Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)
1997-04-05 / 78. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 1. RÉGIÓ 3 Egyre több fiatal hagyta el a falut, bezárták a kisiskolát, megszűnt a Csemadok helyi szervezete Az építkezési zárlat miatt egyre több fiatal hagyta el a falut, s az érezhető lélekszámcsökkenés a helyi kisiskola bezárását is maga után vonta. Megbénult a kulturális élet - még a hatvanas években megszűnt a Csemadok helyi szervezete, amely korábban a régió egyik legjobban működő szervezete volt. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy időközben lebontották a művelődési házat is, nem csoda, hogy hanyatlásnak indult a kulturális és társadalmi élet a községben. Rárósmulyaddal kapcsolatosan érdemes néhány son idézni Csáky Károly Nógrádi tájakon c. könyvéből: „A Balassagyarmat és Ipolytarnóc között közlekedő A szecessziós templom, a falu egyik nevezetessége. Foglalkoztatottság Az év végén leromlott NAGYKÜRTÖS Az utolsó két hónapot leszámítva tavaly kedvezően alakult a foglalkoztatottság a Nagykürtösi járásban. Az év végén a járási munkaügyi hivatalban 4421 állástalant tartottak nyilván, ami 21,95 %-os munkanélküliséget jelent. Változatlanul a nők és az alapiskolai végzettségűek, korosztály szerint a 20-24, illetve a 30-34 évesek körében a legmagasabb a munkanélküliség. Ami a településeket illeti: a foglalkoztatottság a legalacsonyabb Zomborban és Óváron, a legmagasabb pedig Felsőzellő-ben és Prabicában. (-dzsár) vonat naponta elrobog a mulyadi kertek alatt, de felszállni nem lehet rá, lévén ott az országhatár. Pedig áthalad erre a nagykürtös-losonci járat is, igénybe véve az 1896-ban épült túloldali vasútvonal közel húsz kilométeres szakaszát. A mulyadiaknak tehát, ha vonattal akarnak losoncra utazni, vissza kell menniük a szomszédos Bussára, ott jegyet váltani, aztán utazhatnak a házuk mögött zakatoló vasúton tovább, meg sem állva Kalondáig, mert ott érnek újra csehszloHanyatlásnak indult a kulturális és társadalmi élet. vák területre. Ilyen járata is csak egy van ennek az országnak." Az idézet utolsó mondata mára már nem érvényes, mert a személyforgalom megszűnt, csak tehervonatok közlekednek az említett vasúton. A falu igazi nevezetessége a szecessziós templom, amely nyolcvan éve épült fel Körfy Rudolf alapítványából. Ez a templom volt az első vasbeton szerkezetű egyházi épület a történelmi Magyarországon, a híres vasbetontervező, Medgyaszay István építész tervei alapján épült. A község másik nevezetessége már csak az idősebbek emlékezetében él. A település határában a múlt században vastartalmú vízre bukkantak, és a kutak mellé fürdőépületet is emeltek. „Híres fürdőhely volt az a maga korában - hallottuk egy idős bácsikától a faluban - pesti cigányok jártak oda muzsikálni." Az ötvenes években lebontották az épületet, ma már csak egy kút jelzi a fürdő helyét. Mi maradt a régi dicsőségből? Rusnák Józsefné, a helyi polgármesteri hivatal alkalmazottja erre azt feleli: „Csak a fájó emlék!" Majd arról beszél, hogy az elmúlt évtizedek során teljesen leépült, elöregedett a község. „Mindössze 240 lakosunk van, s ebből csak 23 az aktív kereső, a Pesti cigányok jártak oda muzsikálni... nyugdíjasok száma meghaladja a hatvanat. Csak kisebb beruházásokra tellett anyagi lehetőségeinkből, megépítettük a temetőhöz vezető utat, a vízelvezető árkokat, felújítottuk a ravatalozót. Víz- és gázvezetékről csak álmodni merünk, s ha majd egyszer sok pénzünk lesz, szeretnénk művelődési házat is építeni" - mondja eltűnődve, és maga is tisztában van vele, hogy amíg erre sor kerül, nagyon sok víznek kell lefolynia az Ipolyon. (bodzsár) Vízgondok a Tőketerebesi járásban - saját anyagi forrásokból? Nincs elég pénz a vízvezetékek építésére TŐKETEREBES A vizsgálatok szerint a Tőketerebesi járás egyes térségeiben többek között az egészséges ivóvíz hiánya az egyik oka a lakosság rossz egészségi állapotának. Bár a járás 46 községében már van vezetékes ivóvíz, a további 36 település csupán reménykedhet abban, hogy a jövőben talán ők is egészséges ivóvízhez jutnak. A gond az, hogy - a gázművesítéssel szemben - a vízhálózatot a községeknek saját anyagi forrásaikból kell fedezniük, ám többségük nem bír el ilyen méretű beruházást, ezért bankhitelre szorulnak. Van ugyan egy másik lehetőség is: a környezetvédelmi alaptól kérhetnek segítséget. A járási hivatal környezetvédelmi osztályához eddig tíz ilyen igénylés érkezett, mintegy 30 millió koronát kértek a községek. Viszont a hivatal az első félévben erre a célra mindössze 3 millió koronát irányzott elő. A környezetvédelmi alapra a községek tehát nem nagyon támaszkodhatnak. Egyébként is: ez a keret a vízvezeték mellett más beruházások - csatornázás, gázvezetékek, víztisztítók építése - támogatására is szolgál. Ráadásul ebből az alapból csak a fővezeték megépítésére kaphatnak pénzt az önkormányzatok, de nyilvánvaló, hogy valamennyien így sem jutnak támogatáshoz. Törhetik tehát a fejüket a községek vezetői, honnan teremtsék elő a pénzt ahhoz, hogy megépítsék a községi hálózatot, és az egészséges ivóvizet eljuttassák minden családhoz. (katócs) NAGYKAPOS A költőre emlékeztek Arany János születésének 180. évfordulója alkalmából rendezett irodalmi délutánt Nagykaposon a nyugdíjasok klubja. A költő szebbnél szebb verseiből adtak elő mély átérzéssel egy csokorra valót a klubtagok. A meghitt hangulatú rendezvény zárórészében a költő megzenésített művei közül is felcsendült egynéhány, (kat) EPERJES Rutén tanszék is lesz? A kassai Korzo napilap szerint a Rutén Megújhodás mozgalom vezetői azt akarják elérni, hogy a kassai Šafárik Egyetem kettéválasztásával létrejött Eperjesi Egyetem Pedagógiai Karán rutén tanszék is nyíljon. Áz egyetem megbízott vezetője Szerint elképzelhető, hogy szeptembertől megkezdik 15 alsó tagozatos tanító képzését. Jeienleg a világon csak két helyen, a magyarországi Nyíregyházán és a jugoszláviai Újvidéken folyik felsőfokon ruténnyelv-oktatás, (g-f) TŐKETEREBES Zselés termékek japán alapanyagból Itthon és külföldön egyaránt jól ismert a tőketerebesi Deva Rt., amely az idén mintegy 80 különböző csokoládéfélével, valamint más édesipari termékekkel lép piacra. Ez az egyedüli édességeket gyártó üzem Szlovákiában, amely a japán agaragart, vagyis a tengeri moszatot, illetve füvet használja a zselés termékek készítéséhez alapanyagként. A Deva Rt. termékeinek zömét külföldi megrendelők részére gyártja, (kat) KASSA Thália: kisebb állami támogatással A színtársulat tavaly 6,9 millió korona támogatást kapott az államtól. Fabó Tibor igazgatótól a szerdai sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy az idei állami dotáció 5,5 millió korona lesz. Ez a megélhetésükhöz kevés, ezért megpróbálnak segítséget kérni különböző alapítványoktól is. A legújabb bemutató előadásuk költségeit nagyobb mértékben szponzorok fedezték. (g-f) i 1 ] M. * .^^^ĽSSSHBKJBBFCI.^ 1 š ISI f FLORA i m 1 u^sM t Ezen a héten Pozsony főterén ismerkedhettek meg az emberek a Florabusszal, amelyet Reflotronnal szereltek fel (ezzel a vér koleszterinszintjét mérik). A Florabusz személyzete amellett, hogy a gyakorlatban is bemutatta az érdeklődőknek, miként kell elvégezni a mérést, hasznos tanácsokkal is szolgált az egészséges életmód kialakítását illetően. Az április másodikán kezdődött népszerűsítő kampány június 20-án tetőzik Nagymihályban, s az eredmény Szlovákia úgynevezett koleszterintérképe lesz. (TA SR-felvétel) 16. sz. [jHuAtMrl EURO CAR CENTRUM DAEWOO KOMÁRNO VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS IDŐ, HAVAZÁS IS LEHETSÉGES, 6-10 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.24 - nyugszik 19.26 órakor. A Hold kel 05.19 - nyugszik 15.48 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 395, árad; Medve: 280, árad; Komárom: 310, árad; Párkány: 235, árad. Túlnyomóan felhős időre számíthatunk, helyenként hózápor, az alacsonyabban fekvő területeken eső is előfordulhat. A délutáni hőmérséklet 6 és 10 fok között, északon 4 fok. Az erős északi szél a nap folyamán gyengül. Vasárnap borult lesz az égbolt, havazásra, havas esőre számíthatunk. Hétfőn változóan felhős idő lesz. AJegalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz 4 fok között, a legmagasabb nappali 2 és 6 fok között, hétfőn délnyugaton 8 fok körül várható. Nehézségekre számíthatnak a mozgásszervi betegségekkel küszködők, főképp a reumások. Gyakrabban fordul elő fejfájás, emelkedhet a vérnyomás, s akik érzékenyek az időjárásra, azoknál depresszió léphet fel. Romlik az ekcémások állapota is. A délutáni, ám főként az éjszakai kedvezőtlen hatású időjárás következtében panaszokra számíthatnak a szívás érrendszeri betegek, az emésztési zavarokkal, valamint a légzési problémákkal küszködők is. RÁRÓSMULYAD Hídmaradványok az Ipolyon, közvetlenül a falu alatt. Ki tudja, mikor fogja ismét híd összekötni a két partot?! (A szerző felvételei) A múltja szép, a jelene sivár Apró nógrádi település az Ipoly völgyében fekvő Rárósmulyad. Egészen 1991ig Bussához tartozott közigazgatásilag. Ezt az időszakot alaposan megsínylette ez a mindenképpen jobb sorsra érderňes falu. PAbizs 1 6 13 MIINCHE N BECS ' Wt 12 \ <•'