Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1997-02-08 / 32. szám, szombat

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 8. VENDÉGKOMMENTÁR Ez nem gyerekjáték Vitathatatlan, hogy a pénte­ken immár négy napja tartó vasutassztrájk függetlenül at­tól, mikor és hogyan fe­jeződik be, a rendszerváltást követő hét esztendő legna­gyobb kormányellenes szoci­ális megmozdulása Csehor­szágban, s mint ilyen, nyil­vánvalóan el sősorban a Kla­us-kormánynak okozott sok bosszúságot. A gazdasági veszte­ségek hatalmasak, és a tiltakozó ak­ció által kiváltott társadalmi fe­szültség sem lebe­csülendő. Tekintettel arra, hogy hosszú évek óta ez volt az első ilyen nagy arányú akció tájainkon, az . emberek saját bőrükön tapasztalhatták meg: egy ilyen sztrájk, ráadásul ha elhúzódik, bizony a kisember­nek is sok gondot okoz. Bár a vasúti személyszállítást regionális keretekben szinte teljesen zökkenőmentesen megoldották azt autóbuszok, akinek távolabbra vagy kül­földre volt útja, annak már bizony nem mindig volt meg­felelő pótmegoldása. Azt sem szabad feledni, hogy az em­Kokes János berek százezreinek bérlete van, s ez a buszokban termé­szetesen nem érvényes, tehát pluszkoronáért be kellett nyúlni a zsebbe. Persze a másik oldalon az au­tóbusz-vállalatok tulajdono­sai meg dörzsölték a kezüket, mert most naponta többet ke­restek, mint máskor egy hét, esetleg egy hónap alatt. A posta ugyan azt állítot­ta, hogy neki nem probléma a vasút, de például a szlo­vákiai napilapok azért a héten nem érkeztek meg, s a csomagszállítással is bajok voltak. A hét vége felé számos vállalat is nyögni kezdett, hogy nincs nyersanyag, hogy nem szállítják el a kitermelt készárut... S itt a probléma már ismét kezd milliókat érinteni. így vagy úgy, egy vasutas­sztrájk semmiképpen sem gyerekjáték. A kormánynak bizony jól meg kell gondol­nia, miképpen fog reagálni. A szerző a prágai ČTK tudó­sítója. Nincs veszve semmi? GÁGYOR ALLZ Sértve érzik, érezhetik magukat a Demokratikus Baloldal Pártjának politikacsinálói, amiért az ellenzéki parlamenti pártok cserben hagyták őket. A képviselők figyelmetlensége és fegyelmezetlensége miatt - húsznál is több ellenzéki hona­tya (köztük magyarok is) nem volt szavazáskor a helyén ­nem kerülhetett napirendre az a tervezet, amellyel a DBP meg akarta akadályozni a legjelentősebb szlovák pénzintéze­tek magánosítását. Pedig a tanácskozás előtt az összes ellen­zéki párt kinyilvánította, hogy támogatja a baloldaliak kezde­ményezését, s ritka véletlenként - Ľuptákék segítségével - si­került is volna napirendre vetetni a tervezetet, ha... Sokszor és sokan rámutattak már arra, milyen veszélyt hor­doz magában a négy legjelentősebb pénzintézet, az Általános Hitelbank, a Fejlesztési és Beruházási Bank, a Szlovák Taka­rékpénztár és a Szlovák Biztosító magánosítása. Főleg ha az párthovatartozás és viszontszolgáltatás szerint történik. S hogy mindez mit is jelentene a lakosságra és megtakarításaira nézve, ha néhány kiválasztott hazai iparóriás lenne a gazdája azoknak a bankoknak, amelyekben eddig pénzéhes cégek­ként csak hitelre váró ügyfelek voltak. A múlt évben a parla­ment elfogadott ugyan egy törvényt, amely privatizációs stopot rendelt el a négy bank esetében, ám a DBP hiszékeny­ségének köszönhetően a moratórium a jövő hónap végén le­jár. Az ellenzékiek és a DBP möst azzal nyugtatgatja magát, hogy nincs még minden elveszve. Ha haladéktalanul újból beter­jesztik tervezetüket, egy kis jóakarattal az márciusban akár napirendre is kerülhet. A baj csak az, hogy a kormánykoalíci­óból hiányzik az a bizonyos jóakarat. Meg az, hogy a még ha­tályos törvény is megkerülhető, azaz a négy pénzintézet már­ciusig is eladható. Még emlékezetünkben él az 1994-es parla­menti szavazás, amikor csaknem hordágyon hozatták a kór­házból a parlamentbe Augustín Marián Húskát, mert a DSZM-nek akkor minden képviselőjére szüksége volt. Vajon az ellenzékieknek nehezükre esik az egymás közötti egyezte­tés, netán a kommunikáció? Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektonikus rendszerén. Nyomja a DANUB1APRINT Rt. 02-es üze­me - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, vala­mint a PNS regionális és járási irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a Mediap­rint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dare, Košická 1,813 81 Bra­tislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Katedra Társaság hosszú távú, az oktató-nevelő munka valamennyi területére kiterjedő programja Segítség a pedagógusoknak Lapunk hétfői számában beszámoltunk róla, febru­ár l-jén ülésezett a Kated­ra Társaság. A tanácskozá­son hosszú távra szóló, az oktató-nevelő munka vala­mennyi területére kiter­jedő programot fogadtak el. A rövidített változatot ismertetjük. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A szlovákiai magyar oktatásügy önszerveződése és önfejlesztése csak szakmailag művelt, alkotni képes és arra hajlandó pedagó­gusok által valósulhat meg. Ezért a Katedra Társaság a jövőben egyfajta koordináló fel­adatot kíván ellátni amellett, hogy lehetőséget kínál az egyéni kezdeményezések kibontakoz­tatására is. Fő célja a pedagógiai közgondolkodás építőjellegű ki­bontakoztatása. Ezáltal kívánja jobbítani a Katedra című lap szakmai színvonalát. 1996 de­cemberétől a Katedra Társaság munkáját a tagok által választott ... évente két alkalom­mal kerül sor a Kated­ra Napokra. elnök és alelnök irányítja. A Tár­saság munkájáról rendszeresen tájékoztatják a nyilvánosságot, és ha szükséges, hivatalos helye­ken képviselik a Társaságot. A Katedra Társaság tagjai minden erejükkel arra törekszenek, hogy Szlovákiában életképes magyar pedagógiai lap- és könyvkiadás •legyen. A Katedra Társaság a po­litikai pártoktól független szak­mai tömörülés. Együttműködés­re, partnerségre törekszik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével. E tény hangsú­OLVASÓI LEVELEK Deméndi cselekedetek Az új év küszöbén felkerestem Deménden Stutika Gyula pol­gármestert. Tájékoztatott az el­múlt év eredményeiről és a köz­ség távlati terveiről. A múlt évet rendkívül nehéznek minősítet­te. Ennek ellenére kedvező a mérleg, hiszen kora tavasszal sikerült átadni a nagy parkoló­helyet és egy kisebb parkot. A parkolót kihasználják a külön­böző kereskedők, és itt parkol­lyozása abból a szempontból is fontos, hogy a Társaság tagjai­nak nagy része az SZMPSZ aktív tagja. A Társaság lehetővé teszi, hogy az eddigi kollektív képviselet fennmaradása mellett olyan egyének is tagjaivá váljanak, akik nem tartoznak egyetlen ci­vil szervezethez sem, viszont nélkülözhetetlenül fontos szak­mai munkát végeznek. Összejö­veteleinek száma évente négy. Ezenkívül évente két alkalom­mal kerül sor a Katedra Napok­ra, melyek minden érdeklődő számára nyitottak. A Katedra Társaság munkájában fontos szerepet kap a tantárgype­dagógia, ám a neveléstudományi kérdések megvitatása sem ha­nyagolható el. Fontosnak tart­juk, hogy a közeljövőben a mi is­kolarendszerünkben is megvaló­suljon a „rokon" tantárgyak in­tegrációja, s az iskolákban közve­tített ismeretanyag tantárgyak helyett műveltségterületekre ta­golódjon. Ehhez viszont szüksé­ges lesz, hogy a pedagógusok fel­készüljenek az olyan igényes fel­adatok elvégzésére, mint a helyi tantervek és a saját pedagógiai programjaik megfogalmazása. Tudatosítják, hogy e nélkül a he­lyi, vagyis az intézményi autonó­mia nem jöhet létre. A kiszolgál­tatottság megszüntetésének alapfeltételei: az önművelés, az önszerveződés és az iskolák ön­fejlesztése, valamint az iskola­polgárok: pedagógusok, szülők, tanulók őszinte, bizalomra épülő egymás iránti tisztelete és meg­becsülése. Helytelen lenne, ha helyzetünket pusztán nemzetiségi hovatarto­zás szerint érzékelnénk és érté­kelnénk. Már csak azért is, mert a nemzetiségi oktatásügy elvá­laszthatatlan a szlovák közokta­tási rendszer egészétől. Ezért nemcsak elkerülhetetlen, hanem hatnak a községen áthaladó autóbuszok, teher­gépkocsik, személygépkocsik. Sikerült befejezni a villamos hálózat kibővítését. Október óta bevezették a községben a szeparált hulladék gyűjtését. Sokat tettek ezzel a környezet tisztaságának növelése érdekében. A volt is­kolai étkezdét 50 000 korona anyagi ráfordítással sikerült át­alakítani fitnessközponttá. A tornaórákon mind a három he­lyiséget kihasználják a két alap­iskola tanulói. Belányi János Deménd létérdekünk is, hogy a hazai pe­dagógiai és kutatóintézetekkel, szakmai tömörülésekkel, alkotó munkacsoportokkal és egyének­kel bizalomra épülő, egymást se­gítő kapcsolatrendszert építsünk fel. Bővíteni kívánjuk kapcsolata­inkat a külföldi pedagógiai társa­ságokkal, szakmai intézetekkel, iskolákkal és szaktekintélyekkel is. A hazai és a külföldi szakem­berek továbbra is vendégelőadó­ként fognak szerepelni a Katedra Társaság összejövetelein, még A tanítási órákat hassa át a nyelvi igényesség. inkább a Katedra Napokon. A Ka­tedra Társaságnak a hazai peda­gógiai kultúra fejlődését szolgáló és a nevelés-oktatás jobbítására irányuló célkitűzései: A családi, az óvodai és az iskolai nevelést egymástól elválasztha­tatlannak tekintjük, a szülőket és a pedagógusokat arra ösztönöz­zük, hogy kapcsolataik őszinték legyenek, és mellőzzenek min­denfajta alá- és fölérendeltséget. A pedagógusok és a szülők az anyanyelv segítségével a lehető leghatékonyabban formálják a gyermekek személyiségét: jelle­müket, akarati tulajdonságaikat és lelki tisztaságukat. A tanítási órákat hassa át a nyelvi igényes­ség, az anyanyelv használatának kultúrája. Ezért a Katedra Tár­saság rendszeresen foglalkozik az anyanyelvünk megmaradásá­nak, művelésének és kulturált használatának kérdéseivel. Az egyénnek identitástudata ki­alakulásához szüksége van nem­zeti és világtörténelmi ismere­tekre, az eltérő eszmerendsze­rek ismeretét magába foglaló tárgyilagos világképre, s nemkü­lönben színvonalas társadalom­és természettudományos Kevesebb kérdőjelet! Tóth Árpád írja Január c. versé­ben: „Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak? / Ki hisz ma a Százéves jövendőmondónak?" Csupa kérdőjel. Bizony a polgár­nak kijutott a 89-es novemberi változásokból, ígéretekből. Csehszlovákia, majd Szlovákia gomba módra szaporodó politi­kai pártjai és mozgalmai nem szűkölködtek az ígéretekben: rö­vid időn belül svájci életszínvo­nalat biztosítanak - hangoztat­ták. Azok, akik ígértek, nyertek műveltségre. Azt sem szabad fi­gyelmen kívül hagynunk, hogy a tudományok és a művészetek alapjai csak megfelelő tudo­mány- és művészettörténeti is­meretek birtokában rakhatók le. Arra törekszünk, hogy a pedagó­giai közgondolkodás, mely a polgári demokrácia értékrendjé­re épül, mellőzzön mindenfajta kényszert és könnyelmű felszí­nességet. Az erkölcsi nevelés az egyetemes etikai értékekre épül­jön, s ehhez igazodjon az egyéni és a közösségi viselkedés, a más­ság elfogadása, az ártó és a rom­boló szándék elutasítása. A ne­velésben megkülönböztetett szerepet kapjon az értelmi ráha­tás, hogy általa egészséges kötődés alakuljon ki a család, a barátok, a szülőföld, a haza és minden emberi érték iránt. Az iskolai és az iskolán kívüli ne­velést hassa át az ökológiai szemlélet, az élő és az élettelen környezet védelme. Az értelmi nevelés az önálló gondolkodási képesség kialakítására, a szóbeli és írásbeli kifejezőkészség, az al­kotóképesség folyamatos fej­lesztésére és a kreativitás kibon­takozására irányuljon. Az isko­lákban a túlhajszolt és öncélú tessék-lássék versenyeztetést váltsa fel a tudatos, pedagógiai­lag megalapozott tehetséggon­dozás. Megítélésünk szerint a munkára nevelés a nevelés egész folyama­tára kiteljed, mivel minden em­beri érték létrehozásának előfel­tétele a munka. A szellemi mun­ka a gyakorlati tevékenység sok­féleségét öleli fel, melynek moz­gatóereje a motiváció által fel­keltett természetes érdeklődés és cselekvési hajlam. Oktatási in­tézményeinknek éppen ezt a ter­mészetes cselekvési hajlamot kell erősíteniük. A megismerés és a munka örömét kell megad­niuk gyermekeinknek. is nem egyszer Szlovákia de­mokratikus választásain. Hatal­mat, pozíciót, gyárat, birtokot... A polgár, a választó is kapott például világútlevelet. Utazhat, amennyit csak akar, ha van miből. Megvehet mindent, ha van miből. Vagy nem ezt akar­tuk? A vers így fejeződik be: „Rossz nap elmaradjon, több le­gyen a jó nap, / A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja" Az elosztás változhat, mert nemso­kára újra választunk. Ki ezt, ki azt. Csak úgy, hogy minél keve­sebb legyen a kérdőjel! Adamcsek József Zseliz 1 M IE TALLÓZÓ SME Ján Ľupták, a Munkásszövetség elnöke nyilvános televíziós vitá­ra hívta ki Karol Konárik vállal­kozót, a DSZM parlamenti kép­viselőjét. Ľupták kijelentette, Konárik cége, a KK Company je­lentős összeggel tartozik az ál­lamnak, Konárik ezt cáfolta, és bocsánatkérést követelt. Pontosítás A február 6-án a Vélemény és háttér oldalon közölt Kell az atomerőmű? című írásban az „Ez megközelítőleg egy atom­erőművi blokk..." kezdetű mon­dat helyesen így hangzik: „Ez sem kevés - de az egész iparral, egész éjjel és nappal égő lám­pákkal és más alacsony hatásfo­kú fogyasztókkal együtt ez megközelítőleg egy atom­erőművi blokk teljes éves ener­giaszolgáltatása." A szerző ol­vasóink szíves elnézését kéri. (Baráth József karikatúrája) JEGYZET

Next

/
Thumbnails
Contents