Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-07 / 181. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 7. Kilc az egyenlőbbek? V. KRASZNICA MELITTA Az aratás megkezdése óta a földművelési tárca heti rendsze­rességgel tájékoztatja az újságírókat a betakarítás menetéről, az árak alakulásáról stb. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen a lakosságot informálni kell a helyzetről, a minisztérium állás­pontjáról az egyes kérdéseket illetően. A baj ott kezdődik, hogy csupán a kiválasztott újságok munkatársai vehetnek részt ezeken a minisztérium szóvivője által találkozóknak titu­lált sajtótájékoztatókon. Vagyis azok, akik az ő szájízük sze­rint írják tudósításaikat, kommentárjaikat. Mi a hivatalos in­doka ennek a furcsa megkülönböztetésnek? Majkútová szóvi­vő szerint nincs megfelelő helyiség a minisztérium épületében, ahol a meghívott 8-10 újságírón kívül többen is elférnének, az egyetlen nagyobb teremben ugyanis az árvízstáb székel, ta­nácskozik, értekezik, vagy amit akarok. Igaz, következő mon­datával már megcáfolta ezt a kijelentését, elárulta ugyanis, hogy csak a „fő médiumokat" hívják meg, és az Új Szó nem tar­tozik közéjük. (A kormány szócsövének számító Slovenská Republika, amelynek példányszáma hozzávetőlegesen meg­egyezik az Új Szóéval, természetesen odatartozik.) Ellenveté­semre, hogy lapunk olvasóinak 80 százaléka valamilyen mó­don kötődik a mezőgazdasághoz, és közvetlenül vagy közvet­ve érintett e témában, azt válaszolta, hogy a sajtóiroda kiadja a hírt, vegyük át mi is onnan. Vitatkozni nem lett volna értel­me, hiszen egy sajtószóvivőnek nem kell magyarázni, hogy új­ságírói szempontból mit jelent az első kézből kapott informá­ció, az objektív tájékoztatás stb. Mivel tehát a szóvivő nem győzött meg igazáról, a legközelebbi „találkozóra" elmentem ­bár meghívót lapunk ezt követően sem kapott. Miután észre­vett a várakozó újságírók között, közölte, állva kell majd vé­gighallgatnom az államtitkár tájékoztatását, mert - mint aho­gyan már a telefonban is mondta - helyszűkében vannak. A szlovák televízió munkatársa udvariasabb volt, mint a minisz­térium - ahol, úgy látszik, pótszékek sínesnek -, és átengedte a helyét. Mondanom sem kell, ezek után a felkínált kávét sem fogadtam el, hátha annak az ára is hiányozna a tárca költség­vetéséből. KOMMENTÁR JEGYZET Maffiózók? ügynökök? FEKETE MARIAN Levágott fejekről, szőnyegbe csomagolt, tavakba süllyesz­tett, csomagtartóba rejtett, elégett vagy felaprított hul­lákról tudósít gyakran a lapok címoldala. Ezek a hírek in­kább csak azután jelentek meg, hogy Robert Remiáš, az ifj. Kováč elhurcolásának ko­ronatanújával kapcsolatot tartó titkosszolgálati ügynök máig kiderítetlen, nagyon so­káig alvilági kapcsolatainak és autója műszaki meghibá­sodásának emlegetésével kö­dösített körülmények között pusztult el. Utóbb kiderült: műszaki meghibásodásról szó sem lehetett. Még utóbb a közvélemény is mind több robbantásos, kalasnyi-kowal, távcsöves puskával, esetleg rövid csövű kézifegyverrel el­követett gyilkosságra figyelt fel. Maffiák közötti leszámo­lás? Az alvilág szerint a a szlovák titkosszolgálatnak is köze volt néhány ilyen kivég­zéshez. Megerősíteni vagy cá­folni ilyen híreket nem lehet. Ennek ellenére sokatmondó tény: amikor a titkosszolgálat egyik vezető, a moszkvai KGB-iskolán végzett munka­társának fia, aki úgyszintén a titkosszolgálat alkalmazásá­ban állt, csak úgy véletlenül önmagát robbantotta fel, a testvére jelenlétében. A tit­kosszolgálat tevékenységét szabályozó 1993. évi 46. sz. törvény szerint a Szlovák In­formációs Szolgálat beszerzi, összegzi és kiértékeli a híre­ket, hogy azokat az illetékes állami szerveknek átadhassa. E törvény szerint a SZISZ tag­jai fegyverviselésre, illetve fegyverhasználatra is jogosul­tak. De robbanóanyagokról a törvény nem tesz említést, egyes lapok értesülései sze­rint viszont a Cégnek a pozso­nyi Ligetfaluban robbanó­anyag-raktára van. Ha ez igaz volna, akkor Ivan Lexával, a titkosszolgálat igazgatójával, illetve munkatársaival szem­ben azonnal bűnvádi eljárást kellene indítani, hiszen a Btk. 185. paragrafusa szerint a robbanóanyagok engedélye­zetlen birtoklása, halmozása stb. akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntet­hető. Az említett raktárban a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság is körül­nézhetne. De ez, a bizottság összetételét tekintve ugyan­úgy nem lesz szándékában, mint ahogy az ügyészség sem fogja kivizsgálni, hogyanju­tott a titkosszolgálat egyik al­kalmazottja Semtexhez, és ki ellen akarta alkalmazni, illet­ve kit, kiket robbantott fel ad­dig, amíg saját magát is a po­kolba küldte. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit-kultúra- (5238313), SidóH. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUB1APRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. voxnova.sk Minden diktatúra akkor kezdi ásni a saját sírját, amikor az első engedményt teszi - Géza, te már megint az alkotmánybíróság döntéseit magyaráztad a kocsmában?! (Gossányi Péter karikatúrája) TALLÓZÓ A csinovnyik esze Nádas Péter kitűnő tanul­mánya, a Nappali házban, Aczél György figurájáról Révész Sándor monográfi­ája kapcsán ismét feleleve­nítheti a volt kultúrcézár körül a Magyar Hírlapban is lezajlott vitát. Szá­momra úgy tűnik, van­nak a kérdésnek a vitatott személyen túlmutató, ál­talánosítható tanulságai is. LUKÁCSY ANDRÁS Nádas tanulmánya megerősít például abban, hogy Aczél szitu­ációjának magvát rajta kívül a diktatúra természetében keres­sem, hiszen a diktatúra kivétel nélkül fazonra nyír mindenfajta intellektust - ha hatalomban akar maradni. Aczél belső konf­liktusa az volt, hogy kulturális igénye differenciáltabb volt, mint amit a puha diktatúra tű­réshatára megengedett, s ezt (is) oldotta fel a híres alkotók­hoz való parvenügyanús közele­désben. Valóban két ember la­kozott benne: egy hivatalnok és egy privát; ő mindkettőnek meg akart felelni - ám végül mindig a hivatalnok kényszerült győz­ni. Sok rosszat el lehet róla mon­dani: hogy veszélyesen szubjek­tív, sőt rögeszmés volt, hogy el­lenfeleinek aggály nélkül ártott is - sosem volt azonban a velejé­ig cinikus. Kérem az olvasót, ne kapja fel a fejét. Egyrészt sokáig hitt az eszmében (ezt előélete tanúsítja), másrészt bízott ab­ban, hogy reformokkal meg­menthető valami abból, amit ő szocializmusnak gondolt. Ez persze mégsem vall kifejlett szürkeállományra, hiszen axio­matikus, hogy minden diktatúra akkor kezdi ásni a saját sírját, amikor az első engedményt megteszi. A konfliktust, amit az a körül­mény idéz elő, hogy a csinov­nyik különb intellektus mesteré­nél, sok példa támasztja alá. A közelmúltban a náci titkosszol­gálat főnökének, Walter Schellenbergnek memoárjait ol­vastam: hatodik-hetedik ember volt a Reich élén, majdnem Aczél szintje. Kiváló elme a megannyi felkapaszkodott bug­ris között, kritikai érzéke kitű­nő: és nem lévén fanatikus sem, szellemi fölénye piedesztáljáról ítéli meg Führerét. De szolgálja. Amikor a memoár íródott, már nem volt szüksége aprólékos, tisztázó magyarázatokra: a há­ború után békében élt a Dolomi­tok között. Bizonygatja, miért volt szükségszerű a fasizmus ilyen csúfos bukása. Nem hall­gattak rá. „Ettől kezdve szolgá­lataimra már nem tartott senki igényt" - írja nem kevés éllel és némi önsajnálattal, hosszas bé­ketapogatózásainak végén. Akár meg is hatódhatnánk a könyv olvastán, ha nem szólná el magát néha. Például a dániai Gauleiter esetében, akinek erő­szakos módszerei felborulással A diktatúra vastörvé­nye: csak egyetlen akarat érvényesülhet. fenyegették a vazallussá tett or­szág látszatbékéjét. „Amit ön akar - mondotta a renitens hely­tartónak -, az nem a birodalom érdeke. Ez az utolsó szavam, és ne próbálja meg a birodalom ve­zetőit zsarolni. Nem tudom, lesz-e önnek egyáltalán alkalma a további kibontakozást akár nézőként is szemlélni." Másutt tervszerű fejlesztőmunkájának szép bizonyítékaként közli: „Előttem az európai titkosszol­gálatok afféle föderációja lebe­gett, amely egyfajta kiterjedt hírközpont is lehetne." Szép. De nincs új a nap alatt. Hozzáfűzi ugyanis, hogy szervezőmunká­jához fel akarja használni arab kapcsolatait, hogy „a Balkán isz­lám népességét és a Szovjetunió türk népeit is bevonjuk ebbe", így fest egy humanista entellektüel a Harmadik Biroda­lom elitjéből: Redl ezredes esz­mei unokaöccse. De vehetek másik példát is, egy Hitler-minisztert, Albert Speert. Schellenberghez hasonlóan fia­talon kiugró tehetség, mérnök­klasszis. Az ő könyve is nemrég jelent meg magyarul. Pontosan látta a vezér téves nézeteit. De hiú volt és önhitt; azt gondolta, a napi ügyek felett áll, és elfo­gadta a megbízásokat. Ó csinál­ta a majdani berlini kormányza­ti központ terveit; Hitler kedves városának, Linznek rekonstruk­ciós elképzeléseit. Kóros elhivatottságérzés és józan, okos mérlegelés kettőssége üt­között össze benne, s az előbbi győzedelmeskedett. Az össze­omlás elsodorta; Nürnbergben meghagyták az életét. A példák folytathatók. Trockij okosabb volt Sztálinnál, Buharin úgy­szintén; önmegvalósításukat azonban meggátolta, hogy a Gazda az egyszerűség kedvéért minden potenciális ellenfelét ki­irtotta. A bolsevik diktatúrában jószerével egyetlen permanens konfliktus élt tovább: a Genera­lisszimuszé és Zsukové. A had­vezér övénél nagyobb szakmai tudására ugyanis Sztálinnak életbevágó szüksége volt. Kap­csolatuk mégis borotvaélen tán­colt. A csatározásnak itt a Gazda halála vetett véget. A képlet nem egyszerűen Parkinsonnak azzal a paragrafu­sával általánosítható, hogy egyik beosztott se lehet okosabb a főnökénél, sokkal inkább a diktatúra vastörvényével: csak egyetlen (központi) akarat érvé­nyesülhet. Mindenki gyanús, mert mindenki „elhajolhat". Mi­nősített eset, ha valaki még oko­sabb is merészel lenni a közpon­ti akarat megfogalmazójánál. Nem véletlen, hogy Aczél Györgyre is gyanús szemmel néztek Moszkvában, és a feddé­seket csak a hajdani rabtárs, Ká­dár János mérsékelhette vala­mennyire. Le is áldozott neki, már a puha diktatúrában. Hát­ralévő évei a teljes bukás foko­zatos felismerésének jegyében teltek fel. A szerző a Magyar Hírlap munkatársa. MLADÁ FRONTA „A szlovák kormánykoalíciót al­kotó DSZM, Munkásszövetség és SZNP szélsőséges pártok hí­rében állnak Európában" - nyi­latkozta a prágai lapnak Miroslav Kusý, a pozsonyi Komenský Egyetem politológiai tanszékének vezetője. Kusý professzor meglátása sze­rint a DSZM-et három éve ugyan populista, nacionalista beállítottságú pártként tartot­ták számon, Vladimír Mečiar pártelnököt azonban reális íté­lőképességű politikusként könyvelték el, ma már azonban egyre inkább a diktátorokhoz hasonlítják. „Mečiar ugyan sosem mondaná azt, amit Ján Ľupták, hogy a NATO eszköz az imperialista erők kezében, és azt sem, amit Ján Slota, hogy homoszexuáli­sok és kábítószeresek intézmé­nye. Ugyanakkor Mečiar sem tett egyetlen lépést sem annak érde­kében, hogy Szlovákia NATO­integrációját elősegítse, éppen ellenkezőleg cselekedett" - idé­zi a cseh lap egy nyugati hírügy­nökség pozsonyi tudósítóját, majd arra emlékeztet: bár Mečiar igyekezett eltitkolni, mégis fény derült rá, hogy párt­ja, a DSZM élénk kapcsolatokat tart fenn a kínai kommunista párttal, továbbá Ion Iliescu ko­rábbi román államfő pártjával, és a szlovák kormányfő több­ször is sejtette, hogy szimpati­zál Szlobodan Miloseviccsel. LIDOVÉ NOVINY Rendkívül nyugtalanítja a nem­zetközi közvéleményt František Gaulieder ügye, akit - mint azt az alkotmánybíróság döntése is igazolta - a kormányzó Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalom jogsértő módon zárt ki a parla­mentből - írja a prágai lap. A Nyugat egyértelműen értésé­re adta Pozsonynak, hogy elvár­ja az „ellopott" mandátum visz­szaadását. Az ügy iránti érdeklődés jelzi, hogy Gaulieder további sorsa fogja meghatározni Szlovákia integrációs esélyeit. Ha a volt képviselő nem kapja vissza mandátumát, Szlovákia Fehéroroszországgal, Ukrajná­val és néhány, integrációra kép­telen balkáni állammal kerül egy csoportba. František Gaulieder, a kor­mánykoalíció „szürke egere" ezzel stratégiai fontosságú sze­méllyé vált - véli a Lidové noviny. SME ,Miféle demokratikus változá­sok? Csak nem azt állítja, hogy Szlovákiában nincs demokrá­cia?" - reagált Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke a lap azon kérdésére, hogy a kormánykoalíció az EU- és a NATO-tagság érdekében kezde­ményez-e ősszel demokratikus változásokat elősegítő intézke­déseket. Malíková nem volt hajlandó válaszolni arra a kér­désre sem, hogy pártja támo­gatja-e František Gaulieder mandátumának visszaadását. OLVASÓI LEVELEK A bűnösök lajstroma Azt, hogy a fiatal Szlovákia te­kintélye a nyugati demokráciák előtt oly mélyre süllyedt, csakis magának köszönheti, mert az ifj. Michal Kováč-, Robert Re­miáš-, František Gaulieder-ügy, továbbá a kormányfőnek a köz­társasági elnökhöz fűződő fa­gyos viszonya ismert az ország­határokon túl is. Az emberi jo­gok eltiprása, a nemzeti kisebb­ségek megalázására, jogaik megnyirbálására irányuló ren­deletek ellentétesek a demokrá­cia elveivel és gyakorlatával. Ezek ellen tiltakozott és folya­matosan tiltakozik is a magyar kisebbség, ezért szálka a hata­lom szemében. Emellett bűnös az újságírók népes csapata, az államfő, a nyugati diplomaták testülete, sőt az Egyesült Álla­mok pozsonyi nagykövete is, amiért bátran, nyíltan kimondta az igazságot. A kormány figyel­men kívül hagyta a Nyugatról érkezett demarsokat, mert Szlo­vákia belügyeibe való beavatko­zásnak minősítette... Most, hogy Szlovákia kimaradt a NATO-ból és Európai Unióból, mert nem méltó a felvételre, sőt a következő körben sem emlí­tették, a bűnösök lajstromára e szervezetek is felkerültek. Mert úgymond más mércével mérték Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot, mint Szlo­vákiát. Pedig a közmondás Szlovákiára is érvényes: Ami­lyen mércével mérsz másokat, olyannal mérnek téged... Itt a hatalmat egy személy akarja megszerezni, gondolván: Áut Caesar, aut nihil (Vagy Ceasar, vagy semmi). Csak hát nem le­het a sztálini vagy a brezsnyevi időkig visszaforgatni a történe­lem kerekét, bár a jelenlegi helyzet, sajnos, már az ún. „pu­ha" diktatúrára nagyon is emlé­keztet. A belpolitikai civódások közepette láthatjuk, hogy kibújt a szög a zsákból. Konkrétan ar­ra gondolok, hogy Szlovákia gazdasági helyzete messze nem olyan rózsás, mint ahogyan azt egyes politikusok demagóg mó­don ábrázolták. Vajon ezért kit tesznek felelőssé? Katona László Beretke

Next

/
Thumbnails
Contents