Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-02 / 75. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 897. SPOR T 9 RÖVIDEN Mészáros Mihály 2. Csehországban Frýdek-Místek. Három szlovákiai magyar fiatal ült asztalhoz a húsvéti ünnepek alatt a sakkreménységek 18. Frýdek-Mís­tek-i nemzetközi fesztiválján. Legjobban a pozsonyi Mészáros Mihály szerepelt, aki a 10 éven aluli fiúk között (49 induló) 7 pontot szerzett, és csupán alacsonyabb segédpontjaival szorult a fehérorosz Hromenkov mögötti második helyre, (jmk) „Happy birthday" Puskás Ferenc! Budapest. A szerda emlékezetes nap lesz, különösen Puskás Ferenc számára az. A rhagyar futballsport legnagyobb klasszi­sa 70. születésnapját ünnepli, és ez alkalomból reggeltől estig talpon lesz mindenki kedvélt „Öcsije". A délelőtti kitüntetések után nagy örömmel látogat ki a az ünnepelt is a Népstadionba, ahol Magyarország válogatottja idei második erőpróbáját játssza. Vélhetően emlékezés ez a barátságos 90 perc arra is, hogy Puskás a „Socceroos" földjén is eltöltött tevékeny és eredményes edzői éveket, (m) Mészölyt szeretné kispadjára a Csepel Budapest. A labdarúgó NB 1.17. helyén álló Csepel vezetése Mészöly Kálmánt szeretné szerződtetni a lemondott ve­zetőedző, Varga István helyére. Varga a Pécs ellen hazai pá­lyán elveszített mérkőzés után köszönt le, így másnak kell „megmentenie" a Csepelt a kieséstől, (m) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • Döntős a Dukla Trenčín hoki­csapata! A West Extraliga tegna­pi, harmadik play off-elődön­tőjén: Martin-Trenčín 1:2 (0:0, 0:1, 1:1). A trencséniek összesí­tésben 3:0-ra nyerték a soroza­tot. A másik (tévés) elődöntő, a Poprad-Košice meccs (ha nyer­tek a kassaiak, ők is bejutottak a fináléba) jóval lapzárta után ért véget. A Slovan lett az 5., miu­tán Liptószentmiklóson is nyert (7:5). A kiesés ellen: Prešov-Mi­chalovce 1:6, B. Bystrica-Nitra 7:3, Skalica-Sp. N. Ves 3:2, Zvo­len-Dubnica 7:3. • A jégkorong NHL-ben: Pitts­burgh-Florida 4:3, Edmonton -Dallas 1:3. • Az edzőverő Ricardo Sa Pinto több mint 30 000 dolláros bün­tetést kapott a Sporting Lissza­bon futballklubtól. • Jürgen Klinsmann és Jürgen Kohler tegnap bejelentette, hogy az 1998-as labdarúgó-vi­lágbajnokságot követően befeje­zi az aktív sportolást. • A KENŐ 10 keddi, 417. sorso­lásának nyerőszámai: 5, 10, 13, 16, 17, 18, 28, 33, 38, 50, 51, 53,54, 55,64,65,71,73, 74, 79 A NIKÉ MAI MŰSORA Pozsony. A fogadóirodákban a következő mai mérkőzésekre tippelhetünk... Jégkorong NHL: 16. Hart­ford-Montreal 2,1-4,0-2,3-1,35 -1,45; 17. Buffalo-Ottawa 1,7­4,2-2,9-1,25-1,7; 18. Toronto -Florida 2,2-4,0-2,2-1,35-1,35; 19. Dallas-NY Islanders 1,8-4,5­2.6-1,3-1,6; 20. Calgary-Colo­rado 2,2-4,0-2,2-1,35-1,35; 21. San Jose-Anaheim 2,2-4,0-2,2­1,35-1,35. Labdarúgó vb-selejtezők: 25. Horvátország-Szlovénia 1,25­4,0-8,5-0-2,7; 26. Bosznia-Her­cegovina-Görögország 4,4-2,8­1.7-1,75-1,1; 27. Lengyelország -Olaszország 3,5-2,8-1,9-1,6­1,2; 28. Azerbajdzsán-Finnor­szág 3,2-2,8-2,0-1,5-1,2; 29. Skócia-Ausztria 1,7-2,8-4,4-1,1 -1,75; 30. Bulgária-Ciprus 1,1­5,0-16,0-0-4,0; 31. Csehország -Jugoszlávia 1,9-2,8-3,5-1,2­1,6; Törökország-Hollandia 3,2 -2,8-2,0-1,5-1,2; 33. Litvánia -Románia 4,4-2,8-1,7-1,75-1,1; 34. Macedónia-Írország 3,5-2,8 -1,9-1,6-1,2; 35. Albánia-Né­metország 16,0-6,5-1,05-5,0-0; 36. Ukrajna-Észak-Írország 1,6­3,0-4,7-1,05-1,85. Barátságos futballmérkőzések: 41. Franciország-Svédország 1,6-3,0-4,7-1,05-1,85; 42. Bra­zília-Chile 1,3-3,5-8,5-0-2,5; 43. Magyarország-Ausztrália 1,4-3,0-8,2-0-2,2; 44. Svájc -Lettország 1,2-4,0-11,5-0-3,0. A Málta-Szlovákia (0:2) labdarúgó világbajnoki selejtező után Csak az eredmény... Pozsony. Ahogy az várható volt, Szlovákia labdarúgó­válogatottja megszerezte a három pontot a Málta elle­ni vb-selejtezőn, s így ver­senyben van a továbbju­tástjelentő pozíció megszerzéséért. TOMI VINCE A java azonban csak most követ­kezik, mert a szlovák válogatott - a spanyolok elleni meccset ki­véve (1:4)- eddig csak a csoport két úgynevezett törpéjével, a Fe­röer-szigetekkel és Máltával mérkőzött. Most majd jönnek a az esélyesek. Ezért (is) kell szi­Nagyon kiütközött a játékosok lassúsága és nehézkessége... gorúbb szemmel nézni a „máltai lovagok" elleni produkciót. Természetesen csak a végered­mény kerül az annalesekbe, de éppen az elkövetkező ellenfele­ket figyelembe véve, azt is tuda­tosítanunk kell, mit is játszott tulajdonképpen az együttes, és főleg mit kell tenni a legközeleb­bi meccsig, hogy ne érje kelle­metlen meglepetés. Köztudott, a mindenkori szlo­vák válogatott (korábban a csehszlovák is) nemigen tud ér­vényesülni, ha alkotni, kezde­ményezni kell. Még a gyengébb csapatok ellen sem. így volt ez tegnapelőtt is. Nagyon kiütkö­zött a játékosok lassúsága és ne­hézkessége a máltaiak mozgé­konysága és könnyedsége mel­lett. Az ellenfél eme tulajdonságai és keménysége, de nem alattomos­sága, negatívan hatott Jozef Jankech edző védencei önbizal­mára. így aztán odalett a futbal­listák alkotókészsége, a csapat szervezettsége, pontatlanná vál­tak az akciók, amelyek többnyi­re nélkülözték az elképzelést. Olyan játékosok sem tudták hozni megszokott formájukat, nem tudták kibontakoztatni ké­pességeiket, mint Tittel, Kar­han, Slovák, Simon és főleg Se­meník. Kényelmeskedtek, ne­hézkes és átlátszó megmozdulá­saikkal csak statisztáltak, úgy tűnt, nem is küzdöttek teljes erőbedobással. Nehéz moder­nül, lendületesen futballozni, . ha teljes mértékben csak egy ember, Moravčik képes kreatív, kezdeményező és ötletes játék­ra. A csapatkapitányhoz igyekezett felnőni Špilár és Kozák, de csak megközelíteni tudták. Meg kell említenünk Alexander Május 21-én jönnek az Eb-ezüstérmes csehek. Vencel kapust, nagyon jól vé­dett. Ám tudjuk, egy csapat nagyságát, progresszív futballo­zását sosem a kapusok és a védők határozzák meg. Május 21-én jönnek az Eb-ezüs­térmes csehek. Olyan hangokat is hallani, hogy „rájuk megyünk keményen, maximális küzdőké­pességgel, így kizökkentjük őket játékosságukból, és győzünk..." Egyszerű képlet. Csak hát a fut­ball még nem küzdősport... NAPTÁR Április 2 EGY GONDOLAT Sose akarjon hazugsággal operálni egy asszonynál. Ez egyértelmű azzal, hogy kiszolgáltatja magát neki. Molnár Ferenc NÉVNAP Áron Héber eredetű név, jelenté­se: tisztánlátó, ihletett. Már az ószövetségben is szerepelt egy híres Áron, aki Mózes bátyja, az izrae­liták első főpapja volt. Ma Ferenc, Lipót, Mária, Or­bán és Zita nevű ismerőse­inket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 45 éve hunyt el Molnár Fe­renc író. 70 éve hunyt el Prochászka Ottokár katolikus főpap. Nyitra szülötte volt, de szé­kesfehérvári püspökként szerzett hímevet, tekin­télyt pedig azzal, hogy 1903 ban ő alapította az első magyar keresztény­szocialista szervezeteket. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 70. születés­napját Puskás Ferenc lab­darúgó. Minden túlzás nél­kül állítható, hogy ő min­den idők leghíresebb ma­gyar sportolója. 90 éves Pártos Erzsi szí­nésznő. Ma ünnepel még: Ladislav Ballek (1941) szlovák író, a többi között a Posta délen, A segéd és az Akácok című, magyarul is megjelent könyv szerzője. NAPI VICC Bonaparte Napóleon egy alkalommal meglátogatott egy sebesülteket kezelő kórházat. Egyszer csak megállt egy súlyosan sérült katona ágyánál. - Bal keze? -Waterloo, felség! - Jobb lába? - Austerlitz, felség! - Bal szeme? - Feleségem, felség! REJTVÉNY HOROSZKÓP MM A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. Leülve el­helyezkedlk Áruforga­lom 1 Párolt zöldborsós rizs Vulkanizált kaucsuk Santung­darab! Némán ken! Ciprusi harcosok nemzeti szövetsége Elhallgattat f Messzire i Arra a má­sik helyre Leülve el­helyezkedlk Áruforga­lom 1 Párolt zöldborsós rizs Vulkanizált kaucsuk Santung­darab! Némán ken! Ciprusi harcosok nemzeti szövetsége A mélybe Dóra, Nóra f Csahos i Arra a má­sik helyre • Határozói rag Cédrusfajta Elemi ré­szecske Szeszes ital Ókori vá­ros ^ Kelet Kötőszó ^ Piszke Bűnhődik Élsportoló, labdarúgó i Tetszetős forma ...hal Gramm Ugyan Nátrium Vitamin ...hal Erre a helyre ...opetica A kocsis ülése Unalmas­nak érez Mámoro­san csa­pongó Bizony ^ Német névelő Az... haty­tyú ^ Tempusz Észak Kiutasít Norbert Kos: Hagyja, hogy egy hely­zet magától oldódjon meg. Az elismertség­nél nincs jobb érzés, ám ezért, ha tetszik, ha nem, le is kell va­lamit tenni az asztalra. Bika: Végre meghozza a gyümölcsét egy pro­jekt, ami nagyon so­katjelentett Önnek. Gondolat­ban újra végigjátja a megtett utat és a tanulságokat keresi. Ikrek: Megvizsgálja kapcso­latát és azon töpreng, mennyire akatja elkö­telezni magát partnere mel­lett. Egyik barátja megkéri, se­gítse előkészíteni esküvőjét. Rák: Ma fontos ügyben kell döntést hoznia: ab­ban, hogy rászánja-e magát végre céljai megvalósí­tására. Mindig az etikusabb megoldást válassza! Oroszlán: A testmozgás nemcsak a külseje miatt fontos, hanem a jó kondíció miatt is. Találjon magának egy kedvére való sportot, és rend­szeresen játjon edzésre. Szűz: A kompromisszum­készség fontos a má­sokkal való kapcsola­tokban. Amikor száz százalé­kosan biztos is a módszeré­ben, másokra is hallgasson! Mérleg: Vigyázzon jobban az egészségére. Szereti élvezni az életet, és szívesen kényezteti magát „ár­talmas" dolgokkal. Egy tárgy­aláson legyen leleményes. Skorpió: Habozik egy tervezett lépését illetően, nem tudja, elmenjen-e rég előkészített útjára. Ugy érzi, előre kellene haladnia, de a múlthoz is ragaszkodik. Nyilas: Gyengéd érzelmeket táplál szerelme iránt, aki mindig segít és ki­áll Ön mellett. Ha egy ideig vi­szálykodnak is, most újra ki­békülnek egymással. Bak: Most sokkal mélyeb­ben kezd érdeklődni a szellemtudománok iránt, így a saját életét is egyre jobban megérti. Alaposan vizsgálja meg döntéseit! Vízöntő: Kétségei voltak valami felől, de most már biz­tos a dolgában. Szinte száz százalék, hogy minden az elképzelései szerint fog ala­kulni. Halak: Beiratkozik egy pénz­ügyi tanfolyamra, aminek köszönhetően a jövőben jobban tudja majd intézni az ügyeit. Barátja el­hívja egy új szórakozóhelyre. Alexander Vencel kapus volt a szlovák labdarúgó-válogatott egyik legjobbja a La Valletta-i vb-selejtezőn, melyet Jozef Jankech edző legénysége 2:0 arányban nyert meg... (Fotó: TA SR]

Next

/
Thumbnails
Contents