Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-21 / 193. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 16. SPORT/ TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ SZOMBAT [ Hogyan lesz gépésztechnikusból koporsógyártó? Nagy kereslet, kis haszon Vannak olyan dolgok, amelyekről nem szívesen beszélünk, holott a min­dennapok szerves részét alkotják. KAMONCZA MÁRTA Ilyen például a halál, az elmúlás. Ha lehet, akkor nem emlegetjük, talán ez is az egyik oka annak, hogy nagyon kevés vállalkozó foglalkozik koporsó- és fejfaké­szítéssel. A kevesek egyike a Szimőn élő Búkor Gyula, a Július Búkor néven bejegyzett cég társ­tulajdonosa. „A kilencvenes évek elején egy barátommal dolgoz­tam járművezetőként. Közben egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy valamilyen vál­lalkozást, céget kellene alapíta­ni. Sok mindenre gondoltam, de idővel valamennyi ötletet elve­tettem. Egyszer Eperjesről haza­felé jövet koporsókat szállítot­tam. Még ma is nagyon jól em­lékszem: éjszaka volt, s a mozgó gépkocsiban szinte kísérteties hangot adtak ki az egymáshoz érő koporsók. Amikor a temetke­zési vállalatnál leraktuk a rako­mányt, megkérdeztem a vállal­kozót, hogy kifizetődő-e Eperjes­ről koporsókat rendelni. Azt mondta, kénytelen, mert a kör­nyéken hasonlókat nem kap. Ak­... kevés vállalkozó foglalkozik koporsó­és fejfakészítéssel. kor már megvásároltunk egy családi házat Szimőn, gondol­tam, hogy az egyelőre műhely­nek is alkalmas lesz, és belevág­tam. Bár az eredeti szakmám mezőgazdasági gépésztechni­kus, de mindig szerettem fával dolgozni. Először csak néhány koporsót gyártottam, s elszállí­tottam egy ismerős temetkezési vállalkozónak. Rövid időn belül újabbakat rendelt" - mondja Búkor Gyula, de hozzáteszi, nem szívesen beszél a vállalkozásá­ról, mert ahhoz, hogy neki nagy legyen a forgalma, sok ember­nek meg kell halnia. Kezdetben csak egyedül dolgozott, majd az unokabátyja segített, aki ma már egyben a cég társulajdonosa, ké­sőbb aztán alkalmazottakat is felvettek. „Jelenleg négyen dol­gozunk, két alkalmazottunk van. A községtől bérelünk egy épüle­tet, ott folyik a koporsógyártás és a fejfakészítés. Rendszeresen 12-15 temetkezési vállalatnak szállítunk a környéken. Tapasz­... mind a négyen néha szombaton és vasár­nap is dolgozunk... talataink szerint főleg az ősz és a tél kezdetén van sok megrende­lésünk. Ilyenkor mind a négyen néha szombaton és vasárnap is dolgozunk" - folytatja Búkor úr. Kérdésünkre, hogy vajon ma megéri-e koporsó- és fejfakészí­téssel foglalkozni, bizonytalanul válaszol. „A logikus az volna, hogy ha a forgalom nő, akkor a haszonnak is növekednie kelle­ne. De nem így van. Termékeink iránt van kereslet, tehát a forga­lom nagy, ugyanez azonban a haszonról nem mondható el. Az alapanyag és a szállítás egyre drágább, ki kell fizetnem a bizto­sítót, a bérleti díjat, az adót, az enegia árát. Ami nagyon bánt, hogy alkalmazottaimat nem tu­dom úgy megfizetni, ahogy sze­retném. Őszintén mondom, nem tudom, hogy meddig folytatom még. Úgy gondolom, van egy ha­tár, ameddig megéri, aztán már nincs értelme. Majd meg­látjuk..." - tárja szét a karját a szimői koporsó- és fejfakészítő cég társtulajdonosa. Túrázás két keréken VILKE A nyári hónapokban országútja­inkon gyakran találkozhatunk csomagokkal felszerelkezve ke­rekező turistákkal. A minap Vilke közelében elegyedtünk beszélgetésbe a Halaj családdal. Éppen Alsósztregováról, az ot­tani termálfürdőből hajtottak hazafelé, Losoncra. „Megint ki­vert az eső, akárcsak néhány nappal ezelőtt a Zólyom mellet­ti kovácsi fürdőből" - kezdi a családfő, Ján Halaj. Elmondja, hogy legközelebb Bajmócra in­dulnak, utána pedig meg szeret­nék tekinteni az árvái vízduz­zasztót. Észak-szlovákiai kőrút­juk során a lengyelországi Za­kopanét is felkeresik. „Termé­szetesen magunkkal visszük kisfiúnkat is" - mutat a beszél­getésünket türelmesen hallgató legénykére, az öt és fél éves Jankóra. Mint kiderül, nincs au­tójuk, de különösebben nem vá­gyakoznak utána. Viszont van hét kerékpárjuk. Két-két bicikli­je van a kisfiúnak és az édes­anyának, három pedig az édes­apának. „Ha eladnánk a bicajo­kat, az értük kapott pénzért biz­tosan vehetnénk egy jó karban levő autót" - állapítja meg Ján Halaj. „Mindketten a lovino­baňai magnezitüzemben dolgo­zunk. A férjem még oda is kerék­párraljár" -jegyzi meg a feleség, Dagmar asszony, (bodzsár) Őrzött parkolóból lopták el a BMW-t Drága fürdőzés 1944-ben tartották az utolsó gyászszertartást a szepsi zsidó temető­ben. Azóta nem törődik vele senki; az utóbbi időben is csak vandá­lok, értékes márvány után kutató rablók jártak itt. A képen látható sírkőt kicipelték a temetőből, de elvinni nem tudták. (TA SR-fotó) ÉRSEKÚJVÁR Sokba került a fürdőzés annak az osztrák állampolgárnak, aki­nek BMW-525-ös típusú sze­mélygépkocsiját vasárnap dél­után lopták el a városi strand­fürdő őrzött parkolójából. Az ér­sekújvári járási vizsgálati hiva­tal tájékoztatása szerint a Linz­ben élő férfinak több mint egymilió koronás kára keletke­zett: az autó értékét mintegy 900 ezer koronára becsülik, mintegy 160 ezer korona érték­ben volt benne személyes holmi, és a károsult az autóban hagyta útlevelét is. (km) LÉVAI JÁRÁS Segítség az árvízkárosultaknak Az árvízkárosultak megsegítésére a lévai régióban a vöröske­resztjárási bizottsága szervezi a gyűjtést. Eddig főleg magán­személyek adakoztak, a pénzsegélyek továbbra is a 35-3939-152/0200, VÚB Levice jelzésű számlára utalhatók át. Mint ismeretes, a régió vállalatai közül a lévai textilgyár 5000 méter szövetet ajánlott fel. Az adományt a Szlovák Humanitári­us Tanács segítségével juttatták el a károsultaknak, (ber) 8 O RSI Kihasználatlan meleg vizű forás Hét éwel ezelőtt próbafúrás közben 32 fokos termálvízre buk­kantak a kőolajkutatók a Rákóczi-kastély melletti parkerdő­ben. Az időközben elkészült tervek szerint egy ötezer embert befogadó termálfürdő kiépítéséhez mintegy 200 millió koro­nára volna szükség. A fürdő négy zempléni régió, a Tőketerebesi, Nagymihályi, Varannói és Homonnai járás la­kosságát szolgálhatná. Viszont eddig még nem akadt egyetlen­egy olyan vállalkozó sem, aki hajlandó volna belevágni egy ilyen nagy beruházás kivitelezésébe, (kat) NAGYKÜRTÖS) JÁRÁS Megírta hát mindenkinek Minden bizonnyal a falfirkák szerzőinek egy része a „nem írhatom meg senkinek, meg­írom hát mindenkinek" meg­látás alapján cselekszik. A Nagykürtösi járásban Pőtor és Alsósztregova között egy út menti autóbusz-megálló bódéján hónapok óta díszel­gő felirat nem éppen a leg­jobb reklám a titkosszolgálat főnökének, (-dzsár) Meghalt a két kislány édesanyja Kedvezőtlenül alakult az elmúlt hét közlekedési baleseti sta­tisztikája a Nagykürtösi régióban. A hét közepén, augusztus 13-án kora délután autószerencsétlenség történt az Ipolykér és Ipolyvarbó közötti útszakaszon. Ismeretlen okból Skoda személykocsijával az út menti árokba hajtott a két kislányával hazafelé tartó 35 éves fiatalasszony. Az édesanya a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe. A gyermekek könnyebb sérülése­ket szenvedtek, de amint azt megtudtuk, bizonyára a szörnyű élmény hatására, sokkos állapotban szállították őket a nagykürtösi kórházba, (bgy) mmm kirakó 4ÁTCK A szerző felvétele VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT ÉGBOLT, KÁNIKULA, 27-31 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 05.56 - nyugszik 19.53 órakor. A Hold kel 21.36 - nyugszik 09.34 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 325, apad; Medve: 230, árad; Komá­rom: 280, árad; Párkány: 200, árad. Folytatódik a túlnyomóan derült, száraz, meleg idő. He­lyenként meg­növekedhet a felhőzet, s zápor vagy zivatar is előfordulhat. A kora délutáni hőmérséklet 27 és 31 fok között, északon 26 fok körül alakul. A változó irányú szél csak zivata­rok környezetében erősödik meg. Pénteken és szombaton a maihoz hasonló, igen meleg idő valószínű. Időnként lehetséges zivatar. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 12 és 16, a leg­magasabb nappali 28 és 32 fok között várható. Az időjárási vi­szonyok általá­ban kedvezően befolyásolják közérzetünket. A délutáni ó­rákban panaszok fordulhatnak elő azok esetében, akik nehezen viselik el a nagy meleget. A szív­ás érrendszeri betegségekkel küszködők kerüljék a nagyobb megterhelést, a stresszhelyzete­ket, és ne tartózkodjanak huza­mosabb ideig a tűző napon. Az alacsony vérnyomásúaknak mig­rénes jellegű fejfájással és szé­düléssel kell számolniuk. Fizikai és szellemi teljesítőképességünk jó lesz. (A szerző felvétele) A Halaj család. Hét biciklije van a losonci Halaj családnak BÉCS24 TUNISZ 32

Next

/
Thumbnails
Contents