Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-29 / 173. szám, kedd
I E SPORT ÚJ SZ Ď 1997. JÚLIUS 29. Mark Messier: Vancouver New York. Nem hivatalos bejelentések alapján szinte valamennyi tengerentúli televíziós társaság, rádió és újság azt közölte, hogy Mark Messier, az északamerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legismertebb alakja megállapodott a Vancouver Canucks gárdájával. A nyilvánosságra hozott szeíződés értelmében a 36 éves játékos három évre 18-20. millió dollár közötti összeget kap majd leendő klubjától. A UPN 9 csatorna jelentése szerint egy hétfői sajtótájékoztatón jelentik be az üzletet. Messier egykori kenyéradója, a New York Rangers egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a hírt. (m) Garázda vendégszurkolók Tiszakécske. A vendégszurkolók már az első félidőben verekedni kezdtek egymás között a vasárnap délutáni Tiszakécske-Diósgyőr (2:0) NB l-es labdarúgó-mérkőzésen. A második tiszakécskei gól után pedig a diósgyőriek egy építkezésből ott maradt betonhalom darabjaival elkezdték dobálni a helyi szurkolókat és a rendőröket is. A törmelékhalom egy darabja eltalált egy tízéves gyereket, és ekkor már a helyi szurkolók is elkezdték a verekedést. A vendégtábor egy csapata átszakította az úgynevezett menekülő szektor egyik kapuját, és megtámadták az őket viszszaszorítani igyekvő biztonsági szolgálat embereit. Később a rendőrök megfékezték a garázdálkodókat. Öt személyt állítottak elő. (m) Kosztadinov Mexikóban Lisszabon. Új kétéves szerződést kötött Emil Kosztadinov, a bolgár labdarúgóválogatott csatára. Az FC Porto játékosa eddig kölcsönben a török Fenerbahcénél szerepelt. Az elkövetkező két idényben már a mexikói Universidad Nuevo Leon de Monterreyben rúghatja a gólokat. Emil Kosztadinov hamarosan betölti 30. életévét. A hírek szerint az FC Porto a támadó eladásával csaknem kétmillió dollárt kap majd a tengerentúli klubtól, (m) A brazil csillag mindössze 17 percet töltött a pályán Ronaldo Milánóban... Ódor Éva két aranyéremmel búcsúzott a junioroktól (Dušan Koutný felvétele) 40. junior asztalitenisz-Eb: öt érem (2-0-3) Nagytapolcsányból Ódor csúcsformában Kitettek magukért a szlovákiai aszteliteniszezők a nagytapolcsányi 40. junior és kadett Európa-bajnokságon, hiszen öt érmet (két aranyat és három bronzot) szereztek. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Immár harmadszor rendeztek korosztályos pingpong Eb-t a Nyitra-parti városban (korábban 1981-ben, majd 1992-ben), ám a kontinensviadalok történetében ennyi versenyző még sosem nevezett. A helyi téli stadionban 20(1) asztalon zajlottak a küzdelmek, s a szomszédos kiscsarnokban további négy asztalon tréningezhetett a közel 1000(1) résztvevő. A rendezőket dicséri, hogy a kisebb félreértéseket kivéve nagyobb zűrök nem voltak, s mind az edzések, a bemelegítések, mind pedig az egyes mérkőzések az előre elkészített terv szerint zajlottak. Az is nehezítette a szervezők munkáját, hogy mindenkit nem tudtak elszállásolni a helyszínen, így néhányan naponta Nyitráról és a közeli Duchonkáról ingáztak. Az érintettek bevallása szerint a buszközlekedés is zavartalan volt, ám a diákszállók szobái eléggé lerobbant állapotban voltak... Az egyik rendező ezt elismerte, majd hozzátette: ha lett volna elég pénz, akkor - minden bizonnyal - nem marad el a felújítás. De vajon mi is történt a zöld asztalokon? Ezúttal is a csapatversenyekkel rajtolt a tíznapos asztalitenisz-maraton. A Sándor Zsuzsa-Iveta Kľačanská összetételű szlovák kadett válogatott bronzérmet szerzett a lányoknál. Főleg a dunaszerdahelyi Sándor remekelt, aki több bravúros győzelmet is aratott. A magyar ifjúsági lányok szintén a harmadik helyen végeztek, és Fülöp István „Valóra vált az álmom, két aranyéremmel búcsúzom a junioroktól." edző férfiasan bevallotta, ő több érmet nem várt a fiataloktól. Az Európa-bajnokság második „félidejének" főszereplője kétségkívül Ódor Éva volt, aki a hajrában csúcsformában asztaliteniszezett, s vegyespárosban (a román Crisannal az oldalán), valamint egyesben is aranyérmes lett. Pedig a 17 éves komáromi lány a cseh Renata Štrbíkovával - 1. kiemeltként - meglepő vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben. Mint később kiderült, mindketten az egyesre összpontosítottak. Štrbíková nagyon készült az Ódor elleni fináléra, annál is inkább, mert négy év alatt MTI-JELENTES Milánó. Az Év labdarúgójának választott brazil Ronaldo 17 perc erejéig bemutatkozott új klubjában, az olasz Internazionaléban. Egy nagy visszatérőt is köszönthetett a milánói közönség, a szívműtéten átesett nigériai olimpiai bajnok, Nwankwo Kanu újra játszott klubjában, az utolsó kilenc percben lépett pályára. Az itáliai csapat az angol bajnok Manchester Unitedot fogadta a San Siro-stadionban. Az első játékrészben a vendégek játszottak jobban és Nicky Butt góljával a vezetést is megszerezték. A gól a 17. percben esett, éppen akkor, amikor Ronaldót Luigi Simoni vezetőedző lecserélte. A Barcelona egykori játékosa helyett a chilei Ivan Zamorano lépett pályára. Ronaldónak jelentősebb megmozdulása nem volt, egyetlen alkalommal kísérelt meg kapura lőni, de a Manchester két védője, Denis Irwin és Ronny Johnsen közös erővel szerelni tudta. A második játékrészben a szerencse hathatós támogatása mellett egyenlített az Inter. Az olaszok által előrevágott labdát a menteni igyekvő Gary Neville saját kapujába csúsztatta. A találkozó sorsát tizenegyes párbajban döntötték el, ebben 4:1re a hazaiak diadalmaskodtak. A barátságos összecsapáson inkább az volt a fontos, hogy valamennyi játékos szerephez jusson. A vendéglátók közül csak a kapus Gianluca Pagliuca játszotta végig a 90 percet, mindenki mást le- vagy becseréltek. - Ronaldo nagyszerű játékos, azonban erőnlétileg még nincs a csúcson - nyilatkozta új szerzeményéről Massimo Moratti, az Internazionale elnöke. A két csapat szerdán újra megmérkőzik. A találkozónak a manchesteri Old Trafford ad otthont. SPORTFOGADÁS csupán egyszer, az idei junior TOP 12-n győzte le. Most azonban semmi esélye sem volt, mert Éva a vegyespárosban kiharcolt elsőséget követően olyan magabiztosanjátszott, hogy már az első szett végén, 15:15 után nyilvánvaló volt, csakis ő nyerheti a döntőt. „Valóra vált az álmom, hiszen két aranyéremmel búcsúzom a junioroktól. A célom továbbra is az, hogy a felnőttek között is az európai élmezőnybe verekedjem magam. De tisztában vagyok azzal: egy-két éven belül ez aligha sikerülhet. Határtalan lelkesedéssel és odaadó, szorgalmas munkával végül is sikerül majd ismét feljutnom a csúcsra!" A szülők valamennyi mérkőzését a helyszínen szurkolták végig, az első labdamenettől az utolsóig szüntelenül biztatták őt. Ódor László: „Ha lehet, mindenhová elkísérem a lányomat. Amikor a vegyespárosban megnyerte a döntőt, biztos voltam abban, hogy legyőzi Štrbíkovát, s ezt a meccs előtt neki is megmondtam. Nem tagadom, nagyon boldogvagyok." Feltétlenül említést érdemel még a junior Erik lilás harmadik helye párosban (a román Adrian Crisannal az oldalán), valamint Sándor Zsuzsa második bronzérme a kadettok páros versenyében (a horvát Sandra Paovičcsal az oldalán). A ŠPORTKA 30. játékhetének nyereményelosztása. I. húzás - 1. díj: 5 352 012 korona (1 nyertes); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 24 459 korona (11 nyertes); 4. díj: 528 korona (770 nyertes); 5. díj: 67 korona (14 830 nyertes). II. húzás - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 15 815 korona (17 nyertes), 4. díj: 618 korona (658 nyertes); 5. díj: 81 korona (12 268 nyertes). A LEHETŐSÉG nyereményei - 1. díj: 200 000 korona (1 nyertes); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 000 korona (3 nyertes); 4. díj: 1000 korona (34 nyertes); 5. díj: 100 korona (463 nyertes). A MATES nyereményei: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1374 korona (52 nyertes); 3. díj: 82 korona (1437 nyertes). A magyar ÖTÖSLOTTÓ nyereményei. Telitalálatos szelvény ezúttal sem volt. A négytalálatosok 659 579, a hármasok 8079, a kettesek 456 forintot érnek. A magyar HATOSLOTTÓ nyereményelosztása - 6 találatot egy fogadó ért el. Nyereménye: 180 714 493 forint. Az 5+1 találatosokra 5 396 018, az ötösökre 103 770, a négyesekre 1511, a hármasokra pedig 311 forintot fizetnek. (TA SR+TXT) A svájci Martina Hingis (felvételünkön) nyerte a stanfordi női tenisztornát, miután a fináléban 6:0, 6:2 arányban legyőzte a spanyol Martinezt (Fotó: Berenhaut Róbert) A NIKÉ 31. JÁTÉKHETÉNEK/VTUSORA Trelleborg-Malmö 2,2-2,8-2,81,25-1,40; 76. Örebro-Örgryte 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 77. Helsingborg-Elfsborg 1,85-2,83,70-1,15-1,60; 78. Östers V.Norrköping 2,0-2,8-3,2-1,201,50; 79. Ljungskile-AIK Stockholm 2,5-2,8-2,5-1,35-1,35í§® IFK Göteborg-Degerfors l,25-_ 4,0-8,5-0-2,70. Labdarúgó Copa Libertadoreselődöntő, visszavágók: 81. Colo Colo-Cruzerio (az előző mérkőzés 0:1) 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; 82. Sp. Cristal-Racing Club (2:3) 2,0-2,7-3,3-1,20-1,50. PÉNTEK, AUGUSZTUS 1. 1,5-3,0-5,5-0-1,95; 122. Schalke-Leverkusen 2,5-2,7-2,6-1,30 -1,35. Német labdarúgó Bundesliga II: 123. Düsseldorf-Uerdingen 1,72,8-4,4-1,10-1,75; 124. Fort. Köln-Meppen 1,85-2,8-3,7-1,151,60; 125. St. Pauli-Gütersloh 1,55-3,0-5,2-1,05-1,95. Francia futballbajnokság: 126. Bordeaux-Monaco 2,5-2,7-2,61,30-1,35; 127. Toulouse-Rennes 1,9-2,8-3,5-1,20-1,60. Török labdarúgóliga: 128. Ankaragücü-Galatasaray 5,9-3,01,5-2,00-0. Dán futball-liga: 129. AB Koppenhága-Lyngby 2,0-2,8-3,2-1,20-1,50. Pozsony. A NIKÉ fogadóirodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk... KEDD, JÚLIUS 29. Amszterdami férfi tenisztorna: 1. de Wulf-van Lottum 1,25-4,2. Labdarúgó UEFA Kupa-előselejtező visszavágók: 2. Ferencváros-Bohemians. Dublin (az első meccsen 1:0) 1,15-4,5-13,0-03,40; 3. Celtic Glasgow-I. Cardiff (3:0) 1,05-6,5-16,0-0-5,00. Amszterdami férfi tenisztorna: 20. Moya-Carraz 1,15-4,0; 21. Blanci-Alvarez 1,6-2,0; 22. M. Norman-Hrbatý 1,6-2,0; 23. Gustafsson-Schalken 1,65-1,95; 24. Gumy-A. Martin 1,6-2,0; 25. Berasategui-Alami 1,45-2,3; 26. Arazi-Meligeni 1,6-2,0; 27. Dosedél-Wibier 1,25-3,0. SZERDA, JÚLIUS 30. Labdarúgó Bajnokok Ligájaelőselejtező, visszavágók: IA Akranes-FC Košice (az első meccsen 0:3) 5,9-3,0-1,5-2,000; 33. Br. Maribor-Derry City (2:0) 1,15-4,5-13,0-0-3,40; 34. Croatia Zagreb-Partizán Belgrád iái) 1,65-3,0-4,3-1,10l,80;[35>S konto Rig a-FC La Valetta (0:1)"1,4-3,£7,0-0-2,20; 36. MTK-PjunľirJereván (2:0) 1.1-5,0-16,0-4,Oqfrá^ Din. Tbiliszi-Crusaders (3T) lTB-45 113,0-0-3,40; 38. Beitar Jeruzsálem-Kratovo (0:1) 1,55-3,05.2-1,05-1,95; 39. CSZKA Sofia -Steaua Bucuresti (3:3) 2,1-2,82,9-1,25-1,45; étO. MPKC Mozir-Con. Kisinvov (1:1) T35-3.5 -7.0-0-2.35 Jdfc Jazz *Pön-FC Lantana (2:0) _1,^3,8-9,5-02,70; 42. Gl. Rangers-GI Gotu (5:0) 1,05-6,5-16,0-0-5,Otf© Widzew L odz-Nyeftcsi Baku (žľb) ÜS-TV13,0-0-3,40; 44. Barry Town-D. Kijew (0:2) 4,33,0-1,65-1,80-1,10; 45. Jenuesse Esch.-FC Sión (0:4) 8,54,5-1,2-8,00-0. Labdarúgó UEFA Kupa-előselejtezők, visszavágók: 47. TrnavaBirkirkara (első mérkőzésen 1:0) 1,05-6,5-16,0-0-5, OOjrfc) Boby BrnoI nkaras Kaunas (lľ3) f,^5-4,0-8^-0-2,70; 49. Karabah Agdam-Jablonec (0:5) 5,53,0-1,5-1,95-0; 50. Kolheti Poti-Din. Minszk (0:1) 2,3-2,8-2,7 -1,30-1,40; 51. Flora TallinPetah Tikva (0:1) 2,4-2,8-2,61,30-1,35; 52. FC JerevánDnyepropetrovszk (1:6) 3,9-2,8 -1,8-1,65-1,15; 53. Apollón Limassol-Myllykoski (1:1) 2,32,8-2,7-1,30-1,40; Ä4. T. Tiraszpol-Xamax (0:7) b,5-3,0-1,51,95-0; 55. Hajdúk Split-Gerevenmacher (4:1) 1,05-6,5-16,00-5,00; 56. Coleraine BelfastGrasshoppers (0:3) 5,5-3,0-1,51,95-0; 57. V. Stavanger-VojvodinaT2:0) 1,7-2,8-4,4-1,101,75^58/Din. Bucuresti-KR Reykjavik (0:2) 1^2-4,5-8,5-03,00; 59. Podeba Píilep-Odra Wodzislaw (0:3) 2,5-2,8-2,51,35-1,35/Sq/Vorskla PoltavaD. Riga (3^0^55-3,0-5.2-1.051,95; 61.Burgasz-Brann Bergen (1:2) 1,85-2,8-3,7-1,15-1,60; 62. Otelul Galati-HIT Gorica (0:2) 1,65-3,0-4 ;3-l, 10-1,80; 63. KI Klaksvik-Ujpest (0:6) 8,5-4,51,2-3,00-0. Labdarúgó Intertotó Kupa, viszszavágók:/J>4. Montpellier-FC Köln (az első meccsen 1:2) 1, 82,8-3,9-1,15-1,65; 65. Torpedo Moszkva-Auxerre (0:3) 1,9-2,83,5-1,20-1,60; 66. Bastia-Hambyrg (1:0) 1,8-2,8-3,9-1,15-1,65; ^65 Duisburg-Dinamo Moszkva g:2) 1,7.-2,8-4,4-1,10-1,75; 68. Halmstad-Nizsnij Novgorod (0:0) 1,5-3,0-5,9-0-2,00; 69. Lyon-Istanbulspor (1:2) 1,53,0-5,9-0-2,00. Osztrák labdarúgóliga: 70. Admira-Salzburg 2,8-2,7-2,3-1,40 -1,30;£L Innsbruck-LASK 1,75 -2,8-4,1-1,10-1,70; 72. RapidGAK 1,7-2,8-4,4-1,10-1,75;/TH RiedLustenau 1,75-2,8-4~T T,lU-~l,70; 74. Sturm GrazAustria 1,7-2,8-4,4-1,10-1,75. Svájci futballbajnokság: 75. Cseh labdarúgóliga: 118. Drnovice-Slavia 2,9-2,8-2,1-1,451,25. Magyar labdarúgó NB I: 119. BVSC-Békéscsaba 1,55-3,0-5,21,05-1,95; 120. Gázszer-Kispest 2,4-2,7-2,7-1,30-1,35. Német labdarúgó Bundesliga I: 121. Stuttgart-1860 München SZOMBAT, AUGUSZTUS 2. I. labdarúgóliga: 138. FC Košice -Prievidza 1,25-4,0-8,5-0-2,70; 139. Rim. Sobota-Trenčín 1,63,0-4,7-1,05-1,85; 140. Humenné-Slovan 2,0-3,0-3,0-1,25-1,50; 141. Prešov-Petržalka 1,55-3,05,2-1,05-1,95.