Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-08 / 155. szám, kedd

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS Nyári táborozás alsó tagozatosoknak A Napország Lovagrend, valamint a Fundament Polgári Szer­vezet, a belga királyi King Baudouin Foundation alapítvány, az Open Society Found és az Európai Kulturális Alapítvány közreműködésével nyári táborozást szervez a Kokava melletti Ipoly üdülőben. A rimaszombati régióból származó alsó tago­zatos szlovák és magyar gyermekeket július 26.-augusztus 4­ig, és augusztus 10-18-ig tartó időszakban várjuk gazdag programmal: strandolás Hriňován, az Ipoly forrás és a fekete­balogi fenyőőserdő megtekintése, kirándulás kisvasúttal, láto­gatás a drahovai tanyavilágban, valamint a közeli üveggyár­ban. A táborban lehetőség nyílik sportolásra, fakultatív vetél­kedőkre, tábortűz melletti csevegésre, szórakozásra és más szabadidős tevékenységre. Indulás busszal Rimaszombatból, napi ötszöri étkezés, szállás 4-5 ágyas szobákban, pedagógusi felügyelet biztosított. Jelentkezni lehet a 0866/24 302-es te­lefonszámon paponta 9-től 11 óráig, július 20-ig. (ú) Nemzetközi énekes mesterkurzus Majk. Nemzetközi énekes mesterkurzus kezdődött hétfőn az Oroszlány melletti Majkon. A városi önkormányzat, a Majki Műemlékegyüttesért Alapítvány és a Magyar Állami Operaház szervezte a tíznapos találkozót. A kurzus művészeti vezetője Nagy Ferenc, az Operaház karmestere; a 70 magyarországi, amerikai, angol, finn, spanyol és szlovák hallgatóval a Liszt Férenc Zeneművészeti Főiskola tanárai foglalkoznak. (MTI) AAOZI POZSONY HVIEZDA: Turbulencia (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA ­KERTMOZI: Hanta boy (am.) 21 OBZOR: Csak az őrültek siet­nek (am.) 15.30,18,20.30 MLADOSŤ: Üvöltés (am.) 15,17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 A haty­tyúk tava (am.) 16.30 Basquiat (am.) 18 Relic (am.) 20.30 Csa­ládi arckép (ol.) 20 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - PANORÁMA: Fészkes fenevadak (am.) 21.30 PAT - PANORÁMA: Suttogj (cseh) 21.30 GALÁNTA - KERT­MOZI: Tökös tekés (am.) 21.45 GÚTA-MOZI: Az ördög maga (am.) 19.30 NAGYMEGYER - SLOVAN: Édes álom hosszú csók (am.) 20 RIMASZOMBAT - ORBIS: Lopott szépség (ol.-am.) LÉVA - JUNIOR: Az angol beteg (am.) 18 Kiállítás Szabó Gyula élete utolsó évtizedének alkotásaiból Sebzett angyal szárnyalása Megdöbbentő élmény a lo­sonci Nógrádi Galériában még július végéig látogat­ható kiállítás. DUSZA ISTVÁN Két okból is: Szabó Gyula élet­művét kiállításokról ismerők szembesülnek az életmű egy ed­dig nagyrészt ismeretlen darab­jaival. Szlovákiai magyarok - a vendégkönyv bejegyzései bizo­nyítják - alig látogatják a kiállí­tást. Kinek-kinek magánügye, mit, mennyit és mikor fogad be szellemi értékeinkből, amikor folyamatosan lehetősége van rá. Az már kevésbé magánügy, hogy mit és mikor engednek be­fogadni valamit abból, ami ob­jektíven, tőlünk függetlenül lé­tezik. Igencsak közügy - így utó­lag is, mintegy negyedszázad távlatából -, hogy milyen és me­lyik Szabó Gyulát ismerhettük meg az 1982-től immár 1997-ig érő korszakolt és tematikailag válogatott gyűjteményes kiállí­tásokon. (I.Küzdelem. Festmé­nyek 1930-1945. II. A föld né­pe. Grafikák 1945-1960. III. Aratás, festmények 1945-1960. IV. Forradalom - Élet. Grafikák 1960-1972. V. Akvarellek. VI. Betű és forma. Könyvillusztráci­ók. VII. Párbeszéd a Holddal. Az utolsó évek alkotásaiból 1961­1972 ) Közerkölcsök és magán­erkölcsök összegubancolódott etikáját segítségül híva magya­rázhatjuk: akkor másképpen nem lehetett. Tényleg nem lehe­tett csak úgy, hogy az életmű he­tedik nagy korszakát mostaná­ban prezentáló kiállítást látva hasít belénk a döbbenet? Eddig egy teljesen más Szabó Gyulát ismertünk! Úristen, dehát akkor mit tegyünk az újra kisebesedő lelkünkkel? Minket manipulál­tak, s mi hagytuk manipulálni magunkat. Mindegy, hogy ki­csoda, mindegy, hogy mely ha­talom, mindegy, hogy jószán­dék, szakértelem vagy „forté­lyos félelem" terelt minket erre vagy arra, korbácsütést mérve szívünkre. Mindegy, hogy a fes­tői életmű nehéz befogadásától féltették-e a tárlatokra járó nagyközönséget, vagy az élet­művet az ideológiai kikezdéstől mentették meg, ami egyáltalán menthető volt. Ha menthető le­hetett. A végeredmény szempontjából egyik sem számít ma már. Miért is és hogyan is számítana, ha az életét a Nógrádi Galériára felte­vő Szabóné Haltenberger Kingát egyik napról a másikra leváltot­ták az intézmény éléről. Semmi sem számított. Sem érdem, sem szakértelem. És semmi sem szá­mít Mert lám, ismét valamifajta ideológia, nemzeti tömbösítés, a „szlovák dél" visszafoglalása a vezéreszme. így lesz a kiállítás katalógusának címlapján Gyula Szabó „Július Szabó"-vá, pedig ő mindvégig SZABÓ GYULA volt. De az is marad? Tudjuk: új­ra vannak cenzorok, direktorok, intendánsok, miniszterek és fi­liszterek. De akkor sem kellene, sem ennyire és sem annyira. Se­mennyire! Legkevésbé annyira, hogy a katalógus szerint a mű­vész emléktábláját immár a „Jú­lius Szabó u. 1 sz. házon" he­lyezték el. Tudom, ebben a hangzavarban lehet és szabad megzavarodni, eltévedni azonban nem, mert annál az egy helyben topogás is erkölcsösebb. A kétnyelvűséget azonban mégsem kellene úgy művelni, hogy feladunk min­dent, ami még feladható. Mi ad­... szabad megzava­rodni, eltévedni azon­ban nem... juk fel, mi szlovákiai magyarok! Elorozták Jakoby Gyulát, s lett Július Jakoby Galéria! Hallga­tunk, mert sanda könyvkiadá­sunknak a nagy szabadság hét esztendejében arra nem jutott figyelme, hogy az egyetlen Jakoby-monográfiát közös ösz­szefogással magyar változatban is kiadják, vagy újat írassanak magyar művészettörténésszel. Ugyanez a sors vár Szabó Gyulá­ra is? Nem tudom, miért nem képes a szlovákiai magyar értel­miség egy olyan összefogásra, amelynek nyomán az irodalmon kívül, de azzal szerves szellemi­séggel születő - több esetben annak értékeit messze meghala­dó - képzőművészeti alkotáso­kat megtisztelné a könyvkiadás­ra szánható alapítványi pénzek tíz százalékával. Ha csupán két évenként kiadnának egy-egy életmű-monográfiát, tíz év alatt letudhatnák a most még egyre növekvő szellemi adósságot. De addig is: Miért nem adhatom hírül, hogy a szlovákiai magyar iskolák diákjai az osztálykirán­dulásaik alkalmával megnézték Szabó Gyula kiállítását? Miért nem mennek Losoncra a szüni­dei szombat és vasárnap délutá­nokon délről keletre és keletről délre vándorló szlovákiai ma­gyar családok, hogy a művész képekben szárnyaló lelke az an­gyalokhoz vigyen közelebb mindannyiunkat? Sem Szabó Gyula művészete, sem másoké nem lehet magánügy, nem lehet meggyalázható, nem lehet meg­alázható, nem lehet meghami­sítható. Szabó Gyula képei nem azon a nyelveken szólnak hoz­zánk, amelyen nemzeteket uszíthatnának egymás ellen. Az ő nyelve az angyalok nyelve: holdszórta fehérezüst, csontke­reszt, margitvirágkoszorú, hold­madár, halszerelem, szemek és lehulló maszkok. Immár semmit nem tudok Sza­bó Gyuláról. Újra kell tanulnom a teljességét - a teljességet. Az a hatalmas szellemi mozaik, amit úgy rakosgattam össze magam­nak, széthullott. Mást kell csi­nálnom. Ezt parancsolja a Pár­beszéd a holddal kállítás min­den képe. De jaj, vigyázni kell megint, nehogy ugyanazt a hi­bát kövessem el! Szabó Gyula nem a hat kiállítás és a nem a hetedik. Több is, más is - együtt. Szervesülve a világmindenség­ben a véget nem érő angyalszár­nyalással. Sztárok Karlsbadban. Jason Robards már itt van. Törőcsik Mari holnap érkezik. Milos Formán holnapután SZABÓ G. LÁSZLÓ Volt, aki hintón jött és vörös sző­nyegen lépdelt. Másokat Merce­des hozott és kőpadlón vonul­tak. Karlovy Vary filmes közön­sége szereti a sztárokat. Ha megneszeli, hogy „többcsilla­gos" vendége lesz valamelyik es­ti vetítésnek, órákon át képes várakozni, csak hogy egy villa­násra lássa, ki, miben, milyen arccal teszi meg az utat a Thermál Szálló híressé vált lép­csősorán. Vagy a hátsó bejárat­tól a színpadig. Embere válogatja, ki, honnan érkezik. Jason Robards, a hollywoodi westernfilmek hőse, a Volt egy­szer egy vadnyugat főgonosza szálfatermetű felesége karjába kapaszkodva, nehézkes léptek­kel sétált végig a vakító lámpa­sorok között. Ármin Müller­Stahl Németországból költözött át Kaliforniába, s a Ragyogás sziklakemény családfőjéért majdnem Oscar-díjat kapott az idén, elegáns könnyedséggel szedte a lépcsőket. Pedig a hat­vanötöt már réges-rég betöltöt­te. Nyikita Mihalkov, az orosz filmgyártás Oscar-díjas rende­zője a Thermál Szálló hátsó be­járatán surrant be a fesztivál színhelyére. Nem szereti a nagy felhajtást, mondta, életében egyszer, egyetlenegyszer hagyta hogy „pórázon rángassák". Évekkel ezelőtt, Hollywoodban, amikor a Csalóka napfényért megkapta az Amerikai Filmaka­démia legnagyobb elismerését, a páratlan értékű arany szob­rocskát. Filmje ezúttal nem sze­repel a fesztivál műsorán, hi­Brandauer sértegetős jókedvében nem egy új­ságírónak odamondott. szen az Urga óta, kétéves kiha­gyás után most forgat újra. A szibériai borbély külső felvéte­leit távolkeleti tajgákon, majd Moszkvában vették filmszalag­ra, a műtermi jeleneteket pedig heteken át a prágai Barrando­von. Az elkövetkező hetekben Julia Ormondot, a történet női főhősét is „felpakolva" Portugá­liába utazik a stáb, és ott dolgo­zik „orosz helyszíneken". Szabó István Mephistója egysze­rűen csak azért került fel a fesz­tivál műsorára, mert a kelet-eu­rópai filmművészet maradandó értékű alkotása. Főszereplője, Klaus-Maria Brandauer azon­ban már nem annyira rokon­szenves, mint tizenvalahány év­vel ezelőtt, amikor Szabó Ist­vánnal együtt mámoros hangu­latban szorongatták az Oscart Los Angeles nagyszínpadán. Önteltségét, maró iróniáját ön­nön súlyával duplázza: „elsza­badult" pocakjával már sem RedI ezredes, sem Hanussen nem lehetne, Mephisto is inkább csak a sörhasúak társulatában. Sértegetős jókedvében nem egy újságírónak odamondott, akitől borsosabb kérdést kapott, mi­közben egész idő alatt - ahogy azt többször is hangsúlyozta: egy kiadós kacsapecsenye miatt - a nyelve hegyével tisztogatta fogsorát. A női nemet ez idáig két világ­sztár képviselte. Egyikük, Julia Ormond már tavaly is végigsé­tált a Kolonádon. Most Prágából repítették Karlsbadba, kerek hu­szonnégy órára. Jó előre meghir­detett sajtótájékoztatóját „én most inkább pihenni szeretnék" alapon ügyesen lefújta. Röpke intetjúra csak annak volt lehető­sége, aki valamelyik gyógyfor­rásnál találkozott vele - a vélet­lennek köszönhetően. Aztán ahogy jött, szépen, csendben vissza is utazott orosz „karmes­teréhez", akit Nyikita helyett ő csak Nikinek nevez. Aki viszont szinte mindenkit ma­gába bolondított: Salma Hayek. Hollywood mexikói üdvöskéje, aki Ántonio Banderas oldalán, a Desperadóban robbant be az amerikai filmbe, bájos, tempera­mentumos, éleseszű, beszédes, bolondos, röviden: kellemes, szeretni való egyéniség. Színészi tehetsége, sajnos, egyelőre szép­sége alatt áll, de még nincs vesz­ve semmi, hiszen kilószámra kapja az újabb és újabb forgató­könyveket. S aki ennyi lehetőség közül válogathat odaát, abban bizonyára nem véletlenül látnak ekkora fantáziát. Ha pedig tény­leg fejlődőképes, akkor a követ­kező években jelentős produkci­ókjói fizetett sztátja lesz. REGÉNY T alán nem akarsz a cselédje lenni? - Miért kérdezel ilyet? Te is csak úgy élsz Pistá­val , főzöl és mosol is rá, taka­rítod a lakást... - Ez egészen más. Pista végzi nálunk apád helyett a paraszt­munkát. - Neki nincs földje, hogy szánt­son-vessen, de sokat dolgozik. A pénzét nekem adta, hogy én gazdálkodjak... -Talán olyan jó lesz hozzád, mint Pista hozzám. Szabadok vagyunk, és mégsem vagyunk szabadok. Talán már nem is tudnánk egymás nélkül élni. Lóverné vagy három éve, jóval a férje temetése után fogadta a házába a szintén megözvegyült Pistát. Már negyvenöt éves, de Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 20. rész jól tartja magát. Ó is szőke, mint a lánya. Kissé sovány ugyan, de kívánatos nő, a melle nem laposodik, a fara is kike­rekedik. Egy-két centiméter­rel Zsuzsinál is magasabb. - Az én harcsabajszosom is sza­badnak szereti magát érezni, de már úgy ragaszkodik hozzám, mintha a kutyusom lenne. - Fia alkalmasnak tartod, legyél jó hozzá. - Ö is jó hozzám, megértjük egymást. Két hét múlva megtu­dom, hogy bennem-e a hiba. - Jó Istenem! - sóhajt fel Lóverné. - Miért ne lehetne ne­ked is gyereked? A nővéred már háromszor szült, s útban a ne­gyedik! A jó Isten megáldhatna téged is! - Lehet, hogy a jó ég küldte az utamba. Főzzünk gyorsan egy kávét, anyukám, mert vissza kell mennem, a vendéglőben vár rám. - Miért nem hoztad ide? - kér­dezi az anya. A sparheltben lo­bog a tűz. Lóverné félretolja a nagy lábast, egy nagyobb bög­rében vizet tesz fel, hogy kávét főzhessen a lányának. - Levág­tam az egyik kakast, őt is szíve­sen vendégül látnám. Vagy ta­lán szégyelled miattunk ma­gad? - Hogy szégyellhetném ma­gam? A szülei is falusiak. Te meg igen helyes asszony vagy, tetszenél is neki... - Ha olyan, mint az én Pistám, nem is bánnám, hogy csak ösz­szeállsz vele. De miért nem vá­laszolsz? Miért nem jött veled? A bögrében már forr a víz. Lóverné néhány pillanat múlva az asztalra teszi a kávét, s leül a lányával szemben. Zsuzsi e né­hány pillanat alatt döntött: édesanyjának elmondja az igazi okot, hogy a barátja miért nem jöhetett hozzájuk. Lehet, hogy emiatt szitkozódni fog, de meg is dicsérheti, mert meggyorsít­hatja a történetírást, ha a nyulat kiugratják a bokorból. - A börtöntöltelék miatt nem jö­hetett ide... - Sober Karcsi miatt?! - képed el az anya. - A városban talán zaklatott téged? - Dehogy zaklatott, csak láttuk egymást, de én félrenéztem, mintha észre sem vettem volna. - Jól tetted, de nem értem. Va­laminek kell lenni köztetek. Tegnap délután, amikor a ke­nyeret hoztam a péktől, Soberné kifutott az utcára és megállított. Te, Mari, várj csak! Miért titkolod, hogy újra férjhez ment a lányod? Hüledezve néz­tem rá. Miket beszélsz? Kitől hallottad? A fiam mondta... Olyan bolondokat csak a fiad mondhat! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents