Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)

1997-06-06 / 129. szám, péntek

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 6. TANÁCSADÓ Üdülési szabadság T. A.: Harminchárom éves vagyok. Az reméltem, hogy idén már öt heti szabadsá­gom lesz. A munkáltatóm azonban azt mondja, hogy nincs meg a tizenöt beszá­mítható évem, mivel három szemesztert (másfél évet) tanultam a főiskolán, és ezt az időt nem lehet beszámí­tani. Én viszont valahol azt olvastam, hogy a befejezet­len tanulmányok ideje is beszámítható. Hogyan sza­bályozza ezt a jog? FEKETE MARIAN A Munka Törvénykönyve 102. §-ának első bekezdése szerint a szabadság alapmér­téke négy hét. A következő bekezdés szerint egy héttel hosszabb szabadság jár an­nak az alkalmazottnak, aki a 18. életéve betöltése után legalább tizenöt évig volt munkaviszonyban. A Munka Törvénykönyve 103. §-ának első bekezdése értelmében a munkaviszony időtartamába néhány további tevékenység ideje is beszámítható, ha az alkalmazott ezeket a 18. élet­éve betöltése után végezte. Az említett rendelkezés az „eredményesen befejezett ta­nulmányok" idejét is megem­líti. Az említett rendelkezés­ből az következik, hogy ha Ön másfél évig járt főiskolára anélkül, hogy azt eredménye­sen befejezte volna, akkor ezt az időt nem lehet munkavi­szonyban töltött időnek te­kinteni. Az egyetemen vagy főiskolán eredményes befeje­zés nélkül eltöltött időt azon­ban a Társadalombiztosítási Törvény értelméb'en lehet be­számítani ledolgozott idő­ként, azaz akkor, amikor mondjuk a rokkantsági nyug­díjat számítják ki. CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prá­gai Értékpapírtőzsdén 1997. június 4-én. (HN) Befektetési alap árfolyam (Kč) forgalom 1. IF Živnobanka 397 903 IF Bohatství 577 117 Komerční banka IF 5412078 IF Obchodu 426 0 Kŕištálový IF 553 52 SPIF Všeobecný 77 156 SPIF Výnosový 174 390 Bohemia Crystal IF 95,10 15,406 Creditanstalt CEIF 113,81 26,973 Kvanto IPF 200 69,80 Radegast IF 727 0 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Értékelt az árutőzsde Pozsony. Egy éwel ezelőtt a Pozsonyi Nemzetközi Áru­tőzsdén új rendszert vezet­tek be búzakereskedelem te­rén. Ennek eredményességét értékelték tegnap a tőzsde vezetői. Az új rendszer lénye­ge, hogy a búzát bejegyzett tőzsderaktárakban tárolják, ahol a letétbe helyező cég vagy személy raktárlevelet kap. Ennek alapján az elhe­lyezett árura előleget vehet fel. A raktárlevél értékpapír, amelynek adásvételét a börze tagja bonyolíthatja le. Tavaly az élelmiszeripari búza ton­nájáért legfeljebb 2750 koro­na, a takarmánybúza tonná­jáért 2500 korona előleget kapott az elhelyező. Az előleg kamatozik, tavaly 14,5 száza­lékkal. Idén a börze az előleg és a kamat növelésével is szá­mol. Az 1996-os kereskedel­mi évben mintegy 100 millió korona értékű áru cserélt gazdát. (TA SR) Ukrán privatizáció Kijev. Az ukrán törvényhozás a héten elfogadta az idei pri­vatizációs terveket. Ennek ér­telmében az idén 1562 A-cso­portba tarozó céget kell pri­vatizálni (kisprivatizáció), to­vábbá 2000 vállalatot a B-, V­és G-csoportban (nagypriva­tizáció). A nagyvállalati kör­be eső cégek többsége az ag­rárágazatban, a széniparban és a közlekedés területén mű­ködik. Továbbra is fő cél a privatizáció hatékonyságá­nak fokozása. Elsősorban a lakossági részvételt kell báto­rítani a privatizációs és a kár­pótlási vagyonjegyek felhasz­nálása révén. Emelni kell az állami cégek működésének hatékonyságát is, az óriási veszteséggel üzemelő terme­lőegységeket ugyanis nem le­het magánkézbe adni. A vesz­teséges gyárakat megszünte­téssel vagy a csődeljárással fel kell számolni. (MTI) Biztató növekedés Bonn. Az idei első negyedév adatai szerint a német gazda­ság ismét stabil növekedési pályára állt - állapította meg a szövetségi statisztikai hiva­tal a tegnap közzétett jelenté­sében. Az első negyedévben a hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal növekedett a ta­valyi esztendő hasonló idő­szakához képest. Az első ne­gyedév eredménye láttán reá­lisnak látszik az az előrejel­zés, amely szerint az idén 2,5%-kal bővül a GDP. A biz­tató eredményeket lerontja, hogy továbbra is kizárólag az export a növekedés motorja, és gyakorlatilag nem növek­szik a belső fogyasztás. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. június 6-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 54,718 Osztrák schilling 2,762 Francia frank 5,761 Svájci frank 23,280 Kanadai dollár 24,369 USA-dollár 33,549 Német márka 19,442 ECU, EU 37,927 Olasz lira (1000) 19,768 Cseh korona 1,015 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Altalános Hitelbank 16,93 19,87 A Partner Európa című lap a szlovák és a magyar vállalkozók között a híd szerepét tölti be Határokat átívelő kapcsolat Galánta. A Galántán szer­kesztett Partner Európa, kéthetente megjelenő gaz­dasági szaklap jelenleg az egyetlen, amelyik kimon­dottan a szlovák-magyar kereskedelem fellendítésé­re összpontosít. SIDÓ H. ZOLTÁN A vállalkozók közötti informá­cióáramlás, különösen a hiteles adatok cseréje és megszerzése elsődleges fontosságú. - Az in­formációk szerepének fontossá­gát látva privigyei partnerem­mel tavaly úgy döntöttem, hogy segíteni fogjuk az elsősorban a kis- és középvállalkozók számá­ra fontos üzleti, kereskedelmi információk továbbítását. En­nek eredményeként tavaly au­gusztustól kiadjuk a kéthetente megjelenő Kontakt szaklapot, amely példányszámonként 150-160 megbízható informáci­ót tartalmaz, s amely főleg a ma­gyar, szlovák és a cseh vállalko­zók ajánlatait, betöltetlen cseh­országi munkahelyek listáját, valamint néhány nyugat-euró­pai üzleti lehetőséget tünteti fel - közölte Szlávik Benedek, aki a Kontakt mellett a Partner Euró­pa szaklapnak is kiadója. A lap visszhangja kedvező, jelenleg mintegy 7000 példányban jele­nik meg, és az újságárusoknál is megvehető. A Kontakt sikerét látva Szlávik Benedek továbblépett, és az idén januártól kiadja a csak Ma­gyarországon terjesztett Partner Európa című, kéthetente megje­lenő lapot. A Magyarország egész területén mintegy 10 ezer példányban árusított lap példá­nyonként ugyancsak 150-160 hiteles adatot tartalmaz olyan szlovákiai cégekről, amelyek partnerkapcsolatokat szeretné­nek kiépíteni a magyar vállalko­zókkal, kereskedőkkel. Termé­szetesen a szlovákiai cégeken kí­vül más országbeli, a vállalkozó­kat érintő információt is tartal­maz a lap. Nagyon egyszerű a dolga annak, aki be szeretne kerülni a lapba. Elég csupán a galántai szerkesz­tőséget felhívni és közölni a kí­vánt adatokat; azt ingyenesen közlik, sőt még az esetleges for­A nyár elején Erdély­ben is terjeszteni fog­ják a lapot. dítást is bérmentesen vállalják. Bár a lap csupán néhány hóna­pos, máris mértékadó orgánum­má vált. A laptulajdonos közöl­te: a Magyar Televízió Felkíná­lom, Üzlet délben és Hidak című gazdasági, vállalkozói műsorai­ban többször merítenek a Part­ner Európa kínálatából. Eddig egyértelműen pozitív a lap fo­gadtatása, csupán az a bökkenő, hogy a Partner Európában hir­detők, ajánlatot tévők döntő többsége eladni akar. Nemcsak a vállalkozás, hanem a lap terjesztése sem ismer hatá­rokat. További lépésként még a nyár elején kísérleti jelleggel Romániában, elsősorban Er­délyben is terjeszteni fogják a Partner Európát. Jelenleg pedig tárgyalásokat folytanak ukrán partnerekkel arról, hogy hiteles üzleti ajánlatok továbbítása ese­tén ezek megjelennének mind a Kontakt, mind a Partner Európa lapokban. Szlávik Benedek vé­gezetül külön kiemelte, hogy a lap külföldi terjesztése során nagy segítséget kapott a dunaszerdahelyi vámhivataltól, ahol rendkívül gyorsan és rugal­masan reagálnak minden egyes alkalommal, és az exportra szánt lapok vámkezelését szinte perceken belül elvégzik. Némileg csökkent a feszültség a bankközi piacon A Benzinol Rt. már javában készül a nyári idényre Már van készpénz Hosszabb nyitvatartás ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony, Prága. Keddhez vi­szonyítva szerdán némileg ja­vult és csütörtökön tovább eny­hült a feszültség a bankközi pia­cokon. A Szlovák Nemzeti Bank ugyanis ügyel arra, hogy a pénz­piacokon mindig legyen annyi készpénz, hogy a kereskedelmi bankok működése ne kerüljön veszélybe. Keddhez viszonyítva szerdán a pénzpiacon 700 millió koronával volt több, ennek elle­nére a hazai bankszektor még mindig likviditásgondokkal küszködik. Lapunknak az Általános Hitel­bank (VUB) illetékes osztályve­zetője a következőket közölte: a pénzintézetek kötelező minimá­lis tartalékképzésének nagysága 36 milliárd korona, a jelenlegi helyzetben a kereskedelmi ban­kok ettől a határtól mintegy 15 milliárd koronával maradnak el. Ennek ellenére az ügyfelek azonnali készpénzigényeinek kielégítésére még mindig 21 milliárd korona áll a bankszek­tor rendelkezésére. Ez az összeg pedig elegendő a folyamatos és zökkenőmentes bankközi fizeté­sek biztosítására. Az Általános Hitelbank minden pénzátutalás­nak eleget tud tenni, függetle­nül a attól, hogy milyen problé­mákkal jár a minimális tartalék­képzés teljesítése. Különben a legfrissebb pénzpiaci fejlemé­nyek azt mutatják, hogy a bank­szektorban növekszik a likvidi­tás és csökken a feszültség. Talán ennek is köszönhető a szlovák korona némi megerősö­dése. „A külföldi befektetők vég­legesen lemondtak arról, hogy a korona rövidtávú és gyors érték­vesztésére spekuláljanak" ­hangsúlyozta Tibor Frátik, az ING Bank Slovakia elemzője. Csehországban stabilizálódott a korona helyzete, átlagosan 18,90 koronát adtak 1 márká­ért, továbbá 32,90 koronát 1 dollárért. A bankközi piacon pe­dig érzékelhetően csökkentek a kamatlábak, (sidó) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az országban mintegy 460 üzemanyagtöltő-állomás működik, ebből több mint 200­at a most ötéves Benzinol Rt. működtet. Daniel Krajniak, a cég vezérigazgatója a minap kö­zölte: tavaly 326 milliót, az idén pedig több mint 1 milliárd koro­nát fordítanak beruházásokra, elsősorban a töltőállomások korszerűsítésére. A Benzinol Rt. felkészülten várja a nyári idényt, legalább hatvan benzin­kútnál a nap 24 órájában várják az autósokat, a többinél pedig lényegesen meghosszabbítják (20, illetve 22 óráig) a nyitva­tartási időt. Ami a benzinárakat illeti, elhangzott: a cég vezetői a közeljövőben nem számolnak árváltozással, bár ez függ a kül­ső tényezőktől (a kőlaj világpia­ci árának alakulása, a korona stabilitása) is. (shz) Az Általános Hitelbank nyújthat jelzálogkölcsönt Elsőként kapta meg TA SR-TUDÓSLTÁS Pozsony. A központi jegybank tanácsának legutóbbi ülésén a hat kereskedelmi bank közül (VUB, Istrobanka, Prvá komu­nálna banka, IRB, Szlovák Taka­rékpénztár és HYPO-BANK Slovakia) elsőként az Általános Hitelbank (VÚB) működési li­cencét bővítette a jelzálogköl­csönök nyújtásának lehetőségé­vel. A hazai pénzpiacon elsőként nyújthat a házépítők, lakásvá­sárlók számára kedvezményes és hosszú lejáratú hiteleket. Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kg, l r db) 2 3 hét Kerület Marha­hátulja Disznócomb (csont nélkül) Disznó­oldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristály­cukor Pozsony 145,00 145,00 76,00 61,00 2,30 12,00 30,00 16,00 1,30 19,50 Nagyszombat 147,54 142,55 72,37 63,34 2,49 12,02 29,45 16,85 1,24 19,64 Trencsén 139,80 137,40 72,30 61,10 2,50 11,10 29,90 13,90 1,30 20.40 Nyitra 149,07 155,87 72,82 60,60 2,51 11,83 29,02 14,76 1,44 19,36 Besztercebánya 147,00 152,33 71,50 62,00 2,46 11,68 29,61 15,06 1,38 19,78 Zsolna 145,47 149,91 73,93 63,20 2,70 13,30 30,84 13,34 1,25 20,36 Kassa 149,60 163,17 75,02 63,91 2,33 12,30 29,62 16,85 1,36 19,66 Eperjes 142,00 154,00 74,00 64,00 2,20 12,60 28,80 14,70 1,40 19,50 Szlovákia 145,69 150,03 73,49 62,39 2,44 12,10 29,66 15,18 1,33 19,78 Szlávik Benedek és lapja, a Partner Európa. A Magyar Televízió gaz­dasági műsorai is merítenek belőle. (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents