Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-21 / 142. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 18. RÉGIÓ 3 1700 KÉSMÁRK Németek kultúrája A Kárpáti Németek Szlovákiai Egyesülete idén is Késmárkon rendezi meg a kölcsönösség ünnepélyét. A 4200 tagot tömörítő szervezet magyarországi, dániai, romániai, németországi és horvátországi német csoportot is meghívott. Fellépnek a legjobb hazai német énelülő- és tánccsoportok, valamint vendégként a helybeli Maguráčik szlovák ifjúsági csoport, valamint a kassai Jahodná népművészeti együttes és az ugyancsak kassai Romathan Színház tagjai is. A június 26-án kezdődő négynapos kulturális rendezvényen az érdeklődők egyebek mellett megtekinthetik a szlovákiai németek történetét bemutató kiállítást is. Amint azt a szervezőktől megtudtuk, az ünnepség megszervezéséhez Németország, valamint a szlovák kulturális minisztérium is nyújtott anyagi támogatást, (g-f) Bár Egerszegen és Vicsápapátiban már nem jelentek meg a „gyerekrablók", a szülők mégis nagyon óvatosak Rettegésben töltik a nyarat? Valószínűleg a cirkáló rendőrautóknak köszönhető, hogy a múlt hét óta sem Egerszegen, sem Vicsápapátiban nem jelent meg a titokzatos Audi vagy a még rejtélyesebb mentőkocsi. VRABEC MÁRIA A Nyitrai járásban levő két községben azonban a szülők továbbra is óvatosak. Naponta elkísérik az iskolába gyermeküket, még a nyolcadikosok sem merészkednek ki egyedül az utcára. Tanítás után az anyukák és apukák csoportokba verődve várják az iskola előtt a nebulókat, és délután is mintha kihaltabb volna mindkét falu - sehol nem látni játszó, kerékpározó gyerekeket. Az érintett két iskola igazgatója írásban kérte a szülőket, hogy semmiképpen ne becsüljék alá a történteket, mert a rendőrségi kihallgatások is azt igazolták, hogy a gyerekek igazat mondtak. A jegyzőkönyvekből kiderült, hogy azok a gyermekek, akik hagyták magukat lefényképezni, húsz-húsz koronát kaptak az ismeretlen „bácsiktól". Az egyik kislányt, akinek az anyukája tör... húsz-húsz koronát kaptak az ismeretlen „bácsiktól". ténetesen az egészségügyben dolgozik, otthon keresték a „mentősök" azzal, hogy „az anyukája küldte őket", de ő szerencsére nem nyitott ajtót nekik. Egy másik kislányt iskolába menet próbáltak a titokzatos autóba csalogatni az Audi utasai. Azt mondták neki, hogy a szülei autóbalesetet szenvedtek, és őket küldték érte, hogy vigyék el a kórházba. Az idegenek ezúttal sem jártak sikerrel, mert a talpraesett kislány nem hitt nekik - szülei ugyanis régen elváltak, és nem tartotta valószínűnek, hogy együtt utaztak volna valahová. A legtöbb gyermek arról számolt be a rendőröknek, hogy fényképezni akarták őket, de elfutottak. A rendőrség továbbra is megerősített járőröket küld a két faluba, ám a gyermekek vallomásain kívül nincs más a kezében. Ezért nem tud további részletekkel szolgálni. A különféle rémhírek és feltételezések szerint tehetős, gyermektelen külföldiek számára készülő albumokba kerülnek a fotók, mások azt állítják, pornófilmek forgatásához keresnek így kiskorú szereplőket, de vannak olyanok is, akik arra gyanakodnak, hogy illegális szervátültetéssel foglalkozó bűnbanda áll a háttérben. Mindenesetre a történtek hatására már az iskola környékét fényképező újságírók is riadalmat keltenek Egerszegen és Vicsápapátiban - a gyerekek még velük sem hajlandók szóba állni, a felnőttek pedig gyanakodva méregetnek minden idegen rendszámú autót. Mindkét faluban napközben is kulcsra záiják az iskolát. Elmaradtak a szokásos év végi erdei kirándulások, és akadtak olyan szülők is, akik alig akarták iskolába engedni gyermeküket. Amint azt az egyik anyuka elmondta, még rágondolni is szörnyű, hogy az egész nyári szünetet rettegésben, zárt kapuk mögött kell eltölteniük a gyerekeknek. Mélyhűtött zöldségfélék és félkész ételek, sajtok nyugati megrendelésre, tengerihal-feldolgozás Vidéken is fellendül a feldolgozóipar NAGYKÜRTÖS Mindenképpen biztató jel, hogy az utóbbi években a Nagykürtösi járás több mezőgazdasági üzemében is érdeklődés mutatkozott a termékfeldolgozás iránt. Azaz: a szövetkezetek arra törekednek, hogy a hagyományos termelés mellett ilyen módon is javítsanak esetenként nagyon rossz anyagi helyzetükön. Ezen a téren jó példával jár elöl az Ipolynyéki Mezőgazdasági Szövetkezet. Korszerű hűtőházban készülnek a fogyasztók körében egyre inkább ismertté és keresetté váló mélyhűtött zöldségfélék. Újabban az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelő félkész ételekkel is bővítették a választékot. A szarvasmarha- és juhtenyésztést előnyben részesítő Dačov Lom-i Mezőgazdasági Szövetkezet feldolgozóüzemében gyártott sajtok pedig csak azért nem jelennek meg a hazai piacon, mert nyugati megrendelésre készülnek. Örvendetes, hogy a vállalkozók közül is egyre többen ismerik fel a feldolgozóiparban, ezen belül az élelmiszeriparban rejlő lehetőségeket. Csak egy egészen friss példa. Az Alsósztregovához tartozó Prieloh településen a Rybka cég jóvoltából június l-jén közel 30 alkalmazottal tengerihal-feldolgozó üzem kezdte meg működését. A tervek szerint termékei 40 százalékát Magyarországra exportálja majd. Kékkőn a Krogold Kft. tavaly óta foglalkozik édességcsomagolással, egy évvel korábban pedig ugyancsak ebben a kis városban a Zael Invex cég sósperecgyártást indított meg. Kékkőn pörkölik és csomagolják a Bravos szemes és őrölt kávét is, éspedig a nemrég alapított Mocca Brasil cégnél, (bodzsár) POZSONY Tanuljanak korzózni a fiatalok! Mint már írtuk, a fővárosi polgármesteri hivatal megpróbálja felidézni a legendás, századelői pozsonyi korzó hangulatát. Mindenekelőtt a fiatal nemzedék ragjait várja ma a belvárosba: itt három utcában is zenekarok szórakoztatják majd őket. A korzózással egyúttal elkezdődnek az idei pozsonyi nyári kulturális ünnepségek, (ú) TISZACSERNÖ Templom lett a régi kazánházból A határ menti kisváros alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából a minap felavatták Szlovákia első ökumenikus templomát. Építői egy régi kazánházat alakítottak át. A helyi római és görög katolikusokat, valamint reformátusokat szolgáló templom létrehozásához a hívőkön kívül a városi önkormányzat, Michal Kováč köztársasági elnök és Ján Čamogurský, a KDM elnöke is hozzájárult, (kgy) LOSONC Szeptemberben Region Kontrakt Már megkezdődött a szeptember elején a városban megnyíló Region Kontrakt '97 nemzetközi ipari, kereskedelmi és szolgáltatóipari kiállítás előkészítése. A rendezvény célja a szomszédos országok közötti gazdasági együttműködés javítása, az idegenforgalom fejlesztése, az export növekedésének a segítése, a régiók kulturális és társadalmi életének a bemutatása, (bgy) NAGYKÜRTÖS Szerződés a foglalkoztatásról Súlyos következményekkel járna a nagykürtösi Dolina Bánya bezárása. Mária Bednárová igazgató tájékoztatása szerint nem kell bezárni az 1500 embert foglalkoztató bányát, mivel gazdasági vezetőivel a hivatal öt évre szóló szerződést írt alá a jelenlegi foglalkoztatottság megőrzéséről. Ennek értelmében a foglalkoztatási alapból minden hónapban pénzt folyósítanak, s ez alatt az idő alatt senkit sem szabad elbocsátani a bányából, (bodzsár) .^•iStOMFA Értékes gyűjtemény „Nincs olyan tárgy, amelynek értéke az idő múlásával ne növekedne" - vallja a 75 éves Anton Chrupka. A Malackai járásban levő Stomfán élő idős férfi már ötvenöt éve gyűjt bélyegeket, postai levelezőlapokat és borítékokat. Gyűjteményének legértékesebb darabjai a századelőről származnak. (TA SR) TA SR-felvétel SZLOVÁKIA Nem csökken a bombariadók száma Csütörtökön lefülelték azt a kassai szakmunkástanulót, aki hétfőn hamis bombariadót „rendezett" iskolájában. Csütörtökön országszerte több riasztás volt: a rendőrségi szakértőknek a pozsonyi luventa ifjúsági házat, a nyitrai TESCO áruházat és az egyik szepsi óvodát is át kellett vizsgálniuk. Robbanószert sehol sem találtak. (TA SR) Átadták a sebészeti pavilont Ünnepélyes keretek között adták át tegnap a helyi kórház és rendelőintézet új, 250 ágyas sebészeti pavilonját. A hétemeletes épület felépítése közel 450 millió koronába került. A műtőket a legmodernebb berendezésekkel szerelték fel. Hamarosan elkészül a gyorsmentószolgálat helikopterei számára készülő leszállópálya is. (tt) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 21-25 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 04.53 - nyugszik 20.54 órakor. A Hold kel 21.16 - nyugszik 05.45 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 375, apad; Medve: 260, apad; Komárom: 340, változatlan; Párkány: 260, árad. Változóan felhős lesz az égbolt. Néhol előfordulhat zápor vagy zivatar. A kora délutáni hőmérséklet 21 és 25 fok között, Észak-Szlovákiában 19 fok körül alakul. A változó irányú szél csak időnként élénkül meg. Vasárnap a maihoz hasonló időre számíthatunk. Hétfőn nyugat felől beborul az ég, és mindenütt lehet eső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 13 fok között, délnyugaton 15 fok körül, a legmagasabb nappali holnap 24 és 28, holnapután 21 és 25 fok között. Az időjárási viszonyok továbbra is kedvezőtlen hatást fejtenek ki a szervezetre. Rossz közérzetre, gyenge fizikai és szellemi teljesítőképességre kell számítanunk. Romlik a mozgásszervi betegségekkel küszködők állapota, erősödnek a reumások fájdalmai. Nem kedvez a mai nap az ekcémában szenvedőknek és a magas vérnyomásúaknak sem. Depresszió is felléphet. A szív- és érrendszeri betegségekkel küszködóknek nem kell betegségükből eredő panaszokra számítaniuk. ••HflmMMonHHaaaM A pozsonyi Monte cég két fiatal alkalmazottja, Marcel Potočný (a képen) és Peter Škrabálek lónyergek, szíjak és más lovaglóeszközök készítésével foglalkozik. (TA SR-fotó)