Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-03 / 152. szám, csütörtök

6 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 3. Nemzetközi tánckurzus Budapesten A Magyar Táncművészeti Főiskola 1997. augusztus 4-16. kö­zött rendezi meg a XI. Nemzetközi Nyári Tánc Kurzust Buda­pesten. A kurzust 13-24 év közötti balettnövendékek és tán­cosok számára szervezik, a pedagógusoknak (korhatár nél­kül) óralátogatást ajánlanak. A tanfolyam mesterei: Boris Bregvadze, Ľudmila Malgina (Oroszország), Andre Tyson (USA), Magyarországról pedig Kún Zsuzsa, Bretus Mária, Koresz Tamás és Brieber János. A tanfolyamon való részvétel, illetve a jelentkezés módozatairól a Magyar Intézet részletes felvilágosítást nyújt, (tel.: 07/394-200, fax: 07/394-682.) Helyreigazítás Hétfői számunkban a MIÉSZ nyári táborairól tájékoztattuk ol­vasóinkat. Sajnálatos módon egy helytelen név és cím is beke­rült az írásba. táborokba természetesen csak a következő cí­men lehet jelentkezni: 934 01 Levice, ul. 29. auguszta 10, P.O. Box 139, tel./fax: 0813/312 011. Az érintettek szíves el­nézését kérjük. SZÍNHÁZ HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Bolha a fülben (19) KIS SZÍNPAD: Yo város polgárai (19) MOZI POZSONY HVIEZDA: Turbulencia (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA ­KERTMOZI: Kettős csapás (am.) 21 OBZOR: Csak az őrültek sietnek (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Üvöltés (am.) 15, 17.30, 20 TATRA: Nyolc fej egy táskában (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Üvöltés (am.) 15.30,18,20.30 CHARLIE CENT­RUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 A hattyúk tava (am.) 16.30 Basquiat (am.) 18 Relic (am.) 20.30 Az idegen (fr.) 20 A bokszoló és a halál (szlov.) 20.15 DEL-SZLOVAKIA KOMÁROM - PANORÁMA: Az angol beteg (am.) 21.30 PAT ­PANORÁMA: Ragadozók (am.) 21.30 NAGYMEGYER ­SLOVAN: Jerry Maguire (am.) 20 ZSELÍZ - SPUTNIK: Evita (am.) 20 RIMASZOMBAT - ORBIS: Relic (am.) LÉVA - JUNI­OR: Hanta boy (am.) 18 AMFITEÁTRUM: Alagút a halálba (am.) 21.30 Ki keresi a hangulatot, és ki a minőséget a Jókai Napokon? Ez nem a mélypont volt Nagy sikerrel szerepelt az elmúlt héten Somorján Szemző Tibor. A túlpart című koncertjének egyedi hangulatot kölcsönzött maga a helyszín is: a somorjai zsinagóga. (Fotó: Somogyi Tibor) Aki elolvasta a Visszhang­nak, a XXXIV. Jókai Napok lapjának mind a hat szá­mát, az kialakíthatott ma­gának egy a szubjektíven érzékelt valóságnak meg­felelő képet. Egyiket a többszázból, hiszen az idei Jókai Napok részt­vevői, ahányan, annyi­féle véleményt alkottak a fesztiválról. DUSZA ISTVÁN A diák- és felnőtt színjátszók me­zőnye idén már elöljáróban je­lezte, hogy a mennyiségi csökke­nés minőségi hanyatlásba for­dul, hiszen a tavalyi szabad be­nevezés tanulságai nyomán idén szakmai válogatást akaró Pódi­um Színházi Társaságnak fel kel­lett adnia ezt a szándékát. Egy­szerűen azért, mert nem volt ele­gendő jelentkező a meghirdetett Jókai Napokra. Arra a rendez­vényre, amelynek szervezését, finanszírozását a különböző ala­pítványi pénzeken felül a Városi Kulturális Központ látja el, a vá­ros önkormányzata és a komáro­mi vállalkozók nagylelkűségére alapozva. Ha valaki nem tudatosította eze­ket a tényeket, akkor sem volt különösebb oka a fanyalgásra -már ami az egy hét alatt szóban és írásban oly sokat emlegetett hangulatot illeti -, mert: 1. a fesztiválújság nyílt fórumként működött, s hat nap alatt hat­szorjelent meg, a szerkesztők és a szerzők - a résztvevők - szor­galmának köszönhetően. 2. az előadások nagyobb csúszások és zökkenők nélkül kezdődtek el. 3. az általánosnak mondott színvo­nalcsökkenés ellenére is volt há­rom-négy olyan előadás, ame­lyekről érdemi vitát lehetett folytatni. 4. idén is megszületett a JN negatív és pozitív szenzáci­ója. 5. a zsűri idén is szigorú volt, amely tény sokak szerint mere­deken lefelé vitte a fesztiválhan­gulat lázgörbéjét. Az első két megállapításról utó­lag csupán a dicséret szintjén le­het szólni, éppen ezért sokkalta fontosabb a további háromról ér­tekezni, ha másért nem, akkor azért, hogy egy zsűritag autenti­kus élményeit veheti kézbe a nyájas olvasó. Márpedig közvet­len tapasztalataim és az utólagos mendemondák szerint, ez felte­hetően nem mellékes minősítés (ebben az esetben az autentikus­ságra gondolok). Tapasztalható, hogy az amatőr együttesek egyfajta természetes, ezért mindig jól működő szeiz­mográfként érzékelik a környe­zetükben jelentkező színház iránti éhséget. Nem lehet vélet­lenszerű, hogy idén három élegyüttesnek számító csoport is (nagymegyeri POLOSKA SZÍN­HÁZ, losonci KÁRMÁN SZÍN­KÖR, füleki ZSÁKSZÍNHÁZ) a könnyed vígjátéki műfajt válasz­totta. Igaz, a fülekiek Moliére Képzelt betegjét (ami nem a helyzetkomikum bohózati válfa­jára épült) tekinthetném értéke­sebb vállalkozásnak is, ha a do­log nem marad a másik kettő bo­hózati szintjén. Ennek a három gyengébb szereplésnek megvol­tak a maga okai. Nagymegyer sok éves kihagyás után kezdte újra a munkát Bodnár Gyula ren­dező irányításával, s egy Ígéretesnek mondható társulat­építés állapotában van az együt­tes. Losonc becsületből jött el a Komáromban a JN u-tán sokszor beszél­tek a hangulatról... Jókai Napokra, a könnyed elő­adást érő bírálatokat is vállalva, hiszen előzőleg hetekig egy tö­rökországi fesztiválra készültek, majd vettek részt a tavaly sikeres Pinter-darabbal, amit Vlado Sadílek erre az alkalomra át is rendezett. Erre a sikeres nemzet­közi megmérettetésre büszkék lehetünk. Fülek a zsűritagok ha­tározott véleménye szerint vá­laszút elé érkezett: Mázik István rendezőnek a csoport érdekeit szem előtt tartva döntenie kell: mennyiben képes azonos színvo­nalon tartani a rendezéseit és a színészi játékot? Volt még két felnőttcsapata a mezőnynek. A nívódíjas őrsúj­falui ÉS SZÍNHÁZ Kiss Péntek József rendezésében, Varga Emese dramaturg közreműkö­désével Euripidész Iphigénia Auliszban című tragédiáját mu­tatta be. Előadásukban a mű nagyszerű, igazi amatőrszínházi jegyekkel gazdagodon. Mind a szövegátalakítások, mind a ren­dezői elképzelés, mind a tér és a jelmezek megtervezése a leg­jobb amatőr törekvések mentén született. Amit megtetézett a szí­nészi játék és a rendezés. A gö­rög drámák kortársi értelmezé­seiben oly sok gondot okozó kar­nak is megtalálták a játékot a kö­zönséggel ironikus kommentá­rokkal összekapcsoló funkcióját és helyét, a főszerepeket játszó színészeket kissé elbizonytalaní­tó, nem minden szempontból át­gondolt rendhagyó színpadi tér­ben. De ami a legfőbb: az örök erkölcsi értékeket és a humánu­mot megcsúfoló hazugságot uralkodói erénnyé hazudó gondolkodásmódnak a színpadi ítéletét mondták ki, igencsak pontosan dekódolható mai fel­hangokkal. Negatív szenzációként fogható fel, hogy az egyre inkább a kép­zőművészet akcióművészeti és performance szakágaiba sorol­ható műfajt színházművészet­ként kínáló izsai VAKLÓ SZÍN­HÁZ Susek Tihamér irányításá­val és meghatározó játékával, végül VAKLÓ ÍNHÁZként sem prezentálhatta magát. Pusztán azért, mert bizonytalan műszaki és színpadtechnikai igényeit a művelődési központ munkabiz­tonsági és tűzvédelmi előírások megszegésével nem volt képes vállalni. Ezek a bizonyítható té­nyek. Csak általam bizonyítha­tó, hogy az egyik zsűritag (jó­magam) Susek Tihamértől érte­sülve az általa addig egyszer sem játszott produkció önveszé­lyes elemeiről (várható áram­ütés, egy a fizika törvényei sze­rint az áram testre ható erejét felfokozó elektrolitként műkö­dő sárban állva, valamint a szív­ritmust lassító altatószer hasz­nálata) a szervezőktől felmenté­sét kéne erre az egy előadásra, mondván: „nem asszisztálok egy megszállott fiatalember vé­letlenszerűen bekövetkezhető balesetéhez, még zsűritagként sem." Ha ez „privát démonház­tartásom gonosz játékából ere­dő csúf káprázat", akkor is válla­lom a döntésemet. Volt a Jókai Napoknak két pozi­tív szenzációja is. A füleki AP­ROPÓ KISSZÍNPAD, Szvorák Zsuzsa rendezte nívódíjas diák­előadása, amely Állati! címmel minden etűdjében az emberről, az emberi butaságról és nagy­szerűségről szólt. Képisége, já­tékossága és a különböző irodal­mi értéket képviselő szövegek dramatizálási módja megmutat­ta, hogy lehet és kell is az ama­tőrszínpadokon az irodalmi alapanyagokhoz nyúlni. Más ér­telemben - a mozgásszínházi és a szertartásszínházi útkeresés elemi erejével - keltett érdeklő­dést az érsekújvári MASZK DI­ÁKSZÍNPAD Csémy Éva rendez­te Arcnélküli angyalok című já­téka. A jelenség mozgásszínházi értékeit nagyban gyengítette a beavatottak számára folyamatában, s egészében visz­szafejthetetlennek tűnő üzenet. A néző - főleg az egyidejű gon­dolati és érzelmi hatásokra vá­gyó néző, első nekifutásra nem képes gondolati tartalmakat ta­lálni, az olykor tudatalatti síko­kon ható mozgáskompozíció­ban. Lehetséges ugyan egyfajta beavatottságra alapozott „szín­házi szektát" prezentálni, de ak­kor sem kellene a nézőt - a Jókai Napok felfokozott várakozással felajzott fogékonyságú nézőjét­a rendező által ennyire magára hagyni. A színházi komplexitást keresve ezért „kárhoztatta" a zsűri az érsekújváriakat csupán egy különdíjra, hiszen mindenki nagyon várja a Csémy Éva vezet­te diákcsapat következő, a moz­gásszínházi formai bravúrokon túl az érzelmi és gondolati komplexitást is megcélzó pro­dukciókat. Komáromban a JN után sokan és sokszor beszéltek a hangulatról, amelynek egyik el-, meg- és le­rontója maga a zsűri volt. A ma­gam nevében ezt mind vállalom. De csupán azzal szemben, aki velem együtt az eléjétől a végéig végignézte a bizony legalább a felében hangulatrontó előadáso­kat. Meggyőződésem, hogy az idei nem a mélypontja volt a Jó­kai Napok történetének, voltak sokkal gyengébb évfolyamok, ideológiai nyomásoktól terhel­tek, az oratórikus formákat una­lomig ismétlők. Ehhez képest az idei színes volt. Gondom csak az, hogy a szólásszabadság - para­dox módon - mostanában mint­ha a gondolkodás szabadságát korlátozná mindannyiunkban. Pedig hát annyi mindenről kelle­ne közösen gondolkodni, mie­lőtt cselekedjük a színházat. REGÉNY ak te ne szégyelld magad miattam! - mondja még Zsuzsi, mielőtt ki­ugrana a kocsiból. - Hogy szégyellhetném magam, amikor tegnap azt is mondtam, olyan vagy, mintha a feleségem lennél... A harcsabajszos riporter mo­solygós ábrázattal futtatja autó­ját a visszafelé vezető úton. A templom mögött az emeletes szálloda elé kanyarodik. Többen ülnek a vendéglőben, söröző fa­lusiak. Az ablak közelében levő szabad asztalnál foglalt helyet. A pincértől kávét kér és rágyújt. Amikor eléje teszi a kávés­csészét, kíváncsiságból megkér­dezi: - Ismeri Sober Karcsit? -Csák a jó hírét, uram. - Akkor nemigen járhat ide. Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 17. rész - Hál'istennek - feleli a pincér tá­vozóban, s a „szállodakomple­xum" kis irodájába megy, hogy telefonáljon a rendőrségre. ­Egy gyanús, lompos, kopott ru­hás huligán a csirkefogó Sober Karcsit keresi. Autóval érkezett ide. - Mi a rendszáma? - Várj, megnézem - s egy perc múlva lediktálja a pozsonyi autó rendszámát. - Ha siethetnékje támadna, tartsd vissza őt. Néhány perc múlva ott leszek, csak megérdek­lődöm, ki a kocsi tulajdonosa. Nem telik el tíz perc sem, amikor a jól táplált egyenruhás rendőr törzsőrmester betoppan a ven­déglőbe. A pincér melléje lép. -Az ablak mellett ül... A törzsőrmester csak egy pillan­tást vet a „gyanús" huligánra. - Hozzál egy jó erős kávét! - szó­lal meg hangosan, hogy mások is hallják és megértsék, nem hiva­talosan jött ide. Szabad asztal már nincs, csak az idegenhez ül­het. - Megengedi, hogy itt foglal­jak helyet? - kérdezi. - Tessék - mosolyodik el Peti. ­A falusiak nem kedvelhetik az is­meretleneket, az asztalomtól in­kább elvittek egy széket. - Régi szokás ez nálunk. Míg nem tudják meg, ki az illető, in­kább csak megbámulják. Rágyújtanak mind a ketten. A si­etve érkező pincér az egyenru­hás elé teszi a kávét. Peti újra el­mosolyodik. - Maga nem tartotta be a régi fa­lusi szokást... - Ha nem kívánja a jelenlétemet, én is elviszek a maga asztalától egy széket. - Csak maradjon, már megszok­tam, hogy nap nap után idege­nekkel társalgók. - Foglalkozási ártalom, hogy en­gem is érdekel az az ember, akit először látok életemben. - Ma még valóban idegen va­gyok errefelé. Lehet, hogy még holnap is az leszek. - S azután? - A kedvesemtől függ, hogy gyakrabban fogok-e idejárni. - Ki a maga kedvese? Hátha is­merem... Peti Tibort szórakoztatja a valla­tás, és tréfás hangon válaszol. - Nem azért érdekli, hogy le­csapja a kezemről? - Más érdekel engem. - Értem... -Peti a pincér elé int. ­Valamit kérdeztem tőle, s ő je­lentette, hogy ki után kíván­csiskodtam. - Fontos erre válaszolnom? - Nem fontos, ha már tudom, hgy miért ült az asztalomhoz. Igazoljam magam? - Ha nem lopta azt a kopott, pi­ros Skodát, akkor tudom, hogy kicsoda. - Maguk is gyorsan dolgoznak. - Iparkodunk, de valamit még kérdeznék. Ismeri Stir Vik­tort? (Folytatjuk) Pozitív szenzáció volt a Jókai Napokon az érsekújvári MASZK DIÁK­SZlNPAD Arcnélküli angyalok című mozgásszínházi előadása. (Tóth Lehel felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents