Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-30 / 149. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 20. POLITIKA 1786 Beszélgetés Milan Ftáčnikkal a Szlovák Televízió 2-es csatornájának privatizációja körül kialakult helyzetről Lesznek még meglepetések? Általános meglepetést keltett, hogy a szlovák törvényhozás csütörtökön megszavazta a 38 ellenzéki képviselő által benyújtott úgynevezett Ftáčnikféle előterjesztést, amely a DSZM képviselőinek számításait keresztülhúzva lehetetlenné teszi a közszolgálati televízió 2-es csatornájának magánosítását. GÁGYOR ALlZ De végérvényesen megszűnt-e a 2-es csatorna magánosításának veszélye? Erről beszélgettünk Milan Ftáčnikkal, a DBP képviselőjével. Arpád Matejka, a DSZM alelnöke és a nagyszombati DSZM-es pénzügyi-vállalkozói lobby egyik vezetője már jelezte: fél éven belül új törvénytervezet beterjesztésével megkísérlik megváltoztatni a parlament mostani döntését. A törvényhozás 75 igen szavazattal eldöntötte, hogy az SZTV 2-es csatornája a közszolgálati televízió tulajdonában marad. A törvényt a kormány még újratárgýalásra visszaadhatja, ám ebben az esetben egyértelművé válna a politikai megfontolás. Ha a most elfogadottakat \\ A törvényt a kormány még újratárgyalásra visszaadhatja, ám ebben az esetben egyértelművé válna a politikai megfontolás \\ a kormány és a parlament elnöke, valamint az államfő ellátja kézjegyével, akkor az július 15én hatályba lép, és végérvényessé válnak. Arpád Matejka kijelentése azt sugallja, hogy a DSZM képviselői politikai, gazdasági, esetleg más okoknál fogva nem adták fel magánosítási „A frekvenciabizottságnak mindenképpen figyelembe kell vennie a törvényhozás döntését." (Somogyi Tibor felvétele) szándékukat. Azt tartjuk, hogy a közszolgálati Szlovák Televíziónak gazdasági gondjai ellenére el kell tudni tartania két földi csatornát. Más, Szlovákiához hasonló országokban sem folyamodtak a csatornák privatizációjához. Ez alkalommal a nemzeti párti és a munkáspárti képviselők is az ellenzéki javaslat mellett voksoltak. Sokat sejtet viszont Matejka képviselő ama kijelentése, hogy a 2-es csatornát már-már birtokba vevő PRO TV-nek jobban kellett volna lobbyznia a munkáspártiak és a nemzetiek körében. Számol-e azzal, hogy mostani támogatóik közül néhányan a legközelebbi privatizációs kísérletkor esetleg megváltoztatják nézetüket, netán „rossz szavazógombot nyomnak meg"? - amire nem is olyan régen már volt példa. Úgy vélem, a mostani szavazás eredménye részben annak köszönhető, hogy az új házszabály szerinti három olvasat lehetővé tette a párbeszéd kialakulását a törvénytervezetről. A beterjeszSzenátorok levele Bili Clintonhoz Szükséges-e a NATO bővítése? MTI-TUDÓSÍTÁS Washington. Amerikai szenátorok egy csoportja levelet intézett Bili Clinton elnökhöz, arra kérve a kormányzatot, hogy részletesen indokolja meg a NATO-bővítés szükségességét, és ismertesse a kiszélesítésből fakadó terheket. A levelet húsz - republikánus és demokrata párti - honatya írta alá, köztük Jesse Helms, a nemzetközi kapcsolatok bizottságának az elnöke, Patrick Leahy, a külügyi megajánlási albizottság vezetője és John Warner, a fegyveres erők bizottságának befolyásos tagja. A szenátorok hangsúlyozták, hogy valójában olyan kérdésekre várnak választ, amelyek minden bizonnyal felmerülnek majd a csatlakozás szenátusi ratifikálása során kibontakozó vitában is. - Vajon kész-e az amerikai nép ugyanazokat a kötelezettségeket vállalni a felvételre javasolt három - esetleg több - középeurópai ország vonatkozásában, mint a jelenlegi NATO-tagok esetében? - vetették fel a szenátorok. Kérték azt is, hogy a Fehér Ház fejtse ki, miként járul hozzá a bővítés az Egyesült Államok és Európa biztonságának növeléséhez. Utalva Közép-Európa viharos történelmi múltjára, a törvényhozók szóba hozták, vajon nem áll-e fenn annak veszélye, hogy az amerikai csapatok esetleg kénytelenek lesznek beavatkozni az új tagok közötti határkonfliktusokba. A meghívást kimondó madridi csúcstalálkozó - a csatlakozási tárgyalások megkezdése - közeledtével az amerikai politikai közéletben mind nagyobb figyelmet szentelnek a bővítés kérdésének. A hét közepén csaknem ötven külpolitikai szakértő - zömmel volt kormánytisztviselő és egykori törvényhozó - elhibázott lépésnek nevezte a kiszélesítést, amely szerintük csorbítani fogja a katonai szervezet hatékonyságát, új választóvonalat húzhat Közép-Európában, és lelassíthatja a különböző fegyvercsökkentési megállapodások kidolgozását Oroszországgal. A bíráló és elutasító vélemények ellenére azonban az amerikai politikai elit többsége támogatja a bővítést, és helyesnek tartja a közép-európai országok meghívását az atlanti szövetségbe. tést alapos elemzéssel támasztottuk alá. Ha valaki privatizálni akarja a közszolgálati televízió csatornáját, akkor annak meg is kell indokolnia, hogy ez miért lenne előnyös a televízióra, a lakosságra és főleg az országra nézve. Ha erre képtelen, akkor nyilvánvaló, hogy a döntés politikai. Nekünk most sikerült rábírni a kormánypárti képviselőket arra, hogy tegyék félre a politikai érdekeket, s tudatosítsák, a közszolgálati csatorna esetében többről, a nemzet vagyonáról van szó. Rossz előjel lehet viszont, hogy erről a családi örökségnek is nevezett pénzintézetek és stratégiai fontosságú vállalatok privatizációja esetében a kormánypárti képviselők „megfeledkeztek". Tudatában vagyok ennek, de úgy vélem, az a tény, hogy a közszolgálati televízióról törvény rendelkezik, amelyet három olvasatban kell megtárgyalni a törvényhozásban, lehetőséget ad a kérdés alapos megvitatására. A képviselők tudatosították, hogy a műsorszórás lehetősége az, ami érték. Megértették, amit minduntalan hangoztattunk: a törvény a közszolgálati Szlovák Televízió érdekeit szolgálja, nem pedig a Markíza kereskedelmi adó helyzetét akarja szilárdítani a médiumpiacon. A törvény nem gátolja a Markízával versengő tévétársaság létrejöttét, csupán azt, hogy a konkurencia a közszolgálati televízió rovására alakuljon ki. Az elfogadott törvény lehetővé teszi az SZTVnek a feljesztést is. Azt, hogy átállhasson a műholdas sugárzásra, aminek már megvannak a műszaki feltételei. Mi lesz akkor, ha a parlament, amely nemet mondott a 2-es csatorna privatizációjára, jóA törvény a közszolgálati Szlovák Televízió érdekeit szolgálja, nem pedig a Markíza helyzetét akarja szilárdítani a médiumpiacon. \\ váhagyja a frekvenciabizottságjavaslatát, hogy a PRO TV kapja meg a sugárzási engedélyt? Nézetem szerint erről a kérdésről már tárgytalan a szavazás. Ám ha mégis többségi támogatást nyerne, a frekvenciabizottságnak - nézetem szerint - akkor is figyelembe kell vennie, hogy a törvényhozás már törvényben akadályozta meg a közszolgálati csatorna privatizációját. Csakhogy a törvény még nem lépett hatályba... A frekvenciabizottságnak mindenképpen figyelembe kell vennie a törvényhozás döntését. Bízom abban, hogy a parlament tudatosítja: ha eldöntötte, hogy a Szlovák Televízió csatornái nem privatizálhatok, akkor nem szavazhatja meg a sugárzási engedély megadását, mert ezek egymást kizáró dolgok. „Szociális robbanástól" tart a baloldal A DBP részt vesz a kerekasztalon TA SR-HlR Vágbeszterce. A Demokratikus Baloldal Pártjának végrehajtó bizottsága a hét végén úgy döntött, hogy a párt nem támaszt semmilyen feltételeket, és részt vesz a július elejére összehívott Mečiar-féle kerekasztalon. Jozef Migaš pártelnök szerint a baloldal több témát is fel fog vetni, ezeket előzetesen egyezteti a többi ellenzéki párttal. Ľubomír Fogaš alelnök szerint ha a szociáldemokrata párt választási koalícióra lép a KDM-mel, a DUval, a Demokrata Párttal és a zöldekkel, átértékelésre szorul majd a baloldal és a szocdemek közt korábban kötött együttműködési szerződés. A végrehajtó bizottság foglalkozott a kormány gazdasági megszorító intézkedéseivel is. A párt attól tart, hogy ezek miatt jelentősen romlik a lakosság gazdasági helyzete, és ez „szociális robbanáshoz" vezethet. Magyar református gimnáziumok találkozója Négy évszázados múlt MTI-HIR Békés. Huszonnégy magyarországi, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi iskola diákjai és tanárai vesznek részt a Magyar Református Gimnáziumok I. Világtalálkozóján, amely tegnap kezdődött Békésen. (A 30 magyar református gimnáziumból 18 a magyarországi, a többi a szomszédos országokban működik.) A békési református egyházközség, valamint a Haza és Haladás Alapítvány által szervezett egyhetes találkozó közönsége neves személyiségek előadásait hallgathatja meg a reformátusságnak a közoktatásban betöltött négy évszázados szerepéről, a világ magyarságképéről, valamint a hitoktatásban lehetséges hazafias nevelésről. Szombaton Tőkés László királyhágó melléki református püspököt látja vendégül a találkozó, vasárnap pedig Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök igehirdetésével zárul a rendezvény. RÖVIDEN Karambolozott a Romathan autóbusza Kassa. Szombaton este karambolozott a kassai Romathan Színház autóbusza, az utasok közül négyen súlyos, tizenheten könnyebb sérüléseket szenvedtek. A társulat a kárpáti németek késmárki folklórfesztiváljáról tartott hazafelé, amikor a busz Jánovce közelében (Poprádi járás) áttért az úttest bal oldali sávjába, és teherautóval ütközött. (TA SR) A szocdemektől a DBP-hez Kassa. Marcela Gbúrová, a szociáldemokrata párt sorait elhágyó parlamenti képviselő a Demokratikus Baloldal Pártja parlamenti frakciójának a tagja lesz. Gbúrová azzal indokolta a pártból való kilépését, hogy nem ért egyet a szocdemek jelenlegi politikájával. (TA SR) Kozlík: Klaus tette tönkre... Pozsony. Václav Klaus cseh kormányfő és Vladimír Dlouhý volt gazdasági miniszter a külkereskedelem liberalizálásával teljesen tönkretette a cseh gazdaságot - jelentette ki a Lépések c. televíziós vitaműsorban Sergej Kozlík pénzügyminiszter. Kozlík szerint Szlovákia nem megfelelő védelmi vámintézkedéseket örökölt a föderációtól, s most az EU kritikájának van kitéve, amiért intézkedéseket hozott a hazai piac védelmére. (ČTK) Kovács Kálmán kiállítása Hetény. Törzsök Erika, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke nyitotta meg tegnap délután a Lilla Galériában Kovács Kálmán felvidéki származású, jelenleg Bécsben élő magyar festőművész kiállítását, (cza) Ne parkoljon a tilosban! Pozsony. Július elsejétől a pozsonyi rendőrség az ASTER cég közreműködésével megkezdi a városközpontban tilosban parkoló gépkocsik elszállítását. Az autókat a Slovnaft közelében levő Fekete-erdő területére viszik, ahol őrök vigyáznak majd rájuk. (TA SR) Tűz a gyorsvonaton Pozsony. Tegnap délután fél négykor tűz ütött ki a PozsonyPécs útvonalon közlekedő, 25 l-es számú gyorsvonaton, a pozsonyi nagyállomás és az újvárosi állomás közötti szakaszon. A tűz a mozdonyban és négy vagonban tett kárt, személyi sérülés szerencsére nem történt - jelentette tegnap este Miloš Čikovský, a vasút szóvivője. A gyorsvonat nem folytatta útját, az utasok elszállításáról a vasút gondoskodott. (TA SR) Ján Mráz építésügyi miniszter: Késelt a bálban? Pozsony. Ján Mráz építésügyi miniszter ellen testi sértés miatt bírósági eljárás folyt a hetvenes években - adta hírül meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Nový Čas szombati száma. Mráz állítólag egy falusi mulatságon kitört verekedés közben hátba szúrta Dušan K.-t, azonban az akkori pártfunkcionáriust a bíróság felmentette, a késelésért senkit sem ítéltek el. A sértett ma vasúti tolatómunkás, Mráz pedig miniszter. Ha a hír igaz, akkor Gustáv Krajči belügyminiszter mellett Ján Mráz a Mečiar-kabinet második tagja, aki ellen testi sértés miatt bírósági eljárás folyt a múltban. (ČTK) Kigyulladt egy olajtartály Öten megsérültek TA SR-HlR Kassa. Szombaton reggel tűz ütött ki a pozsonyi Transpetrol Rt. budkovicei (Nagymihályi járás) szivattyútelepén. Az olajtartályban levő üledék fogott tüzet, az oltás során a telep öt alkalmazottja szenvedett égési sérüléseket, négyüket kórházban ápolják, állapotuk nem válságos. Á lángokat végül a helybeli, illetve a nagymihályi, vajáni és a strážskei tűzoltók közös erővel oltották el. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása az ET-ben Csatlakozni kellene ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Június 3-a és 5-e között Strasbourgban tartotta ülését az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatainak Kongresszusa. Az ülésen szó volt a regionális önkormányzatok készülő Európai Chartájáról is. A említett kongresszus az ET miniszteri bizottságának tanácsadó testülete, és abban a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása öt állandó és öt póttaggal képviseli az országot. A szlovákok hat szekcióban dolgoznak, környezetvédelmi és más témákról már Szlovákiában is tartottak nemzetközi szemináriumokat. A készülő charta a már létező Helyi Önkormányzatok Európai Chartájához hasonló nemzetközi dokumentum lesz, amelyhez Szlovákia is csatlakozhat, ha a csatlakozást követő tíz éven belül létrehozza a regionális önkormányzatokat az országban. Jozef Mrva, az SZVFT alelnöke szerint tapasztalatszerzés céljából is nagyon hasznos lenne a csatlakozás, mert a szlovák kormány berkeiben jelenleg készülő, a regionális önkormányzatokról szóló törvénytervezet elfogadhatalan. Mrva elmondta, a kormánytól eredetileg olyan szóbeli ígéretet kaptak, hogy e kérdésről még júniusban kétoldalú párbeszédet kezdenek, de ez nem történt meg. (gaál)