Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)

1997-06-06 / 129. szám, péntek

IN POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 10. Nyolc elnök Piranban Piran. Kétnapos közép-eu­rópai államfői csúcstalál­kozó kezdődik ma a szlové­niai Piranban. A sorrend­ben már negyedik találko­zónjelen lesz a házigazda Milan Kucan szlovén elnö­kön kívül Göncz Árpád ma­gyar államfő, Thomas Klestil osztrák, Oscar Luigi Scalfaro olasz, Roman Herzog nemet, Aleksander Kwasniewski lengyel, Václav Havel &eh és Mi­chal Kováč szlovák elnök. A rendszeres közép-euró­pai államfői találkozók öt­lete 1993-ban született a salzburgi ünnepi játékok megnyitásakor. Az 1994-es első találkozót a csehorszá­gi Litomyšlben tartották, majd ezt követte az 1995­QS keszthelyi és az 1996-os lengyelországi Lancutban tartott találkozó. (MTI) Lech Walesa a pápánál Varsó. A lengyelországi apostoli látogatáson tar­tózkodó II. János Pál pápa szerda este a czestochowai búcsújáróhelyen találko­zott Lech Walesa korábbi lengyel elnökkel, egykori szakszervezeti vezetővel. Walesát, aki szemlátomást megindult volt, elkísérte felesége, Danuta és egyik leánya is. (MTI) A lengyel exelnök szokásos szuverenitását a pápa társa­ságában a megindultság váltotta fel. (Archívum) Robbantások Budapesten Budapest. Az éjszakai két kézigránátos merényletet tegnap hajnalban és dél­előtt újabb robbantások követték. A budapesti rendőrség tájékoztatása szerint mindkét esetben ugyancsak jugoszláv kézi­gránát lehetett az a szerke­zet, amely személygépko­csikat rongált meg. Szemé­lyi sérülések nem történ­tek. (MTI) Hússzor több jelölt Algír. Rendkívüli biztonsá­gi intézkedések közepette Algériában tegnap reggel megnyitották a szavazóhe­lyiségeket. Mintegy 17 mil­lió választásra jogosultat vártak, hogy leadják szava­zatukat a törvényhozási választásokon, amelyek célja a parlamentáris rend­szer helyreállítása. A 380 képviselői helyért 39 párt­és 68 független listán, vala­mint egy kisebb választási szövetség keretében 7747 jelölt indult. A hatóságok háromszázezer rendőrt, katonát és polgárőrt moz­gósítottak a mintegy 37 ezer szavazóhelyiség vé­delmében, a szélsőséges muzulmán fegyveresek esetleges akcióinak meg­akadályozására. (MTI) A legnagyobb cseh kormánypárt vezetése kiállt a Klaus-kabinet mellett, enyhülnek az ODS-en belüli személyi ellentétek is Egyetértés pártszinten ČTK-HÍR Prága. Tegnap délelőtt tanács­kozott a legnagyobb cseh koalí­ciós párt, a Polgári Demokrata Párt vezetése. Václav Klaus, a párt elnöke, kormányfő tájékoz­tatása szerint az ODS vezetősé­gének valamennyi tagja kész folytatni azt a politikát, amelyet a múlt héten szerdán megfogal­mazott koalíciós nyilatkozat ha­tároz meg, készek leküzdeni a kommunikációs problémákat és felújítani a nyíltság légkörét mind a párton belül, mind a ko­alícióban. Josef Zieleniec miniszterelnök­helyettes, az ODS alelnöke úgy vélekedett: a Klaus kormányfő és közte nyíltan kirobbant né­zeteltérést úgy kell megoldani, hogy a párt nyomban hozzálát a tegnap elfogadott határozatok teljesítéséhez, a stablizációs program megvalósításval. Az ODS vezárkara döntött arról is, hogy el kellene kerülni azo­kat a lépéseket, amelyek infor­mációs akadályokat idéznek elő, s egyben aláássák a kölcsönös bizalmat. Zieleniec arra a kér­désre, válaszolva, hogy az emlí­tett nyilatkozat elfogadása után véget ért-e a vita közte és Klaus között, így válaszolt. „Ha ezt a programnyilatkozatot megvaló­sítjuk, ha ez azt fogja eredmé­nyezni, hogy beindul a munka, amely nagyon fontos a szá­munkra, vagyis ha megvalósul a stabilizációs program, akkor ez kétségkívül a vita végét jelenti". Az ODS vezetésében kedden éleződött ki a vita, minekutána Zieleniec a tévé képernyőjéről közölte, hogy Klaus helytelenül járt el, amikor nem dta át a mi­nisztereknek a Nemzetközi Va­lutaalapjelentését. Ezzel lénye­gében támogatta Josef Luxot, a koalíciós KDU-ČSL elnökét, aki ezzel a kifogással már vasárnap előállt. Oroszország: híresztelések Viktor Csernomirgyin lemondásáról Duma kontra Kreml Moszkva. Jelcin elnök szó­vivője tegnap cáfolta a Viktor Csernomirgyin kor­mányfő leváltásáról az orosz médiában lábra ka­pott értesüléseket. Közben a dumában a kommunis­ták a kormány elleni újabb bizalmatlansági indítvány­ra készülnek. MTI-TUDÓSÍTÁS Szergej Jasztrzsembszkij elnöki szóvivő az Eho Moszkvi rádió­nak nyiltakozva soros „szappan­buboréknak" nevezte azokat az értesüléseket, amelyek szerint a múlt hét óta szabadságon lévő Viktor Csernomirgyin kormány­fő beadta volna a felmondását. Maga a miniszterelnök koráb­ban arról beszélt, hogy szabad­sága után Amerikába és Kínába készül. A dumában a kommunisták azonban a jelek szerint nem hagyják pihenni Csernomir­gyint. Az Interfax értesülése szerint ma napirendre kívánják tűzni a kormány elleni bizal­matlansági indítványt, miután a szükséges 90 helyett több mint 120 aláírást gyűjtöttek össze ehhez. A kommunisták a hírek szerint mindenképpen a költ­ségvetési kiadások lefaragásá­ról szóló kormányjavaslat jövő heti vitája előtt akarják kinyil­vánítani a bizalmatlanságot. At­tól tartanak ugyanis, hogy Csernomirgyin megelőzheti ő­ket, és maga kér bizalmi szava­zást. Ebben az esetben ugyanis, A duma attól tart, hogy Csernomir­gyin megelőzi. ha a duma megvonná a bizal­mat a kormánytól, úgy Jelcin el­nöknek egy héten belül kellene döntenie, hogy a kormányt mondatja le vagy a dumát osz­latja fel. A kommunisták azért is sietnek, mert az új házrend szerint a du­ma bizalmatlansági indítványa után a kormány már nem kezde­ményezhet bizalmi szavazást. Mindamellett moszkvai jól érte­sült források szerint a kommu­nisták az idén legfeljebb egyszer akarják kimondani a a bizalmat­lanságot. Jelcin ugyanis csak há­rom hónapon belül ismételt sza­vazás esetén oszlathatja fel az alsóházat. Ebben viszont sem a duma sem a kormányzat nem érdekelt. A duma tegnapi rendkívül ülé­sén egyelőre Anatolij Csubajsz miniszterelnök-helyettest tá­madta a nevéhez fűződő privati­záció miatt. A duma bizottsága az 1992 és 1996 közötti magá­nosítás szabálytalanságait vizs­gálata. A jelentés elégtelennek minősítette a privatizáció ered­ményét. A vállalatok 57 százalékának magánkézbe adása legfeljebb 5 milliárd dollár bevételt eredmé­nyezett a költségvetésnek, és a cégek kétharmada fizetésképte­len. A bizottság szerint kaotiku­san zajlott a magánosítás, és a siralmas eredmény oka, hogy a nagyvállalatokat nevetséges á­ron adták el. Devalválás nem lesz, autógyár igen A kormányfő ismét szépeket ígért ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Mečiar kormányfő teg­nap azt ígérte híveinek a pozso­nyi soportcsarnokban, hogy a vá­lasztásokig nem kerül sor a lak­bér és az energiahordozók árá­nak emelésére. Kijelentette: nem kerül sor a korona leértékelésére, ugyanakkor jelezte, hogy a kor­mány exporttámogató, illetve importkorlátozó intézkedéseket foganatosít, korlátozzák például bizonyos cseh termékek behoza­talát is. „Ha a csehek olyan vá­laszintézkedéseket foganatosíta­nak, amelyek sértik az érvényes szerződéseket, akkor felbomol­hat a vámunió is" - mondta, s au­tógyárat és szlovák autómodellt, illetve űrhajóst ígért híveinek, valamint azt, hogy még a jövő évi választások előtt módosítják a választási meg a népszavazárói szóló törvényt és az alkotmányt. Kijelentette: jövő szerdára min­den pártot egyeztető tanácsko­zásra hív. Mečiar most is kitért a szlovák-magyar viszonyra. Azt állította, hogy a magyar minisz­terelnök-helyettes (Kuncze Gá­bor nevét nem említette, de nyil­vánvalóan róla van szó) legutób­bi pozsonyi látogatásakor a két kormány közötti tárgyalásokat sürgetve diktálni próbált a tekin­tetben, hogy milyen kérdéskörök kerüljenek megvitatásra, illetve kik legyenek a szlovák delegáció tagjai. Konkrétan azt követelte, hogy „Bugárék és Durayék" he­lyet kapjanak a szlovák kormány­küldöttségekben. A meghiúsított népszavazásról azt állította, hogy az alacsony részvételi arány miatt volt érvénytelen, és kilátás­ba helyezte: a belügyminiszter ellen tett fejelentés miatt felje­lenti a nyolc ellenzéki párt elnö­két. Hamžík lemondását „nem éppen okos politikai lépésnek" nevezte. Utódjáról, Kramplová­ról azt monda, hogy „ő biztosan nem hátrál meg". Meg kell neki adni a 100 napos türelmi időt ­szögezte le Mečiar. (g. a.) A DSZM lakossági fóruma Somorján Ki ette meg Mečiar vacsoráját? ÚJ SZÓ-JELENTÉS Somorján tegnap az a hír járta, hogy maga Vladimír Mečiar kor­mányfő is megjelenik a DSZM la­kossági fórumán, amelyet a helyi kultúrházban hirdettek meg, és utána pedig a Kormoránban megkóstolja a helyi specialitást. A hírt alátámasztotta a sok egyenruhás rendőr is a kultúr­ház környékén, azonban a bálte­rem színpadán nem Mečiar, ha­nem hat DSZM-es, nem igazán élvonalbeli parlamenti képviselő foglalt helyet. A nézőtéren pedig - az ellenzékieket is beleértve ­talán kéttucatnyian lehettek. Kárba veszett tehát a vendéglátó igyekezete. Vagy lehet, hogy Mečiar vacsoráját valakinek mégiscsak felszolgálták? -gy­Menekültek a Vámosszabadi-Medve hátárátkelőn Törököt fogtak, a kurdok elszaladtak Ghána szerdán sürgette a jelenlegi Sierre Leone-i junta vezetőit, hogy távozzanak a hatalomból, ellenke­ző esetben a nyugat-afrikai országok katonai fellépésével kell szembenézniük. A ghanai figyelmeztetés két nappal azt követően hangzott el, hogy a nigériai egységek támadást indítottak a puccsisták ellen és ku­darcot vallottak. Közben a Sierre Leone-i partoknál horgonyzó Kearsage amerikai hadihajóról felszálló he­likopterek folytatják akciójukat, 2500 embert, többségükben külföldit menekítettek ki. (ČTK/AP) ÚJ SZÓ-HÍR Vámosszabadi. Tegnap este fél nyolc tájban negyven kurdnak fo­gyott el egyszerre a levegője egy török kamion rakterében. A me­nekültek már nem bírták tovább a légszomjat, felhasították a kami­on ponyváját és a Vámosszabadi határátkelőhelynél szétszalad­tak. A magyar határrendőröknek mintegy húszat sikerült közülük a helyszínen letartóztatni, majd megkezdték a többiek felkutatá­sát. A török kamion a kurdok mel­lett fémforgácsot is szállított, amely fóliával volt letakarva, így csoda, hogy a „potyautasok" egy­általán a magyar-szlovák határig kibírták. A kamion minden való­színűség szerint Németországba tartott, Medvénél lépett volna szlovák területre. A kamionsofőrt szintén őrizetbe vették. A nagy fogás után a magyar határőrszer­vek órákon keresztül tüzetesen vizsgálták át még a személygép­kocsikat is. (szj) Zieleniec és Klaus kézfogása a tegnapi sajtótájékoztató után. (ČTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents