Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-19 / 191. szám, kedd

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 19. Mesterségek ünnepe a Várban Budapest. Immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Mesterségek Ünnepe című programsorozatát. A magyar népművészek találkozójá­nak augusztus 20-24. között a Budavári Palota területe ad otthont. A Szent István napi ünnepségekhez kapcsolódó ren­dezvénysorozatot augusztus 20-án a mesterek és a táncosok zenés-díszes menete, az aratófelvonulás nyitja meg. Ezután a Mátyás templom melletti színpadon ünnepélyes kenyérszen­telést tartanak. Az ötnapos rendezvényen működő műhelyek­ben a legkiválóbb magyarországi kézműves kovácsok, csipke­verők, kosárfonók és fazekasok mutatkoznak be. A Várban fel­állított hárotn színpadon magyar és külföldi zenekarok és táncegyüttesek lépnek fel. A Palota előtt vásári komédiások, artisták, utcaszínházasok és bábjátékosok szórakoztatják a lá­togatókat, gondoskodnak a viádám hangulatról. Az Év Meste­re díjat augusztus 23-án adják át a legjobbnak, utána pedig megtartják a Mesterek Bálját. A Várba kilátogató érdeklődő­ket a tartalmas programokon kívül hagyományos kirakodóvá­sár, valamint esténként táncház várja. (MTI) Minden Magyarok V. Táncfesztiválja Gyula. Összesen tíz - köztük erdélyi és vajdasági - táncegyüt­tes részvételével vasárnap megkezdődött a Minden Magyarok V. Táncfesztiválja Gyulán. Tokaji Ferencnek, a város ország­gyűlési képviselőjének megnyitója után a Vár melletti Tószín­padon mutatkoztak be az együttesek, melyet táncház köve­tett. A négynapos rendezvényen esténként folklórműsor várja az érdeklődőket, illetve táncház egy-egy vendéglátó tánccso­porttal. A fesztivál zárásaként augusztus 20-án ismét a Tó­színpadon fesztiválgálával búcsúznak a fürdőváros közönsé­gétől. (MTI) Az év koncertje a Wembleyben London. A rock negyvenéves születésnapjának szentelték azt a rockkoncertet, amelyet szombaton este tartottak London­ban, a Wembleyben. Az esemény, melyen az előzetes hírve­résnek megfelelően a rocktörténet szinte minden nagy slágere felhangzott az Oasistől egészen vissza Elvis Presley-ig, min­den bizonnyal elnyeri majd az év koncertje címet. A koncertet a brit veterán, Rod Stewart nyitotta. Rajta kívül az est vendé­ge volt még az amerikai Jon Bon Jovi, k. d. lang, Chaka Khan, Mary J. Blige, Seal, valamint a brit Stevie Winwood és Robert Palmer is -jelentette az AFP. (MTI) POZSONY HVIEZDA: Az ellenfél arca (am.) 15.30,18j 20.30 HVIEZDA­KERTMOZI: Emma (am.) 21 MLADOSŤ: Csakis ő (am.) 15.30, 17.30, 20 TATRA: Gyilkosság a Fehér Házban (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Gyilkosság a Fehér Házban (am.) 15.30. 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18; 101 kiskutya (am.) 16.30 Fegyencjárat (am.) 18.30, 20.30 Francia csók (am.) í 8.30, 20.30 Lisszaboni történet (ném.­port.) 18 Iván gyermekkora (or.) 20 Rózsaszín álmok (szlov.) 20.15 ISTROPOLIS: Az ellenfél arca am.) 18,20.30 Fedőneve: Donnie Brasco (am.) 18, 20.30 Emberrablás (am.) 18, 20.30 DEL-SZLOVAKIA KOMÁROM - PANORÁMA: Fargo (am.) 21 PAT - PANORÁ­MA: Zűr az űrben (am.) 21 GALANTA - MOZI: Egy hölgy arc­képe (am.) 20.30 GÚTA - MOZI: Hanta boy (am.) 19.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Két túsz között (am.) 20 LÉVA ­JUNIOR: Batman és Robin (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Batman és Robin (am.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Emberrablás (am.) 19 Kétszázezer kalózkazettán egy orosz film. Szergej Bodrov sikere a „nagy keleten" A véreskezű jó fiú Szentpétervárott, a Nyev­szkij Proszpekten orosz film a sláger. Alekszej Balabanov alkotása, A testvér minden amerikai produkciót maga mögé szorít. A szovjet-orosz vál­tozások óta erre még egy­szer sem volt példa. SZABÓ G. LÁSZLÓ Épp egy éwel ezelőtt hasonló si­kert szeretett volna elkönyvelni Szergej Bodrov is. Kaukázusi fo­goly című rendezésével meg­nyerte ugyan a Karlovy Vary-i fesztivál Kristály Glóbuszát, az orosz mozikban azonban csak azután vált mézesmadzaggá, amikor kiderült, hogy az Ameri­kai Filmakadémia tagjai méltó­nak találják az Oscar-díjra. A legjobb öt idegen nyelvű film kategóriájából végül is Jan Svérák Koljája került ki győzte­sen, Szergej Bodrovnak viszont így is megnőtt az ázsiója odaát. Legújabb filmjét máris amerikai stúdiók finanszírozzák. Visszatérve Balabanov alkotásá­ra: itt most fordított helyzet állt elő. Karlovy Varyban - talán épp Bodrov tavalyi győzelme miatt ­semmiféle hivatalos elismerést nem kapott a film, pedig ha mást nem, egy „kristály ostyát" megérdemelt volna. A közönsé­get szerencsére nem a díjak ér­deklik. Hajó a film, akkor Oscar nélkül is megtalálja széles néző­táborát. Balabanov munkájára sem véletlenül özönlenek a tö­megek. A testvér a kilencvenes évek egyik legjobb orosz mozi­darabja. Mihalkov Csalóka nap­fényét ugyan nem tudja meg­előzni, de a Kaukázusi fogollyal körülbelül egy vonalban van. Még akkor is, ha a témaválasztá­sát tekintve mindkét film másról beszél. A testvér a mai Szentpétervár nem éppen szívderítő arcát mu­tatja meg. Kétéves katonai szol­gálatát letudva Danila Bagrov hazatér a szülői házba. Apja nem él már, egyedül anyja várja. Vidéki tabló, „valahol Óroszor­szágban". Szürke hétköznapok, szegényes sorsok, a remény vö­rös csillaga már réges-rég lehul­lott. Danila a helyét keresi. Dol­gozni szeretne, munkába állni, kocsit venni, szórakozni. Az el­dorádó azonban nem itt várja, irány Szentpétervár! Ott él a A testvér „testőre": Szergej Bodrov bátyja, mellette, az ő közelében neki is csak jobb lehet, gondolja. Anyja mindig csak dicséri, könnybe lábadt szemmel beszél róla. Jó gyerek a fiú, dolgos, be­csületes, munkaszerető ember. Megfogta az isten lábát: jó helye van, sok pénzt keres, ügyesen megszedi magát. Danila szemé­ben már-már példaképpé nő a Szürke hétköznapok, a remény vörös csilla­ga már rég lehullott. fiú, de a valóság aztán mindenre rácáfol. Bátyjáról ugyanis gyor­san kiderül: Szentpétervár egyik rettegett bérgyilkosa. Jó pénzért mindenre vállalkozik. Hidegvé­rű fenevad, aki megrendelésre bárkit halálra sebez. Ez a film nem az aranyfényű szentpétervári kupolák filmje. Ebben nincsenek romantikus fe­hér éjszakák. Itt egy elvadult, ér­zelemszegény világ legsűrűbb sűrűjében járunk. Ott, ahol a fegyver az úr, ott, ahol a maffia a „miatyánk", ott, ahol a kriptá­kat élők lakják. Danila rokonszenves, érző szí­vű, talpraesett fiú. Bátyjáért mindenre képes. Hogy megvéd­je, még ölni is. Sorozatban vé­gez azokkal, akik az életére tör­nek. Magánháborút hirdet - és győz. A végén ugyan magára marad, de megy tovább az út­ján. Szentpétervárról Moszkvá­ba. Ha maradt még benne egy fi­karcnyi lélek, akkor nem ott folytatja, ahol abbahagyta. Balabanov pedig itt, ezen a pon­ton nem súg, nem sejtet, nem kelt a nézőben semmiféle re­ményt. Danila megállít egy Moszkva felé tartó kamiont, és eltűnik szépen a havas tájban. Ennyi a történet, néha lelassult tempóval. Hogy ezzel együtt mégis hiteles a film, azt a Szocsiban megrendezett színvo­nalas fesztivál első díja és a cannes-i bemutató sikere is bi­zonyítja. Oroszlánrésze van mindebben a Danilát alakító hu­szonhat éves moszkvai „színész­nek" is. Hogy miért az idézőjel? Szergej Bodrov (a majdnem Os­car-díjas moszkvai rendező fia) ugyanis művészettörténészi dip­lomával, apja hosszas rábeszélé­sére másfél éwel ezelőtt állt elő­(Miloš Fikejz felvétele) szőr felvevőgép elé. A Kaukázusi fogolyban játszotta első fősze­repét, s „nagy orosz honban" az­óta ő a legfelkapottabb fiatal szí­nész. Bár a velencei festőiskola még ma is jobban érdekli, mint bármelyik mozifilm, ahogy az már ilyen esetben lenni szokott: egyre többször hagyja „elcsábí­tani" magát. A Kaukázusi fogolyban egy cse­csen fogságba esett tapasztalat­lan orosz újoncot alakított olyan finom eszközökkel, hogy meg is kapta érte az 1996-os év orosz Oscarját, a Nikét. Kariz­matikus egyéniségét azóta újra és újra Cybulskiéhoz hasonlít­ják, Szergej Bodrov pedig igyek­szik megfelelni az elvárások­nak. Időközben az orosz televí­zió egyik legnépszerűbb műsor­vezetője lett, de ha legnagyobb sikeréről faggatják, akkor mind­untalan A testvérről beszél. Balabanov filmjével ugyanis ed­dig harminc fesztiválra hívták meg szerte a világban, Oroszor­szágban pedig százhúszezer videókazettán forgalmazták. Hivatalosan. A kalózpéldányok száma ugyanis már a kétszázez­ret is meghaladta. A Diák úr csak a testvér­kéjének tekinti. Mind­egy, hogy minek mondja magát, az a fontos, hogy már sok pénzt ad neki. Csak hat éwel idősebb ná­la, harmincnégy éves. Korban is illenek egymáshoz, de ő sosem lesz a kislánya apja! Az csak Sober lehetne, aki beismerte, szereti is őt. Ha „okosan kezel­né", mint a Séf ajánlotta... Gondolataiba mélyedve szinte riadtan arra figyel fel, hogy egy jól megtermett, vállas férfi a bárpult előtti magas székre veti magát. A bajsza szokatlanul nagy, sportos ing, könnyű szür­ke lemberdzsek van rajta. Zse­béből cigarettásdobozt húz ki, és fürkészve néz a szemébe. - Itt is rágyújthatok? - kérdezi Peti Tibor, aki jól negyedórával azután szánta rá magát, hogy betérjen a presszóba, amikor leshelyéről, az egyik szemközti kapualjból nézett a távozó Sober után. Kifelé tartott a vá­rosból. Csak a munkásszállóba mehet a sápadt fiatalúr. A kapu­aljból beláthatott az egykori bú­torüzlet nagy kirakatának üve­gén. Látta, hogy Sober a bár­pultnál ült. A pult mögött álló fekete hajú nő kétszer is a karjá­ra tette a kezét. így csak jó is­merősével kedveskedhet! Újra a cégtáblára siklott a tekintete: Mária... Csak az utolsó három betűre meresztette a szemét: RIA! Ez lesz a betét jeligéjének a titka! Az a RIA csak a bárpult mögött álló nő lehet! S ez a nő most a szemébe mosolygott, hogy válaszoljon a kérdésére. - Ha a tüdejét akarja edzeni, nyugodtan pipáljon, kedves uram! Mivel lehetek a szolgála­tára? Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 56. rész - Itt csak kávét kérhetek, a ma­ga közelében konyak nélkül is könnyen elveszíteném a fejem... - és régi szokása sze­rint, nőfaló tekintettel meredt a sötét hajú fiatal nő mélybarna szemébe, majd a szűk blúzát fe­szítő keblére tapadt a pillantá­sa. - Az ember ritkán láthat ilyen gyönyörű dombocskákat! - Maga mindig ilyen nyíltan be­szél? - kíváncsiskodik, amikor a harcsabajszos elé teszi a kávés­csészét. - Látom, nincs gyűrű a kezén, nem szidhatja a fele­sége.. . - Most már nem, mert elhagyott. - Nem nehéz kitalálni, hogy mi­ért! - A maga ujján sincs karikagyű­rű. - Én még nem voltam férjnél. - Gyönyörű lány! Sok hódolója lehet. - Az mindig akad. - Maga nem Mária? - Csak találgat? - Biztos vagyok benne, hogy a cégtábla csak magát propagál­hatja. Nagy a vonzereje! - céloz Ria kibuggyanó keblére. - A törzsvendégek hogy becézge­tik? Marinak? Marikának? A nagymellű nő nemet int. - Akkor csak Ria lehet! - Eltalálta! Maga így beszélget mindenkivel? Kérdezgeti, val­latja az embert? - Megszoktam, újságíró vagyok - s a lemberdzsek belső zsebé­ből kikapja az újságírói igazol­ványát. A kemény borítólapot széttárja. Az első lap alját a hü­velykujjával eltakaija, ahová a nevét írták. - Megnézheti. A fényképen levő bajszos hasonlít rám? - Miért mutatja nekem? Nem vagyok rendőr, hogy igazoltas­sam magát. - Csak azért mutattam meg, hogy rábeszélhessem valamire. Most, hogy megismertem ma­gát, nagy kedvem lenne riportot írni a magánvállalkozó szép al­kalmazottjáról. Ha itt lenne a tulaj, szívesen elbeszélgetnék vele is. - Nincs itt, de itt a főnök helyet­tese. - A tulajdonost szeretném meg­ismerni, mert csak ő árulhatja el nekem, hol talált magára... - Pontos időt nem mondhatok, van neki más dolga is. - Magával mikor beszélgethet­nék? - Ha a presszó érdekli, abban csak a főnők az illetékes! - S olyan ügyben nem társalog­hatnánk, amelyben csak maga lenne illetékes? -Jópofa maga! Foglalt vagyok, kedves uram! - Hogy hívják a főnökét? - Az ajtón függ a névjegye. - Tőle kérek majd engedélyt, hogy a presszót a maga szép szemével mutassam be - mond­ja Peti, s kifizeti a kávé árát. A kisebb borravalót Ria nem fo­gadja el. - Még nem gondolta meg magát? - Megfontolom az ajánlatát ­feleli udvariasan Ria, mert nem szemtelenkedhet egy újságíró­val. - Holnap vagy holnapután felhívhatnám, hogy megismer­jem a döntését? - Magát nem lehet leállítani? Mindig ilyen csökönyös? - Ha célhoz vezet, csak boldog lehetnék... Ria csak azt gondolhatja, hogy a szószátyár bajszos vele szeret­ne boldog lenni egy-két órács­kára. Olyasmi nem juthatott az eszébe, hogy a harcsabajszos egészen másra gondolt. Elmo­solyodva búcsút int, a nyitott aj­tónál megáll egy pillanatra, hogy agyába véshesse a presz­szótulajdonos nevét. REMEDI ERNŐ! Most csak azért érdekli, mert Ria az alkalmazottja. A presszóról beszélgetve megkér­dezhetné tőle, ki az a boldog ember, aki „lefoglalhatta" ma­gának. Kétszer is a bárpultnál ülő Sober karjára tette a kezét. Ez már a bizalom jele. S akivel egy nő bizalmas!... De Sober nem olyan alak, akit egy ilyen nagystílű hölgy a bizalmába fo­gadhatna. Talán sajnálkozásból nyúlt a karjához, amikor - jó­maga is látta a leshelyéről - az orvosságosüvegből tablettát szedett ki. Nem, nem! - figyel­meztette magát. A sajnálaton kívül más lesz a dologban! A be­tétjeligéjének titkát kell meg­fejtenem. Sober miért választot­ta a Ria becenevet? Ha nem a szeretője, mi kötheti össze őket? Zsuzsival sikertelen volt a találkozása, néhány perc alatt eltűnt a szeme elől. Elkeseredé­sében ment volna Ria presszójá­ba, hogy kipanaszolja magát? Elsuttogta neki, hogy valakinek feltűnt, mennyi pénzt tett a ta­karékba, s az a valaki a nyomá­ba szegődött?! Ha ezt elmondta Riának, azt is a tudomására ad­hatta, hogy követője egy maga­sabb termetű harcsabajszos pa­sas volt. És most az a harcsabaj­szos a presszóban elárulta, hogy újságíró! De Ria nem gyanakod­hatott semmire, kedélyesen, gondtalanul viselkedett, úgy beszélt vele, ahogy egy szok­nyavadásszal szokás. Ébből csak azt a következtetést von­hatja le, hogy Sober nem tett említést a szimatot fogó indián­ról. De az a jelige, Ria! Valami közük lehet egymáshoz! De ami Sobert aggasztja, nem merte szóvá tenni, mert hibát követelt el, s nincs annyi mersze, hogy bevallja. Más időpontot kellene kiválasztania, a zárás előtti per­ceket, amikor alig van valaki a takarékpénztárban! Sober nem lehet ravasz róka. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents