Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-17 / 138. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 20. ALAPÍTVÁNYOK 5 Peter Weiss nyilatkozik lapunknak az ellenzéki együttműködés elveiről és a szociáldemokraták döntéséről Alárendeltségi viszony nélkül Megfigyelők szerint a DBP azzal, hogy visszautasította Vladimír Mečiar kerekasztal-meghívását, kinyilvánította az ellenzéki erőkkel való együttműködés szorosabbra fűzésének szándékát. Erről beszélgettünk Peter Weiss-szel, a párt első alelnökével. GÁGYOR ALIZ Mennyire őszinte a DBP együttműködési szándéka? A DBP-ről olyan képet rögzített a propaganda, hogy nem őszinte az ellenzéki együttműködést illetően.. Ezt kategorikusan vissza kell utasítanom. Mi már 1994 novemberében elutasítottuk a kormánykoalíció hatalomgyakorlási módszereit. Baloldali párt vagyunk, programunk eltér a jobboldali pártokétól, ezért az ellenzéken belül mindig autonóm pozícióra törekedtünk. Együttműködhetünk az ellenzékkel az alkotmányosság, a demokrácia és a jogállam elveinek védelmében, ám soha nem megyünk bele abba, hogy alárendeltségi viszonyba kerüljünk, hogy a lépéseket előre ne tárgyalják meg velünk, ges fellépésről szóló megállapodásnak a felrúgását, amelyet a meghiúsított népszavazás után az ellenzék - a DBP-t is beleértve - jóváhagyott? A közvetlen elnökválasztásról kidolgoztuk saját alkotmánytörvény-tervezetünket, és készek voltunk tárgyalni a többi ellenzéki párttal, hogy csatlakozhassanak tervezetünkhöz. Mivel két kérdésben eltérő álláspont alakult ki, úgy döntöttünk: önállóan terjesztjük elő javaslatunkat. A többi ellenzéki párt pedig beterjesztette a másik tervezetet, amely voltaképpen a mi javaslatunk másolata. Saját tervezetük nem volt. De igen, az, amely a népszavazás negyedik kérdéséhez volt csatolva. Annak minősítése jogászok feladata lesz. De akárhogy folyik is a hangulatkeltés ellenünk, állandóan arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy valamihez csatlakozzunk. Tehát a DBP hangadó szeretne lenni... Együtt akarunk működni az ellenzékkel, de nem fogunk engedelmeskedni a kis pártok, például a Demokrata Párt és időnként a szociáldemokrata szabad sajtókampányt szervezni ellene. Mi a véleménye a szivárványkoalícióról? A választók megszólítása szempontjából nem tartjuk ésszerűmegváltoztatták stratégiai partnerüket. Jaroslav Volf nyilatkozata szerint a szociáldemokraták továbbra is a DBP-t tartják stratégiai partnerüknek. Viszont SS ... meg kell egyezni a tényleges együttműködés feltételeiben annak érdekében, hogy a változások után az új kormány működésképes ** legyen. S> Prikler László felvételei Er ptiij r ^ ÄÍ11 - JHI H • "JU ^^ s jffiiĽ SH SS A közvetlen elnökválasztásról kidolgoztuk saját alkotmánytörvénytervezetünket, és készek voltunk tárgyalni a többi ellenzé- * * ki párttal... " ugyanakkor elvárják a feltétel nélküli támogatásunkat. Rossz néven veszik, ha valaki megkérdőjelezi a DBP szavahihetőségét. Miként kell értékelni például annak az egysépárt félkegyelmű ötleteinek. Azt valljuk, hogy az ellenzéki akciók előtt közös nevezőre kell jutni. S mivel demokratikus ellenzék vagyunk, figyelembe kell venni a partnerek esetleges eltérő nézetét, és nem nek a széles ellenzéki blokkot, az olyan egyveleget, amely az összes ellenzéki pártot magában foglalja. Ez ahhoz vezet, hogy vereséget szenved a választásokon. Mi nem akarunk eltűnni a jobboldali pártok között. Természetes kötődéseknek kell kialakulniuk, hogy elszívjuk a kormánykoalíció választóit. Következésképpen meg kell egyezni a tényleges együttműködés feltételeiben - annak érdekében, hogy a demokratikus változások után az új kormány működésképes legyen. Miként értékeli, hogy a szociáldemokraták, akikkel 1994ben még közösen indultak a választásokon, a hét végén csatlakoztak a választási koalícióhoz? Lépésük bizonyára kiábrándítja a testvérpártokat a Szocialista Internacionáléban. Az volt ugyanis az általános elvárás, hogy a két baloldali párt egy tömörülésben indul a választásokon. Szeretném leszögezni, hogy politikai megállapodást kötöttünk a párttal: rögzítettük, hogy stratégiai partnerek vagyunk. Úgy tűnik: a szociáldemokraták anélkül, hogy tisztességesen tudtunkra adták volna, üdvözölnék, ha a DBP is csatlakozna az ellenzéki választási tömörüléshez. A természetellenes választási tömörülés, létrehozását semmi sem indokolta. Egészen más volna a helyzet, ha többségi választási rendszer volna nálunk. Mit szól az eseüeges idő előtti parlamenti választáshoz? Ellenezzük. Hagyni kell Mečiart, hogy teljesen lejárassa magát? Lehetővé kell tenni számára, hogy számot adjon munkájáról. A miniszterelnök ugyanis olyan mártírként akar tetszelegni választói előtt, akit megfosztanak a lehetőségtől, hogy befejezhesse a zseniálisan elkezdett, négy évre tervezett munkát. Nem tartanak attól, hogy a választási törvények megváltoztatásával esetleg megakadályozza az ellenzék bejutását a parlamentbe? Mečiar csak akkor tudja megváltoztatni a választási törvényeket, ha a nemzetiek és a munkáspártiak megszavazzák önmaguk felszámolását. Az ellenzéknek erre az eshetőségre is fel kell készülnie. A közös parlamenti bizottság szlovák tagjai derűlátók, viszont az EU-képviselők véleménye szerint: Szlovákia még nem érett a felvételre ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tegnap megkezdődött az Európa Parlament és a szlovák törvényhozás közös bizottságának tanácskozása. Ivan Gašparovič, a szlovák parlament elnöke hangsúlyozta: Szlovákia gazdasági téren kiváló eredményeket ért el, s ezt a csökkenő infláció és munkanélküliség is alátámasztja. Elismerte, hogy az országban politikai feszültség uralkodik, de ezt a választási kampány előzményének tekinti. Szlovákia szerinte demokratikus országgá vált, s valamennyi alkotmányos intézménye működik. Mint mondta, nincsenek politikai foglyok, „a nemzeti kisebbségeket nem éri diszrimináció, a szólásszabadság olyan mértékben biztosított, hogy a kormány az ellenzéki sajtó hetvenszázalékos monopóliumának alávetve működik". Augustín Marián Húska, a bizottság társelnöke szerint biztosítva van a többpártrendszeren alapuló demokrácia, a szociális béke, a kulturális értékek védelme, és „a nemzetközi átlag szintjén tartják a nemzetiségek kultúráját". Nem sikerült viszont megteremteni az ellenzék-kormány párbeszédet, demonstrálni a NATO-tagság társadalmi támogatását, nem sikerült kiküszöbölni a két hatalmi központ kialakulását, a köztársasági elnök és kormányfő közti ellentétet, és nem sikerült megszerezni a külföld bizalmát. Húska közölte, hogy „nem vagyunk Európa problémás gyermeke", és meggyőződését fejezte ki, hogy Szlovákiának a felvételi tárgyalásokon több plusz, mint mínusz pontja lesz. Herbert Bösch társelnök nem osztotta szlovák kollégája derűlátását. Közölte: az EUtagországok körében erősödik a vélemény, hogy Szlovákia nem elég érett a felvételre. A demokrácia helyzete és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása a csatlakozási tárgyalások során nézete szerint sokat nyom majd a latban. Bösch nehezen tudja elképzelni, hogy Szlovákia szempontjából a tárgyalásokon pozitív döntés születik. Szlovákiának mint mondta - el kell döntenie, fel kíván-e szállni az Európába tartó oszágok vonatára. Zdenka Kramplová külügyminiszter leszögezte: az ország készen áll a kapcsolatok fejlesztésére. A felvételi tárgyalásokat véleménye szerint egyszerre kellene megkezdeni valamennyi csatlakozni kívánó országgal; ennek nagy pszichológiai és politikai jelentősége lenne. Kramplová meggyőződését fejezte ki, hogy Szlovákia nem esik ki a legesélyesebb jelöltek csoportjából, és „az elsők között nyer felvételt az EU-ba". A bizottság áttekintette az EU és Szlovákia asszociációs tanácsa februári brüsszeli ülésének gazdasági, politikai és törvény-előkészítési záróhatározatait. Hugo Gajus Scheltema, az EUországok véleményét ismételve elismerően szólt Szlovákia makroökonómiai eredményeiről. Amit az EU-tagcrszágok problematikusnak tartanak, az főként a kevésbé áttekinthető privatizáció és a pénzügyi szektor alacsony szintű restrukturalizációja. Közölte, hogy a májusi népszavazás meghiúsítása nyugtalanságot okozott az EU-ban; felszólította a szlovák szerveket, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket. Jozef Šesták külügyi államtitkár a politikai határozatokról szólva hangsúlyozta: Szlovákia demokratikus állam, és fejlődése átmeneti időszakában van. „Érzékenyen figyeljük a szlovákiai belpolitikai fejlődéssel kapcsolatos kifogásokat, de Szlovákia demokratikus voltát nem lehet megkérdőjelezni" - vélekedett. A közös parlamenti bizottság ma az októberi ülésén elhangzott ajánlásainak teljesítéséről, a szlovákiai belpolitikai helyzetről és az ország EU-tagságra való felkészüléséről tárgyal. Astrid Phors asszony, az EP liberális frakciójának képviselője a vita során felrótta a szlovák kormány tagjainak, hogy a nyelvtörvény gyakorlatba való átültetése ellentétes azzal, amit két évvel ezelőtt ígértek. Példaként a magyar iskolaigazgatók elleni intézkedéseket, a kétnyelvű bizonyítványok betiltását és a máig nem létező kisebbségi nyelvtörvényt hozta fel. Jozef Šesták szerint „a kisebbségi jogok kellő szinten vannak biztosítva Szlovákiában, ám ha az EP képviselői ismernek olyan országot, amelynek jogrendje példaértékű lehet számunkra, adjanak tájékoztatást róla". Szlovákia mint mondta - nem zárkózik el „a kisebbségi jogok magasabb szintű biztosítása elől", ha az nem kollektív, hanem egyéni jogok szintjén rendezi a kérdést. A kisebbségi nyelvtörvénnyel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Katarína Tóthová miniszterelnök-helyettes közvetítésével felkérték az Európai Bizottságot, hogy szakértőivel közösen dolgozhassák ki a tervezetet. František Gaulieder mandátumának megvonásával össze-függésben Šesták azt nyilatkozta, hogy jelenleg az alkotmánybíróság döntésére várnak. A pozsonyi kormány szerinte azon van, hogy „decemberig konstruktív dialógusra kerüljön sor a kormánykoalíció és az ellenzék között". A problémák megoldását az alkotmány és a jogrend módosításával képzeli el a kabinet, (horváth) RÖVIDEN Jön a lengyel köztársasági elnök Pozsony. A köztársasági elnök irodája tegnap bejelentette, hogyjúlius 16-án kétnapos hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezik Aleksander Kwasniewski lengyel államfő. (ČTK) Nőhet a menekültek száma Pozsony. Fabrice Gaussen szerint a közeljövőben várhatóan növekszik a külföldi menekültek száma Szlovákiában. Az ENSZ szlovákiai menekültügyi főbiztosa az előrejelzést tegnap azzal támasztotta alá, hogy a nyugati jóléti társadalmak egyre nagyobb erőt fejtenek ki a menekültáradat megfékezésére. (ČTK) Elégedett a nemzeti párt Pozsony. Az SZNP megelégedéssel nyugtázza, és saját sikereként könyveli el, hogy Szlovákia nem lesz NATO-tag. Az SZNP kormánypártként továbbra is arra törekszik majd, hogy az ország semleges maradjon. (TA SR) Ülésezett az MPP elnöksége Pozsony. Az MPP elnöksége tegnap a párt június 28-án Nagykéren tartandó választmányi ülésének az előkészítéséről tárgyalt. A. Nagy László elnök tájékoztatása szerint a kétnyelvű bizonyítványok ügyével és az országos oktatási koordinációs tanács mai füleki találkozójával is foglalkoztak. Az elnökség tagjai a Magyar és a Kék Koalíció megbeszélései kapcsán egyetértettek azzal, hogy dokumentumot kell aláírni a tárgyalások eredményeiről. (ú) Tiltakozik két egészségbiztosító Pozsony. Az Apollo Egészségbiztosító, illetve a Kölcsönös Életbiztosító tegnap tiltakozott az egészségügyi miniszter pénteki nyilatkozata ellen. Közölték: nincs ok arra, hogy szűkítsék az egészségügyi ellátás térítését. Ľubomír Javorský miniszter kijelentése szerint az említett biztosítók nem folyósítanak pénzt szerződéses partnereiknek, és csődeljárás vár rájuk, (ú) Merénylet Vojtech Kasanický ellen Pozsony. Vojtech Kasanickýt néhány napja megpróbálták lelőni, amikor éppen gépkocsijába szállt be, a golyó a szélvédőt érte. Kasanický szerint nem a szlovák titkosszolgálat követett el ellene merényletet, s nem is a CIA. „Mert az még nem tudja, hogy Amerika-ellenes vagyok, és bírálni fogom Clintont. A KGB sem lehet, mert Szlovákia semlegessége mellett vagyok" - nyilatkozta a kétszeres elnökjelölt. (TA SR) Gaulieder levele Strasbourgba Pozsony. František Gaulieder volt képviselő panaszlevéllel fordult a strasbourgi emberjogi bizottsághoz. Sérelmezi, hogy mandátumának megvonásakor a szlovák parlament megsértette emberi jogait és a nemzetközi keretegyezményeket, egyben azt is nehezményezi, hogy az alkotmánybíróság a mai napig nem hozott döntést beadványával kapcsolatban. (TA SR) Sok kicsi sokra megy Komárom. Csalás vádjával állítják bíróság elé azt a két párkányi fiatalembert, aki májusban engedély nélkül vásárolt fel vagyonalapi kötvényeket a Komáromi járás falvaiban. N. K. és I. K. közvetítési díjként 244 koronát vett fel a kötvénytulajdonosoktól. Eddig 60 ezer korona kárt okoztak. (TA SR) Polgári Intézmény Állandó Konferenciája Rossz törvény készül ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „A kormány ülésein a miniszterek megfeleíő népdalszövegeket keresgélnek, az ellenzék a megfelelő színt keresi koalíciójához, közben pedig az állampolgárról mindenki megfeledkezik" - mondta Martin Demeš elnök a Polgári Intézmény Állandó Konferenciájának tegnapi sajtóértekezletén. A társadalmi szervezet részletesen foglalkozik az önkormányzatok és az államigazgatás viszonyával. Viktor Nižňanský, a szervezet szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy azért kell az embereket felvilágosítani az önkormányzatiság lényegéről, hogy maguk is képesek legyenek aktívan részt venni az irányításban. Nižňanský szerint a kormánynak a másodfokú önkormányzatok létrehozásáról szóló törvénytervezete elfogadhatatlan, mivel a készülő jogszabály értelmében a regionális parlamentek javaslatait a kerületi hivataloknak nem kell elfogadniuk. A tervezet szerint a regionális önkormányzati ülések csak a kerületi elöljáró jelenlétében tarthatók meg. A szervezet javaslata szerint csak a honvédelem, a közbiztonság és a szociális finanszírozás maradna az állami szervek hatáskörében, de például az oktatási, kulturális és egészségügyi intézmények a regionális önkormányzatokéba kerülnének. (gaál) A ROKO ügynökség nyilatkozata D. V. ittasan vezetett ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Pénteken éjszaka egy kassai rendszámú Mercedes halálra gázolt egy 36 éves nőt. A gépkocsiban a kassai nemzetközi focigála műsorát szervező pozsonyi ROKO iroda három tagja, Michal Gučík, Kamil Peteraj és Peter Kuba utazott. A vasmű egyik leányvállalatának a tulajdonában levő autót D. V. - a hatóságok tegnapi tájékoztatása szerint - ittas állapotban vezette. Az utasok azt állították, hogy nem ismerték a sofőrt. Az ügynökség nyilatkozata szerint a leszakadt pódium építéséhez az irodának nincs köze. (gf)