Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)
1997-09-17 / 213. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 18. P A NOR Á MA G J Tóth Károly, a Fórum Institute igazgatója: szükséges a transzformáció tapasztalatainak vizsgálata Nagyüzemi mezőgazdaság A nagyüzemi mezőgazdaság helyzetéről és ezen belül is főként a szövetkezeti transzformáció tapasztalatairól rendez konferenciát csütörtökön a Fórum Institute. Tóth Károly igazgatót ennek céljairól kérdeztük: « TUBA LAJOS A Fórum Institute a Fórum Alapítvány utódaként egyebek mellett Dél-Szlovákia társadalmi és gazdasági problémáinak kutatásával foglalkozik. A gazdaságot illetően jelenleg a szlovák-magyar vegyes vállalatok helyzetének felmérése mellett a mezőgazdaság aktuális kérdései is érdeklődésük.középpontjában állnak, hiszen ez az ágazat döntő fontosságú a magyarlakta régiók életében, nagyban meghatározza e régiók gazdasági erejét, lakosainak életszínvonalát. Miért éppen a nagyüzemi termelést választották a konferencia témájául? Elődünk, a Fórum Alapítvány a mezőgazdasággal kapcsolatban eddig három konferenciát szervezett. Ezeken már foglalkoztunk az ágazat problémáival a törvényalkotás, a finanszírozás, a feldolgozóipar és a magángazdaságok tekintetében. Emellett az ágazatban továbbra is meghatározó jelentőségű a nagyüzemi termelés, amelyen belül jeAz tény, hogy az összefogáson alapuló mezőgazdasági termelés iránt továbbra is igény van. Ezen belül azonban a kép nagyon tarka. (( lenleg főként a szövetkezetekben lejátszódó folyamatokra kell odafigyelnünk. Hogyan tud egy társadalomtudományi intézet érdemben „Ilyen jellegű vitára eddig elég kevés lehetőség volt." (Prikler László felvétele) hozzászólni ehhez a témához? Úgy érezzük, elegendő tapasztalat gyűlt össze ahhoz, hogy megkezdjük a transzformáció értékelését. Az tény, hogy az összefogáson alapuló mezőgazdasági termelés iránt továbbra is igény van. Ezen belül azonban a kép nagyon tarka. Tulajdonképpen csak egy a biztos: az egykori egységes földműves-szövetkezetek vagyonának nevesítése után az újdonsült tulajdonosok a legtöbb helyen a további közös gazdálkodás mellett döntöttek. Ennek formája azonban különböző lehet. Itt nem csak a vállalkozás jogi formájára gondolok. Ezekben a cégekben három csoport érdekei találkoznak: a nevesített vagyont birtokló jogosult személyekéi, a menedzsmentéi és az alkalmazottakéi. Ezek az érdekek különbözőek, és megfelelő összehangolásuk hiánya törvényszerűen feszültséghez vezet. Esetünkben a helyzetet bonyolítja, hogy ez a három réteg általában átfedi egymást, vagyis az érintettek egy része két, sőt mindhárom csoport tagja. Ezekről a problémákról beszélni kell, hiszen elhanyagolásuk csak kiélezi a helyzetet. Körvonalazható-e, hogy végül is milyen megoldási mód kínálkozik? Úgy tűnik, hogy egységes recept nem létezik, és hiba is lenne ilyet keresni. Sokféle modell alakult ki, attól függően, hogy helyi szinten az egyes érdekcsoportokban mennyire erős, tehetséges egyéniségek vannak jelen. Biztos vagyon benne, hogy létezik egy sor cég, ahol mindenki számára viszonylag elfogadható módon kezelik e gondokat, de olyanok is akadnak, ahol ennek érdekében még sokat kell tenni. Ilyen helyzetben nagyon fontos a tapasztalatok bemutatása és a vélemények ütköztetése. Azért is hasznosnak tartom ezt, hogy azok, akik látják: nincs minden rendben a házuk táján, ötleteket kaphassanak, hogy merre is kellene elindulniuk a helyzet tisztázása érdekében. A konferencia előkészítése során azt tapasztaltuk, hogy ezen a területen még nagyon sok a tennivaló, vagyis ilyen jellegű vitára eddig elég kevés lehetőség volt. Kik lesznek a résztvevők? A konferencia csütörtökön fél tízkor kezdődik Dunaszerdahelyen, a Perfects Nyelviskola nagytermében, a Szabadság téren. A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Díszvendége Kis Zoltán magyar földművelésügyi államtitkár lesz, aki a transzformáció ottani tapasztalatairól beszél majd. Magyarországról még egy előadás hangzik el, mégpedig az agráijegyzők szerepéről. Erről egyelőre csak annyit: az agrárjegyzők felügyelik, hogy a hozzájuk tartozó területen gazdálkodók megtartsák a legfontosabb szakmai szabályokat. Ezután pedig hazai szakmai szervezetek képviselői fejtik ki véleményüket a transzformáció utáni helyzetről. Köztük Štefan Noskovič, a mezőgazdasági szövetkezetek szövetségének a főjogásza, illetve egy tudományos kutatóintézet munkatársa, aki az első ilyen témájú országos ^ Sokféle modell alakult ki, attól függően, hogy helyi szinten az egyes érdekcsoportokban mennyire erős, tehetséges egyéniségek . . vannak jelen. \N felmérés tapasztalatait adja közre. Mivel azonban bennünket elsősorban Dél-Szlovákia problémái érdekelnek, előadóként meghívtuk az agrárkamara és a szövetkezeti szövetség duna szerdahelyi járási szervezeteinek ismert személyiségeit, Patasi Ilonát és Varga Istvánt is. A vita felvezetéséhez megkértük néhány általunk ismert, érdekes modellt alkalmazó cég vezetőjét, hogy röviden mutassák be megoldásaikat. Reméljük, hogy a jelenlévők ehhez kapcsolódva sok hasznos tapasztalatot tesznek közkinccsé. Kérdőjelek a rendőri akció kapcsán A hamis pénzt nem a nyomdában találták Duray: Mečiar tudatosan mondta... Az MK konkrét megállapodást akar ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Bakti. Mint már beszámoltunk róla, a rimaszombati rendőrség csütörtökön délután rajtaütött a 260 lakosú Bakti községben üzemelő magánnyomdán, átkutatta, és ennek során 25 millió forint értékű hamis bankjegyet foglalt le. Két gyanúsítottat a helyszínen elfogtak, néhányan személyautókkal elmenekültek. Akik ismerik Bakti községet, nehezen tudták elképzelni, hogyan menekülhettek el valakik gépkocsival a helyszínről, mert a nyomda előtt csak egy keskeny, mély árkokkal szegélyezett út vezet. Ráadásul vezetékfektetés miatt az egyik oldalát fel is bontották a közelmúltban. Baktiban jóformán senki sem (akar) tud (ni) erről az úgynevezett akcióról. Egy járókelő csütörtökön csak néhány rendőrt látott a nyomdánál. A rimaszombati rendőrség az üggyel kapcsolatosan nem adhat tájékoztatást, a besztercebányai szóvivő szerint semmi újat nem tudnak mondani. Néhány felvetésünkre elmondta, hogy a hamis bankókat nem a nyomdában, hanem Baktitól néhány kilométerre, egy autóban találta meg a rendőrség. Kérdésünkre, hogy volt-e lövöldözés, mert egy szemtanú szerint igen, és egy kocsit találat is ért, a szóvivő azt válaszolta, hogy ilyen értesülései nincsenek. A korábbi jelentésben az állt, hogy az akció során senki Több szemtanú is rendkívül furcsállja az egész ügyet. nem sérült meg, tehát nincs kizárva, hogy valóban volt lövöldözés. (tt) Tegnap felhívta szerkesztőségünket egy hölgy, s az egyik letartóztatott feleségeként mutatkozott be. Sérelmezte: keddi számunkban azt írtuk, a házkutatások során a letartóztatottaknál fegyvert találtak, pedig szerinte csak egyiküknél találtak fegyvert. Mi ezt Pozsonyból megállapítani nem tudjuk, de reméljük, hogy majd a hivatalos rendőrségi jelentés ezt a kérdést is tisztázza. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Duray Miklós, az Együttélés elnöke szerint a Szlovák Demokratikus Koalíción belüli ellentétek miatt nem sikerült a múlt héten aláírni az SZDK és a Magyar Koalíció közötti politikai megállapodást. Felrótta a DU-nak, hogy az előzetes megegyezést felrúgva közzétette a megállapodási javaslatok szövegét. A rövid szövegváltozattal összefüggésben aláhúzta: ez az MK számára elfogadhatatlan, mivel csak formális dolgokat tartalmaz. Duray szerint a megállapodásnak konkrétumokat kell tartalmaznia, hogy ne adjon lehetőséget eltérő értelmezésekre. Az Együttélés elnökének meggyőződése: Mečiar kormányfő lakosságcserével kapcsolatos sportcsarnokbeli kijelentését átgondolt lépésként kell értékelni. Emlékeztetett arra, hogy Vladimír Mečiar hasonló kijelentést tett három évvel ezelőtt, tótkomlósi látogatása során is, ám az ottani szlovákok erre nem reagáltak. Duray szerint egyelőre kérdéses, hogy mostani nyilatkozata hátteréRÖVIDEN Az ENSZ-közgyűlés 52. ülésszaka New York. A globális kihívások és a folyó nemzetközi ügyek mellett bizonyosan a világszervezet reformjáról esik majd a legtöbb szó az ENSZ-közgyűlés 52. ülésszakán, amely a hagyományos időpontban, szeptember harmadik keddjén nyílt meg az ENSZ New York-i székházában. Az ülésszak elnökévé Hennagyij Udovenko ukrán külügyminisztert választották. A 185 tagországot átfogó fórum munkája a háromhetes általános vitával válik igazán komollyá. (MTI) Robbanás a diszkó előtt Lemešany. Bomba robbant tegnapra virradóra az Eperjesi járásbeli község diszkója előtt. A robbanás kárt okozott a Jednota, a posta és egy közeli cég épületében, illetve néhány családi házban. Személyi sérülés nem történt. (TA SR) Elfogták a kétszeres gyilkost Pozsony. Vasárnap a Durgalova utcai élelmiszerüzletben a rendőrség letartóztatta az országosan körözött Viliam F.-et. Azzal gyanúsítják, hogy részt vett a Lamacsi úti kettős hajléktalan-gyilkosságban. (TA SR) Kábítószergyártókat lepleztek le Nagyida. Vadkenderből marihuánát állított elő az a négy, 19 és 22 év közötti fiatal, akiket a rendőrség a múlt pénteken tartóztatott le a falu egyik lakatlan családi házában. Kiderült, a rendőrség az önkormányzatokkal és az államigazgatással együtt keresi a vadkenderültetvényeket, de a gyanúsítottakra csak akkor csapnak le, ha az alapanyagból már kábítószert is gyártottak. (TA SR) Új rádióigazgató Pozsony. A parlament közművelődési bizottsága tegnapi ülésén úgy döntött, hogy a plénumnak javasolja Ján Tužinskýnak, a Szlovák Rádió már lemondott igazgatójának leváltását. Utódjául Jaroslav Rezníket, a rádió kassai stúdiójának vezetőjét ajánlja. (TA SR) Mečiar megállapodásra törekszik a sajtóval? A kiadókkal már tárgyalnak is ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Magda Pospíšilová miniszterelnöki szóvivő a kormányülés tegnapi sajtótájékoztatóján ismételten cáfolta, hogy Mečiar kormányfő Győrött lakosságcserére tett volna javaslatot Horn Gyulának. A szlovák miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatával kapcsolatban, miszerint érvényesíteni fogja jogait az erről másként tájékoztató lapok kiadóival és újságíróival szemben, Magda Pospíšilová közölte: „már megkezdték a tárgyalásokat a bíróságon kívüli megállapodásról", de a szóvivő ugyanakkor elzárkózott attól, hogy részletekbe bocsátkozzon. Lapunk érdeklődésére közölte, hogy a tegnapi kormányülésen nem volt napirenden a múlt heti CEFTA-csúcs, Mečiar szokásához híven csak tájékoztató jellegű beszámolót tartott. Azt állította, hogy tegnap - legalábbis a sajtótájékoztató kezdetéig nem került szóba a szombatra tervezett magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó sem, illetve a szlovák diplomácia irányítójának tárgyalási jogosítványa ezen a fórumon. Ez azért érdekes, mert Mečiar pénteki rádiónyilatkozatában bejelentette, hogy bizonyos tények miatt a kormánynak át kell értékelnie a találkozót, illetve annak tartalmát. Szlovák sajtókörökben felvetődött annak a lehetősége is, hogy a szlovák fél esetleg lefújhatná a szombatra tervezett külügyminiszteri találkozót. G. A. ben konkrét terv húzódik-e meg, vagy csupán választásikampány-eszközról van szó. Bauer Edit elégedetlenségének adott hangot az alkotmánybíróság nyelvtörvényre vonatkozó döntése miatt. Megjegyezte: ha a szükséges törvények hiányából adódó alkotmányellenes helyzettel a testület nem foglal kozhat, miként lehet az alkotmányosság, a törvényesség legfőbb őre? Batta István alelnök az ELDR múlt heti kongresszusáról szólva kiemelte, hogy Petőcz Kálmánt, az MPP alelnökét választották meg az ELDR egyik alelnökévé. Nagy fontosságúnak nevezte az osztrák Liberális Fórum képviselői által beteijesztett határozati javaslatot is, melyben az ELDR felszólítja a szlovák kormányt a kisebbségi jogok megtartására. Az európai liberális párt egyúttal felszólítja az Európa Tanácsot az Európai Bizottság és az EU Agenda 2000-ben foglalt azon javaslatának támogatására, hogy Szlovákiával mindaddig ne kezdődjenek tárgyalások, amíg nem teljesíti a felvételhez szükséges feltételeket. (horváth) A Demokrata Párt kidolgozta a javaslatait Fejleszteni kell az igazságszolgáltatást ÚJ SZÓTUDÓSÍTÁS Pozsony. - Ma, amikor számos bírósági pemek politikai vagy gazdasági háttere van, meggyőződésem szerint a bíróságok függetlenségének és az ügyészség független jogállásának szavatolása az az utolsó garancia, amely megakadályozhatja a totalitarizmushoz való visszatérést - jelentette ki tegnap Ján Hrubala, a Demokrata Párt jogi szakértője. Ezután Emest Valko ügyvéddel és Ján Lángoš pártelnökkel együtt ismertették a párt elképzeléseit a szlovákiai bíróságok és ügyészségek fejlesztéséről. Szerintük be kell fejezni a bírósági hatalom elválasztását a végrehajtói és a törvényhozói hatalomtól, és ezzel kizárni a bírósági döntéshozatal bármiféle (politikai vagy más jellegű) befolyásolását. Az illetékes önkormányzati szerveknek (például bírói tanácsoknak) lehetőséget kellene kapniuk, hogy az egyes bírákkal szemben felmerülő vesztegetési vádaknak maguk is utánajárjanak, ami viszont nem jelentené a büntetőeljárásban részt vevő szervek tevékenységének helyettesítését. A Demokrata Párt a bírákat és az ügyészeket be szeretné vonni a törvényalkotási folyamatba, emelni kívánja továbbképzésük színvonalát, illetve konkrétan átgondolt és megfogalmazott intézkedésekkel növelni az igazságszolgáltatás igazságosságáért érzett felelősséget maguknál a bíráknál is. Tegnap a DP képviselői hangsúlyozták, hogy az említett célok egy része a jelenleg érvényes törvények következetes megtartásával is elérhető, a többihez viszont a vonatkozó törvények módosítása szükséges. (fekete)