Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-07 / 154. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 7. KO AAM ENTÁ R Minimális esély SZILVÁSSY JÓZSEF Nem vártam jelentősebb eredményeket a pénteki kormánykoalíciós-éllenzéki eszmecserétől, ám még így is megdöbbentett, hogy a kormányfő ugyan másokat vádolt ezzel, valójában most is ő viselkedett olyan pártvezérként, aki számára - a bölcs államférfitől eltérően - nem a haza sorsa, hanem saját hatalmának megtartása a legfontosabb cél. Ezért belpolitikai értelemben vett takarítás helyett igyekezett szőnyeg alá seperni azt a szennyest, amelyet nem csupán a hazai ellenzéki politikusok, hanem az európai integrációs folyamatokban döntéshozó külföldi szakemberek is felróttak Szlovákiának. Mečiar tisztán látja a sokasodó politikai, gazdasági és társadalmi gondokat, megkísérli hát mindezeket legalább a választásokig eltussolni. Arra próbálta rászedni az ellenzékieket, hogy közös dokumentumban deklarálják kiegyezési hajlandóságukat, miközben érdemi változtatások helyett legalább a választásokig konzerválnák a jelenlegi sokféle parlamenti és társadalmi deformációt. Ebbe a csapdába nem sétált be az ellenzék. Monológokból ezúttal sem - lett párbeszéd, így aztán Szlovákia sajnos, tovább tékozolja az utolsó utáni legutolsó esélyét is annak, hogy az első körben bejusson az Európai Unióba. A kimaradás egyetlen épeszű politikus, tehát a szlovákiai ellenzék érdeke sem lehet. Bennünket, szlovákiai magyarokat pedig még tragikusabban érintene, ha az ország évtizedekre kimaradna az európai integrációból. Ezért a többi szlovákiai ellenzéki erőkkel együtt minden szalmaszálba bele kell kapaszkodnunk, hogy Szlovákia - hazai magyarságunk pedig különösképpen - ne távolodjon él végzetesen a demokráciától. Ezért nem szabad végképp becsapni az ajtót minden lehetséges politikai eszközzel kompromisszumokra, újabb tárgyalásokra kell szorítani a kormányfőt, aki egy pillanatra sem tett le arról, hogy formálisan parlamenti eszközökkel erőszakolja ki párturalmi rendszerének körülbástyázását. Meg is fenyegette pénteken az ellenzékieket, hogy a kormánykoalíciónak már csak nagyon kevés képviselői voksa hiányzik ahhoz, hogy minősített többséget szerezzen a parlamentben. Soha nem volt nagyobb szüksége ennek az országnak előrelátó, és a választásokig akár ideiglenes kompromisszumokra is kész ellenzéki politikusokra, mint a soron következő hónapokban. Csak az ilyen politizálás akadályozhatja meg, hogy az utolsó fejezetig beteljesüljön a hírhedt aranyidai forgatókönyv. Ha ez bekövetkezik, akkor beteljesedik Szlovákia tragédiája is. JEGYZET vezetőket, akiknek jelenléte vagy nehezítette, vagy egyenesen lehetetlenné tette a mérsékelt román politikai erőkkel való együttműködést, a történelmi kiegyezésnek legalább megkísérlését. Másrészt abban jut kifejezésre a párt mérvadó politikusainak bölcs előrelátása, hogy különös figyelmet fordítottak azok kiválasztására, akik miniszterként, államtitkárként, prefektusként a végrehajtó hatalomba kerültek. Már az első lépés, a magyar nemzetiségű köztársaságielnök-jelölt kiválasztása is szerencsés volt: a román lakosság rokonszenvét is elnyerte, ami ott és akkor rendkívül fontos tényezőnek bizonyult. A jövő évi választások után előfordulhat, hogy a szlovákiai magyar koalíció hasonló helyzetbe kerül, mint tavaly ősszel az RMDSZ. Az ember indokoltan teszi fel a kérdést: a három szlovákiai magyar párt vezetői vajon produkálnak-e akkora bölcsességet és mértékletességet az „első vonalba" szánt politikusok kiválasztásában, mint a romániaiak? Egy-egy megnyilvánulás - és persze a múlt tapasztalatai - alapján szomorkásán kell néha konstatálni, hogy az ambíció nagyobb a rátermettségnél. IL M JÍ flRffiSMNSLaMMR g.......... ........ . .Il.Vl.l.l -.... Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Macii Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRJNT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo Balkáni példa TÓTH MIHÁLY Ha egyszer csoda történik, és Romániában netán talajvesztetté válnak a szélsőséges nacionalista pártok, az nem kis mértékben annak lesz a következménye, hogy a múlt évi választások eredményeként kormánytényezővé vált az RMDSZ. Persze a csoda bekövetkeztének van néhány „apró" feltétele. Ezek egyike, hogy a hatalomra kerültek képesek lesznek úrrá lenni a gazdasági válságon, amely - mint mindenütt a posztkommunista országokban - éltető humusza a nemzetiségi gyűlölködésnek. De engedjük szabadjára a fantáziánkat, és bízzunk abban, hogy a bukarestieknek sikerül a kísérlet. És ha sikerül, hem fér hozzá kétség, hogy a magyarok kormánybeli jelenléte hatással lesz az irántuk tanúsított ellenérzések mérséklésére. A magyar párt vezetői tisztában vannak az esélyek és a veszélyek nagyságával, és ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy „pihenőpályára" sikerült tenniük azokat az RMDSZÁrnyékos oldal (Csehi János karikatúrája) Bizonyítványok zárolva Mehetnek szabadságra Ipolyság. A környéken olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium tanárai mindaddig nem mehetnek szabadságra, amíg az osztályfőnökök nem adják át az igazgatónak a diákok által elutasított egynyelvű bizonyítványokat. Bizalmas értesüléseink szerint kompromisszumos megoldás született az igazgató és az érintettek között. Abban egyeztek meg, hogy az iskola archívumában letétbe helyezik az okiratokat, és mindaddig senki sem nyúlhat hozzájuk, amíg nem rendeződik a bizonyítványok körül kialakult helyzet. Mindez azt jelenti, hogy mégsem juttatják el őket a Nyitrai Kerületi Hivatal tanügyi osztályára, mint ahogyan a hivatal szerette volna. A tanárok e döntés értelmében mától megkezdhetik nyári szabadságukat. (b. gy.) A tanév végén az egynyelvű bizonyítványok ellen különböző eszközökkel tiltakoztunk Hiba a bűnbakok keresése A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének két prominens képviselője a televízió és a sajtó nyilvánosságán keresztül súlyosan elmarasztaló ítéletet mondott a szlovákiai magyar pedagógustársadalom mintegy kétharmadáról. Megosztottságról, a tiltakozási forma be nem tartásáról, megalkuvásról, kudarcról beszélnek. Vajon megalapozottan és joggal teszik ezt? TÓTH KÁROLY Az év végi tiltakozó akcióról mindenkinek lehet egyéni véleménye, de a végső konklúziót a járási és központi koordinációs tanácsoknak kell levonniuk, hiszen ők hirdették meg a tiltakozást az egynyelvű bizonyítványok ellen. Nekik kell ezt a munkát elvégezniük, és objektíven, elfogultságtól mentesen értékelniük nemcsak az elmúlt napok, hanem az elmúlt fél év eseményeit is. A szlovákiai magyar társadalom egységének a megőrzése a tét. Soha nem látott tömeges tiltakozásnak lehettünk tanúi az elmúlt hónapokban. Az utolsó napok eseményei nemcsak végső (és sajnos, nem az utolsó) mozzanata volt ennek a folyamatnak. Lehetett volna jobban csinálni? Semmi kétség: igen. De az vesse a pedagógusokra, iskolaigazgatókra és osztályfőnökökre az első követ, aki biztosan eltalálja őket. Mert különben a kő azokra hull vissza, akik a tiltakozásnak ezt a formáját választották, illetve meghirdették. Minden eddigi tiltakozási forma körültekintő volt. Mindenki tudatában volt annak, hogy az egész folyamatban gyermekeink szellemi őrangyalai, a pedagógusok a legkiszolgáltatottabbak. Hónapokon keresztül megpróbáltuk óvni őket a retorzióktól, s most, a legvégén rajtuk kérjük számon az eredményességet? A tanév végi tiltakozás formája nemcsak a kétnyelvű bizonyítványok kiosztása, hanem az egynyelvű bizonyítványok át nem vétele is volt. Számtalan iskolában, sőt egész járásokban születtek kölcsönös megegyezések igazgatók, pedagógusok és szülők között arról, hogy melyik formáját választják a protestálásnak. A legtöbb helyen (a háttérből, névtelenül) a pedagógusok szervezték meg az egynyelvű bizonyítványok szülők általi elutasítását. Sok iskolában a szülők és pedagógusok egyéni megoldáshoz folyamodtak. Tehették, mert a tiltakozás volt a lényeg, nem a központi ajánlások csak egyik pontjának a végrehajtása. Az ajánlás több tiltakozási formáról szól. Minden iskola, minden régió maga dönthetett arról, hogy melyiket választja. Ha az összes tiltakozási formát vesszük alapul, nagyon is sikeresnek mondható a bizonyítványosztási akció. Most is, mint ahogy máskor is, a szlovákiai magyar társadalom egységének a megőrzése a tét. Az egységes fellépésnek nem pusztán szavakban hangoztatott, de nagyon kemény intézményi és egyéni kiállásainak lehettünk tanúi. A legnagyobb tisztelet azoké a pedagógusoké, akik vállalták az egzisztenciális kockázatot is, de tisztelet azoknak a szülőknek is, akik óvni próbálták gyermekeik nevelőit, s maguk vállalták át a tiltakozás következményeit. És külön elismerés illeti a magán- és egyházi iskolák vezetőit, akik a kétnyelvű bizonyítványok kiállításával Az egység megteremtése ne a kiközösítések története legyen. egyenesen az intézmény működési engedélyének megvonását kockáztatták. Tehát ne mondjunk ítéletet mások felett, ne közösítsünk ki senkit csak azért, mert nem a központilag ajánlott formáját választotta a tiltakozásnak. És azokat se közösítsük ki, akik esetleg most és ebben a pillanatban félelmükben vagy a legkülönbözőbb okoknál fogva nem merték vállalni a kockázatot. Inkább teremtsünk lehetőséget arra, hogy a jövőben ők is ott legyenek a tiltakozók között. Az egység megteremtése ne a kiközösítések, ne a bűnbakkeresés története legyen, hanem a közös fellépés feltételeinek a megteremtéséé, megszervezéséé és kivitelezéséé. Es persze azon pedagógusok valóban hatékony védelméé, akiket a hatalom megbüntetett vagy büntetni készül. Azoknak pedig, akik bűvös irodáikban talán másra számítottak, továbbra is az lebegjen a szemük előtt, hogy az ellenség nem közöttünk és a szlovákiai pedagógusok között van, hanem az oktatási tárca csúcsain, a minisztériumban, amely ezt az áldatlan folyamatot elindította, és ha mi így folytatjuk, az oszd meg és uralkodj elv alapján vezényelni is fogja majd. A kommunista rendszer idején nagyon különböző formái voltak az ellenállásnak és tiltakozásnak, de ellenzéki körökben a legelemibb erkölcsi normának számított az, hogy senkit sem szabad elítélni ezért, mert nem pontosan azt teszi és úgy, ahogy a legbátrabbak elvárnák. Nem megbocsátást jelentett ez. Hiszen nem volt ugyanaz egy képviselői székben ülve ingyen repülőjeggyel ingázni Pozsony és Prága kommunista hatalmi csúcsai között, mint példának okáért szamizdatot gépelni egy rozsdásodó írógépen az eldugott egyszobás bérlakásban. Az volt a norma, hogy a lehetőségeinek megfelelően mindenki próbálja megtenni a maximumot. És ha megtette, akkor már megérte. Abban a légkörben, amelyben ma élünk, leginkább önmagunkra kell vigyázni: nehogy felüsse fejét a gyanakvás, a bűnbakkeresés, mert az aztán megállíthatatlan folyamatot idézhet elő a saját sorainkban. Óvni kell az egységünket, óvni kell az eredményeinket, óvni kell magunkat, hogy az ősz ne vádaskodással teljen majd, hanem a harc még keményebb folytatásával. Mindenkire szükség lesz ehhez! A szerző a Magyar Polgári Párt főtitkára. OLVASÓI LEVÉL Bibó István szlovákul Örömmel olvastam Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója nyilatkozatát a lap június 25-i számában, melyből megtudhattuk, Bibó István műveinek angol, francia és cseh nyelvű tolmácsolása után szlovákul is megjelent. A XX. század legnagyobb magyar politikai gondolkodóját, akit Szabó Zoltán a „legtürelmesebb magyarnak" nevezett, a második világháború után a kommunista hatalom - mindannyiunk kárára - a tudományos élet perifériájára szorított. Az 1956-os államminiszterségét s a börtönéveket követő időkben voltaképpen az asztalfióknak dolgozott. Kérészéletű aktív politikai szereplése alkalmával bizonyította, nála sohasem került szembe az elv és a gyakorlat, mint megannyi társa esetében. Nem győznénk a neveket felsorolni! Válogatott művei odahaza halála után, csupán 1986-ban jelentek meg, ám a „rázósabb" kérdéseket józanul és részrehajlás nélkül elemző tanulmányai a rendszerváltásig vártak nyomdafestékre. A magyar olvasó számára életművének négy kötete áll rendelkezésre - a vele foglalkozó kötetek egyre gyarapodó sorát nem említjük -, melyet minden magyar értelmiséginek ismernie kellene. Most tehát Bibó István gondolatokban, okfejtésekben gazdag műve megérkezett a szlovák olvasókhoz. Nincsenek illúzióink, hogy mélyenszántó és elfogulatlan látlelete minden esetben értő elmékre és követőkre fog találni. Pedig hitelessége azért sem vonható kétségbe, mert saját nemzetét nem kímélte, ha az általa felismert igazság ezt megkívánta. Hogy a közismert szlovák érzékenység, fokozva zaklatott hétköznapjaink eseményeivel, miképpen fog megbirkózni Bibó István kíméletlen éleslátásával, azt majd el fogjuk olvasni a beharangozott kiadványban. Mindenesetre reménykedve tekintünk a tanulmányaival foglalkozó konferenciára, melyen számos jeles személyiség lesz jelen. Balassa Zoltán Kassa