Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-09 / 156. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 16. POLITIKA 5 Beszélgetés Ľubomír Gábrišsal, a drogfüggőket gyógyító érsekújvári központ főorvosával Hiányzik a megértés pán az, hogy a 22-25 személy Az anyagiakon kívül mi neheszámára otthont nyújtó intéz- zíti amúgy sem könnyű munmény anyagiak nélkül nem mű- kájukat? ködhet. Annak ellenére, hogy a A meg nem értés. Mind a szülők, fiatalok a munkaterápia kereté- mind a hivatalok részéről. A szüben dolgoznak, a mezőgazdasá- lők, miután gyermekük viselkegi munkából származó haszon désében változást észlelnek, azt RÖVIDEN Vízhozammegosztás Bősön Pozsony. A bősi vízlépcsőn jelenleg a másodpercenkénti hat és fél ezer köbméteres vízhozamból 4800 köbméter az erőműre, a maradék pedig a régi mederbe kerül - közölte tegnap Július Binder, a Vízügyi Beruházó Vállalat igazgatója, hozzátéve, hogy a régi mederben így nem is lehet észlelni, hogy a Dunán árhullám vonul le. (TA SR) A katonák is segítenek Pozsony. Senica, Stará Turá és Bazin térségében eddig 70 katona kapcsolódott be az árvízvédelmi munkákba - jelentette be František Kašický, a honvédelmi minisztérium szóvivője. Egyelőre főleg homokzsákok elhelyezésével foglalkoznak a veszélyeztetett szakaszokon. (TA SR) Az első szlovák áldozat Vágújhely. Az árvíz első szlovákiai áldozatát tegnap a Vágújhely melletti Bošáca községből jelentették. Eltűnt egy férfi, s tegnap estig a keresés nem járt eredménnyel. (SITA) Dél-afrikai ajánlat Turócszentmárton. A T-72-es harckocsi korszerűsítésében való együttműködésről tárgyalt tegnap a ZŤS TEES gépgyárban Joe Modishe, a Dél-afrikai Köztársaság honvédelmi minisztere és Milan Novotný, a cég igazgatója. (TA SR) Kigyulladt Jasovský szállása Bonn. Hétfőn este kigyulladt a Maritin szálló, amelyben többek között az európai közlekedési miniszterek konferenciájára érkezett Ján Jasovský is lakott. A szlovák miniszter számára ezután a bonni szlovák nagykövetség biztosított szállást. (TA SR) Az Európa Parlament raportőre Pozsonyban Jan Marinos Wiersma nemcsak kérdezett Négy évvel ezelőtt Érsekújvárott nagy érőfeszítések árán sikerült megnyitni a kábítószerfüggőket gyógyító központot. A 6-9 hónapig tartó kezelés alatt a narkósok szigorú szabályok közepette tanulnak meg a drog csábításának nemet mondani. PÉTERFI SZONYA Amikor '93 júliusában megnyitották a 25 ágyas központot, számolt-e azzal, hogy ennyire megugrik a segítséget kérők száma? A rendszerváltozást követően minden lehető fórumon figyelmeztettüilk arra, hogy a határok megnyitása következtében a drogkereskedők számára Szlovákia hamarosan nem tranzitország, hanem célállomás lesz. Utaltunk arra, hogy elsősorban a megelőzésre kell(ene) helyezni a hangsúlyt, de a kábítószer-terjesztők megfékezésére is törvények, hatásos rendelkezések kellenek. Mivel sok intézkedés nem történt, a jelenlegi állapot nem tér el a négy évvel ezelőtt feltételezett helyzettől. Sajnos, a 14-20 éves drogfüggő hiába vállalná a gyógykezelés kemény feltételeit, hosszú hetekig várnia kell. A központ kapujára kitehetnénk a „Telt ház" táblát. Mennyire eredményes a több hónapig tartó kezelés? Nehéz kérdés, hiszen minden egyes kábítószerfüggő más és más. Az első hetek a legnehezebbek, mert szervezetük még „kívánja" a drogot. Meg kell küzdeniük az elvonási tüneteket kísérő testi fájdalommal, a kedélyhullámzásokkal, meg kell tanulniuk a rendet, a fegyelmet, meg kell találniuk a drog nélküli élet értelmét. Naponta a legapróbb részletekbe menően, kínzó őszinteséggel és közösen boncolgatjuk a múltjukat, mert e nélkül nem építhetjük a jövőjüket. Vannak, akik a központból gyógyultan távoznak, és életük végéig „tiszták" maradnak, de persze akadnak, akik nem tudnak ellenállni a kísértésnek, és rövidebb-hoszszabb idő elteltével ismét tőlünk várják a segítséget. Nem utasítjuk el őket, bár a visszaesőkkel szemben jóval keményebbek vagyunk. Köztudott, hogy az intézeti kezelésről távozók legnagyobb gondja az, hogy nincs hová menniük. És mivel többnyire nincs családi hátterük, Sajnos, a 14-20 éves drogfüggő hiába vállalná a gyógykezelés kemény feltételeit, hosszú hetekig . várnia kell. V lakásuk, marad a régi „barátok" társasága. Éppen emiatt tíz kilométernyire Érsekújvártól egy tanyán az intézeti kezelésről kikerülők számára reszocializációs intézményt hoztunk létre. A baj csucsupán a költségek 30 százalékát fedezi. Nem nehéz kiszámítani, hogy az intézmény fenntartásához nélkülözhetetlen anyagiak 70 százalékát máshonnan szerzik. Honnan? Tavaly a munkaügyi és szociális minisztérium, illetve a járási munkaügyi hivatal nyújtott segítséget, bár még ez nem fedezte kiadásainkat. Szponzorainknak köszönhetően vészeltük át a múlt évet, és nem tagadom, hogy adósságaink is vannak. Egyetlen szerencsénk, hogy hitelezőink türelmesek. Sajnos, az idén nem kaptunk még egy fillér állami támogatást sem. Már július eleje van... A kormányhivatal mellett alakult Drogellenes Alaptól 1 millió 600 ezer koronát igényeltünk, s ígéretet kaptunk az anyagiak kiutalására. A napokban dől el a sorsunk, mert ha a pénzt mégsem adják, a reszocializációs intézetet kénytelenek leszünk felszámolni. Persze nem tudom, hogy mi lesz a gyógyulófélben lévő fiatalokkal. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. „A kerületi bíróság durván beavatkozott a dolgozók jogaiba, amikor a sztrájkjogtól is megfosztotta őket" - mondta Miroslav Kočnár szóvivő a Pozsonyi Járművezetők Szakszervezetének tegnapi sajtóértekezletén. A bíróság válaszából kiderül, hogy az előzetes határozat csupán a sztrájkbizottságot marasztalja el. Ezt Augustín Kurek szakszervezeti elnök úgy értelmezte, hogy a sztrájkbizottság nem sztrájkolhat, a sofőrök azonban igen. Az újságírókkal folytatott eszmecsere során azonban Kočnár is elismerte, hogy szakszervezet tagjai sem SS Ha hírét veszik, hogy községük közelében a kábítószer-élvezők gyógyítását segítő központ létesítését tervezik, petíciók- . . ban tiltakoznak. N> gondolják, minden jóra fordult, és nem várják meg a kezelés végét. Mi ugyan figyelmeztetjük őket a visszaesés veszélyére, de többet nem tehetünk. Érőszakkal nem tarthatunk itt senkit. A szülőkkel, a családdal való jó együttműködés a siker előfeltétele. Mert a visszatérés nem egyszerű. A közvélemény másképp reagál a sikertelenségekre, a kudarcokra. Sokan feleslegesnek tartják a központokat, a reszocializációs intézeteket. Ha hírét veszik, hogy községük közelében a kábítószer-élvezők gyógyítását segítő központ létesítését tervezik, petíciókban tiltakoznak. Attól tartanak, hogy a gyógyulok kapcsolata a drogkereskedókkel nem szűnt meg. A megalapozatlan híresztelések rossz fényt vetnek az újvári központra is, holott számokkal bizonyítható, hogy az érsekújvári régióban jóval alacsonyabb a drogélvezők száma, mint a nyitraiban vagy akár a nagyszombatiban. Bár tudom, hogy saját hazájában senki sem lehet próféta, bánt, hogy társadalmi megértés, támogatás helyett még mindig magyaráznunk kell létjogosultságunkat. sztrájkolhatnak, márpedig a járművezetők 97 százaléka szakszervezeti tag. A sztrájkbizottság bírálta a közlekedési vállalat vezetőit, hogy nem a problémák megoldásával, hanem a sztrájkolók megbüntetésével foglalkoznak. Pénteken találkoznak a vállalaton belül működő másik három szakszervezettel, hogy a vállalatvezetéssel szembeni közös fellépésről tárgyaljanak. Továbbra is fenntartják 65 koronás órabér-követelésüket. „Arra pedig nem hivatkozhat a vállalat, hogy nincs pénze, hiszen a sztrájktörőknek ötszáz, illetve ezer koronákat fizetett naponta, készpénzben a rendes bérükön kívül" - mondta Kočnár. (gaál) ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. A kormány, majd a parlament ellenzéki és kormánypárti tagjaival is tárgyalt tegnap Pozsonyban Jan Marinos Wiersma, az Európa Parlament raportőre, aki jelentést készít az EP számára Szlovákia EUcsatlakozási felkészültségéről, a csatlakozási feltételek teljesítéséről. Wiersma jelentése lesz az egyik, amelynek alapján novemberben eldöntik, csatlakozhat-e Szlovákia az EU-hoz. Wiersmának látogatása során - a Nový čas értesülése szerint - arra kellett volna figyelmeztetnie a pozsonyi kormányzatot, hogy a NATO után az EU-csatlakozás is „elúszott". Ilyen kijelentést azonban az EP holland képviselője lapunk értesülései szerint nem tett, sem az Augustín Marián Húska parlamenti alelnökkel, sem az ellenzéki frakcióvezetőkkel, illetve a szlovák törvényhozás integrációs bizottságának tagjaival folytatott tárgyalásai során. Wiersma elzárkózott attól, hogy találkozzon a szlovákiai sajtó képviselőivel. A tárgyalásokról azonban megtudtuk: Wiersma figyelmeztetett a koppenhágai kritériumok teljesítésére, illetve arra, hogy ÚJ SZÓ-TU DÓSITÁS Pozsony. Jozef Kalman a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy hétfőn a Szakszervezetek Konföderációja - lényegében a 13. fizetés meghiúsulása miatt - megszakította az általános egyezményről folyó tárgyalásokat. A kormány állásfoglalása szerint a szakszervezetek lépése eltúlzott és megfontolatlan, s megakadályozza az 1997. évre szóló általános egyezmény aláírását. A kabinet tegnap tudomásul vette a jövő évi államikölt„a demokrácia nem ismer átmeneti állapotot". Ez azért fontos, mert a szlovák kormánykoalíció tagjai, szokásukhoz híven, arról próbálták meggyőzni őt, hogy az EP „komplex módon értékelje Szlovákiát, és ne ragadjon ki részletkérdéseket, az ellenzék által felfújt lényegtelen ügyeket, mint a Gaulieder-eset vagy a meghiúsított népszavazás". Wiersma hangot adott ama véleményének is, hogy Szlovákia imidzsét nem csupán az ellenzék alakítja, s ha léteznek negatívumok, nem szabad róluk hallgatni. A közös bizottságok feladata, hogy segítsék ezek megoldását. Áz EP képviselője nagy hiányosságnak tartja, hogy a DSZM-nek európai szinten nincs partnere. A tegnapi tárgyalások központi témája a belpolitikai helyzet volt, Szlovákia gazdasági eredményeiről ez alkalommal nem esett szó. Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció és Csáky Pál, az MKDM frakcióvezetője is találkozott az EP raportőrével, és tájékoztatták a kisebbségi helyzetről. Szóltak a rozsnyói tanár, Tóth Sándor esetéről is, akit azért távolítottak el munkahelyéről, mert kétnyelvű bizonyítványokat állított ki. (gágyor) ségvetés-tervezet kiindulási pontjának számító bevételi és kiadási irányszámokat. Eszerint az államkassza bevétele 1998ban 175 milliárd korona lesz, a kiadások pedig mintegy 210 milliárd koronát tesznek majd ki. Vagyis 35 milliárdos költségvetési hiánnyal kell számolni. A kormány megtárgyalta és tudomásul vette azt a tervezetet is, amely a volt Szovjetunió és Oroszország adósságai egy részének törlesztését nukleáris fűtőanyag formájában képzeli el. 70 millió dollár értékű ilyen fűtőanyag behozataláról van szó. (krasznica) Egyetlen korona állami támogatás nélkül A járművezetők szakszervezete tovább egyezkedik Idén elmarad a Ragaszkodnak gombaszögi fesztivál a béremeléshez ÚJ SZÓ-HÍR A Csemadok Országos Tanácsa és a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány közli, hogy az 1997. július 19-re tervezett Országos Kulturális Ünnepség, a Gombaszög '97 elmarad. A rendezők megállapítják, hogy a népművészeti fesztivál anyagi okok miatt történő elmaradásáért kizárólag az a szlovák kulturális minisztérium a felelős, amely a szlovákiai magyarok legnagyobb, immár 42 éves rendezvényét évek óta egyetlen koronával áem támogatja, holott a szlovák nemzeti kulturális rendezvények jórészt az állami költségvetésből valósulnak meg, hasonlóan a Szlovákiában élő többi nemzeti kisebbség ünnepségeihez. Felszólítjuk Ivan Hudec kulturális minisztert, hogy a nyilvánosság előtt adjon számot a gombaszögi rendezvény diszkriminálásának okairól. Felkérjük Jozef Kálmánt, az SZK kormányának elnökhelyettesét és nemzetiségi tanácsának elnökét, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a szlovákiai magyarok kisebbségi és emberi jogainak visszaállításáért. Hasson oda, hogy a nemzeti kisebbségek kultúrájának az állami költségvetésből történő támogatása a számarányuknak megfelelő legyen. A 42. Őrszágos Kulturális Ünnepség rendezői. Együttélés: ebben az országban Vladimír Mečiar szítja a feszültséget és az ellenségeskedést Együttműködnek a szivárványkoalícióval ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés alelnöke szerint a múlt pénteki kerekasztal színjáték volt. Mečiar azért hívta össze, hogy a külföldet meggyőzze: Szlovákiában megváltozott a helyzet, már tárgyal az ellenzékkel. Mivel a demokrácia, a jogállam felújítására a kormánypártok nem hajlandóak, ez a feladat az ellenzékre hárul. „Mozgalmunk azzal vádolja Mečiart, hogy ebben az országban ő szítja leginkább a feszültséget és az ellenségeskedést" - állapította meg. A szivárványkoalíciót alkotó pártoknak szerinte nem lesz könnyű dolguk, de jó választási program és megfelelő stratégia birtokában legyőzhetik a jelenlegi kormánykoalíciót. Az ötök 35 százalékos győzelem esetén megbízást kaphatnak a kormányalakításra. A Magyar Koalíció hamarosan lezárja a Kék Koalícióval megkezdett tárgyalásokat, és az ötökkel folytatja az együttműködését. A külügyi, a belügyi és a gazdasági kérdésekkel foglalkozó közös bizottságok eredményeit a pártelnökök legkésőbb a jövő hét végéig közös nyilatkozatban rögzítik, a kisebbségi kérdéskörrel foglalkozó Jövőre 35 milliárdos költségvetési hiány A szakszervezetek lépése eltúlzott? bizottság folytatja munkáját. „Az MK készen áll arra, hogy csatlakozzon az ellenzéki párttömörüléshez, ha az győzelmet arat a választásokon" - szögezte le. Duka Zólyomi azon van, hogy a DBPvel is tartsák a kapcsolatot, mivel nem kizárt, hogy nélküle nem alakíthatnak kormányt. „Meg kell őket győzni arról, hogy a DSZM-re várni nem a helyes út" jelentette ki. (horváth) Somogyi Tibor felvételei