Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)

1997-06-27 / 147. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 26. GAZDASÁG ÉS F OGYASZTÓK - HI RDE TÉS 9 A Hviezdoslav Színház fergeteges sikere Prágában. Állótaps a társulatnak és a magyar rendezőnek Cseh színházigazgatók versengenek Eszenyi Enikőért Hatalmas ovációval, szűnni nem akaró állótapssal, bravózással ért véget teg­nap este Prágában a pozso­nyi Hviezdoslav Sínház im­már nagy hírű előadása, az Ahogy tetszik. SZABÓ G. LÁSZLÓ Rendezője, Eszenyi Enikő meg­hódította a száztornyú város értő és érző közönségét, s ezáltal szer­zett újabb híveket magának és az egyre inkább megújuló-megfia­talodó szlovák társulatnak is. Ekkora sikerrel talán még a szí­nészek sem számoltak, noha az együttes idősebb tagjai, Ladislav Chudík, Marian Labuda és Juraj Slezáček, a társulat új igazgatója azzal a biztos tudattal léptek színpadra: ennek az előadásnak Prágában is csak sikere lehet. A darab derékhada, a huszonéve­sek tehetséges csapata, élükön Diana Mórovával, Milan Mi­kulčíkkal és Danica Jurčovával, kezdettől fogva remek formában játszott, s pontosan úgy, mint Rosalinda az epilógus során, va­lósággal meghipnotizálták a né­zőket. Tehetségük fénye mindvé­gig úgy ragyogott, hogy a közön­séget ámulatból ámulatba rán­tották. De jutott gazdagon az el­ismerésből a többieknek, köztük Kassai Csongornak is, akik a fő­szereplők játékát a magukéval emelték meg úgy, hogy még a po­zsonyi bemutató és a tavalyi nyitrai fesztiválszereplés sikerét is megduplázták. Ismert közéleti és politikai sze­mélyiségek, élvonalbeli színé­szek tapsoltak a szereplőknek. Elragadtatással nyilatkozott ró­Eszenyi Enikő és Milan Mikulčík luk Jin Dienstbier politikus, Pavel Kohout, a legjelesebb cseh drámaírók egyike, Vlasta Chra­mostová, a hatvanas-hetvenes évek félreállított nagy színésznő­je, Ľubomír Feldek, a darab Prá­gában élő szlovák fordítója, és ott állt a gratulálok népes táborában jó néhány vezető prágai színház éles szemű igazgatója is. Az elő­adást követő fogadáson Eszenyi Enikőt a lehető legnagyobb szak­mai elismerés övezte. Stílusa, da­rabértelmezése, színészvezetése mindannyiuk előtt új utat nyitott (Fotó: Prikler László) a Shakespeare-darabok színre vi­telében. Dicsérték ötleteit, gaz­dag fantáziáját és nem utolsósor­ban hatalmas bátorságát. Fiatal és középkorú színészek hajoltak meg tehetsége előtt, akik kivétel nélkül arra várnak: ha egyszer Prágában is rendezni fog, a sze­reposztás során gondoljon majd rájuk is. A prágai Nemzeti Szín­házból - biztos, ami biztos ala­pon - kettős meghívást kapott Eszenyi Enikő. Elsőként a lekö­szönő, aztán a frissen kinevezett igazgató kérte fel mielőbbi együttműködésre. „Jó kombiná­ció marad ez a prágai. Szlovák színészekkel, magyar rendező­ként, cseh közönség előtt. Kijöt­tem a színpadról a meghajlás után, s miközben az ügyelőpult monitorán néztem, hogy tapsol­nak a nézők, s velük együtt a szí­nészek, arra gondoltam, ezt nem akarom és nem is fogom elfelej­teni soha. Őszintén mondom: nem számítottam ekkora sikerre. De olyan repülés szemtanúja le­hettem én is, ami ritkaságszámba megy mostanában. Nagyon fur­csa látvány marad számomra a Nemesi Színház nézőtere. Sok emelet, sok kicsi páhollyal, ahon­nan csak a fejüket látni az embe­reknek. Figyeltem őket, ahogy nevetnek, szórakoznak, és az elő­adás végén egyszer csak feláll­Eszenyi Enikőt a lehe­tő legnagyobb szak­mai elismerés övezte. nak. Óriási élmény volt ez szá­momra. Egymás után három színház igazgatója nyomta a ke­zembe a névjegykártyáját, és mindegyik azzal gratulált, hogy szeretné, ha az ő színházában is rendeznék. Szeptembertől ott­hon, a Vígszínházban is rengeteg feladat vár rám, de az 1998/99­es évadban boldogan dolgoznék Prágában." Budapest, Pozsony, Prága. Jó útvonal ez Eszenyi Enikő számá­ra. Ahogy cseh színészkollégái egyike, Miroslav Donútil tréfá­san megjegyezte: Ő lesz majd a száztornyú város százegyedik tornya. Prágai tárlatajánlat Az argentin és szlovák származású fiatal prágai képzőmű­vész, Federico Díaz (szül. 1971) már 1991-től rendszeres résztvevője a legfiatalabb kortárs cseh művészeti bemutatók­nak. Prága egyik patinás kiállítótermében, a Karel Srp szak­mai irányításával működő óvárosházi Fővárosi Prágai Galériá­ban (Galerie hlavního mésta Prahy) installálta a TACUZCANZCAN című három részből álló (PHOTON, FERMION és GUG) interaktív főiskolai zárómunkáját. A Kép­zőművészeti Akadémia frissen végzett hallgatója jelentős szakmai sikert ért el már az 1995-ös ORBIS FICTUS kollektív tárlaton, majd 1997-ben a Zdenék Pešánek életmű-kiállításra készített szín/fényzongora-rekonstrukciójával. Művészete fő­ként a video-, hang-, komputer- és multimediális installációk világában teljesedik ki, erről lehet meggyőződni a július 20-ig tartó önálló tárlatán, (fhg) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Bohémélet (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Ványa bácsi (19.30) KOMÁROMI JÓKAI SZÍN­HÁZ: Légy jó mindhalálig (14) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Mágnás Miska (19 - Kecső) MOZI POZSONY HVIEZDA: Turbulencia (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA ­KERTMOZI: Két túsz között (am.) 21 OBZOR: Hanta boy (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Csodás évek (cseh) 15, 17.30, 20 TATRA: A múlt szelleme (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Hanta boy (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENT­RUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 Csodás évek (cseh) 17.30 Francia csók (am.) 18.30 Az angol beteg (am.) 20 Foglalkozá­sa: riporter (fr.-ol.-sp.)) 20 Ülök az ágon... (szlov.) 20.15 KASSA DRUŽBA: Fészkes fenevadak (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Trainspotting (ang.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Mikrokoz­mosz (fr.) 15.45 Crash (am.) 18, 20.15 ÚSMEV: Turbulencia (am.) 16, 18, 20 DEL-SZLOVAKIA DUNASZERDAHELY - LUX: A hattyúk tava (am.) 16 Michael (am.) 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Szerelem és háború (am.) 18 PANORÁMA: Szerelem és háború (am.) 21.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Elfelejtett fény (cseh) 21.45 ZSELÍZ ­SPUTNIK: Dante pokla (am . ) 20 LÉVA - JUNIOR: Ragadozók (am.) 16.30, 18.30 AMFITEÁTRUM: Ragadozók (am.) 21.30 ROZSNYÓ-PANORÁMA: A hattyúk tava (am.) 16.30,19 A Madách-Posonium kiadványa: A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995 Szellemi életünk szenzációja Pozsony. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának keddi könyv­bemutatóján Dobos László, a Madách-Posonium igazgatója és Fónod Zoltán lexikon-főszer­kesztő mutatta be a társaság tagjainak, íróknak, költőknek, kritikusoknak A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonát. A lexikon egyes korszakokhoz kötődő címszavainak szerkesz­tésében Turczel Lajos és Szeberényi Zoltán vállaltak szinte heroikusnak mondható munkát, akiket az 1200 címszó 15 szerzője segített. Kiadói fele­lős szerkesztőként Varga Erzsé­bet jegyzi a kötetet. Igencsak za­varban van az alkalmi recenzió szerzője, miután kézbevétele után órákon át lapozott előre, hátra a tisztességes teijedelmú és méretű kötetben. Nem vélet­lenül mondta E. Fehér Pál kriti­kus^ mint a résztvevők között helyet foglaló egyetlen elfogu­latlan olvasó, hogy a lexikon alapvető erénye a „van", a léte­zés ténye, amely nyomán akár szidni is lehet, bírálni is szabad. Legnagyobb értéke pedig - sze­rinte - mindenképpen az, hogy tudományos intézményes háttér nélkül tudományos igényű mű született. Fónod Zoltán, a lexikon főszer­kesztője vázolta a két évtizedes küzdelmet azért, hogy a szlová­kiai magyarságnak legyen egy átfogó, az irodalmon túl a szel­lemi élet más forrásait is felmu­tató lexikona. Viták, nézetelté­rések, politikai és ideológiai kö­töttségek akadályozták az anyag megjelenését, majd a rendszerváltoztatás után az anyagiak hiánya. 1995-ben me­rült fel a Madách-Posonium Ki­adóban az összállított anyag új­raszerkesztésének, kiegészítésé­nek és mindenfajta ideológiai szempontoktól való mentesíté­sének a szándéka. Ennek ered­ményeként, a főszerkesztő állí­tása szerint, az egyes szócikkek irodalmi szempontú minősítése­ken túl politikai, ideológiai ho­vatartozást nem tárgyalnak. A lényeget - az irodalmon belüli és a szellemi életre kiható intel­lektuális teljesítményt - veszik számba az egyes alkotókról írt szócikkek szerzői. Megdöbbentő volt hallani, hogy a hevenyészett véleményeket felsorakoztató alkalmi vitában mennyire az érzelmi motiváci­ók késztették szólásra egyes író­kat. Ez előrevetítette árnyékát annak a várhatóan szenvedé­lyes vitának, amely bizonyára kialakul majd a lexikon körül. Ugyanakkor, sokkal veszélye­sebb lehetőség a közöny, amivel a szlovákiai magyarság e jelen­tős szellemi teljesítményt mai letargikus állapotában fogad­hatja. Éppen ezért, a még meg­lévő sajtófórumokban, az iro­dalmi folyóiratokban lehetősé­get kellene adni mindazoknak, A CSEH/ SZLOVÁKIÁI MAINAK IRODALOM LEXIKONA m -1995 Változatos szerepekben láthatta a közönség Pőthe István 50 éves akik A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonáról bármilyen véleményt a tények szintjén képesek megfogalmazni. Jó len­ne, ha az egyre inkább szekértá­borokba szorult értelmiségiek szellemi életünk élesztőjeként, egy eddig soha nem volt közös­ségi agytorna ürügyeként tekin­tenének e nem mindennapi könyvre, (dusza) ÚJ SZÓ-HÍR Pőthe István 1947. június 27-én született Nyárasdon. A komáro­mi MATESZhoz, 1969-ben, te­hetségkutatás útján került. Sze­repei változatos skálán mozog­nak, róla nem mondható el, hogy pályája során „beskatu­lyázták" volna. Való igaz, hogy hosszú időn át fiatal férfiakat, si­hedereket alakított, de alakításai nagymértékben különböztek. Volt Baradlay Jenő a Kőszívű ember fiaiban, de volt Török Já­nos is a Matesz 1976-os Légy jó mindhalálig előadásában, sőt, V. László a Czillei és a Hunyadiak című drámában. Később vígjáté­ki karakterszerepekben reme­kelt - Salvatorként a Csókos asz­szonyban, Sapiro revütáncos­ként a Fekete Péterben, vagy ép­penséggel Carlier úrként az idei évadban bemutatott Mona Marie mosolyában. A Komáromi Jókai Színház szín­padán számos mesejátékban lát­(Fotó: archív) hatta az ifjú közönség; volt Bo­lond Istók a Holdbéli csónakos­ban, Lámpás, a törpe A padlás­ban, Bádogember az Óz, a nagy varázslóban, legutóbb pedig Festő az Ágacskában. Jelenleg segédrendezője a Bás­tya Színház idei nyári bemutató­jának, a Mirandolinának. Három éve a Komáromi Jókai Színház társulati vezetője. Boldog születésnapot és sok si­kert a további munkához! B. S. I. REGÉNY A Sasfaluból kivezető ut­cát látja maga előtt. A baloldali házsor a ke­, resztbe húzódó erdő­nél véget ér. Az erdő előtt a jobb felé ívelődő kanyart csak jobbol­dalt övezik családi házikók. A kanyar mögött még négy épüle­tet számolt meg. Mindezt a pa­pírlapra rajzolta. Az utcavégi baloldali házsort hat kockával jelöli. A falu felől nézve az első kockába beírja a házszámot: 406. Kié az épület? A szüleié? Vagy a jeligéül választott Riához futott vissza? Ha Ria a felesége, tudnia kell a pénzről, s annak okát is ismerheti, hogy férje mi­ért kocsikázott a fővárosba, s a nagy összeget miért helyezte el a körzeti takarékpénztárban! Ha emögött nem lappang semmi­Riporterkaland PETRŐCI BÁLINT 12. rész lyen titok, a nagy falu takarék­pénztárában is kamatoztathatta volna a pénzüket. Ha viszont a szülei laknak a 406-osban, ak­kor abban biztos lehet, hogy előttük eltitkolja a betétre tett négyszázezret. Most is nevetsé­gesnek tartja azt a feltételezést, hogy az összeget nyerhette is. Ismeretlenek vették körül, s mégis izgatott volt, izzadt, lopva pislogott a sorbanállókra. Attól félt, hogy kitudódik a titka. Ez lesz a dologban! Felindultan a konyhába megy. Megebédel, majd kávét főz ma­gának. Visszaülve az íróasztal­hoz az írógépbe papírt fűz, s folytatja az előző nap megkez­dett vázlatos történet írását. Csak jelszavasai! jegyzi le a Zsu­zsival töltött első éjszaka esemé­nyeit. Befejezésül kiemeli: Gyö­nyörű volt! Csak attól a pilla­nattól kezdi részletezni a vázla­tot, amikor a takarékpénztárban felfigyelt a sápadt arcú fiatalem­berre. Ebbe beleszövi minden gondolatát, sejtelmét, feltétele­zését, és azt is, hogy detektív­ként eredt a gyanús személy után. És újra jelszavasan folytat­ja: a „nyomozóútjáról" hazatér­ve milyen nagy örömöt szerzett neki Zsuzsi az előszobában ha­gyott levélkéjével is. Legépeli az üzenetet is, mert ez nem marad­hat ki a történetükből. A jelle­mére, magatartására, érzelmei­re vetít fényt. „Vártalak, de nem jöttél! Neked a miniszter úr ked­vesebb, mint én vagyok?!" Befe­jezésül az üzenet alá még oda­gépeli: Aranyos kislány vagy, Zsuzsikám! Ä megkezdett papír­ívet kiveszi a gépből, s oldal­szám szerint összerakja a telegé­pelt oldalakat. Az utolsó alá csúsztatta a jegyzetfüzetből ki­tépett sasfalui „helyszínrajzot". Este nyolc órakor még fürdésre is futja idejéből, hogy tisztán, felfrissülve fogadhassa szerény hajlékában a vadon nőtt szép vi­rágot. Este tízkor a munkásszálló előtt várt Zsuzsira. Abban a ruhában lépett ki a gyárkapun, amelyben délelőtt is volt. Peti kitárja az autó elülső ajtaját, hogy melléje ülhessen. - Tudtam, hogy várni fogsz rám, de miért éppen itt, az orruk előtt? - s a „szállodájuk" bejára­tánál csoportosuló lányok felé int, akik most őket bámulják, sugdolóznak: fél év után már havert fogott magának, de nem akárkit, azt az újságírót, akivel szerdán beszélgetett a műhely­ben! - Talán szégyelled magad? ­kérdi Peti. - Dehogy szégyellem, csak nem szeretem, ha bámészkodnak utánunk. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents