Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)
1997-04-14 / 85. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 12. SPOR T/TÉVÉ ÉS R ÁDIÓ - SZO MB AT 14 Homoszexuális nem adhat vért nálunk, még akkor sem, ha bizonyítja, hogy nem AIDS-es Tabuk nélkül, nyilvánosan Kábítószer-fogyasztás, AIDS, homoszexualitás - e három fogalom a mindennapi életben többé-kevésbé tabutémának számít, főképp akkor, ha valaki a legszűkebb környezetében találkozik e jelenségekkel. BUCHLOVICS PÉTER . Az Élet Hajnala elnevezésű polgári szövetség lévai irodájában ülök. Ápolt, középkorú nő nyit be, hogy vagyonalapi kötvényét értékesítse. Épp a számlakivonatát és a személyazonossági kártyáját nyújtja az ügyvezető fiatalembernek, amikor tekintete egy fotón akad meg, majd egy plakáton. A plakát a homoszexuálisok és a leszbikusok májusi jótékonysági 'bálját hirdeti Pozsonyban. A hölgy zavartan motyog valamit, azzal papírjait a retiküljébe gyömöszölve elrohan. - Nem túl gyakran, de ez is előfordul - mosolyog a távozó után Ladislav Harangozó irodavezető. Az ilyen esetek is bizonyítják szövetségünk létjogosultságát, van még mit tenni az előítéletek és az agyonhallgatás ellen - teszi hozzá. Tájékoztatása szerint Az Élet Hajnala szövetség idén februárban alakult meg a kassai KONGRES, valamint a pozsonyi INFORMA alapítványok támogatásával. A társulás az AIDS-betegek, a súlyos kábítószer-függőségben szenvedők, valamint a szexuális hajlamuk miatt diszkrimináltak gondjain igyekszik enyhíteni. - A társadalmat legelőször is szembesíteni kell a problémával, tarthatatlan ugyanis a jelenlegi alibista állapot. Ma mintegy 150 HIV-pozítív ember él Szlovákiában, számuk azonban minden évben megháromszorozódik. Ami a keménydrog-fogyasztást illeti: tudunk Léván olyan fiatalról, akinek már a napi száz (!) egység heroin is kevés. A nepperek pedig már szinte minden középiskola és kollégium tájékát ellepték. Homoszexualitás? Nos, ezen a Nem találtak bombát Otromba tréfa volt NAGYKÜRTÖS Bombariadó volt a minap a nagykürtösi gimnáziumban. A rendőrség tájékoztatása szerint eddig ismeretlen személy betelefonált az iskolába, hogy bomba található az épületben. A helyszínre siető szakemberek kiürítették és alaposan átvizsgálták az épületet, de bombára nem bukkant, (bod) Ladislav Harangozó: A homoszexualitás nem betegség. téren szintén nyíltságra, toleranciára van szükség - mondta Ladislav Harangozó. A többségnek el kell fogadnia a jelenség létét, abban pedig, hogy egy fiatal nyíltan vállalhassa szexuális irányultságát, a családjának, baráti körének, iskolájának is segí... nyíltságra, toleranciára van szükség. tenie kell. A homoszexualitás nem betegség, és nem is erkölcsi hiba - jelenti ki Harangozó úr. A tévhitek és a becsmérlő általánosítások eloszlatására a szövetség egészségügyi felvilágosító kampányba kezdett. Márciusban középiskolákat látogattak meg, ahol mindhárom témakört elemezték a diákokkal. - Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk - kapcsolódik beszélgetésünkbe Marián Čierny, a szövetség alelnöke. A fiatalok meglepően sokan tudtak az AIDS-ről, a biztonságos szexről - és toleránsán viszonyultak a homoszexualitás témaköréhez is. Ők már tudják, hogy nem kizárólag a „melegek" terjesztik ezt a szörnyű betegséget. Egy másik rendezvényünk szintén nagy sikert aratott: embernagyságú óvszert húztunk magunkra, úgy jártuk Léva utcáit, a bizonságos szexet népszerűsítő és az AIDS-ről, valamint a kábítószer-fogyasztás ártalmairól tájékoztató röplapokat osztogatva. Terveink közt szerepel egy szociális gondozó létesítése is, a város képviselőtestülete már kijelölte az épületet. Ebben az otthonban a súlyos, sőt már haldokló AIDSesek és a szintén súlyos stádiumban lévő narkósok kapnának helyet. Az orvosok mellett pszichiátereket, szociológusokat és lelkészeket is foglalkoztatnánk. Szakmai segítséget és pénzügyi támogatást a Holland Alapítványok Szövetségétől kapunk, nálunk ez már évtizedek óta bevált és eredményes gyakorlat. Hollandiában a református egyház is támogatja az ilyen jellegű otthonok működését. Nálunk vi(A szerző felvétele) szont amikor a lévai transzfúzós állomás munkatársát kértük fel az együttműködésre, azzal utasított el, hogy a konkurenciának nem segít. A homoszexualitásukat nyíltan vállaló embereket véradáskor elutasítják, noha az AIDS-teszt minden központi véradó állomáson automatikus és ingyenes. Ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk mondja Ladislav Harangozó. Homoszexuális tehát nem adhat vért nálunk, még akkor sem, ha egyértelműen bizonyítja, hogy nem AIDS-es. Nos, ezen mindenképpen változtatni kell. Épp ezért célul tűztük ki a homoszexuálisok szervezett érdekvédelmét is, sőt szeptemberben kampányt indítunk a parlamenti képviseletükért. Addig azonban még rengeteg a tennivalónk. Májusban például országos kampányt indítunk a drogfogyasztás ellen, minden járási székhelyen. A rendezvény kivitelezésében szokatlannak ígérkezik, de a meglepetést nem áruljuk el - zárta mondanivalóját Ladislav Harangozó. «Ili repülővel: stúdiók és apartmanok 1 hét 8 300-9 800 koronáig szálloda reggelivel 1 hét 8 800-11 200 koronáig autóbusszal és repülővel: 6 490,- Sk repülővel: apartmanok szálloda félpanzióval 1 hét 14 490-15 490 koronáig 1 hét 14 990-19 990 koronáig. TAN-GO TOURS e-mail: tango@netlab.sk További ajánlataink: Izrael, Egyiptom, Thaiföld, Kenya, Brazília, http://www.tango.sk Argentína, Hawaii szigetek és USA. REPÜLŐJEGYEK A VILÁG MINDEN ORSZÁGÁBA! Kolárovo Pri Hoteli Váh tel./fax: 0819/942101 942131 Bratislava Heydukova 6 tel.: 07/324 992, 324 993 fax: 07/324 991 KOMÁROM 52 borfajta került a döntőbe A városi hivatal kezdeményezésére a Vincoon Kft. és az IW Kft. szponzorok támogatásával Vincomorra '97 néven borversenyt rendezett, amelynek döntőjére szombaton került sor a helyi sportcsarnokban. Amint azt Csintalan Miklóstól, a Komáromi Városi Hivatal elöljárójától megtudtuk, a versenyt annak apropóján szervezték, hogy a városban 210 évvel ezelőtt, 1787-ben alakult meg az első borászattal foglalkozó cég. A szervezők a verseny rendezéséből hagyományt kívánnak teremteni. A szombati döntőt megelőzően hét községben rendeztek fordulókat, amelyeken nemzetközi hírű szakemberek zsűriztek, és hasznos tanácsokkal látták el a borkészítőket. A döntőbe 52 borfajta jutott be. A héttagú zsűri két nagy aranyérmet (Kocsis Vilmos, Szentpéter, fehér burgundi, 1990-es évjárat és Vino Hurbanovo Kft., fehér tramini, 1992-es évjárat), tizenegy aranyérmet, tizennyolc ezüstérmet és tizenkilenc bronzérmet osztott ki. (kamoncza) NAGYMIHÁLY Fél évet csúszik az átadás Továbbra is gondok vannak a vasútállomás évek óta épülő új fogadóépületének befejezése körül. Mint az időközben kiderült, a Szlovák Postán kívül a Stavoconsul is fékezi a befejező munkálatok végzését. A módosított határidőben - március végéig - sem végezte el az épületen az általa vállalt munkálatokat. Hátra van a csatornázás, bekötőutak és parkolók építése, de amíg az építővállalat le nem vonul,, az utolsó simításokat vállaló útépítők nem tudnak munkához látni. Az épület átadási határideje ezáltal fél évet csúszik, avatására feltehetően júniusban kerülhet sor. (kat) Súlyos vasúti baleset Halálos kimenetelű baleset történt pénteken a nagymihályi vasútállomáson. Egy huszonegy éves tőketerebesi nő felszállás közben nem vette észre az állomásra befutó tehervonatot, és az elgázolta. Božena B. a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a vasúti rendőrség homonnai székhelyű igazgatóságának szakemberei vizsgálják, (kat) LOSONC Szimpózium nemzetközi részvétellel Pénteken Jozef Murgaš, a város polgármestere nyitotta meg Losoncon azt az egynapos szimpóziumot, amelyet a Szlovák— Magyar Baráti Társaság és a Helsinki Polgári Társulás szervezett. A tanácskozáson számos ismert hazai és külföldi személyiség vett részt és mondott véleményt a szlovák-magyar viszonyról, a nemzetiségek együttéléséről, a regionális kapcsolatok lehetőségéről stb. (farkas) Dunajská Streda Obchodná 18 tel./fax: 0709/529 968 _ Mm utLW ! MHIgR 1 Mm utLW ! MHIgR 1 A Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének műsora a 927 kHz-es az 1017 kHz-es frekvencián Ha még ma nyerni szeretne 300 koronát, figyelmesen olvassa el az ÚJ SZÓ mai számát, és hallgassa délután három és fél hat között a Szlovák Rádió magyar adását. Az adásban elhangzik egy, az ÚJ SZÓ mai kiadásával kapcsolatos kérdés és egy telefonszám. Aki elsőként tárcsázza a Pavilon stúdióját, és helyes választ ad, azonnal gazdagabbnak érezheti magát háromszáz koronával. Olvassa az ÚJ SZÓ-t, hallgassa a magyar adást, és nyerjen! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ERŐS FELHŐSÖDÉS, 7-11 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 06.03 - nyugszik 19.39 órakor. A Hold kel 11.30-nyugszik01.52 órakor. Ózonréteg: Szlovákia felett tegnap 324 Dobson-egységet mértek, ez az érték 16 százalékkal elmarad a sokéves átlagtól. Folytatódik a idegfronthatás, napközben északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, csapadék bárhol előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fok között alakul. Változó irányú, közepes erejű szél. Holnap és holnapután változékonyság jellemzi majd időjárásunkat, délen már kevesebb felhőre számíthatunk. Hideg marad az idő, éjszaka fagypont körüli hőmérséklet várható, napközben plusz 4 - plusz 8 fokos felmelegedés várható. A mai nap során sem enyhülnek a mozgásszervi panaszok, a reumás betegek fájdalmai, a fronthatást elsősorban az ízületek érzik meg. Az ekcémás bőrbetegségekben szenvedők állapota is romlik, többeknél levertség, fáradékonyság, aluszékonyság, depresszió jelentkezhet. A magas vérnyomásúakat fejfájás is gyötörheti. A szervezetnek szüksége lenne a zavartalan éjszakai pihenésre, de a fronthatásra érzékenyek nem számíthatnak mély alvásra.