Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-06 / 180. szám, szerda

POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 13. Sport Panoráma h A Reménység Házából a szenvedélybetegek zöme reménykedve és gyógyultan távozik Megváltozni sohasem késő - Úgy érzem, egy lelkész­nek nemcsak feladata, de kötelessége is, hogy segít­sen a bajbajutottakon, azokon, akik a társadalom peremére csúsztak ­mondja Szőcs Kálmánné református lelkész, aki je­lenleg férjével együtt a szenvedélybeteg férfiak utókezelésére létrehozott Reménység Házában dol­gozik. Az intézet 1995. február 15-e óta működik a komáromi járásbeli Bátorkeszin. KAMONCZA MÁRTA A templom tövében fekvő, vi­szonylag nagy méretű ház egy család békés otthonára emlé­keztet. Szőcsné azonfelül, hogy terápiát vezet, főz és takarít, ha az ideje engedi, még a kerti munkát is elvégzi. Mint mondta, a férjével - aki szintén reformá­tus lelkész - együtt 1985-ig az egyház alkalmazásában álltak. Egy rossz állapotban levő, ned­ves falú paplakban éltek, ami­nek következtében mindketten megbetegedtek, s a papi teendő­iket nem tudták ellátni. - Ekkor döbbentünk rá, hogy ha valaki megbetegszik, és segítségre szo­rul, bizony az emberek zöme el­fordul tőle. Elhatároztuk, hogy létrehozunk egy intézetet azok számára, akik a társadalom pe­rifériáján élnek, főleg azért, mert valamilyen szenvedély rabságába kerültek - folytatja a fiatalasszony. 1992-ben létre­hozták a Reménység Alapít­ványt, amelynek alaptőkéjét ­százezer koronát - egy idős asz­szony adta, akinek édesapja mértéktelen italozásával tönk­retette családi életét. Az alapít­vány bejegyeztetése után a há­zaspár nekilátott az intézet mű­ködtetésére alkalmas épület ke­resésének. 1995-ben rátaláltak Bátorkeszin egy félig kész ház­ra; ezt a községtől bérbe vették, és létrehozták a Reménység Há­zát. - Az intézet fenntartására nem kapunk állami támogatást, az itt élők havonta 3000 koronát fi­zetnek; ebből és alkalomadtán adományokból, illetve alapítvá­nyi pénzekből fedezzük a fenn­tartási költségeket - tájékoztat Szőcs Kálmán. A Reménység Házában a terápia körülbelül két évig tart. A kezelési módsze­reket a magyarországi Emberba­rát Alapítványtól vették át. Je­lenleg mindössze öten tartóz­kodnak az intézetben. A legfia­talabb egy drogfüggőségben szenvedő huszonegy éves po­zsonyi fiú, a legidősebb pedig az ötvenhét éves ógyallai Cserve­nák Ernő, aki barátjával, Mada­rász Andrással együtt bátran a fényképezőgép lencséje elé ül és emiékezik. - Rokkantnyugdíjas vagyok, családom nincs. Az édesanyám­mal és a mostohaapámmal él­tem. Amikor ő meghalt, az anyám nyugdíjasotthonba köl­tözött, nekem meg nem volt ho­vá mennem. Éppen Lekéren vol­tam egy elvonókúrán, de onnan három hónap után távoznom kellett. Kértem a testvéremet, hogy fogadjon be, de erre nem volt hajlandó, így kénytelen vol­tam Bagotára a szállodába köl­tözni. Napközben iszogattam, és néhány nap múlva ismét vissza­kerültem Lekérre. Most azt vá­rom, hogy ötvennyolc éves le­gyek, mert akkor én is beköltöz­hetek abba az ógyallai nyugdí­jasotthonba, ahol az édesanyám is él" - mondja szinte egy szusz­ra Cservenák Ernő. - Az italozásról sikerült teljesen lemondania? - vetem közbe. - Azt hiszem, igen - hangzik a határozott válasz. - Tudja, ne­kem már sok keserűséget okozott az alkohol. Ez egy átok, ott ül az emberen, és nem hagyja nyug­ton. De én bízom abban, hogy megváltozni sohasem késő - te­szi hozzá derűlátóan. Hasonlóan optimista a negyvennégy éves Madarász András is. Bár ő lénye­gesen többet vesztett a barátjá­nál: mértéktelen italozása miatt elveszítette a munkahelyét, majd a családja esett szét. - A feleségemmel és a két gye­rekkel együtt a Galántai járás­ban éltünk. Én egy állami gazda­ságban állatgondozóként dol­goztam. Reggel és este mentem munkába, közben meg a kocs­mában iszogattam. Az egyik po­hár után jött a másik. Észre sem vettem, és már alkoholista vált belőlem. Az asszony elhagyott, a gyerekek elhidegültek tőlem. Most abban bízom, hogy ha gyógyultan kikerülök innen, még sok mindent jóvátehetek ­reménykedik. A Szőcs házaspár bőven tud olyan példákkal szolgálni, ami­kor egy alkohol- vagy drogfüggő férfi, miután sikeresen megsza­badult a szenvedélyétől, gyöke­resen megváltoztatta az életét. - Volt itt egy fiatalember, aki már huzamosabb ideje külön élt a feleségétől, mert az asszony egyszerűen képtelen volt elvisel­ni azt, hogy a férje a nap túlnyo­mó részében a játékautomaták előtt ült, és szenvedélyesen do­bálta a kemény munkával kere­sett pénzüket a gépekbe. Ennek a férfinek sikerült megszabadul­nia a szenvedélyétől, helyrehoz­ta a házasságát, és ma már si­keres üzletember. Rendszeresen visszajár hozzánk; nem szégyelli a múltját, bár kérkedni sem akar vele, ami érthető, hiszen mint üzletembert ma már sokan isme­rik. - mondja Szőcsné. A félje még kiegészíti: - Egy ilyen inté­zet fenntartása nagyon sok gonddal jár, de az a tudat, hogy embereken segítünk, erőt és hi­tet ad a további munkánkhoz. A meglepő felfedezés után a szálak Zselizre vezettek, a tárgyakat speciális hulladékgyűjtőbe szállították Sugárszennyezett alkatrészek zsEírz. Még júniusban történt, hogy a tisztiorvosi szolgálat munkatár­sai egy alkalmi ellenőrzés során radioaktív mezőgazdaságigép­alkatrészekre bukkantak egy lé­vai szövetkezetben. A meglepő felfedezés után a polgári véde­lem nyitrai laboratóriumában mintegy ezer gyanús gépalkat­részt vizsgáltak meg, és közül ük hét bizonyult rendkívül veszé­lyesnek: sugárszennyezettségük elérte az óránkénti 700 mik­rogrey-t is, holott a környezet háttérsugárzása normális körül­mények közt 0,09 és 0,014 érté­kek közt mozog. Az alkatrésze­ket azonnal a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű speciá­lis hulladéktárolójába szállítot­ták. A szakemberek véleménye szerint az említett alkatrészek lopott sugárzásmérő berendezé­sek, illetve fémtartályok, fém­szerkezetek belső roncsolódása­it kimutató, radioaktív elemeket is tartalmazó műszerek tartozé­kaiból származnak. Ez annál is valószínűbb, mivel a mérőmű­szerek sugárzó magja csak né­hány száz grammos, viszont a hulladékgyűjtő telepeken rend­kívül jól fizetnek értük, ugyanis borításukkal együtt súlyuk már több száz kilót nyom. Mivel sem a fémhulladékgyűjtő telepeken, sem a vaskohókban nem ellen­őrzik kellőképpen a tárolt nyers­anyagot, előfordulhat, hogy vé­gül ilyen sugárszennyezett al­katrészeket gyártanak belőlük. Az Új Szó tudósítója a zselizi Agromarket cégnél is érdeklő­dött az ügyben, mivel kiderült, hogy a gépalkatrészek onnan kerültek Lévára, ám a vonal vé­gén jelentkező hölgy előbb még a hatósági ellenőrzést is tagad­ta, majd a tulajdonosok távollé­tére hivatkozva minden további információnyújtást megta­gadott. Az üzlet vezetői pe­dig jelenleg szabadságukat töl­tik. (B. P.) GÚTA A kár több mint 14 millió korona Tóth Imre polgármester tegnap arról tájékoztatta a lapunkat, hogy a településen a városi hivatal munkatársai előzetesen fel­becsülték a július eleji árvíz által okozott kárt, ami 14 millió 200 ezer koronát tesz ki. IPOLYNYÉK Nincs érdeklődés a fürdő iránt Szép környezetben fekszik Ipolynyéken a strandfürdő, mégis kihalt, még a melegebb napokon is. A korábbi években ráfi­zetéses volt az üzemeltetés, ezért a tulajdonos, a helyi önkor­mányzat szerette volna bérbe adni, rátermett vállakozóknak. Sajnos, a mai napig nem jelentkezett érdeklődő, ezért a fürdő nem üzemel. Csupán a körhinta ülőkéi keltették fól valakinek a figyelmét, mert egy híján valamennyit ellopta, (-dzsár). KIRÁLYHELMEC Nem lesznek elbocsátások - Nálunk nem lesznek elbocsájtások - nyilatkozta Peter Dobričko, a királyhelmeci bútorgyár rt. vezérigazgatója. Tájé­koztatása szerint a gyár jelentős exportmegrendelést kapott, s a minőségi munkához szervezési változásokra van szükség. Csökkentik az adminisztratív munakerők számát, ám vala­mennyiüknek kínálnak munkát, igaz, a termelésben. FÜR Tizenegyezer az árvízkárosultaknak Az elmúlt vasárnap a római katolikus templomokban gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére. A humanitárius akcióba bekapcsolódtak az Érsekújvári járásban lévő falu hívei is, akik Mede Károly helyi plébános tájékoztatása szerint 11 670 koronát adományoztak az árvízkárosultaknak. BUSSA Ellentmondásos jelenségek Az Ipoly menti sa település lakói nak 64 százaléka magyar nemzetiségű. Ennek ellenére megszűnt az alapiskola magyar tagozata, pedig a nyolcvanas években a régió egyik legaktí­vabb Csemadok helyi szervezete működött a faluban. Mégis egy-két kivételtől eltekintve a bussai magyar szülők gyermekei szeptembertől ismét szlovák iskolába járnak. (B. Gy.) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉG, 25-29 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 05.35 - nyugszik 20.19 órakor. A Hold kel 08.37 - nyugszik 21.36 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 400, apad; Medve: 315, apad; Komá­rom: 370, apad; Párkány: 300, apad. Derült ég vár­ható, gyenge felhőzet és el­szórt délutáni záporok, ziva­tarok csak az ország északi részén fordulhat­nak elő. Gyenge, változó irányú szél lesz. Csütörtökön és pénteken tovább folytatódik a kellemes, nyári idő. A felmelegedés hatására a hegyekben délutánra helyi jelle­gű zivatarok alakulhatnak ki. Az éjszakai hőmérséklet 18 és 14, a legmagasabb nappali 26 és 30 fok között alakul, de pénteken délnyugaton a 33 fokot is elér­heti. Az ország nyu­gati részén enyhülnek az időjárással kapcsolatos egészségi pa­naszok. Növekszik a szellemi és a fizikai teljesítőképesség, javul a reakcióidő. Az alacsony vér­nyomásúaknál nagyobb az esé­lye a migrénes fejfájás és az eny­he szédülés kialakulásának. Az ország többi körzetében is jelentkezhetnek a reumatikus fájdalmak és a beteg nyakcsigo­lyából kisugárzó fejfájás. A szak­emberek arra számítanak, hogy a kedvező hatások az ország többi részére is átterjednek. KIJEV 23 A Reménység Házának két derűlátó lakója. Balról jobbra: Madarász András és Cservenák Ernő. (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents