Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-28 / 121. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 27. P A NO RÁMA - RI PO RT Q 1452 Beszélgetés A. Nagy Lászlóval, az MPP elnökével a meghiúsított népszavazás nyomán kialakult helyzetről Újabb erőpróba a láthatáron Az alkotmánybíróságra vár annak eldöntése, hogy a népszavazás megvalósult-e, vagy meghiúsították. A. Nagy László, az MPP elnö­ke szerint bárhogy dönt­sön is a testület, az ország lakossága tudni fogja, kik akadályozták meg a nép­akarat kinyilvánítását. HORVÁTH GABRIELLA Megközelítőleg milyen arány­ban vettünk volna részt a nép­szavazáson, ha törvényes kere­tek között valósult volna meg? Az utolsó, nyilvánosságra már nem hozott közvélemény-kuta­tási eredmények szerint a lakos­ság több, mint 60 százaléka az urnákhoz járult volna, s több mint 55 százalék a NATO-tagság mellett szavazott volna. A köz­vetlen elnökválasztás támoga­tottsága 75 százalékos volt. Büszkeséggel tölt el, hogy a szlo­vákiai magyarok 75 százaléka elment volna szavazni, s ugyan­ilyen arányban voksoltak volna a NATO mellett. A közvetlen el­nökválasztást a kisebbségi ma­gyarok 95 százaléka támogatta. Szó sincs tehát arról, hogy az or­szágnak. nem volt kedve állást foglani ezekben a kérdésekben. Magam is osztom a Központi Népszavazási Bizottság vélemé­nyét, hogy a népszavazást meg­hiúsították. A kabinet és a bel­ügyminiszter így kívánta meg­akadályozni a kormány és a kor­volt a káosz. Mivel magyaráz­za, hogy a lakosság ennek elle­nére tudta, mit kell tennie? Szerintem működött természe­tes jogtudata és igazságérzéke. Felismerte, hogy hamisak a sza­vazólapok, hogy látványos csa­lásról van szó. A polgárok, a pol­gármesterek, a helyi népszava­zási bizottságok tagjai kérték a pártokat, segítsenek nekik eliga­zodni a bonyolult helyzetben. Az MPP már a népszavazást meg­előzően ügyeletet tartott. Köz­pontunkban jogászok és politi­kai szakértők kísérték figyelem­mel az eseményeket. Tanácsaik egybecsengtek a Központi Nép­szavazási Bizottság utasításai­val, mert ók is az alkotmányból, az érvényes jogszabályokból in­dultak ki. Beszélni kell arról is, hogy a népszavazás körüli kaoti­kus helyzetben kettős hatalom alakult ki Szlovákiában. Mečiar kormánya nem tudta törvényes eszközökkel befolyásolni a törté­néseket, ezért törvénytelen esz­közökhöz folyamodott. A törvé­nyes rend fenntartását polgár­mestereink és a népszavazási bi­zottságokban helyet foglaló el­lenzéki képviselők vállalták. A kormány tagjai büntetőjogi felelősségre vonást helyeztek kilátásba azokkal a polgár­mesterekkel, népszavazási biztosokkal szemben, akik el­utasították a három kérdést tartalmazó szavazólapok átvé­telét. Biztosak lehetnek abban, hogy nem esik bántódásuk? hetnek bajba akkor sem, ha vád alá helyeznék őket. A köztársa­sági elnök bejelentette: ha ez megtörténne, hatáskörével élve közkegyelemben részesítené őket. Á kegyelemben részesül­vaslatunkat a többség félresöpri, megkérjük az ország népét, hogy másodszor is kapcsolódjon be a petíciós akcióba. Kétség sem fér­het ahhoz, hogy együttes erővel képesek leszünk újra össze­\\ Ivan Šimko, a KDM alelnöke elhamarkodottan vetette fel az ellenzé­ki pártok szombati sajtóértekezletén a széles koalíció y* kérdését. >> Somogyi Tibor felvételei K kabinet és a belügyminisz­ter így kívánta meg­akadályozni a kor­mány és a kormány­politika látványos > > vereségét. >> mánypolitika látványos veresé­gét. Pénteken és szombaton az el­térő utasítások miatt teljes Azoknak, akik az alkotmány, a népszavazási törvény, illetve a köztársasági elnök határozata értelmében jártak el, a hajuk szála sem görbülhet. Nem kerül­tekkel szemben - mint ismeretes - ugyanabban az ügyben nem le­het vádat emelni. Az ellenzék példás összefogást tanúsított a népszavazás so­rán. Mennyire szilárd az együttműködési szándék? Az együttműködési készség tar­tósságáról tanúskodik, hogy kö­zösen készülünk a rendkívüli parlamenti ülésre. Közösen ter­jesztjük be a közveden elnökvá­lasztás módjára vonatkozó al kotmánymódosítási javaslatun­kat; kidolgozását hétfőn kezdtük meg az MPP központjában. Vala­mennyi ellenzéki párt jogi szak­értőjejelen volt, a DBP-t képvise­lő Fogaš docens csupán azért hi­ányzott, mert Szófiában tartóz­kodott. Ezen az ülésen megkezd­jük a kormány napjainak vissza­számlálását is. Ezt a kormányt a népharagnak kell elsöpörnie, s nekünk ehhez segédkezet kell nyújtanunk. Elsőként a belügy­minisztert számoltatjuk el, majd sorban a többi kormánytagot is, hiszen valamennyien vétkesek abban, hogy megszavazták a népszavazással kapcsolatos tör­vényellenes határozatot. Nincse­nek illúzióim: az ellenzék a DBP­vel együtt is kisebbséget képez, ám a becsület, a törvények iránti tisztelet és az ország népe azt kívánja, hogy állítsuk pellengérre a törvénysértőket. Hamžík lemondása is igazolja, igazunk van, és jogos a nép ha­ragja. Ha alkotmánytörvény-ja­gyűjteni a szükséges aláírás­mennyiséget. Nem kellene megvárni, miként dönt az alkotmánybíróság? Az alaptörvény világosan meg­szabja, mikor ismételhető meg a népszavazás, de az alkotmánybí­róság múlt heti döntése után megingott a testületbe vetett hi­tem. Egyértelmű kérdésre kétér­telmű választ adott, s ez hozzájá­rult a káosz kialakulásához. Vár­juk ki, miként alakulnak az ese­mények, és készüljünk fel arra, hogy újabb erőpróbára lehet szükség. Az elmúlt napok nyilatkozatai alapján nem világos, hogy szé­les koalíció létrehozásában vagy párttömörülések együtt­működésében gondolkodik-e az ellenzék. Ivan Šimko, a KDM alelnöke el­hamarkodottan vetette fel az el­lenzéki pártok szombati sajtóér­tekezletén a széles koalíció kér­dését. Bennünket is meglepett, mert tárgyalásunkon szóba sem került az ellenzéki pártok vá­lasztásokon való egységes fellé­pése. A közös választási blokk il­lúzió, és nem is biztos, hogy az ellenzék győzelme érdekében éppen erre van szükség. Elkép­zelhetőnek tartom 2-3 szorosan együttműködő ellenzéki tömb létrehozását. Ilyen formában is megvalósítható a romániai mo­dell. Politikusok reagálása Pavol Hamžík lemondására Az MKDM-frakció felhívása a bizonyítványokról Mindenki tévedhet Legyenek kétnyelvűek! ČTK-HÍREK Pozsony. „A NATO-népszava­zás és a külügyminiszter lemon­dása után a Szlovák Nemzeti Párt a legközelebbi kormányko­alíciós ülésen felveti az ország semlegességének témáját" - je­lentette be tegnap Ján Slota pártelnök. Jozef Moravčík egy­kori kormányfő közölte, hogy mindenki tévedhet. Hamžík szerinte abban az illúzióban rin­gatta magát, hogy észhez térít­heti Mečiart. Ján Čarnogurský, a KDM elnöke úgy vélekedett, hogy a kormány esetleges le­mondása után hivatalnokkor­mány irányíthatná az országot a választásokig. Peter Weiss, a DBP alelnöke szerint a sorrend­ben a negyedik külügyminiszter lemondása annak bizonyítéka, hogy a kormányfő az államérde­kekkel kapcsolatban sem képes átlépni saját árnyékát. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A Magyar Keresztény­demokrata Mozgalom parla­menti képviselői klubja tegnap felszólította az oktatási minisz­tériumot, hogy ismét adjon ki kétnyelvű bizonyítványokat a kisebbségek nyelvén oktató is­kolák számára. A frakció tagjai hangsúlyozzák, hogy ellenkező esetben a parla­menti klub a strasbourgi Euró­pai Embeijogi Bizottsághoz for­dul. Felhívásában az MKDM frakciója rámutat: „A kétnyelvű nyomtatványok az összes infor­mációt államnyelven is tartal­mazzák, emellett eleget tesznek az alkotmány 34. cikkelyében foglaltaknak is. Az egynyelvű bi­zonyítványok kiállítását alkot­mánysértőnek és a kisebbségi jogok további megsértésének fogjuk tekinteni" - áll a felhívásban. Duray: Gustáv Krajčinak kellett volna lemondania A Csemadok az új kulturális társulásról Szlovéniába utazott Káros a tevékenysége ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „Szomolay Ferenc még szerdán este közölni kívánta ve­lem, hogy lemond a Központi Népszavazási Bizottság alelnöki tisztségéről, de mivel aznap távol voltam, csak csütörtökön reggel tudtunk találkozni. A testületet azonban már szerdán értesítette lemondási szándékáról" - közölte ki Duray Miklós, az Együttélés tegnapi sajtóértekezletén. A moz­galom elnöke azt is elmondta, hogy Szomolay csütörtökön reg­gel előre tervezett programja sze­rint Szlovéniába utazott. Duray szerint Szomolay a bizottság alel­nökeként kitűnő munkát végzett, és az is neki köszönhető, hogy az eredeti hivatalos szavazólapra négy kérdés került. Utódja, Brogyányi Mihály megerősítette, hogy a népszavazási bizottság­nak egyetlen hivatalos körbé­lyegzőjét egész idő alatt elzárva tartották. Duray szerint Pavol Hamžík külügyminiszter szolgált rá legkevésbé a távozásra, szerin­te elsősorban a belügyminiszter­nek és a kormányfőnek kellene lemondania, (gaál) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. „Az új szerveződés te­vékenysége károsan befolyásol­ja a szlovákiai magyar nemzeti közösség önazonosság-tudatá­nak, kultúrájának és hagyomá­nyainak megőrzését" - áll abban az állásfoglalásban, amelyet a Csemadok vezetői adtak ki a Gyimesi-mozgalom által létre­hozott Szlovákiai Magyar Kultu­rális Társulás küldöttségével tartott tegnapi tárgyalás után. A Csemadok szerint a társulás működése nem egyeztethető össze a szlovákiai magyarság ér­dekeivel, mivel kultúránkat olyan politikai folyamatoknak kívánja alárendelni, amelyek el­kendőzik a kormány nemzeti­ségellenes tevékenységét.. „Ez­zel az asszimilációt, intézmé­nyeink felszámolását és jogaink csorbítását érheti el" - áll a nyi­latkozatban. Felszólították a Csemadok tagjait, hogy ne „köz­vetítők" révén, hanem a szlovák nemzet demokratikusan gon­dolkodó rétegével együttmű­ködve járuljanak hozzá a békés együttéléshez. Ilip^i Nem tudta védeni a védhetetlent Pozsony. Az MPP szerint a nemzetközi politikában nem lehet hosszú ideig hazudni. „Nyilvánvaló, hogy a külügyminiszter képtelen volt védeni a védhetetlent, a Mečiar-kormány egyér­telmű keleti irányvétele ellenére hangoztatott nyugat-európai orientációt. Mást nem is tehetett olyan helyzetben, amikor a kormány határozatban kötelezte a belügyminisztert a NATO­népszavazás meghiúsítására" - áll a párt nyilatkozatában, (ú) Pánis az állami támogatásról Pozsony. Pavol Pánis államtitkár szerint a kulturális miniszté­rium pénzbeli támogatásokkal járul hozzá a kisebbségek kul­túrájának megőrzéséhez. Szerinte az állam 1992 és 1996 kö­zött a nemzetiségi csoportok támogatására 100, a sajtóéra 131, a kisebbségi intézmények támogatására pedig 391 millió koronát fordított. (TA SR) Már nem fogadják a panaszokat Pozsony. Lívia Škultétyová, a belügyminisztérium osztályveze­tője szerint a Központi Népszavazási Bizottság befejezte mun­káját, ezért már nem foglalkozhat a referendummal kapcsolat­ban továbbra is nagy számban érkező panaszokkal. (TA SR) Épületet kérnek az iskolának Pozsony. A kassai egyházi is­kola tanulóinak a szülei tüntet­tek tegnap a kormányhivatal előtt. Epületet kémek a már hét éve több, bérelt helyen mű­ködő intézmény számára. Ľudmila Buláková kormány­szóvivő szerint az ügy rendezé­se a Kassai Járási Hivatalra tar­tozik. (TA SR) T pKOSIÖ TA SR-felvétel A DSZM az államfő nyilatkozatáról Pozsony. „A DSZM Michal Kováč államfőnek Vladimír Mečiar és Gustáv Krajči lemondását követelő nyilatkozatát egy szil­veszteri műsor sikertelen próbájának tartja" - közölte Vladi­mír Hagara, a mozgalom szóvivője. Pavol Hamžík lemondását a külügyminiszter személyes ügyeként értékelte. (TA SR) Az alkotmánybíróság döntése Kassa. Az alkotmánybíróság tegnap visszautasította Emil Spišák beadványát a Bartolomej Kunc képviselő halálával megüresedett parlamenti hely betöltésével kapcsolatban. Spišák azt kifogásolta, hogy bár az ő nevét a voksolók 12,8 százaléka karikázta be, a nemzeti párt mégis a 4,33 százalékot elérő Ladislav Hruškát küldte a parlamentbe. (TA SR) Repülőnap a hét végén Pozsony. Június 21-22-én ismét repülőnapot tartanak a fővá­rosban. A SIAD '97-en 14 ország gépei mutatkoznak be. A leg­nagyobb sztár a szlovák motorral felszerelt JAK-130-as orosz katonai gyakorlógép lesz, de tárgyalások folynak a SU-27-es vadászgép bemutatkozásáról is. (TA SR) Az SZTV és a Markíza vitája Pozsony. A frekvenciatanács nyugtalanságának adott hangot a Szlovák Televízió és a Markíza magántévé vezetői között fo­lyó nyilvános vita miatt. Arra kérik őket, hogy hagyják abba nézeteiknek fő műsoridőben való hangoztatását. (TA SR) Megkezdődött a bőrfejűek pere Privigye. Tegnap zárt ajtók mögött megkezdődött annak az öt bőrfejűnek a pere, aki ellen a február 7-i privigyei események után garázdálkodás és emberi jogok semmibe vételét hirdető mozgalom népszerűsítése miatt indult eljárás. A február 7-én tartott antifasiszta tüntetésen a szkinek fasiszta jelszavakat ki­abáltak, majd kövekkel dobálták meg a résztvevőket. (TA SR) Vélemények a belpolitikai helyzetről Pozsony. Róbert Fico (DBP) szerint a kormány- és az államfő egyaránt a hatalmi harc kiélezésére használta ki a népszavazást. A képviselő közölte: a politikában véget kell érnie a Mečiar- és Kováč-korszaknak. A szociáldemokrata párt elnöksége tegnap úgy fogalmazott, hogy a referendum meghiúsításával a kor­mánykoalíció politikai vereséget szenvedett. (TA SR) Miről tárgyalt Vladimír Mečiar a nagykövetekkel? Hallgatnak a szóvivők ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Magda Pospíšilová miniszterelnöki szóvivő tegnap cáfolta azokat a diplomáciai for­rásokból származó értesülése­ket, melyek szerint szokatlan jel­lege volt Vladimír Mečiar és a Szlovákiában akkreditált nagy­követek hétfői találkozójának. A diplomaták - Pospíšilová közlé­se szerint - nagyra értékelték a népszavazással kapcsolatban kapott gyors kormányfői magya­rázatot. Ľudmila Buláková kor­mányszóvivő is cáfolta, hogy el­titkolták volna a találkozót. Sza­vai szerint a találkozó diploma­tikus volta miatt nem közölték a sajtóval a tárgyalások tényét. Más forrásokból úgy tudjuk: az EU-országok hamarosan nyilat­kozatban kívánnak reagáíni a meghiúsított népszavazásra. Azt, hogy nem hagyják szó nél­kül a szlovákiai történéseket, Michal Kováč államfő már hét­főnjelezte. (gyor)

Next

/
Thumbnails
Contents