Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)
1997-03-26 / 71. szám, szerda
12 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 26. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ SZTV 1 SZTV 2 MTV 1 MTV 2 MUSORAJANLAT A három testőr Afrikában MTV 1, 20.15. Magyar film. 1996 legnézettebb magyar filmje. A történet a század harmincas éveinek elején kezdődik. Egy rozzant afrikai erődből megszökik három légionárius. Az egyik délre, a másik nyugatra, a harmadik északra menekül... A Rejtő Jenő népszerű kalandregényéből készült bűnügyi vígjáték bőven szolgál humorral, kalanddal, szerelemmel... Jelenet a filmből Lukanényén járt a Régió stábja SZTV 2,17.55. Régió. Ma ismét jelentkezik a Szlovák Televízió magyar szerkesztőségének Régió című műsora, amely ezúttal a Nagykürtösi járásban fekvő Lukanénye községet mutatja be. A műsorban megszólal Híves György polgármester, Híves Vince, a földműves-szövetkezet elnöke, Pintér Zoltán szentszéki tanácsos, valamint a községi vállalat és a Lukan cég vezetői. Bemutatkozik a helybeli éneklócsoport és a citerazenekar is. A műsort Bárdos Ágnes szerkesztette . Katolicizmus és gyarmatosítás MARKÍZA, 22.55. A misszió. Angol film. A cselekmény színhelye Dél-Amerika a 18. század első felében. Az Iguazu vízesés fölötti őserdőbe megérkezik Gabriel, a fiatal pap. Szívében nem hordoz gyűlöletet, jóllehet elődjét az indiánok megölték. Célja missziós állomást létesíteni, hogy az indiánokat igaz hitre térítse, de törekvése szálka a fehér gyarmatosítók szemében... Gabriel atya (Jeremy Irons) A Pavilon mai adásának tartalmából RÁDIÓ, 15.05. Címmondatok a Pavilon tartalmából: Lapszemle, Eseménynaptár, BBC-hírek, Beethoven életének magyar vonatkozásai - Jegyzet egy évforduló kapcsán. Szomorú keringő - Jaro Ryhák új tévéfilmje, a főszerepben Eszenyi Enikővel. Lazábbak-e a rokoni szálak, mint régebben? - a családi összetartásról, a széthulló rokoni kapcsolatokról beszélnek a stúdió vendégei és remélhetőleg Önök is, akiknek a hívását a következő telefonszámon várják: 5-314-511 és 391-444. A szerkesztő-műsorvezető Bárdos Ágnes. Harc a lányomért PRO 7, 20.15. Amerikai dráma. A tizenhat éves, anyjával és fivérével élő Jesse beleszeret egy fiatalemberbe, nem sejtve, hogy selyemfiú. Később rájön ugyan, de hisz Ericnek, amikor szerelmét bizonygatja. Egy veszekedést követően elköltözik otthonról. Anyja megtudja, hogy Eric már ült lányok futtatásáért, és barátnőjével, prostituáltnak álcázva magát kétségbeesetten keresni kezdi Jessét. A kétségbeesett anya (Lindsay Wagner) 5.45 8.00 8.30 9.00 9.30 10.05 11.25 12.35 13.35 14.05 14.35 SZTV-reggel Kredit Műterem Óvodások műsora Szerencsekerék Háromszor Vlado Müllerrel. Fiúk. Tévéjáték Adam Šangala Tévéfilm(3.) Hollandiai pillanatképek. A fiatalok beilleszkedése a társadalomba Elfelejtett gyerekek Kaland a természetben Amerikai sor. Házi, kerti jó tanácsok ÍANDREA] IS H O Pl nám. Á. Vámbéryho 54/1 Dunajská Streda, tel.: 0709/524 366 Hlavná 44, Šaľa, tel.: 0706/706 639 TV, HIFI, VIDEO, HŰTŐK, MÉLYHŰTŐK, MOSÓGÉPEK -VNB5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte Reggeli magazin 9.00 Tízórai 9.05 Sportakadémia. Fr. sor. 9.50 Játék 11.10 Három a doktor. Ném. tévéfilmsor. 12.05 Üzlet délidőben. Gazdasági információk 12.25 Telepakk. Árubemutató 14.10 Srpski ekran. Szerb nemzetiségi magazin 14.35 Ecranul nostru. Román nemzetiségi magazin 15.00 Repeta - Fizika [aNDREA] 'S H O Pl nám. A. Vámbéryho, 54/1 Dunajská Streda, tel.. 0709/524 366. m Hlavná 44, Šaľa, > tel.: 0706/706 639. ' MOBILTELEFONOK ÁRUSÍTÁSA NOVA, 21.55. Csak szeptemberig. Amerikai film. A szentimentális történet Párizsban játszódik, hősnője Mo, a fiatal amerikai nő, aki Varsóba készül szabadságra, hogy feledje félresikerült házasságát. Ám lekési a repülőgépet, s úgy dönt, hogy végül is Párizsban marad... 15.15 Szieszta 15.55 Egészségvédő magazin 16.20 Hírek 16.30 Crm-crn. Délutáni telefonos műsor 17.30 Kelly. Ausztrál sor. (13.) 14.55 New Jersey - Philadelphia Flyers NHL-mérkőzés 16.25 A vidék magazinja 16.55 Egyháztörténet 17.20 A kék kapu mögött... 17.55 Régió. Magyar nyelvű nemzetiségi műsor 16.30 A homok titkai. Br. sor. 17.05 Kánon. Vallás és kultúra Gondolatok az ember teremtéséről 17.35 Kapcsolj be! Fesztivál-cimborák 14.55 Egy kis dél. Brit kisfilm Somerley 15.20 Párkák. Tévéjáték 16.55 Van öt perce? 17.00 Balaton. Kisfilm 17.25 Alfa szolgálat Mentálhigiénés magazin 18.00 Szerencsekerék 18.35 900 másodperc könyvekről 18.50 Pa és Pi 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk 19.30 Híradó, sporthírek 18.25 Esti mese A kék ló a városba megy 18.40 Manuela. Ol.-arg. sor. (192.) 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 18.00 Gyorssegély 18.10 Életjel. Eltűnt felnőttek 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Esti mese 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 18.00 Körzeti híradók 18.15 Magyarországról jövök kamerával. A vidék magazinja 19.05 Charlie Grace. Amerikai tévésorozat 19.55 Klip-mix 20.00 20.55 21.25 22.05 22.35 23.05 0.05 0.35 1.05 A felügyelő. Ném. sor. 20.00 Téma. Vitaműsor 20.05 Magyarok cselekedetei 20.10 Átfogó. Kapcsolatok Press Club 21.00 Családi magazin 20.15 A három testőr Afrikáhatárok nélkül Híradó, sporthírek 21.30 BB-póker ban. Magy. film 20.35 Zene, zene, zene Kredit 21.45 Videostop 21.40 Vastaps. A színházi vi21.30 Mindent vagy semmit! Aki másnak vermet ás... Szórakoztató műsor lágnap előestéjén Műveltségi vetélkedő Angol tévésorozat 22.30 Hollywoodi kasz22.30 Vers mindenkinek 22.00 Híradó Art spectrum. Frida Kahl kadőrök. Am. dok.sor. Kormos István: Szegény 22.15 Aktuális mexikói festő 22.50 A városbíró. Ol. filmdráYorick 22.45 Szerelem a halál árnyéA dzsessz én vagyok ma (3.) 22.40 Papa. Lengy .-fr. film kában. Am. tévéfilm Műterem 0.30 Híradó 0.30 Híradó (2/2.) Híradó 0.15 Magyarok cselekedetei DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.30 Starting Business English 9.00 Képes krónika 12.00 Lapozó 12.20 Gazdakör 13.00 Esti kérdés 13.15 Nyelvőrző 13.40 A leányasszony Magyar némafilm 14.40 A nő históriája. Kisfilm 15.00 Az én szeretett városom Francia sorozat 15.15 Váratlan utazás. Kanadai sor. 16.00 Egy ég alatt. Magy. ismeretterjesztő film 16.25 Wimpole falu 16.30 Kismamaklub 17.00 UTE-MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.10 Rhapsodia Demographica. Magy. dok.film 20.05 Régiók 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 A hét szamuráj. Japán film 0.05 Vers VTV 6.00 8.00 8.30 9.00 10.00 10.45 Reggeli a VTV-vel Motorosok magazinja (ism.) Telepiac TeenAge Country Saloon High Tide(12.) Amerika története. Az iparosítás (ism.) K. O. Slágerlista (ism.) Tornacipó (ism.) TeenAge. Ifjúsági műsor Amerika története. Felzárkózás az iparóriásokhoz. Dokumentumsor. A KENŐ 10 nyerőszámai Mese Film és video (ism.) Híradó Sporthírek A hegyi orvos (36.) Nagyszombati divatszalon. Ružena Ružarová manöken estje 21.20 Unipóker. Telefonos játék 11.15 16.00 17.00 18.00 18.30 18.40 18.50 19.30 19.45 20.00 20.50 21.40 Képújság 21.45 Sporthírek 21.55 KENŐ 10 22.00 Foglyokat nem ejtünk Amerikai film MARKÍZ A 6.00 Telereggel 9.00 M.A.S.H. III. (3.) 9.30 Mária. Ol.-arg. sor. (117.) 10.30 Mindent vagy semmit 11.00 Zorro, a penge. Am. film 12.30 Romák Szlovákiában Dokumentumsor. 13.00 Ander szekere 13.30 Silvánék. Tévéfilmsor. (30.) 14.00 Lovejoy V. Ang. sor. (1.) 15.00 Tarean III. (7.) 15.30 Ház az öbölben (115.) 16.00 Űrszekerek (99.) 16.50 Megvan! Hívjon és nyeljen 17.00 Az élet dolgairól 17.30 Kísértés. Vetélkedő 18.00 Mária. Ol.-arg. sor. (118.) 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 M.A.S.H. III. Am. sor. (4.) 20.00 Chicago Hope I. (12.) 20.55 Az okos is tévedhet. Elena Vacvalová és Oliver Andrásy talkshow-ja 21.45 Éppen Chigaco(21.) 22.40 Hírek, sporthírek, időjárás 22.55 A misszó. Ang. dráma NOV A 6.00 Reggeli a Nova-val 8.30 Óriási kockázat (ism.) 9.30 Hivatásosok. Ang. sor. (46.) 10.25 Apacs. Am. western 11.55 Nyitott szemmel 12.35 Chicago Hope II. (22.) 13.20 Grace. Am. sor. (18.) 13.45 Nyugtalan ifjúság (517.) 14.30 így múlik az idő (741.) 15.15 Bili Cosby-show (32.) 15.40 Megtört szívek iskolája (49.) 16.40 „Bőrfejűek". Sci-fi-sor. (20.) 17.30 A rózsa testvériség (4.) 18.20 Mindent vagy semmit! 18.45 Körhinta. Vetélkedő 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Walker, a texasi lovasrendőr Amerikai sor. 21.35 Labdarúgó-magazin 21.55 Csak szeptemberig. Am. film 23.30 Egy rém rendes család (40.) 23.55 Hercegnők völgye. Am. sor. ZEM PLÉN TELEVÍZIÓ 18.15 Portréfilm: Borsi Antal 18.30 Beszélgetés Sátoraljaújhely rendőrkaptányával 19.20 Vágás nélkül 19.30 Mese 19.40 Kisasszony (68.) 20.05 Észak-ír EU szakemberek Sátoraljaújhelyen 20.30 Ereszd el a szakállamat. Magyar film ORF 1 11.50 Confetti-tévé 14.25 A mi kis farmunk 15.40 SeaQuest DSV 16.25 Az A csapat 17.15 Családi ügyek 17.40 Harry fészke 18.05 Nicsak, ki kalapál? 18.30 Egy rém rendes család 19.00 Roseanne 20.15 Harc a túlélésért. Am. thriller 22.00 Labdarúgás 23.05 A Halászkirály legendája Amerikai film 1.15 Gyerekek. Brit-ném. film ORF 2 13.10 13.55 14.45 15.15 16.00 17.05 19.00 20.15 A kedves család Bucholz erdőfelügyelő Hársfa utca Gazdagok és szépek Schiejok Isten hozta Ausztriában! Tartományi hírek Az éjszakák éjszakája Osztrák tévéfilm 22.30 Határélmények. Dok.filmek RTL 10.30 Gazdagok és szépek 11.00 Megéri az árát! 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Magnum. Am. krimisor. 13.30 Nicsak, ki kalapál? 14.00 Bárbei Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Jó estét! 18.30 Exkluzív. Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 A gonosz érintése. Am. film 22.10 Stem 0.30 A Cheers bár RTL 2 17.00 Knight Rider 18.00 Beverly Hills, 90210 19.00 Mindenki együtt 19.30 Nevessünk! 20.15 Mentőorvosok 21.15 A kopogó szellem Amerikai horror 23.05 Találkozó a rettegéssel Amerikai thriller SAT 1 13.00 Sonja Zietlow 14.00 Charlie angyalai 15.00 Űrszekerek 16.00 Baywatch 17.00 Vetélkedő 17.30 Tartományi hírek 18.00 Villám 18.30 Hírmagazin 19.15 Szerencsekerék 20.15 Egy bajor Rügen szigetén 21.15 Quandt esetei. Ném. krimi 22.15 Vera Int-Veen 23.15 Ha raid Schmidt-show 0.15 Diagnózis: pozirív. Ol. film (2/2.) PRO 7 13.30 SAM 14.00 Arabella Kiesbauer-show 15.00 Andrea Kiewel 16.00 Rajzfilmsorozatok 17.55 Családi ügyek 18.25 Roseanne 18.55 Egy rém rendes család 20.15 Harc a lányomért. Am. film 22.15 A szexualitás magazinja 23.05 Mocskos szerelem. Amerikai erotikus thriller RADIO POZSONY (magyar adása927ésl017 kHz-en) 14.00 Hírek 14.10 Kórusmuzsika 14.25 Anyanyelvünk (ism.) 14.30 Segítsünk (ism.) 15.00 Hírek 15.05-18.30 PAVILON KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 9.05 Napközben 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek 11.35 Münchhausen kalandjai (3.) 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 Dicsérjétek az Urat! A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszél jük meg! 15.55 '97 Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.25 Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.40 Mikszáth Kálmán: A Tisztelt Ház 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.05 Cseh Tamás műsorából 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 0.00 Hírek PETŐF I 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 11.47 Aprócseprő - gyerekekről 12.00 Nóták 12.50 Korkérdés 13.03 Manapság (ism.) 13.15 Boldog születésnapot! 14.00 Hintaszék 16.30 Sport 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz-plusz 19.03 Kölyökóra 19.54 Kulturális kalauz - gyerekeknek 20.00 Sport. Körkapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről 21.03 Levelek Árpikának 1990. Bohumil Hrabal írása (3.) 21.42 Fényes Szabolcs szerzeményeiből 22.20 Blues 23.03 Sprthíradó 23.10 Ennyi...