Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)

1997-05-26 / 119. szám, hétfő

12 Tévé és Rádió - vAsárnap ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 1415. Magyar szakosok, figyelem! Tisztelettel értesítjük a Comenius Egyetem egykori magyar szakos hallgatóit, hogy 1997. június 14-én, szombaton 15.00 órai kezdettel ünnepi találkozót tartunk az egyetem épületében (Gondova 2), az első emelet 145-ös számú helyiségében. A jelentkezéseket és a részvételi díjat (100 Sk) K. Cséfalvay Eszter címére kérjük: 931 01 Šamorín, Dunajská 8, Tel.: 0708/62 37 63. (ún) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Az eladott menyasszony (19) ÚJ SZÍNPAD: Fazekasbál (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Mona Marie mosolya (12 - Dunaszerdahely) MOZI POZSON

Y HVIEZDA: Orbis pictus (szlov.) 15.30,18, 20.30 OBZOR: Vad teremtmények (am.) 15.30, 18 Angyalok városa (am.) 20.30 MLADOSŤ: Marian (cseh) 15, 17.30, 20 TATRA: Orbis pictus (szlov.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Alaszka (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Michael (am.) 18 Jerry Maguire (am.) 17.30, 20 Sleepers - Pokoli lecke (am.) 20 Egy hölgy porttréja (am.) 17.30 A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (ang.) 20 ISTROPOLIS: Sötét összeesküvés (am.) 15.30,18, 20.30 KASS

A DRUŽBA: Dante pokla (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Orbis pictus (szlov.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Sötét összeesküvés (am.) 15.45,18 Szerelem és háború (am.) 20.15 ÚSMEV: Vad teremtmények (am.) 16,18,20 IMPULZ: Két srác pletykái a lányokról (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI

A KOMÁROM - TATRA: Dante pokla (am.) 17, 19 KERTMOZI: Mission: Impossible (am.) 21 GÚTA - MOZI: Gyilkos gyógymód (am.) 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Tűzmadár (cseh) 16.30,19 Történelem két órában elbeszélve, elénekelve, eltáncolva A stúdió stúdiója Pódium Színházi Társaság Országos Tanácsa Állásfoglalás Komárom. A Pódium Színházi Társaság Országos Tanácsa az 1997. május 8-án megtartott ülésén értékelte az idei Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyt. A szakmai társaság jelenlévő tíz tagja arra a megállapításra jutott, hogy a verseny elsősorban a helyi szervezők előkészítői és szervezői hiányosságai miatt jóval az elvárható szint, sőt bizonyos szempontból (szállás, étkezés biztosítása) a fogadó fél részéről kötelező szint alatt maradt. A Társaság felvetette: vállalja-e a jövőben a verseny megrendezésében való részvételt? A jelenlévők közül hét személy mellette, egy ellene volt, ketten tartózkodtak a szavazástól. A Pódium Színházi Társaság állásfoglalása szerint a jövőben a Csemadok Országos Választmányának és a helybelieknek kellene biztosítaniuk a verseny teljes megszervezését (meghívás, szállás, étkeztetés, anyagi háttér). A Pódium Színházi Társaság pedig, amennyiben a szervezők igénylik, a verseny szakmai biztosításában vállal segítséget, ugyanúgy, ahogyan az a többi országos rendezvény - Jókai Napok és Duna Menti Tavasz esetében történik. Kiss Péntek József, a PSZT elnöke A több cseh színházi legenda közül az egyik legizgalmasabb a prágai Studio Y. Ennek a valamikor Liberecben alakult félhivatásos, majd hivatásossá lett társulatnak a szellemi atyja és ma már igazgatója: Jan Schmid. A minapi pozsonyi vendégjátékukon három előadáson mutatkoztak be. DUSZA ISTVÁN Kettőt volt szerencsém látni ezek közül, s így találkozni egy legenda kimúlásával és újjászületésével. Nincs tévedés az állításomban, mert Boris Vian francia író Medúzafej című terjedelmes egyfelvonásosát - Milan Lasica rendezésében - a magamra erőltetett fegyelem ellenére sem tudtam ahhoz a színházi eszményhez illeszteni, amelyet nálam a Studio Y képvisel. Lasica rendezői színháza nagyon hasonlít a színész és az író színházához, amelyet van szerencsénk ismerni a Július Satinskýval alkotott kettősük kabaréiból, a színpadra alkalmazott szlovák és más nyelvű klasszikus művek előadásaiból. A prágaiak előadását is ennek a közönséget szünet nélkül piszkáló játékfelfogásnak a szellemében állította színpadra. Természetesen ehhez szüksége volt egy Vian-darabra, amelynek szemlélete lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a főhőst játszó színész - az immár évtizedek óta tévésztár Jirí Lábus - kellően felfokozott ripacsériával, színésztechnikai harsánysággal és fülsértő ordítozással legyen képes szinte megőrjíteni a nézőt. Főképp, ha a Vian-mű fejetetejére állított szerelmi háromszögében Antoine, a megcsalt férj valójában maga űzi a feleségét a „hűséges" házasságtörésekbe. Lucie (Jaroslava Kretschmerová) pedig úgy viselkedik az évekig tartó házasságtörésben, mintha boldog házasságban élne a szeretőjével. Az alkotáshoz szenvedni kénytelen dilettáns író-férjet pedig úgy tévesztik meg, hogy Francis plasztikai műtétek során esik át. így azt a látszatott keltik, mintha Lucie-nek évente másmás férfi lenne a szeretője. Mígnem, már a darab elején, fel nem tűnik a légyottokhoz lakását kölcsönző Claude (Petr Vacek), mint igazi szeretővariáns. Vacek indítójelenete a kirakatbabával, amellyel Lucie meghódítását gyakorolja, egyszerűen zseniális volt. Vian íróhőse szenvedéstörténetének van azonban egy oka: valamikor egy vadászpuskával saját férfias testrészét találta el. Jiri Lábus pedig ezt az önmagáról írói képzetet formáló figurát elviselhetetlen harsánysággal, a nézőt mindenáron nevetést kikönyörgő nyelvöltögetős és gatyatologatós ripacsériával játszotta el. Ennyit egy színházi legenda tetszhaláláról, amit sajnos huszonnégy órán át valós kimúlásnak hittem. Másnap ugyanis feltámadt, amikor egy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján látott felejthetetlen Michelangelo című előadást idéző színházi csodát láthattam. A hetvenes évek végén egy pozsonyi vendégszereplésük alkalmával a szó és a képeket teremtő mozgás csodája született meg a nagy művész gondolatainak színpadi kivetülésein keresztül. És a Stúdió Y stúdiójának fiatal színészei a XX. század című lírai történelmi játékukban egy manapság sajnos egyre ritkább mozgásszínházi és zenés színházi konglomerátumban megmutatták, hogy nem a rendezőjük és írójuk, Jan Schmid színháza változott meg, hanem a világ körülöttünk. Az a világ, amely nekünk a huszadik századot - életünket - jelenti, de a fiatal színészek többségének, már a múltat, a történelmet. Egyáltalán nem a jelent, hiszen maga az ...hatalmas elemi erővel... elénk varázsolt csoda mindez! előadás is 1896-tól 1996-ig reflektál az emberiség európai sorsfutamaira. És milyen hatalmas elemi erővel, akrobatikus minőségű mozgással, kiváló énekesi adottságokkal és a mikrorealista színészi iskola eszközrendszerével elénk varázsolt csoda mindez! Bizonyos kierőszakolt képzettársításokkal az előadás rokonítható lenne a budapesti Vígszínház Pozsonyban is eljátszott Bál-jával. Csakhát Schmid szerzőként és rendezőként mást is, többet is és bölcsebbet is mond, mint az a fergeteges, de mégiscsak a mindennapi magyar történelmi közhelyekre exponált látványjáték. A prágai Studio Y stúdiójának XX. százada egyszerre tényekről szól, és ugyanakkor képiségükben erős színNéhány gondolat a vers- és prózamondó verseny kapcsán Ügyszeretőként írok A holló - Angyalok városa címmel került a hazai mozikba a pár éve vetített Holló folytatása. Az első „hollófilm" főszerepét a forgatás alatt tragikusan elhunyt Brandon Lee alakította. Tim Pope rendezésében most Vincent Perez játssza a főszerepet. (Fotó: archív) ÚJVÁRY LÁSZLÓ Ott voltam már az első szlovákiai magyar szavalóversenyen. Azóta - egy-két kivétellel - minden évben jelen vagyok. S nemcsak fizikailag. Szeretem ezt a műfajt. Amellett, hogy élvezem magát a jó verset, az őszinte tolmácsolását, együtt élek az előadóval. Együtt izgulom át az alőadást. S a nekem tetsző produkcióért szurkolok. Nézőként is értékelek, sorrendet állítok fel. Megnyugtat, ha a zsűri eredménye szinkronban van az én értékelésemmel. Miért is lett volna másképp ebben az évben is? így éltem át most is a körzeti, járási, kerületi és az országos versés prózamondók találkozóit. Ismét voltak boldog napjaim. Mert boldogság volt, hogy az országos verseny mezőnyében már többségben van a tehetséges, jó versmondó, akinek elhittem, amit mond. Mert úgy mondta. Mert már tudatosabb a választás. Mert már alig volt mű, amely irodalmilag kifogásolható. Mert már csak itt-ott találkoztunk „típushibákkal", melyeket még a közelmúltban nem győztünk felsorolni. Véleményem szerint a túlzott szabadosság miatt több esetben bántott a fölösleges gesztikuláció, mely már előkészített, betanult, így zavaró ebben a műfajban. A spontán, a szöveget, érzelmeket segítő természetesen elfogadható, sőt... de a már-már pódiumjátékra jellemző egyikNézőként is értékelek, sorrendet állítok fel. másik produkció veszélyes, káros irányba halad. Vigyázni kell rá - a zsűrinek is! Helyre kell rakni a műfaji alapkövetelményeket. Összegezve: Azok a pedagógusok, akik ezt a „szakmát" alapfokon a háttérben végzik - igaz, a számuk egyre kevesebb -, azok komolyabban, hozzáértőbben és nagyobb ügyszeretettel művelik. Meglelik a tehetséget, padi metaforákkal, de mindenesetben filozófikus és bölcs színpadi látomásként beszél a nagy- és kisemberek életéről. S ami a legfontosabb: annak a kulturális értékrendrombolásnak a reflexiója, amelyet zsidó-keresztyén hagyományokra alapozott európai-amerikai modernitásnak szokás nevezni. Márpedig ezt egy színpadi vízióban úgy tudják minősíteni, hogy a jövőnk ködbe vesző távlatai ellenére sem veszíti el a néző optimizmusát. Fiatal színészek teszik fel a Teremtés óta megválaszolatlan kettős kérdést: Kik vagyunk, és miért vagyunk? Mert erre az evangéliumokban sem találjuk meg a választ. Ha másképp lenne, akkor Isten és a Teremtés titkát is meg tudnánk fejteni. S addig, amíg egy színházi előadás minden pillanatában képes nekünk szegezni ezt a kettős kérdést, addig minden helyzetben elkerüli a színpadi sekélyességet, a gondolati felszínességet. Csak az a színház unalmas, amely kérdések megfogalmazása helyett mindig választ keres és ad, megoldást talál és univerzális életrecepteket kínál, szépelgésével elkábít és úgy hazudik a nézőnek. Márpedig az „Ypszilonka" huszadik százada nem ilyen. odafigyelve irányítják. Ennek tudhatjuk ma már az eredményét. Amelyik iskolában (műhelyben) ilyen tanárt találunk, ott nincs hatalom, amely csorbát is ejthet az anyanyelv elsajátíttatásában. Ebben a nehéz helyzetben ez megnyugtató. És az, hogy ilyen tanár-diák kapcsolat következménye: középiskolában és felnőtt korban is ez a tanuló hű lesz nyelvéhez, s keresni fogja a szép szó találkozói által elnyerhető fennkölt érzéseket. így lesz ünnep évről évre minden vers- és prózamondó találkozó. Ez a jó érzés késztetett arra, hogy kezembe tollat vegyek. Sajnos az a kellemetlen érzés is, amely kissé ünneprontó volt. Ha egyszer a verseny kiírásában az áll, hogy egy járási versenyből kategóriánként 2-2 versenyző juthat tovább, hogyan lehetett a komáromi kerületi találkozón négy járásból (Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva) 14 vers- ill. prózamondó is egy kategóriában. Ha az országos döntőben a III. kategóriában 4 első és 2 második helyezett „örülhetett" a díjnak, a IV. kategóriában utólagos, bosszantóan suta szavazással a zsűri azonos pontszámmal sorrendet állapított meg. Az V. kategóriában ugyanakkor ismét 2 első díjjal lepte meg a jelenlevőket. Aligha badarság részemről, ha azt mondom: a zsűritagok nem lettek volna ünneprontók, ha a logikus és következetesen igazságos döntés érdekében meghallgatták volna a kötelező második művet. Ilyen egyszerű ez. Ezért (is) kell két művel készülni. Utólagos ünneprontásnak érzem, hogy a rimaszombati szervezők - akik tudom, hogy mindent megtettek a rendezvény sikeréért - az önzeden, időt és fáradságot nem kímélő munkájuk után olyan érzékenyen reagáltak az újságíró jegyzetére és kérdésére. Ünneprontó az egyszerű ügyszerető emberek ilyen jellegű vitája. Hisz köszönet jár mindkét „félnek", amiért tesznek az ügy(ünk)ért. Részemről legalábbis, mert én is ügyszeretőként teszem. Tömegjelent a Studio Y stúdiójának XX. század című előadásából (Fotó: archívum)