Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1997-02-19 / 41. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 19. KOMMENTÁR Legyen vége a gyorstalpalónak TÓTH MIHÁLY Adatokkal bizonyítható, a szlovákiai válságnak nemcsak az az oka, hogy az 1989-es fordulat után egy-két évvel nem egé­szen makulátlan jellemek kerültek kulcspozíciókba, hanem az is, hogy a politikusok többsége alig, sok esetben pedig sehogy sem volt felkészülve arra, hogy érdemben, tudatosan és pozi­tívan befolyásolja az ország jövőjét. A legklasszikusabb példa erre a DBP, amelynek vezetői - részint mert múltjuk miatt ka­ranténba kerül tjek, részint mert tapasztalatlanok voltak ők is ­minden áron bizonyítani akarták: 1. a szociáldemokráciához való visszatérést; 2. hazafiasságukat. Nos, a DBP-től elfordul­tak mind a szlovák munkások, mind a magyar nemzetiségű kétkeziek. És a következmény: előbb-utóbb létrejött két olyan párt, amellyel nemcsak a politológusok nem tudnak mit kez­deni, hanem az a párt sem, amelyből ezek vétettek. A Mun­kásszövetségre és Gyimesi mozgalmára - tudjuk, milyen ered­ménnyel - lecsapott Mečiar. így is leírható annak története, miként vált a 20-25 százalékos politikai erőre predesztinált DBP 10 százalékos párttá. Nincs ma Szlovákiában civilizált parlamenti párt, amely ne követett volna el a demokratikus baloldaliakéhoz hasonló baklövéseket. És ahány baklövést el­követtek, annyi diadalt sikerült Mečiarnak a szalámitaktiká­ban elkönyvelnie. Nincs kizárva, hogy rövidesen összeomlik a kormánykoalíció. Az pedig teljesen biztos, hogy legkésőbb jó másfél év múlva urnákhoz járul az ország lakossága, így itt lesz az alkalom Mečiar legyőzésére. A kérdések kérdése: felkészült-e a hata­lomgyakorlásra az ellenzék, vagy pedig jó esetben is csak a választások megnyerésére lesz képes. Itt lenne az ideje, hogy a három magyar párt külön-külön is, de koalícióként is leltárt készítsen az 1989 ősze óta elkövetett hibákról. Lényegesen fontosabb teendő ez, mint az eredmények számbavétele. Csak így (az alkalmas emberek felkészítésével) szavatolható, hogy kormányzásban való részvétel esetén nem jövünk zavarba, és nem jelölünk méltatlanokat. A fordulat óta eltelt több mint hét esztendő elegendő idő volt ahhoz, hogy a politikussá vá­lásban befejezettnek tekintsük a gyorstalpaló időszakot. Én és a paktum POLÁK LÁSZLÓ Népszavazni fogunk, kérem, ez most már biztos. Talán el­nök-, de az tuti, hogy NATO­ügyben. S mivel a választójo­gom még valahol megvan, időszerű a dilemmám: el­menjek vagy sem? A politiku­sok biztatnak, hogy csak menjek, de én nem sietem el a dolgot. Nem akármiről van itt szó, hanem katonai-politi­kai kérdésről. A népszavazást kiagyaló sok civil kikérhette volna előbb néhány vén zu­pás, köztük az én véleménye­met is. Mert paktumügyek­ben némileg jártasnak érzem magam. Ha hiszik, ha nem, én már léptem ki katonai szö­vetségből: a pilzeni hidásza­lakulat rádiósaként. Ezen le­het mosolyogni, de a fölé­nyeskedők nem számítanak. A tények tények: 1968. au­gusztus 20-án éjszaka őrség­ben voltam az erdei fegyver­raktárnál. Reggelre kiderült, hogy felesleges őrködés volt, mert időközben egy másik őrség keringett a muníciós­raktár körül, tankokkal. Azért háromkor rendesen érkezett a csehszlovák váltás. A ka­szárnyában már állt a bál, gyűlés a moziban, vagy ezer kiskatona és tiszt, az alakulat teljes vezérkara. Dühös leve­let küldtünk a szovjet nagy­követségnek, amelyben meg­szállásnak neveztük a meg­szállást, felmondtuk a fegy­verbarátságot, és bejelentet­tük, hogy kilépünk a Varsói Szerződésből. Azután a dol­gok gyorsan visszakerültek a „helyükre", a tisztikart levál­tották. A legénységet leválta­ni nem lehetett, status quónk a VSZ-ben helyreállt. Ha el­megyek népszavazni, akkor az első kérdésre a válaszom igen. Legyünk a NATO tagja, lábjegyzet: internacionalista segítségnyújtás esetén tessék kikérni a véleményemet. Kettő: akarok-e atomfegy­vert? Naná, hogy akarok, de a rakétasiló legyen a szomszéd kertjében. Három: jöhetnek-e idegen csapatok? Hát, majd­nem igen, jöhetnek ideiglene­sen a jenkik is, ha már 68-ban nem jöttek, pedig itt dekkol­tak a szomszédban. Számom­ra a kérdések kérdése most az, mi lesz, ha netán Szlová­kia népe „nemmel" szavaz. Akkor jön a régi? Új névvel? Mondjuk, belgrádi vagy kijevi szerződés? Már most kijelen­tem: legyen bármi is az új Varsói Szerződés neve, én ab­ból nem kérek. Én abból már kiléptem. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görfól Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra- (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262, 5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektonikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üze­me - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, vala­mint a PNS regionális és járási irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a Mediap­rint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bra­tislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Mai kisnyugdíjas: - Na, lefekvés előtt még befutok egy kicsit... (Lehoczki István rajza) A jelenlegi politikai elit támadása a bírói függetlenség ellen Tizenkét kicsi bíró Az egyetemi jogelmélet­vizsgán a hallgatók ked­venc kérdése volt a hata­lom hármas megosztása, mivel egyszerű volt a fele­let: a hatalom lehet tör­vényhozói, végrehajtói és bírói. VILÁGI OSZKÁR Illett még hozzátenni, hogy mindezt egy Montesquieu nevű francia gondolkodó foglalta először rendszerbe. Akik esetleg még A törvények szelleméről című művét is megnevezték, a stréberség gyanújába kevered­tek. Hiszen az ominózus művet a diákok közül senki sem ol­vas(hat)ta, tudniillik utolsó ki­adása 1949-ben jelent meg (va­lószínűleg az akkori hatalom ha­nyagságából) - és az is cseh nyelven. Abban az időben az egésznek nem is volt különösebb jelentősége, mivel a mon­tesquieu-i hatalmi megosztás­nak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hatalmi rendszeré­ben nyoma sem volt. Igazolták a bírói füg­getlenség intézményé­nek fontosságát. Az elmúlt hat évben azonban Szlovákiában érzékelhetővé vált a „Törvények szelleme". 1989 után sikerült lerakni a demokra­tikus államiság alappilléreit. A folyamat részeként '90-ben, OLVASÓI LEVELEK Gyűjtők rendezvénye 1997. február 3-án délelőtt a nagykéri művelődési házat elö­zönlötte a falu fiúserege. Miért is ne, ha olyan lehetőséget kí­nált nekik a helybeli jégko­rongklub vezetősége, hogy ked­vükre csereberélhettek, elad­hatták, vásárolhatták kiemel­kedő sportolókat ábrázoló kár­tyákat, plakátokat, illetve más emléktárgyakat? A magas szintű és kulturált kivitelezés a Hl n i ,,, • ,1 mnrui ).;t;;i....|imi[.i hosszas vita után, a szövetségi parlamentben megszületett a bí­rókról szóló törvény, amely megpróbálta megfogalmazni és behatárolni a bírói függedenség Nemcsak az egyént, a társadalmat is veszé­lyezteti. jogintézményét (ahogy annak idején Montesquieu képzelte). Akkor, épp az előző rendszer ta­pasztalataiból kiindulva, több képviselő feltette a kérdést: nem veszélyes-e a bírók „életfogytig­lanra" történő kinevezése? Mi van, ha visszaélnek jogaikkal? (Avagy inkább: miképp lehet egy „örökös" bírót irányítani?) Nos, az elmúlt napok történései igazolták Montesquieu nagysá­gát - és a bírói függetlenség in­tézményének fontosságát. Az állampolgár számára ugyan­is nem abban rejlik a legfőbb ve­szély, amikor bizonyos bírók visszaélnek a bírói hatalommal. Hanem abban, ha az ügyeletes politikai elit akar a bírókon ke­resztül visszaélni az államhata­lommal! A jelenlegi politikai elit támadá­sa a bírói függedenség ellen 1992-ben kezdődött, amikor is a törvénymódosítással elérték, hogy a bírókat csupán a parla­ment jóváhagyásával lehet élet­fogytiglani mandátummal ren­delkező bíróvá kinevezni. Bebi­zonyosodott, hogy az erős álla­mi hatalom híveként tevékeny­kedő mečiari politika nem hisz rendezők jó szervező képessé­géről tanúskodott. Hasonló ta­núbizonyságot tettek már erről a nyár folyamán is, amikor a futballtorna megrendezésével jeleskedtek. A győztesek meg­ajándékozásáról Dvorský Pál helybeli vállalkozó gondosko­dott. Végezetül, de nem utolsó­sorban ezúton is köszönet jár a falu polgármesterének, Bátora Bélának, aki hathatós támoga­tásban részesítette a tettre kész fiatalokat, mert nélküle e rendezvények nem jöhettek volna létre. Száraz Zsolt Nagykér abban, hogy a bírók, felismerve a tisztségükből eredő felelőssé­get, létrehozzák azt a belső el­lenőrző rendszert, amely az el­tévelyedőket kiveti magából, így aztán a bírók egy részét, azo­kat, akik csak négy évre vannak kinevezve (tehát szükségük van arra, hogy a parlament négy év után újra megerősítse őket bírói státusukban), előbb megfélem­líti - hogy aztán felhasználhassa őket a visszaélések eltussolásá­ra. Olyan jelenség ez, amely nemcsak az egyént, hanem ma­gát a társadalmat is veszélyezte­ti. (Emlékezzünk csak a szocia­lizmus koncepciós pereire.) A fenti tények fényében talán ér­zékelhető: mennyire arcátlan a mečiari hatalom, amely nemré­giben oktalanul, a megfélemlí­tés céljából „lebegtette" tizenkét A megfélemlítés céljá­ból „lebegtette" tizen­két bíró kinevezését. bíró kinevezését, figyelmen kí­vül hagyva ezzel a törvényt és törvényesség elvét. És hogy mi­lyen jó dolog, hogy létezik egy független és önmaga fontossá­gát felismerő bírói szövetség ­amely azonnal tiltakozott. S hogy ezek után az igazságügy­miniszter miért nem mondott le, talán nem is kell taglalnunk: ő nem hisz a Törvények szellemé­ben. A szerző a Csekes-Világi ügy­védi iroda társtulajdonosa. Érsekújvári vitafórum A Magyar Koalíció pártve­zetőinek érsekújvári vitafóruma előtt senki sem gondolt arra, hogy Durayék egymást homlo­kon csókolva, kéz a kézben tá­voznak a fórum végén a Csema­dok székházából. Viszont arra sem gondolt senki sem, hogy va­lamelyik pártvezető élesen szembehelyezkedik az egysége­sülés gondolatával, mert jól tud­ják, hogy a szlovákiai magyar politikai egységre való törekvés a legtöbb szlovákiai magyar vá­TALLÓZÓ 1 SME I^. Michal Kováč január tizenhetedikén kérvényezte a múlt év június 26-án bevont út­levelének visszaadását, mivel a Technopol-ügyben tanúvallo­mást szeretne tenni München­ben. A Legfelsőbb Bíróságon még ta­valy augusztusban panaszt emelt útlevelének bevonása mi­att, de döntés mind a mai napig nem született. Eredetileg a po­zsonyi német nagykövetségen kellett volna tanúvallomást ten­nie, de ez az elrablása miatt meghiúsult. PRAVDA A Szlovák Biztosítónál rendkí­vüli közgyűlést tartanak, mely­nek programján szerepel az alapszabály módosítása is. Esze­rint a komoly döntések megho­zatalához a közgyűlés kéthar­mados jóváhagyása kell majd. Ez pedig azt jelenti, hogy az 50,5 százalékkal rendelkező ál­lam rá lenne utalva a többi rész­vényes, főként a kassai vasmű egyetértésére. A változás azelőtt következne be, hogy a biztosító részvényei­nek kezelése a Nemzeti Vagyon­alaptól átmegy a pénzügymi­nisztériumhoz. PRÁCA Gustáv Krajči belügyminiszter ködösített, amikor privigyei lá­togatása után kijelentette, hogy az ottani helyzet nem különbö­zik a többi, romák által lakott te­lepülésétől. Elég megemlíte­nünk a tavalyi két gyilkosságot, a romák által szervezett védelmi alakulatot vagy a február 7-ei, tömegverekedéssé fajult tünte­tést. Érdekes, hogy a rendőrök nem léptek fel a fasizmust pro­pagáló fiatalokkal szemben, a vizsgálat csak az ügyész utasítá­sára indult meg. Hamarosan a kormány foglalko­zik a privigyei helyzet megoldá­sának lehetőségeivel. Az erre szolgáló program a közrend fenntartásán kívül gondol a ro­mák művelődésére, munkához juttatására stb. NÁRODNÁ OBRODA Hamarosan egy koronával drá­gul a pozsonyi tömegközlekedé­si tarifa. Peter Klučkának, a köz­lekedési vállalat igazgatójának az elmondása szerint átszerve­zik a járatokat, zónákat és át­szállójegyeket vezetnek be, s ennek következtében nagyobb bevételre számítanak. NOVÝ ČAS Egy héttel ezelőtt közöltük, hogy Eva Slavkovská oktatási miniszter egy bálon gyűjtést rendezett egy vegyesen lakott területen tervezett szlovák kisis­kola javára. Akkor 50, sőt egyes források 100 ezer koronás bevé­telről tudósítottak. A Slavkovs­ká által átadott borítékban azonban csak 30 ezer korona volt. Ráadásul kiderült, hogy Nitriansky Hrádok nem is ve­gyesen lakott területen fekszik. lasztópolgár vágya. Alaptalan­nak bizonyult az MKDM és az MPP csúcsvezetőségének abbeli aggodalma is, hogy Újvárott az Együttélés szervezetten, előre megszerkesztett kérdésekkel akarja falhoz állítani koalíciós partnereit, és rájuk kényszeríti az uniós uniformist. A telt ház, a sok érdeklődő jelenléte azt bizo­nyította, hogy a valódi politikai egység megteremtése a szlová­kiai magyarság közérdeke. An­nak ellenére, hogy ez így megfo­galmazva a nagygyűlésen nem hangzott el. Száraz Dénes Érsekújvár

Next

/
Thumbnails
Contents