Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)

1997-09-17 / 213. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 18. PA Nor Á MA G J Lehet lovagolni! Négy csikó a ranchon PPZSONYPÜSPÖKI Ranč 4C a neve annak az új te­lepnek, amelyet Pozsony­püspöki mellett alakított ki a Cigánek család. A közönségnek szombaton nagyszabású lovas­show-val mutatkoztak be. A program csúcspontját . három kiscsikó keresztelője jelentette. Lucia Cigáneková ezzel kapcso­latban elmondta, hogy húsz, ki­futóval is ellátott boksszal ren­delkeznek. Ezekben jelenleg 12 hátaslovat és négy csikót nevel­nek. A fővárosiak között nagy az érdeklődés a lovaglás iránt, és szándékuk szerint elfogadható díjszabással ezt igyekeznek is ki­elégíteni. (TA SR) Emlékművet avattak a Rozsnyói járásban Nem hívtak neves vendégeket Lekenye: összefogott a falu, mindenki segített Újraindult a magyar iskola Túlzott leegyszerűsítés az a magyarázat, hogy 1993­ban azért szűnt meg Lekenyén a magyar iskola, mert nem volt elég alsó ta­gozatos korú gyermek. AMBRUS FERENC Mert a valóság más. Vajon sok magyar szülő miért adta szlovák iskolába gyermekét akkor és még ma is? Érzékeny, nehéz kérdés - mondják. Ám aligha le­het megkerülni, ha e kis, Sajó menti község magyar iskola­ügyéről szólunk. Szeptember elején Lekenyén új­ra megnyitották a magyar kisis­kolát. Szép és nagyon jó ez, kü­lönösen a mostani ínséges idők­ben. Néhány kitartó ember aka ratának a dicsérete. Meg azoké a szülőké, akik hisznek a magyar iskolában. - Már tavaly is kérték a szülők, hogy segítsük az iskola újraindí­tását - mondja Kozsár Erzsébet, Lekenye és a hozzá tartozó Tiba polgármestere. Önkormányzati keretből újítottuk fel a reformá­tus egyház tulajdonába vissza­került épületet. Ezt kellett ten­nünk, mert pénzt nem kaptunk rá sehonnan. A szülők is, meg mások is szívesen segítettek a munkában, akiket csak felkér­tem. Jöttek, dolgoztak az embe rek, amikor csak tehették. Kell a falunak az iskola, érzik ezt itt so­kan, hiszen azok, akik az itteni magyar iskolából indultak, többnyire közép- és főiskolát vé­geztek. A polgármester asszony szorgal­mas szervezője és irányítója volt az iskola újraindításának. Ö is, a szülők is helyben lakó pedagó­gust szerettek volna a kis lekenyei iskolába. Nagy Kriszti­na, a közeli Pelsőcön oktató ta­nítónő szívesen jött haza a hívó szóra. Már az augusztust is az is­kolában töltötte, segített a fel­újításban, készült a tanévre. - A legnagyobb gondom az volt, hogy sokáig képtelen voltam Helyben lakó pedagógust szerettek volna. tankönyveket szerezni. A közel­ben lévő iskolák nem tudtak se­gíteni, végül is Tornaijáról kap­tam könyveket. Gond van még a vízzel, nem maradt már pénz a gáz bevezetésére, de bízom ben ne, hogy ezek a gondok is meg­oldódnak. I lét elsőssel indult új­ra az iskolánk. Szeretnék igé­nyes lenni velük szemben, minél többet adni nekik, olyan környe­zetet teremteni, hogy szívesen járjanak iskolába. A régi, szép tornácos épületben újraindított kisiskola és a fiatal, lelkes peda­gógus nagy érték a falu számá­ra. Mert Lekenye köz- és kultu­rális életének központja lehet. CSOLTÓ Vasárnap délelőtt avatták fel a két világháborúban elesettek fel­újított emlékművét e rozsnyói járásbeli községben. Nem hívtak illusztris vendégeket, „csupán" a falu apraja-nagyja volt jelen, amikor František Labanc plébá­nos megszentelte a borzavai kő­ből épült falat és a benne elhe­lyezett márványlapokat. Fejes Győző polgármester beszédében nem voltak frázisok, röviden szólt arról, jó lenne, ha minden­ki, aki az emlékmű mellett elha­lad, legalább egy szál mezei vi­rágot tenne a talapzatára, hogy a kovácsolt vasból készített kis „sírkert" soha ne legyen virágok nélkül. A plébános pedig ki­emelte: az elesettek fiatalok vol­tak, akiket kényszerítettek arra, hogy fegyvert fogjanak. Felkérte a híveket, mondjanak el egy imát a nemzetek megbékélésé­ért. Az ünnepségnek talán nem volt előre kidolgozott forgató­könyve sem, érzésem szerint mégis nagyon jól sikerült; így nemcsak a borzovai kőből épí­tett emlékmű lesz maradandó... Az első világháborúban eleset­tek emlékére Csoltón 1937-ben avattak emlékművet, ám az idő vasfoga kikezdte. Azért döntött úgy az önkormányzat, hogy sa­ját költségére átépítteti a kőfa­lat. Azzal a módosítással, hogy az első világháborúban elesett 24 helybeli lakos neve fölé egy táblára rávesették a második vi­lágháborúban elesett négy kato­náét is. 1937-ben az akkor 9 éves Peprík István mondta el „A Kárpátokban szerteszórva, s a Duna mentén délre lenn, Pihen sok hősünk elhagyottan, jeltelen sírokban, névtelen..." kezdetű verset. Az azóta már ősz hajú férfi most vasárnap ismét elsza­valta a verset, (farkas) A kormánytól támogatást kértek Új templomokhoz Vágsellye. A szlovákok áttelepü­lésének 50. évfordulója tisztele­tére evangélikus napot tartottak szombaton Vágsellyén. A mint­egy 1200 hívő előtt Július Filo püspök prédikációjában azt hangsúlyozta, hogy az európai integráció keretében zajló folya­matok, az új lehetőségek, mun­kahelyek keresése közben egyre fontosabb szerepe van az igazi haza fogalmának. Memorandu mukban arra kérik a kormányt, hogy járuljon hozzá a Vág­sellyén, Szereden, Tőketere­besen, Izsán és Léván építendő templomaik költségeihez, s ezzel bizonyíthatná: fogékony a ve­gyes lakosú területeken élő szlo­vákok igényei iránt, (r) NAGYKÜRTÖS Ötpárti felhívás A Szlovák Demokratikus Koalíció öt pártjának nagykürtösi já­rásbeli szervezetei szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkoza­tukban elítélik a szlovák kormányfőnek a téglamezei sport­csarnokban szeptember 4-én elhangzott szavait, amelyekkel leplezetlen módon gyűlölködést akart szítani az ország szuve­rén állampolgárai között. Az alkotmány kivétel nélkül min­denki számára biztosítja a hazához való jogot. A nagykürtösiek felhívják az ország állampolgárait, ne engedjék, hogy bárki is nemzetiségi és etnikai konfliktusokba rángassa bele őket. (Ú) SZLOVÁKGYARMAT Csúcsforgalom a határátkelőn A hétfői munkaszünetet a határ menti települések lakosai kö­zül sokan használták ki magyarországi bevásárlóútra. A nagykürtösi régióban Balassagyarmat közelsége és hétfőnkén­ti, ún. lengyel piaca miatt reggeltől egészen délig rengeteg személyautó sorakozott a szlovákgyarmati határátkelőhelyen. Egyesek, látva a kígyózó sorokat, kocsijukat a parkolóban hagyva inkább gyalogosan keltek át a határon. Az útlevélkeze­lők szerint mintegy 18-20 ezer ember lépte át tegnap a szlovák-magyar határt, (-dzsár) IPOIYNYÉK Hagyomány-felelevenítés Vasárnap a községben régi hagyományt elevenítettek fel a szü­reti ünnepséggel. Színpompás felvonulással kezdődött, és tar­talmas kulturális műsorral folytatódott a sportpályán felállí­tott színpadon az önkormányzat és a Csemadok-szervezer kö­zös rendezvénye. Fellépett Csinger Gabriella énekes, a helyi nyugdíjasok férfi-éneklőcsoportja, a Csemadok helyi szerveze­tének vegyes kara és tánccsoportja, az ipolybalogi Flóra leány­kar, a kelenyei asszonykórus, a čelovcei folklóregyüttes és a somorjai Csalló néptáncegyüttes. Az ügyességi verseny is érde­kes színfoltja volt a műsornak, (b. gy.) UPTÓSZENTMIKLÓS Véget ért a szezon A demänovái jégbarlangban szeptember 14-én véget ért az ez évi látogatási szezon. Idén 53 ezren tekintették meg, hétezer­rel kevesebben, mint tavaly. A látogatók kétharmadát külföldi, főleg német, magyar, lengyel és holland turisták tették ki. A barlang 1998. május 15-én nyitja ki újra kapuit a látogatók előtt. (TA SR) A napokban Zólyomban rendezték meg a szlovák és cseh erdő­munkások versenyét, amelyen morvaországi, pontosabban vsetíni győzelem született. A képünkön látható győztes, Miroslav Gerza és társai a láncfűrész kezelésében mérték össze tudásukat. (TA SR-felvétel)a VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉG, TALAJ MENTI FAGY IS ELŐFORDULHAT, 20-24 FOK Vadnyugati hangulat Pozsonypüspökiben (TA SR-felvétel) ORVOSMETEOROLÓGIA Besztercebánya PÁRIZS 24 23 M-24 Itomárom TUNISZ 31 A Nap kel 06.33 - nyugszik 18.59 órakor. A Hold kel 20.05 - nyugszik 08.25 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 290, változatlan; Medve: 110, árad; Ko­márom; 165, apad; Párkány: 90, apad. Derült lesz az ég, helyenként felhősödés. A völgyekben reggel köd is előfordulhat. A nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul, amihez gyenge, déli szél társul. A lehűlés miatt a síkságokon reggelre helyenként talaj menti fagy is kialakulhat. Csütörtökön tovább tart a derült idő, pénteken viszont már meg­növekvő felhőzettel, elszórtan záporokkal kell számolni, a he­gyekben havazás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön 20 és 24, pén­teken 16 és 20 fok között alakul. Ma a hőmér­séklet és a pá­ratartalom szempontjából kedvező lesz az időjárás. A ked­vező hatásoknak köszönhetően jó lesz a szellemi és a fizikai telje­sítőképesség, rövid a reakcióidő. De a szívbetegek ne becsüljék túl az erejüket. A reggeli órákban megnövekedhet a levegő szeny­nyezettsége, ami az ipari körze­tekben nehézségeket okozhat a légúti megbetegedésben szenve­dőknek. Ez azonban napközben megszűnik. Az alacsony vérnyo­másúaknái migrénes fejfájás és enyhe szédülés jelentkezhet. Csütörtökön a MŰNK A W/V i AZ ÜJ SZÓ IWHUKLĽTE ÁILASKÍNÁLAT, TANÁCSADÓ -bail • Munka és család • Kelet-európai bérek • Alkalmi munka - napi ötvenesért

Next

/
Thumbnails
Contents