYA Štefan Zelník államtitkár úgy vezette fel a témát, mintha az egészségügy finanszírozása körül nem alakult volna ki vészhelyzet. így aztán nem is tűnt fel neki, hogy a közölt számok eltérnek a valóságtól. Tibor Šagát (DU) közös előadó, volt egész ségügyi miniszter szigorúan a tényekre alapozva elmondta, a bizottság elé terjesztett jelentés úgy rossz, ahogy van. Főleg azért, mert noha a bizottság a jobb áttekinthetőség miatt a gazdasági kimutatások metodikájának egységesítését követelte, s a feladat teljesítését az egészségügyi minisztériumnak kellett felügyelnie, az nem tett semmit. Tibor Šagát hiányolta azt is, hogy bár köztudottan a gyógyszerkiadások az egészségügy költségvetésének 30 százalékát emésztik fel, a miniszter több éven át keveset tett a helyzet megváltoztatásáért. Az egységes metodika hiányát a koalíciós képviselők is bírálták, s nem tetszett nekik sem, hogy az egységes kimutatásokat követelő februári határozatukat a tárca A kormánykoalíció nem szavazta meg a javaslatot. nem vette komolyan. Amikor viszont az exminiszter javasolta, a bizottság rója meg a feladatát nem teljesítő Ľubomír Javorský minisztert, majd utasítsa a hiányosságok pótlására, a koalíciósok a javaslatot nem szavazták meg. Megsértődtek azon, hogy az ellenzékiek bírálni merték az „ő" miniszterüket! Csak miután az ellenzéki politikusok - felháborodva a DSZM, az SZNP és a munkáspártiak szervilitásán - a szemükre vetették, hogy csakis a pártérdekek, s nem a lakosság gondjai érdeklik őket, kaptak mégis észbe, és új, enyhébb hangzású, a minisztert nem bíráló, csupán a feladat teljesítésére utasító határozatot fogalmaztak meg, amit jóvá is hagytak. Ugyancsak hangos tiltakozást váltott ki az egészségügyi és a pénzügyminiszter tárgyalásairól szóló jelentés. Ismét az ellenzékiek bírálták, hogy noha eddig már három alkalommal tanácskoztak, az egészségügyi miniszter a parlamenti bizottság elé az augusztusi munkaértekezlet eredményeiről készített beszámolót terjesztette. Szóvá tették azt is, hogy a tárcavezető ismételten nem jelent meg a bizOottság ülésén, s bár az államtitkára nem vett részt az említett megbeszéléseken, a képviselők kérdéseire mégis neki kellett volna magyarázatot adnia. Csoda, hogy hallgatott? A következő ülésükre ismét meghívják a minisztert, ám alig várható, hogy a többségben lévő koalíciós képviselők kérdőre vonnák... NITTO EUROPE N.V., Belgium, mm Member of NITTO DENKO Corp. Japan NITTO Eastern Europe Representative Office, Bratislava is looking for: SALES ADMINISTRATOR Responsibility: Sales Administration, Customer Contacts (inside), Office Administration. (Territory: Czech Republic, Hungary) Requirements: Age approx. 27-40, Secondary school /A level, Technical University Degree an asset, Fluent English and Hungarian, Communication&Organization Skills, PC Literacy (MS Office), Common sense, Flexibility, Reliability, Permanently located in/ near to Bratislava (Male/Female). We offer: Compensation commensurate with experience and results. Interesting work in pleasant team. Please, submit your application and CV + photo within 15 days to: NITTO EASTERN EUROPE REPRESENTATIVE OFFICE, Lamačská 3, 815 20 Bratislava. VK-814 ÍDETÉS KOSZONTO ALLAS E földön a legdrágább édesapának, férjnek, nagyapának és apósnak, VERSEGHY GYULÁNAK Ipolyságra, aki 1997. szeptember 28-án ünnepli 60. születésnapját. Ebből az alkalomból jó egészséget, hosszú, boldog életet kíván szerető felesége, leánya Erika és családja, fia Herbert és családja, unokái: Ricsi, Patrik és Erika, aki külön köszöni a nagyapa szerető gondoskodását és odaadó szeretetét. Ľ V-1685 1997. szeptember 28-án ünnepli 70. születésnapját SENKÁR JÁNOSNÉ szül.JANOVICS ILONA Marcelházán. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, s további boldog, békés, nyugodt életet kíván: férje János, három fia, három menye, unokái: Mónika férjével, Mariannal, Márió barátnőjével, Krisztivel, Patrik, Réka, valamint a dédunoka, Bence, aki sok puszit küld a dédinek. KN-312 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, ismerősnek, volt diáktársnak, Gelle és Somorja lakosainak, akik 1997. szeptember 17-én elkísérték utolsó útjára a somorjai temetőbe drága halottunkat, MÉSZÁROS GÁBORT, akinek szíve 48 éves korában szűnt meg dobogni. Köszönjük a sok virágot, amellyel enyhítették fájdalmunkat. A gyászoló család 6 J • V-1714 MEGEMLEKEZES Mióta itt hagytál, üres lett a házunk, hiába keresünk, sehol sem találunk. Hitelen halálod szívünknek nagyon fáj, te voltál mindenünk, örök sebet hagytál. Oda a remény, oda a szeretet, megtörve siratunk egy kedves életet. Mély fájdalommal és könnyes szemmel emlékezünk halálának első évfordulóján a szerető férjre, édesapára és nagyapára, BUCSEK FERENCRE (Csúz), akinek 1996. szeptember 27-én, 62 éves korában dobbant utoljára szerető szíve. Jóságát, szeretetét, segítőkészségét soha nem feledjük. Drága emlékét örökké szívében őrző: felesége, három lánya, veje és unokái. J\N-.30.3 Építkezési magánvállalat előnyös fizetési feltételekkel felvesz: - építésvezetőt, - kőműveseket (teljes kőműves csoportot). Jelentkezni lehet munkanapokon 8-tól 15 óráig a 07/239 627-es telefonszámon. VSK-842 AAUNKÁT KERES-KÍNAL • AV1A furgonnal alkalmi fuvarozást vállalunk. Tel.: 0709/951 428 DS-1065 • Csehországi munkalehetőséget kínálok kitanult festők részére, szállás biztosítva. Tel.: 00420/602 476 977, 0361/326 94, 0361/493 099 V-1735 ADÁSVÉTEL írógépek eladók postán keresztül is + szerviz. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/962 253 V-1697 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásárolok. Tel.: 0810/512 210 KN-268 • Szeretné eladni csehországi Radegast IF részvényeit? Ajánlatunk még három napig érvényes! Tel.: 0818/932 97 KN-311 SVÁJCI HASZNÁLTRUHANAGYKERESKEDÉS. ÓRIÁSI VÁLASZTÉK, KEDVEZŐ ÁRAK! TEL.: 0819/731 444 VSK-95 • HOLLAND HASZNÁLT RUHA! KERESKEDŐKNEK! Keresse a legnépszerűbb szortírozott kategóriákat, s mi Önnek is meglepően kedvező árat kínálunk. Tel./fax: 0819/741 043 TEXIMPORT VS-740 • Eladó 3 m-es kombinátor és 3 m-es SZEX vetőgép. Tel.: 0818/822 44 KN-299 • Eladó 2 db kétéves, 12 kW-os POROTHERM villanykazán. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/984 18, 17 óra után. V-1709 • Eladó 40 l-es szőlőprés, szőlődaráló és 50 l-es üvegek. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0817/831 02 V-1757 • Házépítéshez villanyelosztó és felvonó eladó. Tel.: 0709/523 701 DS-1052 • RÉGI BÚTOROK ELADÓK. Tel.: 095/35 57 KN-309 • Eladó holland „Humil" téli salátapalánta, amely április végére eléri az 1.20 dkg-ot, valamint „Arkta" téli kelkáposzta-palánta. Fagyállók, fólia nélkül termeszthetők, utánvéttel is küldök. Tel.: 0709/983 97, reggel 6-tól 8-ig, este 19-től 21 óráig. V-1717 • Eladó búza, árpa, burgonya. Tel.: 0854/944 28, 18 óra után. KN-308 • Eladó árpa. Tel.: 0818/934 29 V-1734 • Eladó 100 mázsa búza, 400 korona/q. Tel.: 0818/84 30 KN-313 • Burgonya eladó, 5 korona/kg. Cím: Kalmár, Holíče - Malá Budafa 11. DS-1067 • Fejőstehén eladó. Tel.: 0709/901 98 V-1710 • Levágásra való pulykák eladók. Cím: Dolný Bar 31. Tel.: 0709/513 109 DS-1059 • AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER KISKUTYÁK ELADÓK. Tel.: 0709/928 335 DS-1060 • Eladók berni pásztorkutyakölykök, kitűnő szülőktől. Tel.: 0819/973 57 KN-306 • Eladók háromhónapos rottweiler kiskutyák. Tel.: 0819/942 821 V-1729 • Eladó PC 486-os számítógép, olcsón. Tel.: 0709/936 85 V-1747 • Eladó 4x10 m-es üvegház. Tel.: 0703/933 48 V-1733 INGATLAN • Eladó kétszobás szövetkezeti lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0709/527 045 DS-1063 • Eladó régebbi családi ház Kajaion, 4 km-re Galántától, a falu központjában (három szoba, fürdőszoba, központi gázfűtés, üvegház, melléképületek), 11 áras telken. Vállakózásra is alkalmas. Tel.: 0706/68 28, 18 óra után. DS-1053 • Eladó háromszobás szövetkezeti lakás Somorján. Tel.: 0708/624 159, 7-től 8.40ig. V-1708 • Eladó 9,55 áras háztelek Királyfiakarcsán. Tel.: 0708/622 184 V-1715 • Eladó családi ház Ekecsen. Tel.: 0709/928 255 V-1726 • Eladó háromszobás, saját tulajdonban levő lakás Dunaszerdahelyen, a Fenyves lakótelepen. Tel.: 0709/527 319, 19 óra után. DS-1064 A UT Ó-M OTO • Minden típusú autóhoz központi zár, riasztó, immobiliser, pótalkatrész eladása - szerelése. Tel.: 0903 464 256, nonstop. DS-1041 • Eladó Dacia nagyon jó állapotban. Ár megegyezés szerint. Takács Imre, Csilizradvány 106. V-1716 • LADA 1500-as eladó 35 ezer koronáért. Kadnár, 931 01 Šamorín, Obilná 1. V-1725 • Eladó zöld LADA 1200-as. Tel.: 0709/911 89 DS-1068 • Zsiguli 1200-as (1984), garázsolt, jó állapotban eladó. Tel.: 07/598 81 46 V-1745 VEGYE S • Olcsón is lehet. Nedves, penészes falak helyreállítása. Tel.: 0707/25 49 V-1599 • PARADOX és DSC ÉPÜLET- és LAKÁS RIASZTÓK. Z & S Kft. Tel.: 0905/323 626 VS-788 • Zongora-tanítást vállalok. Tel.: 0709/524 343 DS-1057 • Fiatal házaspár albérletet keres sürgősen Dunaszerdahelyen. Tel.: 0709/521 412, este. DS-1066 • FÜLGYERTYA RENDELHETŐ (NAGYOBB MENNYISÉGBEN IS). HALÁSZNÉ ORSOLIK GIZELLA, Horná 68, 946 12 ZLATNÁ NA OSTROVE. KN-310 UTAZÁ S • Kecskemét - Ópusztaszer, 1997. október 28-29. Nyugdíjasok, diákok 1150, felnőttek részére 1250 Sk. Kapcsolatfelvétel: 0819/702 077 KN-300 KULTÚR A • Fiatalok, figyelem!!! MEGA DANCE PARTY I. A Galántai Sportcsarnokban!!! 1997. október 4-én 19 órától. Sztárvendég: a HIP-HOP BOYZ és Orsi Közreműködik: DJ IMRO és MC TAKI. Jegyelővétel: Contrast club Kaskády, tel.: 0903/ 459 878, valamint: VMK Dunaszerdahely, tel.: 0709/525 751. TOTAL DANCE FESZTIVÁL 1997 Helyszín: Dunaszerdahelyi Sportcsarnok, 1997. október 31. Kezdés: 19 órakor. Fellépnek: BESTIÁK CSÁSZÁR ELŐD DESIGN V.I.P. M2M D-NIGHT FLASH Nonstop zene DJ IMRO jóvoltából!!! Vendég: DJ LOVI A mikrofonnál: MC TAKI. Jegyelővétel a dunaszerdahelyi VMK-ban, amíg a készlet tart!!! Tel.: 0709/525 751-52. Jó szórakozást kíván a FLASCH-BACK közvetítő iroda! KL-836 HiraetesTeivetei 07/5238 262