Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)
1997-03-10 / 57. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 10. SPORT/ TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZOMBAT J] Az érsekújvári Lövinger József álmában az utcán sétált, és azon töprengett, amire másnap választ kapott Először a felesége halt meg, majd meggyilkolták a húgát Március 18-án tárgyalja a Nyitrai Kerületi Bíróság Cs. Jenő ügyét. A férfi tavaly nyáron Marcelházán fejszével agyonütötte a 43 éves Andruskó Katalint. KAMONCZA MÁRTA Az augusztus 11-érői 12-ére virradó éjszaka elkövetett bestiális bűncselekmény végrehajtásában segítkezett az áldozat 20 éves lánya is. A. Katalint időközben - bírósági döntés nyomán szabadlábra helyezték, ám azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az Érsekújvárott élő Lövinger József, az áldozat bátyja szomorú hangulatban várja a tárgyalást. Naponta eszébe jut megboldogult testvére. - Nagyon jól tudom, milyen fájdalmas, ha valaki váratlanul elveszíti hozzátartozóját, de ennél sokkal rosszabb átélni azt, amikor az ember testvére gyilkosság áldozatává válik - állítja. 1989-ben a feleségem teljesen váratlanul, agyvérzés következtében halt meg. Dolgoztam a gyárban, a feleségem pedig Ógyallán, a kertben kapálgatott. Ügy beszéltük meg, hogy délután én is oda megyek. Amikor kiszálltam az autóbuszból, a só... teljesen váratlanul, agyvérzés következtében halt meg. gornőm már várt, és elmondta, hogy mi történt a feleségemmel. Nem tudtam uralkodni magamon. Elmentem a komáromi kórházba, majd onnan gyalog indultam vissza Ógyallára. Nagyon szörnyű lelkiállapotban voltam. A feleségem csak 46 éves volt. Halála óta egyedül élek a lányommal. Ő most lesz 18 éves, és varrónőnek tanul. Lövinger úr lassan beszél, néha szünetet tart, mélyeket sóhajt, és csak erővel tudja visszatartani könnyeit. - A második, teljesen váratlan haláleset tavaly augusztusban történt a családban. Akkor gyilkolták meg a húgomat - emlékezik. -Az egészben az az érdekes, hogy egy héttel a tragédia előtt az egyik bátyámmal arról beszélgettünk, hogy a testvérek közül vajon ki hal meg elsőként. Nyolcan voltunk testvérek, hatan édestestvérek. Éjszaka azt álmodtam, hogy az utcán sétálok, és azon töprengek, vajon ki hal meg a testvéreim közül elsőnek. Reggel elmentem dol... már nem támad föl, bármilyen döntést hoz is a bíróság. gozni, s amikor délután hazaértem, már várt rám a megboldogult húgom fia, az egyik bátyám és egy helybeli ismerős. »Meghalt a Kati. Agyoncsapták" - közölte a testvérem. Hirtelen azt sem tudtam, melyik Kati. Aztán rájöttem, hogy a húgomról van szó. Alig kaptam levegőt. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. A düh és a tehetetlenség keveredett bennem. Aztán elmondták, hogy pontosan mi történt. Azt is nehéz átélni, ha közeli hozzátartozónk betegségben hal meg. De mindennél szörnyűbb, ha egy egészséges fiatal nőt fejszével agyoncsapnak. Azóta több mint fél év telt el, de a történteken még mindig képtelen vagyok túltenni magam. Tudom, nem lehet megváltoztatni a megváltoztathatatlant, a testvérem már nem támad föl, bármilyen döntést hoz is a bíróság a tárgyalás végén. A kérdés az: mennyit ér egy ember élete? Nyolc-tíz év börtönbüntetést vagy annyit sem? Lövinger Józsefnek igaza van. Bárhogyan dönt is a bíróság, a tényeken nem változtathat az igazságszolgáltatás sem: a testvér életét nem tudja visszaadni. Cs. Jenő beismerte tettét. A gyilkosság elkövetésekor mindössze tizenhét éves volt. A Kárpátok Határmenti Gazdaságfejlesztési Szövetség tevékenységéről Nagyvállalkozásokkal bővül a regionális együttműködés 'PÁRKÁNY Még régi utcanevek Dühönghet az, aki a telefonkönyvből szeretné megtudni valakinek a címét. Ugyanis a távközlési vállalat kiadványában a párkányi körzet esetében olyan utcák szerepelnek, amelyek csaknam fél évtizede nem léteznek. A Lenin, Fučík és Šverma név, valamint más, régi időkre emlékeztető nevek használatát a párkányi önkormányzat 1992. december 3-i ülésén megszüntette, s az utcáknak új nevet adott. Erről a döntésről és az új utcanavekről értesítette a távközlési vállalatot is. Úgy látszik, eredménytelenül. Új telefonkönyv egy év múlva jelenik meg, reméljük, hogy abban már az új utcaneveket tüntetik fel. (km) SÁTORALJAÚJHELY A Kárpátok Határmenti Gazdaságfejlesztési Szövetség legutóbbi sajtótájékoztatóján Juhász István elnök számolt be a szervezetnek magyar-ukrán-szlovák hármas határ térségében végzett kétéves tevékenységéről, valamint a határ menti gazdasági kapcsolatok további fejlesztését elősegítő programokról. Tájékoztatása szerint a szövetség költségvetése az értékelt időszakban mintegy 120 ezer dollárt tett ki. Az összeg részben külföldi, főleg amerikai és kanadai cégek, részben pedig a szövetségbe tömörülő vállalkozásfejlesztési alapítványok támogatásából származott. A szervezet ebből építette ki azt a korszerű számítógépes hálózatot, amelynek háromnyelvű adatbázisában az igényeknek megfelelő háttérinformációkhoz juthatnak az érdeklődők. Ugyancsak ebből az összegből finanszírozta a szövetség a közös rendezvényeket (vásárok, üzletember-találkozók, továbbképző tanfolyamok). Ezek eredményeként mintegy 150 új gazdasági kapcsolat jött létre a hármas határ térségében. A szervezet továbbra is szorgalmazza a gazdasági együttműködés szempontjából elengedhetetlen lépések megtételét. Kezdeményezésre elkészült a Dobra-Dámóc határátkelőhely létrehozásával kapcsolatos tanulmány. Az ügyben várhatóan áprilisban döntenek a magyar kormány illetékesei. Az elnök szerint Csap, Záhony és Tiszacsernyő térségében már folynak a vámszabadterületek és vállalkozási övezetek kialakításának az előkészületei. A szövetség a jövőben nagyobb vállalkozások létrehozására, illetve a kapcsolatok további serkentésére összpontosítja a figyelmét. (katócs) KASSA, SZEPSI Mi újság a könyvpiacon? „Nem tudom eldönteni, hogy nálunk melyik könyv vezeti a sikerlistát, hiszen egyaránt nagy az érdeklődés A világ száz csodája, A magyarok krónikája és néhány klasszikus szépirodalmi mű iránt is. Elmondható, hogy az emberi szeretetről szóló regények és a pszichológiával foglalkozó könyvek népszerűsége nő" - válaszolta Vitéz Lászlóné arra a kérdésünkre, hogy mely kiadványok iránt a legnagyobb érdeklődés a kassai magyar könyvesboltban, illetve a szepsi Püski Könyvesházban, (g-f) FELSŐNÉMETI Lebukott a cigarettacsempész Újabb ukrán cigarettacsempészt tartóztattak fel a vám- és határőrök a fesőnémeti (Szobránci járás) határátkelőhelyen. Anatolij T. 17 500 korona értékű, zárjegy nélküli cigarettát és más dohányárut próbált a határon átcsempészni. A szállítmányt a nagymihályi feketepiacon akarta értékesíteni, (kgy) VILKE Mikrorégió a láthatáron Dziják Klárának, Vilke polgármesterének tájékoztatása szerint öt Ipoly menti szlovákiai falu - Vilke, Dőrincs, Jelsőc, Kalonda és Panyidaróc -, valamint két magyarországi település - Litke és Ipolytarnóc - bevonásával mikrorégió létrehozását tervezik. Célja az idegenforgalom és a vidéki turizmus fellendítése. Ehhez kedvezőek a feltételek a természeti szépségekben gazdag vidéken, (-dzsár) KÉSMÁRK Husz János tanait is megőrizték A XVI. században létesült késmárki líceumi könyvtárban rengeteg latin, német, angol, francia, illetve szláv nyelvű kötet található. Az érdeklődők kezükbe vehetik Luther Márton bibliáját, s Husz János tanait és Komenský műveit is elolvashatják. A képen látható két hölgy a XVI. századi ausburgi házasságkötési rendszabályt tanulmányozza. (TA SR) (TA SR-felvétel) BENETIN Kézre került a buszvezető is Egy kassai és horniei (Trencséni járás) férfi február végén tizenöt afganisztáni, pakisztáni és indiai menekültet kísért át a Szobránci járásban lévő Benetin melletti zöldhatáron. A rendőrség letartóztatta azt a pozsonyi férfit is, aki autóbusszal a szlovák-cseh határra akarta szállítani a csoportot. Valamennyiüket embercsempészés és üzérkedés vádjával állítják bíróság elé. (t-k) NAGYKÜRTÖS Ismét sok baleset történt IgorKokavec főhadnagynak, a járási rendőrparancsnokság közlekedési osztálya munkatársának a tájékoztatása szerint februárban 40 baleset történt a régióban. Egy személy életét vesztette, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás volt. Változatlanul sok - 24 szerencsétlenség történt lakott területen, a hét napjai közül a csütörtök bizonyult a „legveszélyesebbnek", (bodzsár) IPOLYSÁG Lendvay István az elöljáró Lapunk szombati számának 3. oldalán sajnálatos névelírás történt. A gyerki népszavazásról szóló riportban nyilatkozó ipolysági elöljárót Lendvay Istvánnak hívják. Az érintett és olvasóink elnézését kérjük, (ú) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, MELEG IDŐ, 10-14 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 06.17- nyugszik 17.48 órakor. A Hold kel 06.57 - nyugszik 19.52 órakor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 310 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás az évszaknak megfelelő. A napos időt csak néhol zavarja meg gyenge, átmeneti felhősödés. Tovább erősödik a nappali felmelegedés. A kora délutáni hőmérséklet általában 10 és 14 fok között alakul. Az északkeleti szél KeletSzlovákiában megerősödhet. Kedden és szerdán folytatódik a maihoz hasonló, derült, kellemesen meleg idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és mínusz 4, a legmagasabb nappali általában 11 és 15 fok között, holnap a déli országrészekben 17 fok körül várható. Az időjárás serkentő hatással lesz a szervezetre. Növekszik a fizikai és szellemi teljesítőképesség, javul az összpontosító készség, rövidül a reakcióidő. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők azonban ne becsüljék túl erejüket, mert a nagyobb megerőltetés miatt rosszabbodhat állapotuk. Kerüljék a stresszhelyzeteket! Az alacsony vérnyomásúak esetében migrénes jellegű fejfájás és enyhe hányinger is jelentkezhet. A mély álom elősegíti a szervezet felüdülését. Lövinger József: „Azt is nehéz átélni, ha közeli hozzátartozónk betegségben hal meg. De mindennél szörnyűbb, ha egy egészséges fiatal nőt fejszével agyoncsapnak." (A szerző felvétele) SA^k 'X 1* 4™ 4 PÁRIZS 13 , é" 1 1"™* Btcs 8 / J ' BARCÍtONA 15 runisz 19