Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-28 / 97. szám, hétfő

12 Tévé és Rádió - vAsárnap ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 26. SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Mefistofeles C19) KOMÁRO­MI JÓKAI SZÍNHÁZ: Az aranyember (9.30, 13) MOZI POZSON Y HVIEZDA: Dante pokla (am.) 15.30,18, 20.30 OBZOR: Az ör­dög maga (am.) 18 Larry Flynt, a provokátor (am.) 15.30, 20.30 MLADOSŤ: Túlélni Picassót (am.) 15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: 101 kiskutya (am.) 16, 17 Michael Collins (am.) 20 Ragadozók (am.) 18.30 Kingpin (am.) 18 Kolja (csehj 17.30 Édes álom hosszú csók (am.) 20.30 Roger nyúl a pácban (am.) 20 Sörgyári capriccio (cseh) 20.15 YMCA: A Jedi visszatér (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: Egy hölgy arc­képe (ang.) 15.30, 18, 20,30 ISTROPOLIS: Jerry Maguire (am.) 15,17.30, 20 Dante pokla (am.) 18, 20.30 KASS A DRUŽBA: Jerry Maguire (am.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Tá­mad a Mars! (am.) 15.30 Gyilkos gyógymód (am.) 17.45, 20 CAPITOL: Jerry Maguire (am.) 15.30,17.30 Egy hölgy portré­ja (am.) 20.15 ÚSMEV: Dante pokla (am.) 16,18,20 IMPULZ: Valódi bűn (am.) 16.15, 19.15 DÉL-SZLOVÁKI A KOMÁROM - TATRA: Gyilkos gyógymód (am.) 17,19 ROZS­NYÓ - PANORÁMA: Csillagok háborúja (am.) 16.30,19 Kétszer tizenkét dühös ember, avagy kinek van igaza Nádszeg - a félelem iskolája Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny A győztesek sem örültek igazán ÚJ SZÓ-TU DÓSlTÁS Rimaszombat. Háromnapos, marathoninak is mondható ve­télkedés végére tett pontot szombaton a Rimaszombati Vá­rosi Művelődési Házban meg­tartott ünnepélyes díjkiosztás. Pénteken délelőtt az alapiskolá­sok három kategóriájának dön­tőjében a következők voltak a legjobbak: I. kategória - vers (helyezési sorrendben): Kiss Helga, Vanya Brigitta és Gray Lilla. I. kategória - próza: Kolozsi Péter, Barta Erik, illetve Feterik Flórián (két második he­lyezett) és Kiss Bálint. II. kategó­ria - vers: Csanda Máté, Vörös Réka és Varga Tünde. II. kategó­ria - próza: Dómján Ádám, Mol nár Csaba és Derencsényi Éva. III. kategória - vers: Novák Zsu­zsa, Agg Edina, illetve Ondrušek Judit (a két második helyezett) és Pécsi Ilona. III. kategória ­próza: Bari László, Kuklis Kata­lin, Makki Anikó és Pék Ágnes (mind a négyen első helyeze­tek), Bodó Mária és Szegi Sza­bolcs (mindketten második he­lyezettek). Szombaton este a rimaszombati magyarok igencsak gyér érdek­lődéssel kísérték a középiskolá­sok és a felnőttek döntőit. A IV. kategória - próza: Kákarov Ani­ta, Havasi Mária, Szabó Judit. IV. kategória - vers: Rák Viktó­ria, Schmiedt Viktória, illetve Rózsár László (két második he­lyezett) és Üveges Henrietta. IV. kategória - vers: Haulitusz Ani­kó, Jancskár Lajos és Dubovszky Halogattam a nádszegi alapiskoláról szóló riport megírását, mint a fájdal­masnak ígérkező foghú­zást, és már el is döntöt­tem, hogy magamat és má­sokat megkímélendő, nem írom meg, amikor közbe­szólt a végzet. VOJTEK KATALIN László. V. kategória - próza: Haulitusz Anikó, illetve Rácz Ti­bor (két első helyezett) és Dubovszky László. Ebből a felsorolásból is kivilág­lik, hogy a zsűrik a döntőben nem vállalták fel teljes egészé­ben a következetes döntéseket, hiszen míg a harmadik kategó­ria prózamondói között négy el­ső helyezett van, az esti verse­nyen a zsűri az egyenlő pontszá­mot kapott középiskolások kö­zött nyíltszínen, helyezések megjelölésével azonnal megál­lapította a sorrendet, a felnőtt prózamondók azonos pontszá­mai után már nem döntötte el különszavazással a helyezése­ket. Ráadásul az eredményhir­detésen a „tömeges" első helye­zettek közül csak ketten szere­pelhettek. Nem véletlenül elégedetlenke­dett a sok résztvevőt kísérő szü­lő és pedagógus, hiszen - el­mondásaik szerint - az évről év­re romló szevezés, elszállásolás és étkeztetés elviselése sem okozna gondot, ha Rimaszom­batban megfelelő érdeklődés mutatkozna a vers- és próza­mondás iránt, s a zsűrik is követ­kezetesen hoznák meg szakmai­lag megalapozott döntéseiket. Az utolsó napon egy zártkörű vi­tán, majd a fesztiválklubban is sokan feltették a kérdést: feltét­lenül mindenáron Rimaszom­batban kell megtartani a követ­kező években ezt az anyanyelv, az irodalom és magyarságtudat erősítésében igen fontos feszti­vált? -dusza­A végzet Zuzana Brathová, a Galántai Járási Hivatal oktatási osztályának .vezetője hangján jelentkezett, telefonice, a fő­szerkesztőnél érdeklődve, mi van a riporttal. Ha már egyszer megadta az engedélyt, hogy be­bocsátást nyerjek az iskolába, sőt írhassak is róla, Brathová asszony úgy gondolta, joggal el­várhatja, hogy kézzel fogható eredménye legyen nádszegi lá­togatásomnak. Bizonyára a saját gyakorlatából indult ki, mert az ő nádszegi látogatásának na­gyon is kézzelfogható eredmé­nye volt: egy csomó államnyel­vű bizonyítvány, egy fenyege­téssel is fölérő írásos figyelmez­tetés és egy személyipótlék­megvonás. Égész szép ered­mény egy olyan hivatal vezető­jétől, amelynek az iskolák zavar­talan és színvonalas működését kellene biztosítania, s amely közvetítő szerepet játszik az is­kolák és az oktatási minisztéri­um között. Brathová asszony osztálya derekasan látja el ezt a közvetítő szerepet, különösen, ha magyar iskolákról van szó, valahogy úgy - Chamfort hason­latával élve -, ahogy a vadász­kutya közvetítő a nyulak és a va­dász között. Az oktatási osztály vezetője - jobban mondva az, amit ő a mi pénzünkön olyan lelkesen szolgál és képvisel ­más ajándékot is hagyott a nád­szegi iskolában: félelmet és megosztottságot. Az utóbbi megállapítás nem egészen fedi a valóságot, mert nehéz megosz­tottságról beszélni ott, ahol hu­szonöt ember áll szemben egy­gyel. Ez az egy ember Agócs Bé­la, a harmadikosok osztályfőnö­ke, aki az egész járásban egye­düliként állított ki kétnyelvű bi­zonyítványokat, és - lásd fen­tebb - el is nyerte érte megérde­melt jutalmát. Kollégái szerint Agócs Béla csupán és kizárólag szereplési vágyból tette ezt, mert, úgymond, mindig és min­denütt ki akar tűnni. „Hát rendes, normális ember az, aki kiáll az utcára, és éhség­sztrájkba kezd csak azért, hogy lakáshoz jusson?" - kérdezte egyikük, elindítva a panaszára­datot. A fegyelmezetten, szen­vedélyesen vagy fojtott indulat­tal előadott mondatokból kide­rült többek között, hogy Agócs a strandon íratta meg osztályával a magyar nagydolgozatot. Elő­zetes bejelentés, engedélykérés nélkül kivitte tanítványait a sza­badba, egyszer még biciklizni is, és a gyerekek fegyelmezetlenül, az egész utat elfoglalva bicikliz­tek. Bár képesítése csak az alsó tagozatra szól, ragaszkodott ah­hoz, hogy egészen nyolcadikig vihesse az osztályát, és emiatt a tanulók előtt szólalkozott össze az osztályfőnöknek kinevezett idősebb kollégával. Rendszere­sen megvárakoztatta a napközis tanítónéniket, mert a tanítás után hosszasan foglalkozott a gyengébb tanulókkal. Nem ve­zeti rendesen az osztálykönyvet. Konfliktust provokált, mert olyan gyűlésre akart bejutni, ahová névre szólóan hívták meg a járás pedagógusait, de őt nem. Megvallom, sűrűn kapkodtam a fejemet a vádak hallatán, arra Az egyén kötelességei mindig a közösség jogaiból származnak. gondolva, hogy az olyan peda­gógust, aki a tanítás után is haj­landó foglalkozni a gyerekek­kel, kiónozni kellene. („Az biz­tos, hogy a gyerekeket nagyon el tudja bolondítani, veszi a gitár­ját, aztán a szünetben is ott éne­kel nekik a folyosón" - kommen­tálta egyik kolléganője.) A sza­badban tanulás ismerős volt, Arisztotelész tanítgatott így Lü­keion kertjében, Csokonai Vitéz Mihály meg a Nagyerdőbe vitte ki a diákjait, bicikli nélkül, de boroskulaccsal, nem is lett belő­le debreceni professzor. Ami Agócs lakásszerzésének kollégái által többször is különös nyoma­tékkal fölemlegetett, rendhagyó módját illeti, azt hiszem, min­den kis lakásban élő, többgyer­mekes nő ilyen lakásszerző férj­ről álmodik. Tovább is kaján­kodhatnék ezen, ha a verebek nem csiripelnék, hogy Jaraba Műkincsügyben is véleményt nyilvánított tanügyi osztályvezető Nagyme­gyeren járt, misszionáriusi elhi­vatottságot érző szlovák peda­gógusoknak való lakásokat ke­resve. Lehet, hogy csakhamar Brathová is ellátogat hasonló célból Nádszegre. Kíváncsi va­gyok, mer-e majd ellene pisz­szenni valaki a nagycsaládos Agócs lakását felhánytorgatok közül. Mert a történet nemcsak a stran­don írott nagydolgozatról és ha­sonló kilengésekről szól, hanem a merszről és a kiálláshoz szük­séges bátorságról is, hiába ta­gadják ezt olyan vehemensen a nádszegi pedagógusok. Privát pechjük, hogy ezekről a ritka tu­lajdonságokról olyasvalaki tett tanúbizonyságot, akit ők ex­centrikus, izgága és összeférhe­tetlen alaknak tartanak. Tény, hogy Agócs Béla az ún. „nehéz emberek" közül való, ám az is tény, hogy a forradalmárok és újítók sem a galamblelkű, hata­lomtisztelő, nyájszellemű kon­formisták közül kerültek ki. De még mielőtt túlságosan elmerül­nénk a moralizálásba, azt is le kell szögezni, hogy ez a történet nem egyetlen bátor és huszonöt gyáva emberről szól, hanem ar­ról, amit egy kedves, idősebb ta­nítónő így fogalmazott meg: „Hisz összefognánk, csak lenne, aki föntről irányítana." Az igaz­gatónő meg így: „Ha a többiek mind kétnyelvű bizonyítványt adnak ki, az más. De szólózni nem fogok, mert azzal nem so­kat érek el. Családom van, arra is gondolnom kell. Úgy tudom, a pedagógusszövetség megegye­zett a bizonyítványok ügyében, és megbízott pár pedagógust, hívják fel az iskolákat, közöljék, mi a teendő, de engem senki sem hívott fel, nekem nem mondott senki semmit." Többen pedig így: „Mire vannak a pártok, a képviselők, a sajtó?" Mindebből kiviláglik, hogy a pedagógusszö­Tanácskozott a Mercurius vétség, a sajtó, a pártok és a szü­lők túlbecsülték a pedagóguso­kat, ezeket a végtelenül kiszol­gáltatott, nagy gyerekeket, ami­kor harcos kiállást vártak tőlük, abban a hiszemben, hogy meg­értik, az ő kenyerük forog koc­kán, megmaradásról, magyar­ságról stb. már nem is szólva, ezek ugyanis szigorúan felnőttdolgok. Igaz, hogy min­den mondatukból szemérmetle­nül kibuggyantak a szocializmus emlői, de akik rajtuk nevelked­tek negyven éven át, azokat bi­zony szájbarágósán irányítani kell, mert ezt szokták meg, punktum. Most, hogy már erre is van pontos forgatókönyv, re­ménykedhetünk, hogy a tiltako­záó akciók során számíthatunk a pedagógusokra is. Ezt bizony­gatta nekem egy értelmes arcú fiatal tanító, és ez olyan szép, hogy itt be is fejezhetnénk. De Szlovákia nem a megnyugta­tó happy endek országa. Agócs Béla naponta megjelenik az igazgatóiban, mint Banquo szel­leme, és lemondásra szólítja fel az igazgatónőt. „A bizonyítvány­ügy megmutatta, hogy képtelen megvédeni az iskola érdekeit, ezért irányítására elvesztette er­kölcsi jogát" - mondja. Van ben­ne igazság, de mivel az új igaz­gatót nem a tanári kar, nem is a szülők választják, hanem ugyan­az a vadászebhajlamú hivatal nevezi ki, amely főinkvizítora és legfőbb intézője az egész keser­ves nádszegi históriát kirobban­tó bizonyítvány-ügynek, kérdés, kit ültetne Bada Júlia helyébe. És mivel Agócs Bélának, nagy csa­ládjára való tekintettel, szép, tá­gas tanítólakása van, lehet, hogy épp oda kvártélyozná be az új igazgatót, akinek nem is kell tudnia magyarul. Agócs már ka­pott egy figyelmeztetést, így bár­milyen apróságért elbocsátható. És akkor minden kezdődhet élőiről. Vagy csak folytatódik? Nem kér vissza semmit Kisebbségkutatás Grendel Lajos Haulitusz Anikónak gratulál, aki vers- és prózamon­dásban is remekelt a felnőttek döntőjében. (Prikler László felvétele) „Egy sor ország van, amelyek lelkiismeretét műkincsek „be­gyűjtése" nyomhatná. Gondol­junk csak az angolokra, vagy a franciákra, akik Egyiptomban, Görögországban gyűjtögettek" ­állítja Pjotr Petrovics Sereme­tyev gróf, a cári oroszország egyik leggazdagabb főúri csa­ládjának Párizsban élő tagja. A felvilágosult gondolkodásukról és mecénási tevékenységükről híres Seremetyevek gyönyörű palotákat építtettek Moszkvá­ban és Szentpéterváron, könyv­táruk, kép- és fegyvergyűjtemé­nyük világhírű volt. A gróf, aki végzettsége szerint építész, de italgyárosként csinált karriert, semmit sem kíván visszaigé­nyelni az orosz államtól, sőt ad­ni akar, befektetni az ország gazdasági és szellemi életébe. Nemrég Budapesten járva, a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, elfogadhatónak tart­ja azt a döntést, miszerint Oroszország nem szolgáltatja vissza azokat a műkincseket, amelyeket a második világhábo­rúban „szerzett". „A náci Német­ország barbár módon rabolta végig egész Európát és Oroszor­szágot. Oroszország rengeteget szenvedett a háborúban, a fa­siszták oly sok embert legyilkol­tak, ha ezt vesszük figyelembe, akkor a műkincsügy csak mini­mális kompenzáció" - indokolja álláspontját. Pozsony. Fennállásának ötödik évébe lépett a szlovákiai ma­gyarság társadalomtudományi vizsgálatát felvállaló kutatóinté­zet - a Mercurius. A pénteken délután megtartott közgyűlésen a résztevők az elmúlt év munká­ját értékelve áttekintették eddi­gi tevékenységüket, amelyet hat, a Kalligram Kiadó gondozá­sában megjelent monografikus feldolgozás fémjelez. Gyurgyík László beszámolóját követően a kutatók megvitatták a kárpát­medencei kisebbségkutatás vér­keringésébe való elevenebb be­kapcsolódás lehetőségeit. Ezek kihasználása megkívánja a ha­zai műhelyek és kutatói erőfor­rások fokozottabb koordinálá­sát, melyben fontos szerep hárul a szlovákiai magyar társadalom­kutatás gerincét alkotó Mer­curiusra. Többen rámutattak a kutatói műhelymunka kisugárzásának, a fiatal tehetségek felkutatásá­nak fontosságára. A már publi­kált és a feldolgozás alatt álló kutatási eredmények megvitatá­sa során megfogalmazódott a tematikai és szakágazati bővítés igénye: a szlovákiai kisebbségi lét történeti feldolgozása mel­lett erőteljesebb hangsúly helye­ződik a mélyinterjúkkal kiegé­szülő szociológiai vizsgálódá­sokra. A résztvevők elfogadták az idei kutatási programokról szóló előterjesztést, (m) Nádszegi iskolások - a történet főleg róluk szól (Somogyi Tibór felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents