Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-09 / 156. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 1872. PANORÁMA G J McVeigh védői szerint Cindy Cawford a hetedik menyországban érzi magát, miután néhány hete megtudta, hogy terhes Új tárgyalás kell! Washington. Az oklahomai tö­meghalált előidéző robbantás elkövetésének vádjával halálra ítélt amerikai Timothy McVeigh védői az ügy teljes újratárgyalá­sát kérik a peres eljárásban elkö­vetett „súlyos hibákra" hivat­kozva. Keresetüket hétfőn nyújtották be a halálos ítéletet kimondó bí­rónak. Nem fellebbezésről van szó, hanem annak követelésé­ről, hogy kezdjék nulláról az egész ügyet. Egy denveri bíróság mondta ki a halálos ítéletet McVeigh fejére június tizenharmadikán, azu­tán, hogy áz esküdtek bűnösnek találták egy Oklahoma City— i szövetségi irodaház felrobban­tásában, százhatvannyolc áldo­zat halálában i Az ügyvédek tizenöt, általuk sú­lyosnak ítélt eljárási hibára hi­vatkoznak. Az egyik az, hogy az ügynek óriási publicitása volt, és a tömegtájékoztató eszközök el­lenséges hangulatot keltettek az egész amerikai közvélemény­ben a vádlott ellen. Ilyen körülmények között sze­rintük nem lett volna szabad megtartani a tárgyalást, el kel­lett volna halasztani, hogy a nyugodt mérlegelést ne befolyá­solja a tömeghangulat. A védők szerint az is hiba volt, hogy meg­hallgatták a halálos áldozatok hozzátartozóinak megrendítő vallomását. Ezek után nem lehet elvárni, hogy elfogulatlan dön­tés szülessen. McVeigh, aki a bírói ítélet sze­rint szélsőjobboldali nézetektől vezérelten követte el tettét, most Denver egyik külvárosi börtönéből figyeli sorsának ala­kulását. (MTI) Tankon a bordélyházba Nem fizettek San Gregorio. Hét légiós tan­kon indult a bordélyházba, majd onnan fizetés nélkül próbált tá­vozni a spanyolországi Zarago­za megyében lévő San Grego­rióban. Az illető tiszteket a spa­nyol rendőrség őrizetbe vette, s azóta már elnyerték méltó bün­tetésüket, a több hónap elzárást, írta az El Mundo című spanyol lap. Az eset ugyanis tavaly má­jus tizenhetedikén történt, de eddig nem került nyilvánosság­ra. (MTI) Végre azt ehet, amit csak akar Los Angeles. Talán nincs a világon olyan ember, aki ne tudna Cindy Crawford és Richard Gere tönkre­ment házasságáról. A hí­res színész úgy tűnik, szí­vesebben flörtölt a budd­hizmussal, mint csinos fe­leségével. RYTMUS ŽIVOTA Cindy későbbi kapcsolatai sem hozták meg azt, amire vágyott: a családi boldogságot, de főleg a gyermekáldást. Nemrégen azt állította, hogy érzelmi élete in­kább egy katasztrófafilm forga­tókönyvéhez hasonlít. Bánatát munkába fojtotta. Szerelmi éle­te azonban az elmúlt hónapok­ban gyökeresen megváltozott. Vége az álmatlan éjszakáknak. Megjelent az oldalán a szép her­ceg. így lehetne jellemezni Cin­dy Crawford (31) és Rande Ger­ber (34) románcát. Az örökké mosolygó reklámügy­nök már hat éve legyeskedik a barna szemű, szőke hajú szép­ség körül. Ő azonban alig vette észre. „Barátnak tartottam", mondogatta enyhe iróniával a modell. Rande most szinte su­gárzik a boldogságtól. Február­ban New Yorkból Los Angelesbe repülve váratlanul megkérte a kezét. Eljegyzés, majd párizsi út következett. Természetesen a fényképészek hada minden lé­pésüket követte, a boldog pár pedig csakazértse „produkált" semmit. Csöndes mosolyokat, gyöngéd simogatásokat látha­tott csak. „A romantikus percek után arról beszélgetünk, hogy hogyan fogjuk berendezni közös lakásunkat és a gyerekszobát. Rande legalább két gyereket szeretne", dicsekedett néhány héttel ezelőtt a gyönyörű Cindy. Úgy tűnik, az ifjú párnak min­dent gyorsabban kell majd vé­geznie, ugyanis Cindy terhes. A modell megerősítette a hírt és ... reklámügynök hat éve legyeskedik a szépség körül... hozzátette: „Nekem teljesen mindegy, hogy meghízok. Ezen­túl mindent enni fogok, ami egészséges és amire gusztusom van. Erre az örömteli eseményre évek óta készülök." És mit szól ehhez a jövendőbeli apa? „Min­dent megterveztünk. Az esküvő augusztusban lesz a Central Parkban a szabad ég alatt". Sok boldogságot! Cindynek már nem fontos, milyen az alakja (Archív felvétel) Castro lánya gyermekkorára és apjára emlékezik Hatalmas sziklatömbök egymásra hajigálva Számára tehertétel Özönvíz a Marson? PANORÁMA-HIR Madrid. Alina Fernandez tíz­éves volt, amikor édesanyja fel­fedte előtte, hogy ki az apja. Ami azonban kezdetben mennyei ajándéknak tűnt számára, az ké­sőbb inkább tehertételnek bizo­nyult, amelytől csak évekkel ké­sőbb tudott megszabadulni. Ali­na apja ugyanis nem kisebb sze­mélyiség, mint Fidel Castro, a kubai forradalom vezére, Kuba államfője. Röviddel 1993 karácsonya előtt bejárta a világsajtót a hír: Alinának hamis útlevéllel, fején parókával sikerült elmenekülnie Kubából, ahol apja őt akarata el­lenére visszatartotta. Most pe­dig a negyvenegy éves Alina Spanyolországban megjelentet­te emlékiratait „Memóriás de la hija rebelde de Fidel Castro" (Fidel Castro lázadó lányának visszaemlékezései) címmel, a­melyben leírja életét a szocialis­ta Kubában és elrontott kapcso­latát apjával. Tízévesen - írja könyvében Alina, annyi minden mesélniva­lója lett volna apja számára, ő azonban alig ért rá, hogy szóba álljon vele. Ehelyett durván be­avatkozott magánéletébe. Alina a kubai államfőnek egy or­vos feleségével, Naty Revuel­tával folytatott rövid románcá­ból származik. Az asszony felál­dozta a forradalom vezetőjéért házasságát és polgári létét. Castro életművére, a kubai for­radalomra Alina nem talált jó szót. ,Attól a szeszélytől vezé­reltetve, hogy kommunizmust játsszon Kubában, nyomorba döntötte a népet" - írja és kipel­lengérezi a kubai hiánygazda­ság okozta nélkülözéseket. Ba­rátai hamis papírokat és Mad ridba szóló repülőjegyet szerez­tek neki. MTI-HIR Washington. A NASA tudomá­nyos szakértői arra a következ­tetésre jutottak a Pathfinder Mars-szonda és a Sojourner űr­jármű felvételeinek további elemzéséből, hogy a Pathfinder leszállási helyén, az Ares Vallis nevű völgyben évmilliárdokkal ezelőtt olyan hatalmas özönvíz pusztított, amihez foghatót a földtörténetből csak egyet is­mernek, azt, amelynek nyomán létrejött a Földközi-tenger. Matthew Golombek és Michael Malin, a Pathfinder-program­ban résztvevő két kutató el­mondta a NASA földi irányító központjának hétfői sajtóérte­kezletén: abból gondolják ezt, hogy hatalmas sziklatömbök vannak mintegy egymásra haji­gálva, ahogyan csak hatalmas erejű ár képes egymásra torla­szolni sziklatömböket. Anyatej helyett finom itóka a tigrisbébiknek Cumisüvegből kapják Lipcse. A lipcsei állatkertben hét hete született öt pici tigrist el kellett választani, s most már meg kell elégedniük a cumis­üvegből érkező tápszerrel, je­lentették be az állatkertben. Az ok: mamájuknak, Connynak nincs elég teje, és elegednő mellbimbója sem. A tigrisbébik naponta kétszer 2,5 deciliter, vitaminokat tartalmazó finom itókát kapnak. (MTI) NAPTÁR Július 9 EGY GONDOLAT A béketűrésnek végül is van egy határa, amelyen túl már nem erény. Edmund Burke NÉVNAP Lukrécia A latin Lucretius nemzet­ségnévből származik, a­mely viszont a lucrum, nye­reség jelentésű szóból e­red. Ma Előd, Janka, Vero­nika és Lujza nevű ismerő­seinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 640 éve rakták le a prágai Károly-híd alapkövét. 200 éve hunyt el Edmund Burke angol politikus. 445 éve hunyt el Szondi György végvári kapitány. 1545-től volt Drégely várá­nak kapitánya, helytállt a török elleni harcban. 10 éve hunyt el Vészi Endre költő, író, újságíró. 105 éve született a Nyitra vármegyei Szenicén Simén­falvy Sándor színész. Legis­mertebb filmje a Szegény­legények és a Háry János. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 50. születés­napját O. J. Simpson ame­rikai futballista, színész.. 35 éves Gömöry Zsolt rock­zenész, a Piramis, majd az Edda együttes billentyűse. Tom Hanks (1956) Oscar­díjas amerikai színész. NAPI VICC A repülőgépen a kapitány bekapcsolva felejti a mikro­fonját, így az utasok is hal­lanak mindent. - Most megreggelizem és utána megszeretem az új stewardesst. A légikisasszony ezt hallva az utastérből, fülig pirosan szalad, hogy figyelmeztes­se a pilótákat. Az egyik ülésen egy öreg bácsika megfogja a kezét. - Ne siessen úgy aranyos­kám, még megreggelizik előtte! REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. Aszály T Magyaror. város Szöfirász ! Vitamin T Osztrák politikus A tagló kö­zepe Mohó vágy Sulfur, nát­rium Bácsi Kettős be­tű Francia kőltfi Y Jóízű Ipszllon ... testvé­rek, Dosz­tojevszkil­mű AFB Plusz Kettős be­tű / v Németor. A öl B^k Diagonálls m ^ ^^^^ITParáňT" f C" A pakk kö­zepe Az argon vegyjele Tonna ... grófja, Rossini Rádiusz Kettős be­tű Tasakban r Majdnem azonos be­tűk Jóízű Angol fő­nemesi cím Névelő Állatkert Karóra azonos hangzói HOROSZKÓP Kos: A mai nap amolyan „kérj, amit akarsz, megkapod" nap, ami­kor a szerencse, az előrelátás, az együttműködés és sok elő­nyös dolog köszönt Önre. Bika: Jó úton halad a házas­ság, egy üzleti vagy valami más szoros kapcsolat felé. A nap fénypont­jai közé tartozhat, hogy házas­sági ajánlatot tesz vagy kap. Ikrek: Ma mindent elérhet, mert mindenben ma­ximálisan sikeres, semmi nem keresztezi az út­ját. Az ingatlanügyeknek kü­lönösen kedvez a mai nap. Rák: Ma az eddigieloiél sokkal könnyebben éri el céljait, mert kez­denek elhárulni az akadályok. Új lehetőségek kínálkoznak. Szabad az út a sikerek felé. Oroszlán: Folytatódik a tegnapi téma, és igazán „me­lodikusnak" bizonyul­hat. Valószínűleg dugába dől­nek a tervei, de a bajt az ala­poknál kell keresni. Szűz: A mai nap ideális arra, hogy egynapos kirán­/1 111 N FNMMN ÍRNLNKN 11' ' V *.. G V 11111. W1 1V11C111 •M dulást tegyen valaho­vá, vagy hogy rokonokat fo­gadjon. Érdekes emberekkel ismerkedhet meg. Mérleg: A mai nap sima és si­keres lesz az anyagia­kat illetően, így hát le­gyen bizakodó és a siker érde­kében a jól bevált üzleti mód­szereket alkalmazza. Skorpió: Nem véletlen, hogy mindenki Önhöz for­dul, ha tökéletes mun­kára van szüksége. Élvezi, hogy Ön a Number One! Itt az idő, hogy lendületet vegyen. Nyilas: Bár még magának is alig meri bevallani, valójában új irányban indult el vagy új vállalkozásba kezdett. Jelentősen gyarapo­dik a vagyona. Bak: Miután reggel szeren­cse éri, a nap további részeinek is nagy vá­rakozással néz elébe. A csodá­latos véletlen találkozások és más események feldobják. Vízöntő: A mai nap kiválóan al kalmas szakmai, pénz­ügyi és üzleti sikerek elérésére. Él egy váratlan le­hetőséggel és tettei beváltják a reményeket. Halak: Helyre kerülnek egy mozaik utolsó darab­jai is, összeáll a kép, és Ön meg van lepődve, milyen gyorsan meg lehet oldani egy családi vagy jogi ügyet.

Next

/
Thumbnails
Contents