Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)
1997-05-20 / 114. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 20. KOMMENTÁR Miben segíthetünk? TUBA LAJOS A NATO-tagságra adandó igen szavazat nem juttat be ben nünket a szervezetbe, de mégis fontos jelzés Nyugat-Európa felé. A közvetlen elnökválasztás támogatása pedig első lépés annak megakadályozására, hogy jövő márciusban újabb hatáskörök hulljanak a teljhatalomra áhítozók ölébe. Már ezek az érvek is elegendőek ahhoz, hogy pénteken délután vagy szombaton délelőtt az urnák elé járuljunk. A valóságban azonban sokkal többről van szó, mint két ilyen jelzésértékű igenről. Szlovákia elmúlt négy évének eseményeire az a ködfüggöny nyomta rá a bélyegét, amelyre az állami vagyon zavartalan osztogatása és a hatalom központosítása miatt volt szükség. Ez a helyzet azonban napjainkra sokak számára elviselhetetlenné vált. Egyáltalán nemcsak a magyarokról van szó. A sérelmek miatt a magyarok már régen felismerték a mečiarizmus valódi arcát, ám nem csupán rólunk van szó. Az elmúlt évek eseményei a szlovákság körében is szemléletváltást idéztek elő, tehát ebből a szempontból is fontos, hogy kedvező legyen a népszavazás eredménye. Hogy az ország visszatérhessen az európai demokrácia felé vezető útra, nagyon fontos, hogy a jövő évi választásokon a három reményteljes pártot tömörítő Kék Koalíció a lehető legtöbb szavazatot kapja a szlovák választóktól. Ennek első fontos lépése a népszavazási aláírásgyűjtés volt. A kormánylap hetekig élcelődött azon, mekkorát is bukik az ellenzék azzal, hogy hónapokig nem lesz képes összegyűjteni a szükséges számú aláírást - végül öt hét alatt az előírtnál jóval több aláírás is összegyűlt. Erre is építve a választásokig rendelkezésre álló egy-másfél év fontos feladata, hogy a mindenre egyre jobban rátelepedő mečiarizmus láttán reményvesztett szlovákságban is újraélesszék a fordulat reményét. Ennek volna fontos lépcsőfoka az igenek győzelme, mert ez a többé-kevésbé nyíltan a NEM mellett kampányoló kormánypártok vereségét jelentené. Azokét, amelyek három éve minden lehetséges úton azt szuggerálják a lakosságba, hogy legyőzhetetlenek, velük nem érdemes kikezdeni. Mi, magyarok ebben annyit tehetünk, hogy elmegyünk szavazni, hozzuk a magunk 11 százalékát, és reménykedünk abban, hogy szlovák polgártársaink ehhez minél többet hozzátesznek. JEGYZET Nem kérek belőle POLÁK LÁSZLÓ Elnézést a magyar nyelv őreitől a „neutrál" szóért, de ez tájainkon egy bevett sofőrszakkifejezés. Nem is kell magyaráznom az autósoknak. Talán a társadalom nem gépkocsis részének, a rend kedvéért elmondom, hogy a „neutrál" lényegében üresjárat az gépjármű esetében, sebességközi állapot: a motor megy, a kocsi meg áll. Kereszteződéseken kapcsolunk „neutrál"-ba, vagy ha csak úgy gurulunk. Biztos van rá magyar szó, na de ezt szoktuk meg, majd talán Grétsy tanár úrék kitalálnak valamit helyette, vagy már van is. Nekem a „neutrál"-ról mostanság a referendum jut az eszembe, érdekes dolog, de hát mit tegyek? Pedig eszembejuthatna akkor is, ha négyesbe kapcsolok, merthogy a kérdések száma négy. Na de én „neutrál"-ban kapcsolok referendumra, mert olyan analóg a munkásszövetség és a nemzeti párt kampányával. Talán azért asszociálhatok a referendumra „neutrál" esetében, mert hasonlít a neutralitás kifejezésre. Amit ugye a szóban forgó kormánypártok preferálnak. A kocsimon számomra teljesen világos a „neutrál" szerepe. Na de egy ország „neutráľ-ban? Ezt már nem nagyon akarom megérteni. Majd csak úgy gurulunk ? Vagy sok lesz a piros, ne adj' isten a vörös jelzőlámpa? Még jó, hogy nem a rükvercet forszírozzák. Én, kérem, nem vagyok egy kimondott Fittipaldi, de azért mint autós még a városban is arra törekszem, hogy benn legyen már az ötös, vagy legalább a négyes. „Neutrál"-on vesztegelni nem egy jó dolog, s ha nincs a gyerek a kocsiban, huzamosabb „neutrál" esetében kimerítem a jelentősebb vulgarizmusok tárházát. A dugós Pozsonyban erre van lehetőség bőven, így gyakran van alkalmam sofőrként politikáról elmélkedni, pedig nem vagyok politológus. Különben is van elég belőlük. Ennek ellenére leszögezem, hogy Szlovákia neutralitása, semlegessége marhaság habbal, fából vaskarika, halva született nagymama. További hasonlatok most nem jutnak az eszembe. Én, kérem, szeretem, ha benn az ötös. A referendumon meg legyen bent a négyes, vagy legalább a kettes. A „neutráľ'-ból nem kérek. Hisz az a rükverc. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: MadiGéza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Branslava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo Ľupták: „Druszám, miket pingálsz? Hiszen ilyen jelszó nincs is a kormányprogramunkban!" Slota: „Azt a Vlado fabrikálta, amiatt főjön az ő feje!" (Szűcs Béla karikatúrája) Népszavazás: a legfontosabb az, hogy minél többen járuljunk az urnákhoz Határozottan igen „Meg vagytok ti bolondulva? - kérdezte egyik jóakaróm, amikor meghallotta, hogy barátaimmal együtt négy igenre biztatjuk a nyilvánosságot a közelgő népszavazáson. ÖLLŐS LÁSZLÓ „Hát nem értitek, hogy a közvélemény döntő többségének olyan mélyek az előítéletei az atomfegyverekkel és a külföldi csapatokkal szemben, hogy abból nem engednek akkor sem, ha világos, hogy a valóságban nem is róluk szavaznak? - folytatta. - Tudjátok, az okos politikus nem tér el az éppen uralkodó tömegindulattól, hanem gátlástalanul kihasználja, függetlenül attól, hogy a valóságban helyes-e vagy sem. Szépen kivárja, amíg megváltozik a tömeghangulat, aztán úgy tesz, mintha ő mindig az újat képviselte volna, ... most nem a vagyvagy, hanem inkább az is-is a kérdés. megfontolt képet vágva közben. Pontosan úgy fogtok járni, mint 1989-ben, amikor - nem törődve az évszázados nemzeti indulatokkal - elkezdtétek az együttműködést a szlovák demokratákkal. Politikai vetélytársaitok akkor is elmondtak benneteket mindennek, függetlenül attól, hogy manapság ők sem tudnak mást tenni, és az uralkodó tömegindulatra támaszkodva most is ezt a hatalmi taktikát választják majd." OLVASÓI LEVELEK Tompa község gyarapodik Tompa a Selmec partján két kis település összevonásával született a hatvanas években. A két falurészt a vasút választja el egymástól. Az itt lakó szlovák és magyar polgárok nagy megértésben élnek, és minden tekintetben segítik egymást. Korszerű, minden igényt kielégítő művelődési otthon, községi hivaEzt követően számos érdekes érv hangzott el. Például hogy most nem a vagy-vagy, hanem inkább az is-is a kérdés. Hiszen a legfontosabb az, hogy minél többen elmenjünk, és egyetlen kérdésre se szavazzunk nemmel. Ugyanakkor azok, akik igazán csattanós választ kívánnak adni a mostani kormány keleti orientációjára, szavazzanak a második és a harmadik kérdésre is(!) igennel. Továbbá elhangzott az az érv is, hogy hiba olyan értetlennek tekinteni minden újságolvasót, mint aki nem látja, hogy a valóságban most nem az atomfegyverekről és idegen csapatok állomásoztatásáról szavazunk, mert azokat semmiképp nem telepítenék hozzánk, sőt mi több, a NATO első körébe sem kerül be az ország - bármilyen eredmény szülessen is. Tudnia kell mindenkinek, hogy arról az üzenetről szavaz, amelyet a nyugati integrációt ellenző kormánynak és a nyugati demokráciának küld. Mindkettőjük számára a lehető leghatározottabb üzenet egyértelmű nyugatorientáltságunk leszögezése. S ennek demonstrálására a csupa igen szavazatnál semmi sem kifejezőbb. S végül még egy érv. Nekünk, magyaroknak különösen fontos, hogy éppen ebben a nyugati demokráciák nézőpontjából is döntő pillanatban bizonyítsuk: mi vagyunk az ország legnyugatbarátabb rétege. Mind ez ideig mi éltünk a fejlett demokráciák támogatásával, például a közelmúltban nélkülük aligha lehetett volna félretetetni az oktatási törvény tervezetét. Most nekünk kellene megmutal, továbbá szövetkezeti létesítmény épült. A községi hivatal és a szövetkezet vezetői előrelátók voltak; akkoriban senki sem gondolta volna, hogy ez a szép épület a század végén az egész község hasznára válik majd. 1989-ben új ember, Majoros Róbert került a község élére. Nyolc év leforgása alatt teljesen megváltozott a község arculata. Mindkét településen élelmiszerbolt és vendéglő biztosítja a falu ellátottságát. Hat éve újból működik az alapiskola, és óvoda is nyílt. A mezőgazdasági üzem, tatnunk, hogy olyan partnerek vagyunk, akikre kritikus pillanatokban is számítani lehet, ha ezt a kiemelt támogatást meg kívánjuk tartani. A népszavazást követően számos felmérés készül majd, bemutatva, miként szavaztak az ország egyes rétegei. Ha a szlovákiai magyarság körében a négy igennel szavazók aránya ... kik támogatják a leghatározottabban a demokráciát... akár csak néhány százalékkal is meghaladja az országos átlagot, azzal nagy fegyvert kapnak kezükbe a magyar politikusok. Hosszú évekig érvelhetnek külföldi fórumokon vele. Nemzetközi megbeszéléseken már ma érezhető annak hatása, hogy a négyigenes álláspontot Szlovákiában magyar párt képviseli. Félreértés ne essék, mindenkit tisztelet és megbecsülés illet, ha részt vesz a népszavazáson, s az első és utolsó kérdésre igennel szavaz, de a többire sem voksol nemmel. Hiszen minden szavazat számít. Aki azonban a lehető leghatározottabb üzenetet akarja küldeni a mostani kormány címére, és úgy gondolja, nekünk, magyaroknak a nyugati országok számára is jeleznünk kell, kik támogatják a leghatározottabban a demokráciát Szlovákiában, az szavazzon csupa igennel. És itt fokozottan számít minden egyes szavazat. A szerző a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem docense. illetve a Transpetrol cég biztosítja a falu és környék legtöbb polgárának az állandó megélhetést. A lakók száma állandóan növekszik, jelenleg mintegy 650-en lakják a települést. Nem áll üresen egyetlen ház sem, és egyre több fiatal lát hozzá családiház-építéshez. A gázművesítésnek köszönhetően a lakosság mintegy 80 százaléka élvezi a gázfűtés előnyeit. A polgárok nagy örömére 1996. szeptember l-jétől üzemel a kábeltelevízió, összesen 26 program közül válogathatnak a polgáPRAVDA Valószínűleg meg kell válniuk autójuktól azoknak a gépkocsitulajdonosoknak, akik 1990 és 1992 között a pozsonyi EastWest társaságtól lízingre vásároltak gépjárművet. Az említett cég több mint százmillió koronával tartozik a pozsonyi, a nyitrai és a párkányi vámhivatalnak, ugyanis a lízingelésre szánt gépkocsikat külföldről hozta be, éspedig anélkül, hogy a vámot és a behozatali illetéket befizette volna. Ügyfeleitől természetesen behajtotta a vámnak és az illetéknek megfelelő összeget. A cég ellen időközben eljárás indult, lefoglalták a vagyonát; az azonban nem haladta meg a harmincmillió koronát. A vámhatóságot viszont ez nem érdekli, és követeli az őt megillető összeget, amelyet így a gépkocsi-tulajdonosoknak kell megfizetniük - már másodszor. Ellenkező esetben lefoglalják autójukat. PRÁCA „Le kell végre ülnünk tárgyalni az ellenzékkel, még ha csak az időjárásról locsogunk is majd" idézi a lap Vladimír Mečiar hívei előtt tett múlt heti kijelentését, és megállapítja, hogy Mečiar ezzel el is mondott mindent a Čarnogurskýval folytatott tárgyalásának, valamint a tervezett összpárti megbeszéléseknek az értelméről. - Mečiar ismét csak vihart kínál egy pohár vízben, felhőt, amelyből egyetlen csepp eső sem esik. Javaslatával megint csak azt akarja elhitetni itthon és külföldön, hogy végre kezdetét veheti a demokratizálási folyamat - szögezi le a lap, majd az idő előtti parlamenti választások kérdésére is kitér. A cikk szerzője szerint nincs értelme erről tárgyalni; hagyni kell a Mečiar-kabinetet, hogy megbízatási idejének a lejártáig kormányozzon. SUNDAY TIMES - A szlovák főváros magán viseli a kibontakozó kapitalizmus jegyeit, Mercedesek, BMW-k parkolnak az utcákon, a gépkocsikban mobiltelefonos újgazdagokat látni, a bankházak pedig úgy nőnek ki a földből, mint eső után a gomba. De emellett Szlovákiának van egy populista, kiszámíthatatlan miniszterelnöke és egy olyan, ellenőrzés nélkül működő titkosszolgálata, amely jó néhány bombamerényletért felelős. Ennek tetejébe az ország szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Oroszországgal - írja Szlovákiáról összeállított elemzésében a brit lap. Szerinte ennyi ok több mint elég ahhoz, hogy Pozsony ne kapjon meghívást a madridi NATÓ-csúcsra. A lap kész tényként kezeli, hogy a NATO-bővítés első körében Csehország, Magyarország és Lengyelország masírozhat be a katonai szervezetbe, és felhívja a figyelmet: elképzelhető, hogy Moszkva ellenkezése miatt a bővítés első köre egyben az utolsó is lesz. - A szlovák belpolitika alapvető megváltoztatása nélkül elképzelhetetlen az ország integrálódása - szögezi le a lap. rok. A tervek szerint a későbbiekben megduplázzák a vehető tévécsatornák számát. A lakosságnak ezért csupán plusz 35 koronát kell majd fizetnie havonta. A községi hivatal épületében postát létesítettek: naponta két órán át vehetik igénybe szolgáltatásait az itteniek. A községi hivatal 120 ezer koronát fordított a postalétesítésre. Ugyanebben az épületben sikerűit orvosi rendelőt is nyitni. Belányi János Deménd