Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)

1997-07-26 / 171. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 2050. TÉVÉ É S R ÁDIÓ - SZO MB AT/HI RDETÉS 11 Beszélgetés dr. Bordás Sándor klinikai pszichológussal a párkapcsolatokról és a nemiség problémáiról Alacsony a szexuális kultúra A napokban jelenik meg Bordás Sándor klinikai pszichológus Szexposta cí­mű könyve, a Vasárnap­ban közölt olvasói levelek­nek, valamint a szakember tanácsainak gyűjteménye. PÉTERFI SZONYA « A hetilapban három éve vezeti a rovatot, és egyre többen ké­rik tanácsát. Netán azért, mert a szexuális problémák­ról az olvasók nehezebben be­szélnek, mint írnak? A gyakorlat azt mutatja, hogy egyszerűbb levélben feltenni a kényesnek tűnő kérdéseket. Tájainkon még mindig nem di­vat a pszichológus rendelőjé­nek felkeresése. Igaz az is, hogy az emberek zöme ebben a tárgykörben nem tudja magát még kifejezni sem. Tudják, hogy valami bajuk van, hogy nem megy minden úgy, mint kellene, de a gondok megfogal­mazására hiányzik a szókin­csük. A hölgyeket pedig kimon­dottan zavarja, hogy férfi előtt kell beszélniük kényes dolgok­ról. Bár a szégyenérzet egyfor­mán jelen van nőknél és férfi­aknál is. Gyakran már a kopogásból tu­dom, hogy szorongó férfi áll az ajtó mögött, s csak nehezen tu­dom majd kihúzni belőle, hogy potenciazavarai vagy korai magömlési problémái vannak. Külön öröm számomra, ha a rendelőbe a pár együtt érkezik, s közösen mondják el panaszai­kat. Visszatérve az olvasói levelek­re: vannak ismétlődő, netán általánosítható kérdések? A levelek zöme a házassági problémákból fakadó szexuális gondokról szól. Alacsony a há­zassági kultúra szintje, s emiatt a szexuális kultúra nívója is ilyen. Gyakori, hogy a kapcsola­ton belül nincs meg az egyen­súly. Ha nagyon erős az alá- és fölérendeltségi viszony, ha a férj nagyon kategorikusan hangsú­lyozza énjét, a nővel szemben nem hajlandó kompromisszu­mokra, társát tárgyként kezeli, például akkor szeretkezik vele, amikor neki van kedve, nem ügyel partnernője kielégülésé­re, akkor nem csoda, hogy a kapcsolat felbomlik. A figyel­metlen férfi sokszor titkolja, hogy korai magömlése van, s ezért nem törődik az örömteli szexre vágyó társával. Pedig szakirodalomtól remélnék a segítséget. Van ilyen? Súlyos gond, hogy nincs. Köny­vesboltjainkból hiányzik a sze­xuális irodalom. Nem mintha meg, akkor serdülőként, illet­ve felnőttként is pozitívan éli meg a szexualitást. A pszicho­lógus, feltételezem, ennek el­lenkezőjével találkozik. \N ... az eltelt évtize­dekben a szexua­litást agyonhallgat­ták, s talán ez is az oka annak, hogy a szlovákiai magyarság szexuális kultú- . . rája siralmas. >> Somogyi Tibor felvételei SS ••• egyszerűbb levélben feltenni a kényesnek tűnő kérdéseket. Tájain­kon még mindig nem divat a pszicho­lógus rendelőjé- A* nek felkeresése. >> Miért kell szégyenkezni a sze­xuális élet zavarai miatt? Nem kell(ene), de Szlovákiában alacsony a szexuális kultúra, ezért a legkisebb zavart is szé­gyenként élik meg az érintettek. „baja" az esetek zömében orvo­solható. A szégyenérzet leküzdése te­hát még várat magára. Sokan a szakorvos helyett inkább a nem létezne, hiszen például Magyarországon kiváló művek jelentek meg. A baj az, hogy eze­ket a könyveket nem hozzák be az országba. A tanácsra szoruló­tól pedig nem lehet elvárni, hogy egy-két könyv miatt kül­földre utazzon. Sajnos, érződik, hogy a szexuális felvilágosítást segítő irodalom hiánycikk. Ha már utalt a szexuális kultú­rára, miként segíti ezt a csa­lád, illetve az iskola? Felhívnám a figyelmet egy óriási hézagra. A családban általában nem világosítják fel a gyerme­ket, mert a szülők ezt a nehéz feladatot az iskolára, az iskola viszont a szülőkre bízza. Ma­gyarországon tavaly Gyarmati Andrásék Piros könyv címmel remek tankönyvet adtak ki nyol­cadikosok számára. Kaptam 20 példányt, s azonnal elküldtem néhány hazai iskolának azzal, hogy rendeljen belőle. Az ered­ményről nincs tudomásom, de félek, hogy továbbra sem lesz használható tankönyv a gyer­mekek kezében. A kisgyermek számára jelzés­értékű mindaz, amit otthon lát. Ha a szülők érzelmi viszo­nya jó, s ezt ő is pozitívan éli Tudjuk, hogy az eltelt évtize­dekben a szexualitást agyon­hallgatták, s talán ez is az oka annak, hogy a szlovákiai ma­gyarság szexuális kultúrája si­ralmas. Ma pedig a Nyugat-Eu­rópából beáramló nyitott szexu­alitás felkavarta a házasságokat, sőt megváltoztatta a családok együttélési formáit. Sok levélíró hölgy éppen ezért örömteli szexre vágyik, de igénye a férjét hidegen hagyja. Miközben - ez is gyakori panasz - a partner erotikus szalonban éli ki nemi vágyait. Tehát a partnerek közötti kommunikáció sem műkö­dik... Az információcserét a jó e­gyüttélés alapjának tartom. Mindent meg lehet beszélni, sőt nagyon is fontos közölni a másikkal, mi a jó, mi szerez örömet. A férfi és nő viszonya nemcsak a szexualitáson ala­pul, de kár tagadni, hogy fon­tos részét képezi. Persze az ér­zelmek, a közös élmények szfé­rája sokkal nagyobb jelentősé­gű, mint a biológia. Ezért a se­gítségkérő levelekre válaszolva szinte mindig a nyitottság, a szexuális kommunikáció szük­ségességére is utalok. Ellenzéki és kormánypártok a Gaulieder-ügyről Nagyon lassan a Morva vízállása is csökken Ugyanúgy döntenének Szúnyoginvázió lesz ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. „Minden demokráciá­ban a parlament az alkotmány­bíróság döntése értelmében kor­rigálná kifogásolt határozatát" ­jelentette ki Bugár Béla, az MKDM elnöke hozzátéve, hogy az eddigi tapasztalatok alapján nem tartja valószínűnek, hogy a kormánykoalíció megváltoztatja álláspontját a Gaulieder-ügy­ben. Szerinte az ellenzéknek rendkívüli parlamenti ülés ösz­szehívását kellene szorgalmaz­nia a kérdés megtárgyalására. Ján Čarnogurský, a KDM elnöke örömmel fogadta az alkotmány­bíróság döntését, de úgy véli, hogy a testület ebben az esetben sem döntött egyértelműen: nem mondta ki, hogy Gaulieder to­vábbra is képviselő, holott a tör­vény ezt lehetővé tette volna. Rendkívüli parlamenti ülés ösz­szehívására mozgalma eddig nem tett lépéseket, de az első ta­nácskozáson fel fogják vetni a kérdést. „A parlamentnek figye­lembe kell vennie a bíróság dön­tését, hiszen ellenkező esetben a törvényhozásban minden szava­zás érvénytelen lenne" - szögez­te le. „Nem szavazok majd arra, hogy Gaulieder visszakerüljön a parlamentbe" - jelentette ki Dušan Macuška, a DSZM képvi­selője. Szerinte a kormányzó pártok meggyőzően bebizonyí­tották, hogy Gaulieder maga mondott le mandátumáról, és ezt az alkotmánybíróság „sajná­latos módon nem vette figyelem­be". Ján Budaj, a DU alelnöke ar­ra emlékeztetett, hogy a Gaulieder-ügy az egyik oka Szlo­vákia integrációs esélyei elvesz­tésének. A kormánykoalíció kép­viselői többször állították, hogy az alkotmánybíróság elmarasz­taló határozata esetén helyre­hozzák a dolgot, most azonban a koalíciós többség nem akatja respektálni a döntést. „Kétsége­im vannak azzal kapcsolatban, hogy a demokráciától és a józan észtől nagyon távol álló módon irányított parlament hatálytala­nítja a Gaulieder kizárásáról szó­ló határozatot" - mondta Pavol Kanis, a DBP alelnöke. Szerinte Gauliedernek most már lehető­sége nyílik arra, hogy bepereljen minden olyan képviselőt, aki ki­zárása mellett szavazott. Ja­roslav Volf a szociáldemokraták nevében úgy nyilatkozott, hogy a parlament semmiképpen sem tarthatja meg az alkotmány elfo­gadásának évfordulója alkalmá­ból augusztus 31-ére tervezett ünnepi ülését, ha addig nem ér­vényteleníti a határozatot. El­lenkező esetben a törvényhozás lejáratná magát a világ előtt. Marián Andel, az SZNP alelnöke kijelentette, hogy a párt képvise­lői nem változtatják meg nézetü­ket, mivel a parlament helyesen döntött. „Ha az ellenzék a hatá­rozat érvénytelenítését kezde­ményezné, mi ugyanúgy szavaz­nánk, mint 1996 decemberé­ben" - mondta. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A Duna szintje tegnap tovább csökkent. A Morva men­tén az enyhe apadás ellenére to­vábbra is harmadfokú árvízvé­delmi készültség volt érvény­ben. Mivel Csehországban nagy mennyiségű víz gyűlt össze, a folyó szintje továbbra is magas, és az apadás nagyon lassú lesz. A tegnap délutáni jelentések szerint a többi szlovákiai folyó mentén normalizálódott a hely­zet, a helyi kiadós eső miatt csu­pán Közép-Szlovákiában, a Ri­mán és a Sajón észleltek szint­emelkedést. A Szlovák Vöröskereszt számlá­ján tegnapig több mint 7 millió gyűlt össze az árvízkárosultak megsegítésére. A dunaszerda­helyi cukorgyár 6 tonna kristály­cukrot továbbított, Naszvadról pedig egy zöldséggel megrakott kamiont indítottak útnak a Szenici járásba: a szállítmány értéke mintegy 230 ezer koro­na. A közegészségügyi szakembe­rek intézkedéseket sürgetnek ­főleg a Morva mentén fenyegető szúnyoginvázió megakadályo­zására. A szúnyogok elterjedése a többi folyó környékén is fenye­get. Az árhullám levonulása után ugyancsak veszélyt jelente­nek a patkányok. A kormányhivatal tegnap reagált a Kováč-interjúra Nem korlátozzák a magyarok jogait? TA SR-HÍR Pozsony. Michal Kováč köztár­sasági elnök a lengyel Rzeczpos­polita című napilapnak adott jú­lius 18-i interjújában egyebek között a szlovákiai magyar nem­zeti kisebbség jogairól is nyilat­kozott. Elmondta, hogy a pozso­nyi kormány lépésről lépésre korlátozza a magyarok privilégi­umait, miközben a Nyugat joga­ik tiszteletben tartását várja el. Megemlítette azt is, hogy nincs párbeszéd a kormány és a ma­gyar ellenzéki blokk között. A kormányhivatal tegnap élesen visszautasította az államfő kije­lentéseit, azt állítva, hogy a kor­mány respektálja a kisebbségek védelmére vonatkozó összes kö­telezettséget. Ugyanígy azt is visszautasította, hogy Michal Kováč interjújában a kormányt tette felelőssé a NATO-tagság meghiúsulásáért. RÖVIDEN Katarína Tóthová sajnálkozik Pozsony. Katarína Tóthová miniszterelnök-helyettes sajnálkoz­va fogadta, hogy a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása nem vállalt kezességet azért, hogy az önkormányzatok a kétéves ha­táridő letelte után is azonos feltételekkel adják majd el a polgá­roknak a lakásokat. A társulás viszont leszögezte, hogy a közsé­geknek továbbra is érdekük a lakáseladások folytatása. (TA SR) A Nyugat-ellenes kirohanásokról Pozsony. „A kormány és a kormánykoalíció pártjai tisztségvi­selőinek egyre agresszívabb Nyugat-ellenes kirohanásai bizo­nyítják, hogy nem akarták őszintén Szlovákia euroatlanti in­tegrációját, s valójában most mutatják meg valódi arcukat" ­jelentette ki František Šebej, a Demokrata Párt alelnöke pártja tegnapi sajtótájékoztatóján, (só) Üdvözlik az „alvó" betétek listáját Pozsony. „Nagyra értékeljük a svájci bankok döntését, hogy nyilvánosságra hozzák az úgynevezett alvó betétek listáját" ­nyilatkozta tegnap František Alexander, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének elnöke azzal kapcsolat­ban, hogy a svájci bankok megtették az első lépést a második világháború óta érintetlen bankbetétek tulajdonosainak meg­találása érdekében. (TA SR) Mečiar még nem kért bocsánatot Pozsony. A Pozsonyi Kerületi Bíróság július 21-i ítélete értel­mében Vladimír Mečiar kormányfőnek három napon belül nyilvánosan bocsánatot kellett volna kérnie Marta Čarno­gurskától az ifj. Kováč elrablásáról szóló tévéműsorban el­hangzott sértő szavai miatt. A miniszterelnök ezt tegnapig nem tette meg. Ha nem kér bocsánatot a KDM elnökének a fe­leségétől, pénzbírsággal sújtható, (ú) Cseh sört főznek Ógyallán Pozsony. Az ógyallai Marc Bolland sörgyárban a csehországi Pilsen Urquell gyár receptje szerint állítanak elő majd sört. A Gambrinus sört - amelyet a jövő héten kezdenek palackozni a dél-szlovákiai gyárban - évi 80 ezer hektoliternyi mennyiség­ben a pilzeni sörgyár forgalmazza majd Szlovákiában. (TA SR) Zsarolási kísérlet fényes nappal Rimaszombat. A város egyik parkolójában két férfi július 24­én fényes nappal megfenyegetett egy 39 éves vállalkozót: vagy átadja BMW gépkocsiját, vagy átad 100 ezer koronát ­vagy azonnal megölik. A megfenyegetett vállalkozónak sike­rült elfutnia, majd hívta a rendőrséget. A zsarolók látva a hely­zetet otthagyták a gépkocsit tulajdonosának. (TA SR) Decemberig csak „ütemterv" kell Pozsony. „Nem kell megoldani a problémákat. Elég, ha meg­nevezzük őket, és kidolgozzuk elhárításuk ütemtervét. De­cemberig ezt kell elérnünk" - jelentette ki Vladimír Mečiar tegnapi rádiónyilatkozatában a nemzetközi közvélemény Szlovákiával kapcsolatos elvárásairól. Mint mondta, az. ország „jobb megítélése érdekében folytatni kellene a kerekaszta­lokat", és a köztársasági elnöknek „be kellene szüntetnie a kormány és a kormányfő elleni értelmetlen támadásokat". A miniszterelnök szkeptikusan ítélte meg annak lehetőségét, hogy a politikai pártok megváltoztatják magatartásukat, „pe­dig a világ ezt várja el az országtól", (ú) Ukrajna: kormányátalakítás Kijev. Ukrajnában Valeríj Pusztovojtenko miniszterelnökké történt kinevezése után a kormány jelentős mértékben kicseré­lődik; Leonyid Kucsma elnök tegnap több kabinettag elbocsá­tásáról, illetve kinevezéséről írt alá rendeletet. Új feladatkört kap a korábbi gazdasági miniszter, nyugdíjba megy a mezőgaz­dasági, távozik a szénipari tárca vezetője. Ugyancsak új funkci­óba kerül az ipari miniszter, és elhagyja a kormányt az energe­tikai miniszter. Az új gazdasági miniszter Viktor Szuszlov lesz, aki korábban a parlament pénz- és bankügyi bizottságának volt az elnöke. Az iparpolitikai tárcát a korábbi gépgyártási, hadi­ipari és konverzióügyi miniszter kapja meg. (MTI) Újra jár a határkomp Budapest. Újra jár hétfőtől az Esztergom és Párkány közötti határkomp: a kiadott menetrend szerint fog közlekedni. A bel­földi hajójáratokat csak később, a vízszint további apadásától függően indítják be. (MTI) Michal Kováč köztársasági elnök tegnap 38 új professzort ne­vezett ki. Az ünnepségen részt vett Eva Slavkovská oktatási és Ján Sitek védelmi miniszter is. (TA SR-fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents