Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-30 / 174. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 30. KULTÚRA 9 „Van, aki a saját talpazatán marad, van, aki gyengeségből a másik talpazatára kéredzkedik. A realitás útvesztőjében A Szlovák Fotószövetség által meghirdetett orszá­gos fotóversenyen máso­dik helyezést ért el a nyár elején. Ennek köszön­hetően vesz részt a rózsa­hegyi Liptói Múzeumban megrendezett jubileumi tárlaton, melynek az ünne­pélyes megnyitójára au­gusztus 2-án kerül sor. ZALABA ZSUZSA Thor Tamás, az érsekújvári Hexagon Fotóklub tagja ket­tős feladatra szánta el magát: joghallgatóként és fotográfus­ként kel az ifjúság védelmére. Álmodozó típus vagyok, de na­gyon korán rádöbbentem arra, hogy muszáj a földön járnom. A belső világom nem mindenki­nek szolgálhat menedékül. Úgy tartottam helyesnek, ha felvéte­lizem a pozsonyi Komenský Egyetem jogi karára, s ha sikerül elvégeznem, már nem csak szenvedélyből, hanem a hivatá­somból kifolyólag is felléphetek a fiatalok problémáinak orvoslá­sa ügyében. Öt éves az egyetem, tíz szemeszterre osztva, három különböző időszakban zajlanak az államvizsgák, valahányszor három különböző tantárgyból. A legnagyobb hangsúlyt a törté­nelmi, filozófiai és jogismereti tantárgyakra fordítom, ez utób­biból különösen a római jog ér­dekel. Jelen pillanatban öt ál­lamvizsga van a hátam mögött, szeptemberben vizsgázom a ha­todik tantárgyból, ha sikerül, az utolsó időszak lesz már csak hát­ra az iskolából. Ez már jóval li­berálisabb tanrendből, szaba­dabb óraválasztásból áll - elvé­gezhető egy vagy akár másfél év alatt is. Az arany középutat vá­lasztom, nem kapkodok el sem­mit sem. A választásokig bőven van időm variálni, úgyis attól függően fogom hasznosítani a tudásomat. Az ifjúság szociális háttere, ér­dekvédelme és életfelfogása mennyire foglalkoztat egy fia­tal joghallgatót, aki mint tud­juk, fotósként éppen a fiatalok érzékeny és sérülékeny világát boncolgatja...? Saját helyzetemből kiindulva, roppant kényes kérdésként vető­dik fel a mai fiatalság „probléma­mentes" érvényesülése. Mind­annyian áldozatai vagyunk Szlo­vákia katasztrofális politikájá­nak. Ha tisztában is vagyok ez­zel, akkor sem hinném, hogy ké­pes lehetek akár jogászként, akár Önarckép (Thor Tamás fotói) fotósként megváltani a világot. Minden erőmmel azon vagyok, hogy hasznára legyek az emberi­ségnek, fokozott érzékenységgel viseltetve az ifjúság ügyei iránt. Konkrét elképzelés a pályá­Gyávaság - szökésben... dat illetően? Jogász vagy fo­tográfus, esetleg mindkettőt kamatoztatni szeretnéd a jö­vőben? Eléggé vonz a büntetőjog, bár nem egy jól fizetett állás, s rá­adásul nem egyszer veszélyes vizekre kell evezni a vizsgált ügy érdekében. Roppant izgat a fiatalkorúak bűnözése, a drog­kérdés, a prostitúció, a pedofília, jogászként és fotog­ráfusként szeretnék az előbb felsoroltak terén fellépni az if­júság védelme érdekében. A tit­kos álmom: elhelyezkedni a filmiparban vagy egy reklám­ügynökségnél, ahol egy ember­ként érvényesülhetnék mind­két pályán. A jogászhallgatónak illik fi­gyelemmel kísérni a politikai eseményeket, s a politika be­folyásolhatja az érdekeit, dön­téseit. A fotográfus ignorál­hatja a politikát, sőt, alkotása­ival tiltakozhat is ellene. Nem őrlődés e két pályán karriert építeni? Magatartás kérdése, hová állunk. Van, aki a saját talpazatán marad, van, aki gyengeségből a másik talpazatára kéredzkedik. Jövőre eldől - s mi, a mindent és min­denkit szapuló lakosság döntjük el -, hogy életben akarunk-e ma­radni vagy önámításunkban a szakadékba zuhanunk. A jog és a fotózás esetemben - egy biztos pontban legalábbis - jól megfér egymás mellett: mindkét síkon a ROSSZ ellen lázadok, s ha nem is vagyok egy harcias típus, tudom a legfőbb dolgomat: megvédeni a Jót! Megjelent a Vasárnap 31. száma A tartalomból: Madár-ijesztő - Miklósi Péter írása; Mečiar kí­sérleti lufijai - Polák László interjúja Bárdos Gyulával, az MKDM parlamenti képviselőjével; A maffiák piacfelosztása ­Botlik József írása a kárpátaljai szabadegyetemről; Plusz 130 korona - T. Szilvássy László írása a búza felvásárlási áráról; A féltékeny kakukk bosszúja - Szabó G. László riportja a Karlovy Vary-i filmfesztiválról; Századok és kövek - Pálos Zoltán in­terjúja Bogoly Jánossal; Fekete-fehér rapszódia - Vera Kistlerová regényének 6. része; Felfigyelt rá a Buffalo - J. Mé­száros Károly interjúja Safarit Kati kosárlabdázóval. A Böngésző nyertese A Vasárnap 30. számában feltett kérdésre a héten 986 helyes megfejtés érkezett. A beküldők közül tegnap Kövesdi Károly, a VASARNAP vezető szerkesztője közjegyző jelenlétébén sor­solta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát Takács Mária párkányi olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: 1690. július 12-én. MOZI POZSON Y HVIEZDA: Con air (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA - KERT­MOZI: Üvöltés (am.) 21.15 OBZOR: Csak az őrültek sietnek (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Marvin szobája (am.) 15, 17.30, 20 TATRA: Jaguár (fr.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Fargo (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 A hattyúk tava (am.) 16.30 A halott ember (am.) 20 Mikrokozmosz (fr.) 17, 20.30 Máté evangéliuma (ol.) 20 Szeretek, szeretsz (szlov.) 20.15 ISTROPOLIS: Con air (am.) 18, 20.30 Emberrablás (am.) 18, 20.30 KASS A DRUŽBA: Hanta boy (am.) 17.45,20 TATRA: Con air (am.) 16 19 CAPITOL: Con air (am.) 18, 20.15 ÚSMEV: Vér és bor (am.) 18, 20 IMPULZ: Villám (am.) 19.15 DÉL-SZLOVÁKI A DUNASZERDAHELY - LUX: Fargo (am.) 20 KOMÁROM ­PANORÁMA: Vér és bor (am.) 21.30 PAT - PANORÁMA: 101 kiskutya (am.) 21.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Michael Collins (am.) 21.30 ZSELÍZ - SPUTNIK: A Jedi visszatér (am.) 20 RIMASZOMBAT - ORBIS: Hanta boy (am.) LÉVA - JUNI­OR: Con air (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Ragadozók (am.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Üvöltés (am.) 19 Gondolatok Marczell Béla könyve kapcsán a néprajztudományról Az első Brunovský-kiállítás a művész halála után Újévtől Szilveszterig a Csallóközben örömet sugározni LISZKA JÓZSEF Nagy és régi adósságát törlesz­tette Marczell Béla, a hagyomá­nyos csallóközi népélet leghite­lesebb ismerője azzal, hogy a tér­ségjelesnapi szokásait egy kötet­ben összefoglalva mutatta be (Naptár és néphagyomány. Csal­lóközi népszokások. Dunaszer­dahely 1997). Ebben volt segít­ségére a dunaszerdahelyi Gyurcsó István Alapítvány, amely füzetsorozata kilencedik darabját szánta e célra. A munka a szerző korábban (múzeumi ér­tesítőkben, irodalmi és kulturális folyóiratokban) elszórtan már megjelentetett részletközlemé­nyeit, újabb adatokkal kiegészít­ve foglalja össze. Alapvetően az egyes naptári ünnepek (és a hoz­zájuk kapcsolódó csallóközi hie­delmek és népszokások) doku­mentatív értékű rögzítésére tö­rekszik. Elsősorban saját kutatá­si eredményeiből kiindulva, a századforduló tájékán születet­tek emlékezetére támaszkodva kísérli meg rekonstruálni a mára nagyobbrészt feledésbe merült csallóközi népszokásokat. Leírá­sát időben nem helyezi el ugyan, de interjúalanyai születési ada­taiból arra lehet következtetni, hogy a 20. század első felének ál­lapotait rögzíti, amit nyilvánva­lóan kiegészítenek hallomásból megőrzött régebbi adatok is. És éppen ez a munka erőssége, tud­niillik a hiteles leírás. A kötetben közölt jelenségek értelmezése, eredetkérdéseik tisztázása, kö­zép-európai kontextusban való elhelyezésük már a kutatás jövő­beli feladatai közé tartozik. Marczell Béla csupán ízelítőként (és meglehetősen ötletszerűen) közöl időnként palóc és alföldi „párhuzamokat" Barna Gábor, Csáky Károly vagy Ujváry Zoltán egy-egy munkájából. Ennek, az érintett szerzők hiúságának jóté­kony legyezgetésén túlmenően már csak azért sem látom túl sok értelmét, mivel a szerző szem­mel láthatóan még csak a témá­jához közvetlenül kapcsolódó csallóközi szakirodalom korábbi eredményeire sem támaszkodik. Éppúgy nem idézi (bár nyilván­valóan ismeri) például Khín An­tal alapvető munkáját a csallókö­zi dőrékről, mint Mórocz Károly leírását a vágfarkasdi farsango­zásról. Ilymódon az idézett szat­mári magyar és a Szene környéki szlovák párhuzam társtalanul lóg a levegőben. Nyilvánvaló azonban, hogy egy széleskörű összehasonlítás nem is lehetett a szerző feladata, mint ahogy az egyes leírt jelenségek eredetkér­désének a tisztázása sem. Általá­ban nem is feszegeti azt a problé­mát, ami még kutató generáció­nak okozhat, végérvényesen tán soha le nem zárható fejtörést. A ma magyarnak tudott csallóközi szokások (dőrejárás, lucázás stb.) eredetkérdését illetően, is­merve a nagy sziget település­történetét (tudva a Felső-Csalló­köz századunkig erős német te­lepeiről, a Pozsony környéki horvát és a Komárom vidéki szerb szórványokról, a nem el­hanyagolható szlovák és morva hatásokról), sejteni lehet, hogy ennek a kérdésnek a megvála­szolása bizony korántsem egy­szerű. Mindenesetre a mára ma­gunkénak érzett-tudott szokás­anyag leírásával a szerző, kiadá­sával pedig a Gyurcsó István Alapítvány tett nagy szolgálatot nemcsak a néprajztudomány­nak, hanem a Csallóköz nép­ének is. Azt persze már csak re­mélni tudom, hogy - ismerve könyvterjesztésünk áldatlan ál­lapotait - az ízléses kiállítású ki­advány mégis eljut a címzett­hez, a Csallóköz népéhez is... ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Besztercebánya. Tavaly ilyen­tájt rendeztek a Szlovák Nemzeti Galériában Világszínház címmel kiállítást Albín Brunovský alkotá­saiból. A bemutató nemcsak a művész munkáiból válogatott, hanem a Brunovský-kiállításokra megjelent régebbi plakátokat is felvonultatta, mintegy leltárt ké­szítve az itthon és külföldön is nagyra értékelt mester nyilvá­nosság előtti bemutatkozásáról. A művész a megnyitó előtt élet­és munkakedvvel beszélt arról, hogy ő minden tekintetben opti­mista. Ki sejthette volna akkor, hogy ez lesz az utolsó kiállítás, amelyet még az életében rendez­tek a nemzeti képtárban. Az idén januárban nekrológokkal bú­csúztunk Albín Brunovskýtól. A művész halála utáni első kiállí­tást rendezték meg a beszterce­bányai Állami Galériában. A be­Meseillusztráció mutató az életműből válogat, hogy a képekbe foglalt örök em­beri igazságok most, Brunovský halála után is azt adják, amit a művész egész életében osztogat­ni igyekezett: örömet, (t-si) REGÉNY M egérdeklődöm. ­De el ne áruld, hogy miért kíván­csiskodsz Sober után! - Ne aggódj! Előbb min­denről meg kell győződnünk, nehogy kinevettessük magun­kat. A magándetektív csak ak­kor adhat jelzést a rendőrség­nek, ha már elegendő bizonyí­ték van a kezében, s a hivatalos nyomozókra bízza az utolsó jelenetetet, a letartóztatáso­kat... - Ez a kis előny csak nekünk kedvezhet! Lehet, hogy holnap rábukkanok Riára is. - Csak tarts ki, Tiborkám, ha már a szerencse melléd szegő­dött! - Ha az a Ria a nője, fel kell ke­resnie. Holnap kettőkor bizto­san a cérnagyár előtt fog ólál­kodni, hogy Zsuzsival beszél­hessen. Valamit még kigondo­lok, hogy túljárjon az eszén. S utána mit tehet? Elkeseredésé­ben csak a nőjéhez futhat, s én a nyomába szegődöm... - A te eseted, csak csináld végig Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 39. rész - mondja Stir arra gondolva, hogy a fiatal munkatársával, a Fiúval még ma megbeszéli, tart­sa szemmel a riportert, nehogy „váratlan baleset" érje. Peti már az órájára pillantgat. Zsuzsinak megígérte, hogy egy óra múlva hazamegy. Már jónéhány perc eltelt az egy órából. - A hátrale­vő három esetet elmesélhetem holnap is, hogy ne várakoztasd oly sokáig Zsuzsit... - Most akarom hallani mindazt, ami a történetünkbe kívánkoz­na! - Most akarom hallani mindazt, ami a történetünkbe kívánkoz­na! - Ahogy akarod - feleli Stir, s a kezébe veszi a feljegyzéseit tar­talmazó újabb papirost. - Ki­lencven tavaszán egy másik benzinkútnál a zárás előtti per­cekben egy fehér Škoda áll meg. A volánnál ülő viharkabá­tos férfi kilép a kocsiból, és ki­hívja a zárszámadással bajlódó benzinkutast. Az elég magas, sildes sapkát, napszemüveget viselő férfi teletölti a benzintar­tályt, és busás borravalóval ju­talmazza a benzinkutas fárado­zását. A viharkabátos begyújtja a motort, a mellette ülő overállos férfi kiugrik a kocsi­ból, és szerelőtáskával a kezé­ben a kivilágított helyiségébe visszatérő benzinkutas után fut, aki megmukkanni sem mer, amikor a kezében megpillantja a pisztolyt. Valamiről megfeled­keztünk! - szólal meg a tömzsi, kerek arcú, szakállas, bajszos férfi. Az ő fején is sildes sapka és világosabb napszemüveg. El­oltja a villanyt. Két perc sem te­lik el, amikor a pénzzel a táská­jában elhagyja a helyiséget. A benzinkutasra rázárta az illem­hely ajtaját. A zsákmány tizen­nyolcezer korona. - A viharkabátos ugyanaz lehet, mint az előző esetekben? - Lehet is, meg nem is. Elég sok száznyolcvan körüli magas férfi él a fővárosban és környékén. - Most is urasan viselkedett, borravalót is adott! De abban is biztos lehetett, hogy visszakerül hozzá! Csak ő lehetett! - Ilyen határozottan nem állíta­nám. - De ha ebben az esetben az ő keze is benne van, társat talál­hatott. Ót küldte a benzinkutas után, hogy kipróbálja, „vizsgáz­tassa"! - kísérli meg a feltétele­zést Peti. - Minden lehetséges - bólint Stir s maga elé teszi a soron kö­vetkező, teleírt papírívet. - Eb­ben az esetben már hárman vol­taic. Szintén tavaly történt, au­gusztusban... - Sober akkor már szabadlábon volt! - A tőled kapott leírás alapján nem vehetett részt eb­ben az akcióban. Az egyik férfi simára borotvált köpcös alak, rendes ruha van rajta, sportos, kockás sildes sapka a fején és szeme előtt befüstölt üvegű napszemüveg. A másik férfi sza­kállas és bajszos úr, elegáns öl­tönyben. Fején a nyúlánk alak­ját még jobban magasító kalap, s a kalap alatt sötét napszem­üveg. - S a harmadik? - Egy nő, kedves Tiborkám! Sző­ke és feltűen nagymellű. Az ő ar­cán is napszemüveg. Nyár van, a napszemüveget sokan még a he­lyiségekben is magukon hagy­ják, mint ők tették azon az au­gusztus végi szombat estén, ami­kor a falusi kocsma előtt megálló piros Zsiguliból kikecmeregve betértek a vendéglőbe. A kocsma előtt dohányzó és a sörüket ivó falusiak látták, hogy a szőke hölgy volt a kocsivezető. Ót mustrálgatták, eszükbe sem ju­tott, hogy megjegyeztzék a piros Zsiguli rendszámát. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents