Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-18 / 190. szám, hétfő

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 18. Gondolatok a kelet-szlovákiai avantgárd képzőművészet megteremtőjének nyitrai tárlata kapcsán Jaszusch Antal (1882-1965) A 750 éves Budavár a Duna TV-ben Budapest. A budai Vár 750 éves történetéről, a várnegyed és Budapest titkairól sugároz egész napos programot augusztus 29-én, pénteken a Duna TV. Az érdeklődők dokumentumfil­met láthatnak a budavári Nagyboldogasszony-templomról, a palota fordulatokban gazdag múltjáról, a Tabánról, a vár alat­ti labirintusról és egyéb érdekességekről Rázsó Gyula hadtör­ténész és Szakály Ferenc történész kalauzolásával. A műsor összefoglalót ad az évforduló tiszteletére szervezett Vári vigasságok elnevezésű ünnepségről is. A programot történel­mi filmek - többek között Mikszáth A beszélő köntös című re­gényének fiiváltozata - és vígjátékok színesítik. (MTI) • MOZI POZSON Y HVIEZDA: Az ellenfél arca (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA­KERTMOZI: A szerelem rabjai (am.) 21 OBZOR: Batman és Robin (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Csakis ő (am.) 15.30, 17.30, 20 TATRA: Gyilkosság a Fehér Házban (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Gyilkosság a Fehér Házban (am.) 15.30. 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18; 101 kiskutya (am.) 16.30 Fegyencjárat (am.) 18.30, 20.30 Francia csók (am.) 18.30,20.30 A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (ang.) 18 Iván gyermekkora (or.) 20 Rózsaszín ál­mok (szlov.) 20.15 ISTROPOLIS: Az ellenfél arca am.) 18, 20.30 Fedőneve: Donnie Brasco (am.) 18, 20.30 Emberrablás (am.) 18, 20.30 DÉL-SZLOVÁKI A KOMÁROM - PANORÁMA: Batman és Robin (am.) 21 PAT ­PANORÁMA: Csak a bolondok sietnek (am.) 21 GÚTA - MO­ZI: Lopott hanta boy (am.) 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Emberrablás (am.) 19 Párkány: bemutatkozik a képzőművészeti kör Kiapadhatatlan források ZALABA ZSUZSA Párkány. A Párkányi Városi Ga­lériában augusztus 12-én ­rendhagyóan ünnepélyes kere­tek között - nyílt meg a Párkányi Képzőművészeti Kör kiállítása, melyen a jelenlegi alkotó klub­tagokon kívül a tiszteletbeli ta­gok is bemutatkoztak újabb-ré­gebbi alkotásaikkal. A szeptember 3-ig megtekinthe­tő kiállításanyagot dr. Csicsay Alajos író méltatta, s a galéria történetét frappánsan, egészen a kezdetektől végigvitte a kép­zőművészeti kör jeles tevékeny­ségén keresztül. A tárlat sokszínűségét elsősor­ban az egymást váltó képzőmű­vészeti stílusok (fotográfia, szobrászat, festészet, grafika) eredményezik, ugyanakkor fel­üdülést jelent az érdeklődők számára a kör tagjainak döbbentesen eltérő technikája, látásvilága. A párkányi képző­művészek idei bemutatkozása valóban méltóan összegzi a kép­zőművészeti kör életének min­den szépségét és fáradozását. Méltóan tükrözik alkotóik sze­mélyiségét és belső világát is, végsősoron pedig tükörként szolgálnak önmagunk megisme­réséhez. Pálmai Gábor alkotása (Fotó: Tóth Lehel) Bauer, Kőváry, Jaszusch, ill. Jakoby és Bartusz — a két háború közötti, vala­mint az 1945 utáni kassai művészet legjelentősebb hazai művészszemélyisé­gei. Hushegyi Gábor Két évvel ezelőtt Jaszusch Antal halálának 30. évfordulójára em­lékeztünk, s ennek alkalmából a Kassai Jakoby Gyula Galéria (ma már Kelet-szlovákiai Galéria) életműtárlatot rendezett, amely Trencsén, Eperjes után most Nyitrán került reinstallálásra. Több mint valószínű, hogy a fő­város ismét kimarad a sorból, hi­szen Pozsony eddig is csak két­szer, 1924-ben és 1962-ben, adott otthont Jaszusch művei­nek. A Nyitra Menti Galéria első eme­leti kiállítótermeiben végigkísér­hetjük Jaszusch egész művészeti életútját, az 1908-as posztimp­resszionista és Nabis (Rippl-Ró­nai) hatás alatt készült Beszélge­tés, valamint Réten című festmé­nyektől, a 20-as évek orfista kompozícióin keresztül, egészen a hat évtizedes életpálya zárófe­jezetéig, a fekete és fehér pasz­tellképekig. A közép-európai műtörténet szemszögéből min­denképpen az 1921-24 között készített filozofikus, látomássze­rű vásznai a legértékesebbek, amelyek tartalmazzák a szecesz­szió stilizáló hajlamát, részben a szimbolista mögöttes jelentéstar­talmat, valamint a futurizmus mozgalmasságát, dinamizmusát (Ketten, Nirvána, Dinamikus kompozíció, Sárga malom I., stb.). Cseppet sem véletlen, hogy gyakran a Delaunay- és Kupka­féle orfizmus tartományába so­rolják a figurativitás és absztrak­ció mezsgyéjén ide-oda lépegető vászonsorozatot. Ennek 14 da­rabja sajnos elpusztult , amikor 1985-ben a kassai galériában a gyűjtemény jelentős része a lán­gok martalékává vált. A Helena Némcová (Kassa) ren­dezte kiállítás jóvoltából az élet­mű vargabetűi is nyilvánvalóvá válnak, főként a 10-es és 30-as években, majd az egyre jobban széttöredező, csak egy-egy mű erejéig jelentős háború utáni al­kotói periódusban. Jaszusch Antal művészi egyedi­sége, önálló gondolkodása tárul elénk a 40-es években született művek egyikében-másikában. A második világégés idején készült művei cseppet sem lelkendezőek, nem csatlakozott ugyanis a visszacsatolás hivata­los művészetét művelőkhöz. Sa­ját útját járta, s műveiben (I. vi­lágháború, Zarándokok) az első háborúban, valamint az orosz és japán hadifogságban szerzett ta­pasztalatai révén a háború értel­metlenségét fejezi ki, mégpedig halladan expresszív erővel, mint­egy utalva a német expresszio­nizmusra. Ez az egyediség élete végéig sajátja maradt, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a művészpálya vége felé, 1963 kö­rül festett Kompozíció, ill. Talál­kozás című olajvászna, amelynek színválasztása, kompozíciója, re­dukált formaszemlélete, mitikus és mitologikus jelentésvilága a másfél évtizeddel később po­rondra lépett posztmodern Új va­dak, vagy az olasz transz­avantgárd fiatal festőinek is di­cséretére vált volna. A festményeket szemlélve, az 1921 és 1924 között alkotott vásznakat látva elgondolkodik az ember, hogy miért maradt el Jaszusch életművének magyar fogadtatása. Ha belelapozunk Tomáš Štraus Jaszusch-mono­gráfiájába (eddig ez az egyetlen és még 1966-ban jelent meg), ak­kor megtudhatjuk, hogy a 20-as években, tehát pályája csúcsán a kassai képzőművészt nem a cseh­szlovákiai magyar nyelvű sajtó fedezte fel, értékelte, hanem a szlovák nyelvű napilapok, még­pedig a Slovák (!) és a Slovenský denník. Ezek hasábjain 1924. jú­liusa folyamán fergeteges vita folyt Jaszusch művészetéről és a művész nemzeti hovatartozásá­ról, mi több a Slovák akkori fő­szerkesztője, Juro Koza-Matejov vásárolta meg a kiállított művek többségét. (Sajnos az 1958-as, 1962-es, majd az 1972-es, 1976­os és 1983-as önálló kiállítások is elkerülték a magyar sajtó figyel­mét.) Ha kezünkbe vesszük a 20­as évektől a 40-es évekig Magya­rországon megjelent írásokat, kritikákat a felvidéki, kárpátaljai művészetről, a nagy nevek elle­nére (pl. Gerevich Tibor) nem ta­lálkozunk a Jaszusch-életmű olyan értékelésével, amely figye­lembe venné a ma Európa-szerte méltán nyilván tartott három­négy éves alkotói periódust (1921-24). Igaz a „kassai iskola fejének" titulálják, de a művészt mégis csak mint a „felvidéki táj lelkét" láttató alkotót méltatják. Ezzel kapcsolatban mindjárt so­kasodnak a kérdések. Milyen is volt a két háború közötti sajtónk művészetszemlélete, milyen sze­repet töltött be ilyen téren a po­zsonyi Kunstverein, a komáromi Jókai Egyesület és pl. a kassai Ka­zinczy Társaság, ill. ezen kultúr­egyletek képzőművészeti szak­osztályai? Egy sorban említhető­e Jaszusch és Halász-Hradil Elemér? Jaszusch, Bauer, Kőváry és Jakoby mellé álh'thatjuk-e a Basilideseket, Pausz Ilonát, Ko­máromi Kacz Endrét és Rudnay Gyulát? Egy szuszra mondhat­juk-e ki a pozsonyi FORUM c. fo­lyóirat, valamint a kassaiak és komáromiak együttműködésé­vel, Tilkovszky Béla főszerkesz­tésében, 1923 karácsonyán, Bécsben megjelent A Szép c. lap nevét? Ezeket a kérdéseket a szlovák nyelvű szakkiadványok, monog­ráfiák részben már megválaszol­ták, éppen ezért a magyar értéke­lések sem elégedhetnek meg a felsorolással, az alkotók városon­kénti csoportosításával. Hiszen „művészetszemléletünkben" már hetven éve a nemzeti hova­tartozás a legfőbb kritérium, ami a mai műtörténetben természete­sen elfogadhatatlan. Egyszer s mindenkorra tudomásul kell ven­nünk, hogy határozott esztétikai és művészeti határvonal rajzolha­tó meg a felsorolt nevek, egyesü­letek és folyóiratok között. Szlovenszkón a két világháború között sem létezett egységes, au­tonóm esztétikai és művészeti sa­játosságokkal rendelkező magyar képzőművészet. Egyetemes mű­vészeti kontextusba helyezve ne­vezhető meg egy-egy alkotó való­di teljesítménye, s ebben a meg­mérettetésben válik jelentőssé Jaszusch Antal életműve is. (Anton Jaszusch (18821965), Ponitrianska galéria, Nyitra, 1997. 5.27 — 8.23., vasárnap és hétfő kivételével.) REGÉNY ak egyszer vála­szolt a levelére: Ha kiengednek, ne is gyere haza! Én is rossz alvó voltam, azelőtt a sör altatott el engem, de ott csak vizet ihattam... Legalább meghíztál a konyhában, sokan talán rád sem ismernek! Falmer nevetgélt. Lefogyok én gyorsan, mert nem lesz már mellékkeresetem, megtiltották a csapjavításokat. Étel helyett újra csak sörrel táplálhatom magam... Csak ne csontosodj le megint, így nagyon is jól nézel ki! - mondta a Diák úr arra gondolva, hogy kikerekedett arcával, hordószerű alakjával nem hasonlíthat a rendőrség kezében levő fényképekre. A pénztárcájából két ötszázas bankót szedett ki, s az „együtt­működés" reményében Falmer felé nyújtotta: Itt a sörre való, ha elfogadod, neked adhatom... Mohón nyúlt a pénz után. De jó haver vagy! Megkedveltelek téged, nem szeretném, ha újra valamibe belekeverednél. Isten ments! Egyszer majd visszaadom ne­ked a kölcsönt! Nem kell visszaadnod... Falmer néhány pillanat múlva felsóhajtott: Most hiányozni fog nekem a sörbüféd! Egy hónapra meg­kaptad a sörrevalót, s kaphatsz máskor is... Nekem te fogsz hi­ányozni, ott minden nap láthat­talak. Havonta egyszer benéz­hetsz ide is, mindig a hónap vé­gén, az elszámolás napján itt Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 55. rész találsz engem...Felcsillant a köpcös szeme: a sörpénz nem marad el! Hálásan nézett a Di­ák úrra. Ha szükséged lesz a se­gítségemre, csak szólj! Tudom, hogy hol laksz, megüzenem ne­ked... Egy rövid hónap alatt Ria életé­ben is változás állt be. Amikor a Diák úr megkapta a hónapokig zárva tartott üzlethelyiséget, fülébe jutott egy megjegyzés: a tervbe vett presszó fölött, az épület ötödik emeletén egy ma­gányosan élő néni lakott. Te­metése után az örökösök min­dent elvittek. A házkezelőség a tönk szélén állit, még arra sem telt a pénzükből, hogy négy hó­nap alatt kimeszeltessék az egyszobás lakást. A magánvál­lalkozónak felcsapó Diák úr fel­kereste az illetékes személyt, akitől gyors segítséget várhat: Egy alkalmazottamnak szüksé­ge lenne a kis lakásra. S egy bo­rítékot tett az asztalára. Tíz da­rab ezres volt benne. Az illeté­kes megígérte: teljesíti a ma­gánvállalkozó úr kérelmét. A festéssel nem kell bajlódniuk, csak a menyasszonyom nevére szóló papirost és kulcsot adja át nekem... Néhány nap múlva ez is megtörtént. Riát csak akkor vezette fel az ötödik emeletre, amikor új bútorral is berendez­te a lakást és a telefont is besze­reltette. A fekete hajú lány nem tudott hová lenni az örömtől. Csókolgatta a kedvesét, aki ti­zenhat éves korában csábította el. Ezt nem vártam tőled! Ez is sokba került! A kölcsönből erre is futotta! Megérdemled, Ria, évekig kitartottál mellettem. Majd iparkodni fogunk a presz­szóban, hogy mielőbb visszafi­zethesd a kölcsönt... "T J szíve van!-gon­I f^L dolta Ria nem­1(1 egyszer, mert a \J VX Diák úr jóságá­nak köszönhette, hogy egyszer­re jobban ment a sora, már nem kell garasoskodnia, a borravalót lesnie, mint éttermi pincérnő korában. Most is, hogy Sober Karcsi eltávozott a presszóból, a jószívűként emle­getett kedvesére kellett gondol­nia, mert a tudtára kell adnia, hogy Fehért betegállományba helyezték. Hogy ez a Séfet mi­ért érdekli, az áprilisi eset óta nem titok előtte, amikor az ötö­dik emeleti kis lakását titkos találhahelyül használták. S az­óta azt is tudja, hogy az a köp­cös alak, aki Fehért is beszer­vezte, havonta miért nyit be a presszóba. Az előző évben, 1990 nyarán a Diák úr őt is „be­kapcsolta", de akkor még sejtel­me sem volt arról, hogy miben segédkezik. Egy hét múlva csak azt tudta meg, hogy abban a szatyorban, amelyet a köpcös Falmer cipelt, olcsó pénzért szerzett áru volt, amikor a Kürthy-kastélyból visszatértek a nagybirtokos egykori parkjá­ban várakozó „szőke" hölgy­höz. A Diák úr a festmények nagy részét még másnap, a lo­pási história kirobbanása előtt Bécsbe vitte az előzőleg megbe­szélt címre. Koronában számol­va másfél milliót vághatott zsebre. Visszatérése után Riának csak azt mondta, szép pénzt kapott azért az áruért, ami a szatyorban volt. A kocká­zatot ő vállalta, nem osztoz­kodhatott testvériesen. Riának és Falmernek egyaránt százez­ret adott. Ennyi pénz láttán mind a ketten csak hálálkodni tudtak. Jó szíve van! - állította ekkor is Ria. És én is gazdag le­szek! Ria elgondolkodva töltögette az italt, főzte a kávét azután is, amikor a Séfnek jelentette: Fe­hér a gyomorfekélye miatt be­tegállományba került. Csak egy pohár szódát kért tőlem, hogy bevehesse az orvosságot. Mást nem kért tőled? Majd ha job­ban érzi magát... Csak szedje az orvosságot! Ha okosan ke­zeljük, nem lesz vele semmi baj. Még mindig azt kívánod, hogy én vele?! A Diák úr felne­vetett. Hát nem mindegy, hogy kinek a nótáját furulyázod el?! Hogy mondhatsz ilyet?! Akkor még egyszer kérlek, tedd meg az én kedvemért, de ne felejtsd el, ez is beletartozik az üzletünkbe... Nem tetszett ez Riának, de ha ő mondja, nem ellenkezhet vele. Áprilisban is szép jutalmat kapott tőle azu­tán, amikor a kis lakásában szétosztották maguk között a zsákmányt. Biztosan azt is szá­mításba vette, ha Sober más nő után nézne, elkezdené a költe­kezést. Ezt még nem engedhe­tik meg neki, nagyon korai len­ne. Csak jöjjön el hozzá. (Folytatjuk) Jaszusch Antal: Sárga malom 1.(1921)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents