Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)

1997-03-10 / 57. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 675. S PO RT/ TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZOM BA T J] Beszélgetés Tóth Károllyal, az MPP főtitkárával a liberális pártokat tömörítő ELDR berni értekezletéről Segítség a NATO-kampányban Február végén, március elején Bernben tartotta so­ros főtitkári értekezletét az európai liberális erőket tömörítő ELDR. A tanács­kozásról Tóth Károlyt, a Magyar Polgári Párt főtit­kárát kérdeztük. HORVÁTH GABRIELLA Szlovákiában több, magát li­berálisnak tekintő pártot tar­tunk számon, ám egyedül az MPP képviseltette magát a ta­lálkozón. Miért? A Demokratikus Unió távolma­radásának okát nem ismerem. Ami az Együttélést illeti, egyelőre nem társult tagja a szervezetnek. Szlovákiából csak én és Berényi József voltunk je­len. Beszámoltunk arról, hogy Szlovákiában két népszavazásra kerül sor a közvetlen államfővá­lasztás és a NATO tagság kérdé­sében. A legégetőbb kisebbség­politikai kérdésekről szólva me­gemlítettük a kétnyelvű bizo­nyítványok betiltását, és beszél­tünk a készülő oktatási törvény veszélyeiről is. Milyen fórumokra céloztak? Az ELDR tagja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének és je­len van az Európa Parlament­ben, valamint az Európai Unió egyéb intézményeiben. A Szlo­vákiában élő magyarok érdekei­nek képviselete általuk mindkét szervezetben biztosított. Az ilyen jellegű találkozókat külkapcsolataik erősítésére is felhasználják a tagpártok. így volt ez most is? Berényi Józseffel azon voltunk, hogy minden küldöttséggel kü­lön is tárgyaljunk, elsősorban oktatási kérdésekről. Megkértük továbbá a partnerpállok képvi­selőit, hogy legyenek segítsé­günkre a NATO-referendum ügyében tartandó kampányban. Több párt megígérte, hogy ápri­lisban, májusban rendelkezé­sünkre bocsátja szakértőit. A nagyvárosokban tartandó nagygyűléseken és a nagyobb rendezvényeken tehát ők is megjelennének. Ez számunkra nagy segítséget jelentene, hi­szen a lakosság meggyőződhet­ne arról, melyek a valós nyuga­vv ... megemlítet­"" tűk a kétnyelvű bizonyítványok betil­tását, és beszéltünk a készülő oktatási törvény vészé- yy lyeiről is. >> Miként reagáltak ez utóbbi kérdésekre? Élénk vita alakult ki. A részt­vevők felháborítónak minősítet­ték, hogy ilyen intézkedéseket foganatosít a kormány akkor, amikor a Nyugat a kisebbségi nyelvtörvény elfogadását és a de­mokratikus alapelvek megtartá­sát szorgalmazza. Megígérték, hogy megfelelő fórumokon fel­lépnek ezekben az ügyekben. torientáltság kritériumai. Köny­nyebben megérthetnék, miért kell a népszavazás során három igennel felelni. Szlovákiában ez valóban ma­gyarázatra szorul. Ha nem voksolunk egyér­telműen a NATO-hoz való csat­lakozás mellett, az annyit jelent, hogy harmadik utas megoldást keresünk, ami kételyeket éb­reszthet partnereinkben. Ne­künk katonapolitikai szempont­ból is vállalnunk kell a tagsággal járó kötelezettségeket, hiszen ez jelent számunkra tényleges biz­brit konzervatív párt - mint is­meretes - elveszítette két képvi­selőjét, miáltal az alsóházban a kormány elveszítette többségét. Valószínűleg már májusban új VV Gondolom, nem kell hangsúlyoz­ni, mennyit javítana ez a szlovákiai ma­gyarok helyze- .. tén. VV Archív felvételek tonságot. Ha Szlovákiában is létrejönne egy, a magyarorszá­gihoz hasonló Taszár, orszá­gunk stratégiai fontosságú hellyé válna. Szlovákia belpoli­tikai, emberjogi, kisebbségjogi stabilitása hatványozottan fon­tos lenne a fejlett világ számára. Gondolom, nem kell hangsú­lyozni, mennyit javítana ez a szlovákiai magyarok helyzetén. Ami pedig az atomfegyverek ügyét illeti, a tájékozottabbak tudják: ez kétoldalú megállapo­dások kérdése, amely nemcsak Szlovákia, hanem a régió szá­mára sem időszerű. Ha tehát há­rom igennel válaszolunk, azzal nem az atomfegyverek telepíté­sét helyeseljük, hanem azt de­monstráljuk, hogy nyugatorien­táltságúak vagyunk. Az értekezleten voltak-e szá­munkra különösen érdekes politikai beszámolók? A vendéglátók érdekes tájékoz­tatást adtak a nevesítetlen zsidó vagyon ügyében. Az amerikai zsidók - mint ismeretes - felhí­vást intéztek a világ zsidóságá­hoz, hogy vegyék ki a svájci ban­kokban tartott pénzüket. Ven­déglátóink szerint ez renkívül komoly gazdasági megrázkód­tatást jelenthet Svájc számára. Érdekes beszámolót terjesztet­tek elő az angol liberálisok is. A választások lesznek, s a liberáli­sok komoly politikai erőként ke­rülhetnek ki. Ez nemcsak az MPP, hanem Szlovákia számára is hasznos lehet. Milyen előnyeink származhat­nának abból, ha az angol libe­rálisok helyzete megerősöd­ne? Az angol liberálisok nagyon ér­zékenyek a kisebbségi kérdés iránt. Ők azok, akik a brit alkot­mányos rendszer megváltozta­tását követelik a nagyobb önál­lóság elérése érdekében. A ki­sebbségi kérdés iránti fogékony­ságukat példázza az is, hogy a felsőház egyik elhunyt tagja he­lyébe ír liberális párti képviselőt üttettek lorddá, miáltal az írek­nek első ízben lett képviselőjük a felsőházban. Az ELDR szeptemberre tervezi közgyűlésének megrendezé­sét. Erről is esett szó az érte­kezleten? Igen. Áttekintettük a javasolt na­pirendi pontokat. Ez a közgyűlés azért fontos, mivel a jövő évben az Európai Unióban választások lesznek. Mivel az MPP még de­cemberben benyújtotta a teljes jogú tagságra vonatkozó kérel­mét, szinte biztos, hogy ezen a közgyűlésen már teljes jogú tag­ként vehetünk részt. DBP: veszélybe került a szociális béke KDM: elferdítik az OECD álláspontját Ellenzi a népszavazást Lesz televíziós vita? CTK-TUDÓSÍTÁS Bártfa. A DBP Országos Taná­csa a lakosság szociális helyzeté­nek gyors rendezésére szólította fel a Mečiar-kormányt. A párt vezetői szerint az alacsony élet­színvonal és bérek, továbbá a la­káshiány, valamint a növekvő munkanélküliség foglalkoztatja leginkább a polgárokat. Ameny­nyiben a kabinet nem kezdi meg a problémák orvosolását, az or­szágban veszélybe kerül a szoci­ális béke - figyelmeztet a DBP. Szlovákia NATO-csatlakozásá­val kapcsolatos népszavazással összefüggésben a tanácskozás résztvevői „politikai opportu­nizmusként" jellemezték azt a tényt, hogy a kormány nem tart ki programja mellett, és nem tá­jékoztatja a lakosságot a belépés előnyeiről és kockázatairól. A DBP elhamarkodott lépésnek tartja a referendum kiírását, és szerinte a kabinet így akarja - az ország elszigetelődése miatt - a lakosság nyakába varrni a fe­lelősséget. A pénzintézetek ma­gánosításának újratárgyalása­kor a párt képviselői ismételten a privatizáció befagyasztása mellett szavaznak majd. ČTK- ÉS TA SR-TUDÓSLTÁS Pozsony. „A Kereszténydemok­rata Mozgalom kész választási koalíciót kötni a Demokrata Párttal, és tárgyalásokat folytat­ni ugyanerről a kérdésről a De­mokratikus Unióval, illetve olyan pártokkal, amelyek ha­sonló politikai beállítottságúak - mondta a mozgalom tanácsá­nak ülése után Ján Čarno­gurský. A szociáldemokrata párttal való esetleges együttműködéssel kapcsolatban a KDM elnöke elmonda, hogy bár a párt képviselői az utóbbi időben több rendezvényükön részt vettek, a két politikai erő programja nem tekinthető összeegyeztethetőnek. A NATO­népszavazás kapcsán a KDM ar­ra kéri választóit, hogy az első kérdésre igennel feleljenek. Ján Fígel, a mozgalom külpoliti­kai kérdésekért felelős alelnöke azzal vádolta meg a kormányt, hogy a bankprivatizáció ügyé­ben elferdíti az OECD álláspont­ját, illetve saját érdekeinek megfelelően magyarázza. Čar­nogurský televíziós beszélgetés­re hívta Vladimír Mečiart, a DSZM elnökét. RÖVIDEN Negyedszer is megszólaltak Pozsony. Szombaton este a Szlovák Televízió kettes csatorná­ján vetítették a Megszólalnak a titkos tanúk című dokumen­tumsorozat 4. részét. A DU szerint ezzel folytatódik az olyan bűncselekmények felderítésébe való törvénytelen beavatko­zás, mint ifj. Michal Kováč elrablása vagy Róbert Remiáš meggyilkolása. A párt a film sorozatos műsorra tűzését az SZTV és a titkosszolgálat összefonódásaként értékeli, (ú) Három igent javasol a DP Léva. A KDM-mel megkötendő koalíciós szerződés előkészíté­sével és a jelenlegi politikai helyzettel foglalkozott hét végi ülé­sén a Demokrata Párt Országos Tanácsa. Ján Lángoš elnök sze­rint a szerződést már nyáron aláírhatják. A NATO-népszavazás kérdéseire a párt három igent javasol. (TA SR) Újabb embercsempészési kísérlet Bécs. Pénteken tíz román állampolgárt küldött vissza Szlová­kiába az osztrák határőrség. A menekültek egy vasúti hídon keresztül próbáltak bejutni az országba. A 62 éves Nicu L. fe­jenként 2100 schillinget kért azért, hogy átviszi őket. (ČTK) Májusban lesz a bocskeresztelő Kassa. Mint közöltük, a kas­sai állatkertben hét héttel ezelőtt medvebocsok szület­tek. A kis állatokat jelenleg 13. emeleti lakásában Stella Achimská, az állatkert gon­dozója neveli. A játékos bo­csok keresztelőjére május ele­jén, Kassa napja alkalmából kerül sor. (ú; TA SR)) TA SR-felvétel Az áldozatokra emlékeztek Jasná. Az eddigi legsúlyosabb alacsony-tátrai lavinaszeren­csétlenség áldozataira emlékeztek a hegyek szerelmesei. 1956. március 8-án 16 erdei munkás vesztette életét. Csupán három személynek sikerült túlélnie a tragédiát. (TA SR) Belohorská a nőszervezet új elnöke Pozsony. Irena Belohorskát, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom parlamenti képviselőjét választották meg a Szlová­kiai Nők Demokratikus Uniójának új elnökévé. Az előző elnök, Eva Mitrová, Szlovákia budapesti nagykövete elfoglaltsága miatt nem végezhette teendőit. (TA SR) Erdőtűz pusztított Pozsony. A Markíza híradása szerint tegnap délelőtt 11 óra körül tűz ütött ki a Hegyháton. 6-7 hektárnyi rét és erdő vált a lángok martalékává. A szeles időben a lángok gyorsan tovább­terjedtek, ezért még az esti órákban is folyt az oltás, (ú) Jótékonysági koncert Komárom. Jótékonysági koncertet adott tegnap Alföldy Csilla magyarországi orgonaművész a komáromi református temp­lomban. A koncert bevételét a templom barokk orgonájának a kijavítására fordítják. (TA SR) Duray Miklós gróf Esterházy Jánosról Kitüntetett cserkészek MTI-HIR Budapest. Esterházy János gróf halálának 40. évfordulója alkal­mából a Rákóczi Szövetség és az Esterházy Emlékbizottság szer­vezésében vasárnap megkoszo­rúzták a politikus budapesti em­léktábláját. Az eseményt követő emlékülésen a politikus lánya, Malfatti-Esterházy Alice jelenlé­tében adták át a bizottság em­lékplakettjét, amelyet idén a Szlovákiai Magyar Čserkészszô­vetség 1. számú Esterházy Já­nos csapata és posztumusz elis­merésként Selmeczi Elek dra­maturg kapta. Az emlékülés szónoka, Duray Miklós Ester­házy János életútját és politikai pályáját felidézve kifejtette: a felvidéki magyarság sorsa az el­múlt fél évszázad során sem for­dult jobbra. (MTI) A kormány sajtóosztályának állásfoglalása: DU: koalíciós kormány létrehozása a cél Démonizált viszony Igen az első kérdésre ČTK- ÉS TA SR-INFORMÁCIÓ Pozsony. „Az utóbbi napokban a szlovák-orosz gazdasági kap­csolatokról több szlovákiai és cseh lapban téves információk jelentek meg. Ezeket a kémel­hárítás volt vezetője, Igor Cibu­la terjeszti - áll a kormány saj­tóosztálya által kiadott állás­foglalásban. - Fel kell végre hagyni az Oroszországgal való együtt működésünk démonizá­lásával, hiszen olyan partne­rünk, mint más állam." A sajtó­osztály így reagált a tömegtájé­koztató eszközökben megjelent hírekre, amelyekben a Devín Bank és a kormánykoalíció szo­ros összefonódására hívták fel a figyelmet. Cibula jelenleg a De­mokratikus Unió tanácsadója. Szerinte a bank közreműködik Oroszország hatalmi érdekei­nek szlovákiai megvalósításá­ban. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi kormány a Devín Bankot bízta meg az orosz tartozások rende­zésével, amelyért a pénzintézet állítólag átlagon felüli jutalékot számláz. ČTK- ÉS TA SR-HIR Rozsnyó. Ján Budaj, a Demok­ratikus Unió alelnöke a párt szombati rozsnyói tanácskozá­sát követően kijelentette: a DU a közeljövőben tárgyalásokat kezdeményez a többi ellenzéki párttal, éspedig azzal a céllal, hogy a következő választások után széles kormánykoalíció alakulhasson meg. Leszögezte, hogy az ellenzéki pártok számá­ra a közvetlen elnökválasztás kiírásáért szervezett aláírás­gyűjtéssel megkezdődött a vá­lasztási kampány. Eduard Ku­kán exkülügyminiszter meg­kérdőjelezte a múlt hét végi uk­rán-szlovák kormányközi tár­gyalásokjelentőségét. A NATO­csatlakozásáról tartandó nép­szavazással kapcsolatban a DU felszólítja választóit, hogy az első kérdésre igenlő választ ad­janak. A párt országos tanácsa arra kéri parlamenti képviselőit, hogy ismételten a bankprivati­záció elhalasztása mellett sza­vazzanak - még akkor is, ha azt Vladimír Mečiar kormányfő bi­zalmi indítvánnyal köti össze. Szokatlan dolog történt pénteken Nyitrán. Váratlan fékezés után elszakadt az acélhuzal, amellyel a nehéz rakodógépet rögzítették, s az néhány métert előrecsúszott. (TA SR-fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents