Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-30 / 99. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 30. VENDÉGKOMMENTÁR Polgári kurázsi Nem vitás, Ondrej Nemčok oktatási minisztériumi államtitkár körlevele törvénysértő. Az sem vitás, hogy a rendelkezésre álló jogi eszközökkel nemcsak lehetséges, hanem szükséges is megtámadni, s az sem árt, ha a törvénysértés ellen szülők is tiltakoznak. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a szlovák kormányzat a Nemčok-levélnél nagyobb horderejű kérdésekben is világosan tudtára adta a világnak, fittyet hány mindenfajta észérvre, tiltakozásra. A hatalmat meggyőződésből szolgáló vagy éppen megfélemlített állami hivatalnokok lásd a Nyitrai Kerületi Hivatal oktatási osztályának vezetőjét - valósággal a lábukat törik, hogy a nemzetiek vezette tárca óhajának eleget tegyenek. A kollektív védekezés ilyen esetekben kimondottan demonstratív jellegű, s korántsem biztos, hogy eléggé hatékony. A puha diktatúrák állampolgárának egyetlen lehetősége, hogy bátran és következetesen éljen azokkal a jogokkal, amelyek állampolgárként, s nem Lovász Attila elsősorban kisebbségiként, illetik meg. A szövetségi parlament utolsó heteiben született meg az a törvény, a mely - azóta összhangban a szlovák alkotmánnyal - a személyi adatok gyűjtését, nyilvántartását és védelmét szabályozza. Hasonlóan a valláshoz, politikai hovatartozáshoz, egészségi vagy vagyoni állapothoz, a nemzetiség is a védett adatok közé tartozik. Ergo: a munkáltatónak semmilyen jogi eszköz nem áll rendelkezésére, hogy az alkalmazott vagy állásért folyamodó személy nemzetiségét firtassa. Ha megteszi, törvényt sért. Ha az igazgatók és a pedagógusok egyszerűen nem válaszolnak arra a kérdésre, amellyel nemzetiségüket tudakolják, kíváncsi vagyok, miként óhajtják, nyilvános bírósági perektől félve, megvalósítani a jogilag megvalósíthatatlan rendelkezést. S ehhez csak egy kis állampolgári kurázsira van szükség. A szerző publicista, a Práca munkatársa. Májusi nosztalgia POLÁK LÁSZLÓ Töredelmesen be kell vallanom, hogy folt van a múltamon. Igaz, nem biztos, hogy manapság ez foltnak számít, na de ez volt. Az volt, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel 1989 előtt részt vettem a május elseji felvonulásokon. Sőt megesett, hogy transzparenst is vittem, szövege pedig a szocializmus közeli győzelmét hirdette. Na persze a tábla vagy zászló cipeléséért a mi cégünknél sör és virsli járt, bár ez csekélység ahhoz képest, hogy a szövetkezetekben munkaegységet, a gyárakban prémiumot adtak érte, de hát szegény cég voltunk. Már akkor is. Mentség a foltra nincs, hacsak az nem, hogy május elsején nem húszan, nem százan, hanem a fővárosban legalább százezren vonultunk fel. Sőt ha nem vittem a szocializmus előnyeit hirdető táblát, akkor még a gyereket is a nyakamba vettem. Egyrészt azért, hogy lássa otthon a nagymama, mert az apukák nyakában ülő gyerkőcöket a tévéoperatőrök különösen szerették. A történelmi igazsághoz persze hozzátartozik, hogy fájt már a vállam és a nyakam, mint a fene, a gyerek meg ötpercenként szólt le, hogy pisilni kell. Amire a tribün alatt jó hely lett volna, na de azt gorillák és milicisták őrizték. Szóval így esett a folt: én, kérem, holmi önös érdekekből, egy virsliért és sörért integettem Lenárt és Colotka elvtársnak - hiába is tagadnám. Mentség erre nincs, hacsak a tömegpszichózis nem az, na meg a jó szervezés, amely azért a szociban magas szinten működött. Nálunk ez úgy zajlott, hogy a pártbizottság magyar tagja végigjárta a szerkesztőséget, és mindenkit „szeretettel" meghívott a felvonulásra. Főleg a fiatalok most ne kérdezzék, hogy melyik pártbizottság tagja volt az illető. Legyen elég annyi, hogy nem kádéhás, mert az akkor még nem volt. Egy szó mint száz, a kedélyes invitálás megtörtént, azzal a lábjegyzettel, hogy aki esetleg nem tud jönni, az írjon ki szabadságot. Ellenőrzés a helyszínen, eme elvtárs részéről, aki ma már úr. Régi szép idők! Azért van bennem némi nosztalgia. Pedig a folt az folt. A munkát ma már nem ünneplik olyan vehemenciával. Ez még nem is volna baj, de meg sem fizetik. Igaz, akkor sem fizették meg. Csak a főszervező elvtársnak. I Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit-kultúra- (5238313), SidóH. Zoltán-gazdaság- (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P.O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo - Öregem, mégiscsak jó, hogy rendszerváltás volt! Nem kell órákig felvonulnunk, hogy egy nagyot piálhassunk... (Balázs-Piri Balázs karikatúrája) TALLÓZÓ NOVÝ ČAS „Nem beszélhetünk fiaskóról, hasznos látogatás volt - nyilatkozta washingtoni útjáról Pavol Hamžík. - Nekünk is vannak problémáink, másoknak is, de az nem segít, ha sarokba szorítanak bennünket. D'Amato szenátorjelentése alapvető tévedésekből indul ki. Állítólag elejétől fogva ellenkező irányba tartunk, mint szomszédaink - ez távol áll a valóságtól." PRAVDA Adva van egy egyszerű feladat: ha 150 képviselőből 82 kormánypárti, akkor a 35 parlamenti tisztségből az arányosság elvéből kiindulva hány széket kell elfoglalniuk a kormánypárti honatyáknak? Az a nebuló kaphat egyest, aki azt válszolja, hogy 19. A szlovák parlamentben azonban más a matematika, és Vladimír Mečiar ígéretei ellenére a tisztségek betöltésében 35:0-ra vezet a kormánykoalíció. Vajon ki tudja elmagyarázni az ilyen matematika alapjait a nebulóknak? Az elitnek két visszahúzó tényezővel kellett megküzdenie: saját gyávaságával és a középkáderekkel Mezítláb a baloldalon Azóta, hogy nagyot fordult nálunk a világ, már nyolcadszor készülnek némely (kissé széllelbélelt) zsurnaliszták arra, hogy kifigurázzák az általuk megélt, fiatalabbak esetében meg sem élt május elsejék hangulatát. TÓTH MIHÁLY A hányaveti hangvétel persze az ismert előzmények miatt jogos. Körülbelül annyira jogos, mint amennyire indokolt annak megállapítása, hogy volt egy hosszú időszaka - már bocsánat a kifejezésért - a munkásmozgalomnak, amelynek évtizedeiben éppen a tavasznak ezen a szép napján nyílt mód arra, hogy a kétkezi munkások, illetve azok a fehérgallérosok, akik csak egy fokkal éltek jobban a kétkezieknél, kifejezésre juttassák jelenA módot, ahogy ezt tették, úgy nevezték, hogy szolidaritás. létüket a társadalomban. A módot, ahogy ezt tették, úgy nevezték, hogy szolidaritás. Ezt a szót is alig merem leírni, annyira kiment a divatból. Nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy idestova nyolc esztendeje ránk dőlt az a konstrukció, amelyet a munkásosztály nevében építtettek velünk. A szerkezet bástyáin levő zászlók rúdjai úgy homlokon csaptak bennünket, OLVASÓI LEVELEK Repedt lelkiismeret Tóth Mihály Repedt harang című írásában azt írja: „Tény, hogy a szlovák parlament olyan zsidótörvényt fogadott el, amely a németországinál is embertelenebb volt néhány rendelkezésében." (Új Szó, 1997. IV. 21., 2. o.) Semmi okunk védelmezni az akkori törvényhozást, de a valóság cáfolja ezt a megállapítást. Ugyanis a keresztény erkölcsiséget lábbal tipró Zsidó Kódex nem került a pozsonyi parlament elé, így ez a testület nem is szavazhatta meg. A kóhogy még most is szédelgünk tőle. Azzal, hogy a dicsőséges régmúlt köré halvány dicsfényt rajzolok, semmiképpen sem nosztalgiázásra szeretnék ösztönözni. A múlt makulátlanságán való darvadozást engedjük át a különböző rendű-rangú nacionalistáknak. Vannak éppen elegen... A szociáldemokrácia fényesebb fejezeteit csak azért próbálom felidézni, hogy bizonyítsam: közösek a gyökereink azokkal a Nyugat-Európában működő szocdem erőkkel, amelyek - főképp a II. világháború után - építőén hozzá tudtak járulni országuk felvirágoztatásához. Akkor is, ha kormányzati pozícióban voltak, akkor is, ha ellenzékben politizáltak. Amikor egy lapon említem ezeket a pártokat a régiónkban működő, magukat szociáldemokratáknak valló politikai szervezetekkel, csak arra próbálok utalni, hogy a nálunk szerveződő ilyen pártoknak milyen irányban lenne célszerű haladniuk, illetve hogy mennyit kell nekik bepótolniuk ahhoz, hogy joggal korszerű szociáldemokratáknak nevezhessék magukat. Tehát nyilvánvaló, hogy ma nem lehet ott folytatni, ahol, mondjuk, 1921ben, a csehszlovák szociáldemokrácia baloldalának bolsevizálódása előtt, netán a háború utáni kikényszerített szocdemkommunista pártegyesítés előtt tartottak. Szlovákiai magyarként írom ezeket a sorokat, így le sem tudnám tagadni, hogy ebből a szemszögből ítélem meg azokat dex elfogadását megelőző időszakban a kormány, illetve egyes államhatalmi szervek rendeletek sokaságával keserítették meg a zsidónak minősített személyek életét. A helyzet szinte áttekinthetetlenné vált jogi szempontból is, ezért kellett egységesíteni a szabályozást. A kormánynak kapóra jött, hogy a parlament 1940. szeptember 3-án felhatalmazta: egy éven belül tegyen meg mindent a zsidó vagyon kisajátítása érdekében. A kormányzat gátlástalanul túltette magát a gazdasági szabályozás korlátain, és az utolsó pillanatban elfogadta azt a rendeletet, mely a Szlovák Törvénytárban 1941. szeptember 9-én jelent meg. A a sikereket és kudarcokat, amelyeket azok elértek, illetve elszenvedtek, akik 1989 őszén elhatározták, bolsevikmentesítik a volt állampártnak azt a részét, amely szervezetileg megmaradt. Értsük ezen azokat, akik nem fedezték fel hirtelen, hogy az ő ereikben hazafiúi vér csörgedez, azokat, akik nem misére kezdtek járni, hanem vállalták tegnapi-tegnapelőtti önmagukat és azokat, akik - tisztességesek révén - képesek voltak szembenézni a valósággal, s hajlandók megpróbálkozni a lehetetlennel: kísérletet tenni a kommunista párt szocdemesítéA pártvezetés szégyene, hogy ez is, az is megtörténhetett. sére. Ami távolról sem bizonyult olyan egyszerűnek, mint évtizedekkel korábban a folyamat fordítottja. A demokratikus baloldaliak elitjének „mindössze" két visszahúzó tényezővel kellett megküzdenie: a nemzetiségi kérdésben, mondjuk ki nyíltan, a magyarokhoz fűződő viszony formálásában saját gyávaságával, a tagság szociáldemokratává való visszaformálására irányuló törekvés közben pedig a volt állampártból visszamaradt derékhaddal, a középkáderekkel, akik (tisztelet a kivételnek) szellemileg nem voltak olyan szinten, hogy felfogták volna, mi történt 1989 végén. Ezeket csak egy olyan kataklizma, olyan mérté198/1941. sz., A zsidók jogi helyzetéről címet viselő hírhedt rendelet - amely Zsidó Kódex néven vált közismertté - 270 paragrafust tartalmazott. Ez Európa legkegyetlenebb ilyen jellegű rendszabálya volt. Azonkívül, hogy emberi méltóságában és jogaiban sértett meg majd 90 ezer polgárt, lényegében megélhetési lehetőségeiktől is megfosztotta őket. Ez szociális problémát gerjesztett, s azt a kormányzat deportálással „oldotta meg". Jozef Tiso elnök a Slovák című lapban nem ok nélkül tartott attól, hogy „ne adj' Isten" a németek a háborút elveszítsék, mert akkor a zsidók visszatérnek. És végzettségéhez, foglalkozásához méltatlan módon kű vereség tudta volna reálisabb helyzetértékelésre ösztönözni, amilyen a németországi nácikat érte 1945 tavaszán. Jórészt az ilyen volt középkáderek magatartásának és a Demokratikus Baloldal Pártja kétkezi munkásoktól való távolságtartásának a következménye, hogy nemcsak a potenciális magyar szocdemek morzsolódtak le a Szocialista Internacionálé felé tartó DBP-ről, hanem a munkások is. A pártvezetés szégyene, hogy ez is, az is megtörténhetett. A Szlovákiai Munkásszövetség ma ott sem tart, ahol azok a századforduló környéki szociáldemokrata pártok tartottak, amelyek már akkor képesek voltak elméletileg is jól felkészült személyiségeket adni a munkásmozgalomnak. Tehát 1997 május elsején így ünnepelnek a szociáldemokraták, illetve azok, akik szociáldemokratának nevezik magukat. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy ennek a politikai irányzatnak a szó szoros értelmében mezítlábasai a dél-szlovákiai magyarok. Paradox helyzet alakult ki. Abban a társadalmi csoportban, amelyben a legkisebb a vállalkozók, tehát a baloldalhoz tartozásra kevésbé predesztináltak száma, a jobboldali pártok száma három, a baloldaliaké nulla. A megoldást véleményem szerint csak egy dolog jelentheti: ha a Magyar Polgári Párt szociálliberális politikai erővé formálódik. Amíg ez nem történik meg, politikailag is mezítlábas marad a szlovákiai magyar munkavállaló. még hozzátette, hogy a zsidókon most teljesül be az átok azért, mert Pilátustól Krisztus halálát követelték (1940. X. 1.). A gyalázat nem a zsidókra, hanem azokra szállt, akik a könynyű, ám tisztességtelen meggazdagodás érdekében mindarról megfeledkeztek, amit valaha a krisztusi szeretetről hallottak és olvastak a Bibliában. Sőt még attól sem borzadtak el, hogy nemtelen céljaik érdekében Jézus Krisztus szavait viszszájára fordítsák a nyilvánosság előtt. A szerző konldúziójával tehát - a kifogásolt tárgyi tévedés ellenére - ezért kell egyetértenünk! Balassa Zoltán Kassa