Új Szó, 1997. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1997-02-18 / 40. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1997. FEBRUÁR 14. PanOráma GFL Bauer Edit: „A Szlovákiáról szóló jelentést kidolgozó raportőröknek köszönhető, hogy elutazhattam." Változik az Európa Tanács monitorozási rendszere Az Európa Tanács Parla­menti Közgyűlésének leg­utóbbi ülésén első ízben jelent meg teljes létszám­ban a szlovák törvényho­zás delegációja. HORVÁTH GABRIELLA Bauer Edit - a Magyar Koalíció jelöltjeként kapott helyet a kül­döttségben - a tanácskozás főbb mozzanatairól és a szlovákiai vonatkozású eseményekről tájé­koztatta lapunkat. Mivel magyarázható, hogy a kormánykoalíció képviselői önt is magukkal vitték Stras­bourgba? Nem hivatalos forrásokból úgy értesültem, hogy ez a Szlováki­aiáról szóló jelentést kidolgozó raportőröknek köszönhető. A szlovák delegáció tárgyalást kezdeményezett velük, ők pedig azzal a feltétellel tettek eleget a kérésnek, hogy ezen a találko­zón a szlovák delegáció teljes létszámban vesz részt. Minded­dig általában pénzhiányra hivat­kozva csak a kormánypárti dele­gációtagok utazhattak ki a par­lamenti közgyűlés üléseire. Érdekes vitát folytattak a kül­döttek az állampolgárság kife­jezéssel kapcsolatban. Mi adott okot ennek a kérdésnek a megvitatására? Az angol szóhasználatban ma is a nationality megfogalmazást alkalmazzák, ami nézetem sze­rint a nemzetállamok maradvá­nya, és sok zavart okoz. Ekviva­lens kifejezés az állampolgár­ságra, melyet nemzeti hovatar­tozásként lehetne lefordítani. A legtöbb formanyomtatványon, amit angolul töltenek ki, állam­kell, hogy egyezzen. Ezért szüle­tett olyan döntés, hogy a minisz­terek tanácsának javasolni fog­ják: minden dokumentumban a citizenship kifejezést használják az állampolgárság megjelölésé­re, ne pedig a nationalityt. Az Európa Tanács valamennyi tagállamának meg kell tarta­nia ezt a határozatot? Természetesen. A nemzetközi egyezmény ezt így fogalmazza majd meg. Ami számunkra ugyancsak érdekes, az az ún. monitorozó bizottságok felállí­tása. Eddig amolyan ad hoc cso­portok végezték ezt a tevékeny­séget. Az ET kiküldött ra­portőröket, s ők jelentést fogal­maztak meg megbízatásuk ér­telmében. A Szlovákiáról szóló jelentést is ilyen ad hoc bizott­ság állította össze. Most azon­ban állandó felügyelő bizottsá­got hoznak létre, ami azt jelenti, hogy az ET tartós figyelemmel kíséri egyes ajánlásainak és a nemzetközi egyezményeknek a megtartását. Vannak egyezmé­nyek, amelyek önmagukban is számolnak ilyen kontrollmecha­nizmussal, de ez nem mondható el mindegyikről. A keretegyez­mény feltételez ilyen megfi­gyelő bizottságot, de a kisebbsé­gi nyelvek európai chartája nem. Az ET azért hoz létre ál­landó monitorozó bizottságot, hogy tagországai valóban meg­tartsák a magukra vállalt kötele­zettségeket. Ki dönt majd arról, hogy kik és milyen kulcs szerint kerülje­nek be ebbe az állandó moni­torozó bizottságba? Az ET eddigi ad hoc bizottságai úgy álltak föl, hogy az egyes or­szágok parlamenti delegációi - az egyes frakciók neveznek, súlyuknak megfelelően, tago­kat. Az ET alelnökeiből, vala­mint delegációvezetőiből álló testület csak a területi arányta­lanság elkerülése érdekében korrigálhatja döntésüket. Az ál­meglehetősen későn érkezett meg. Három hónapon belül kel­lett volna megküldeniük az ET­nek, ám csak novemberben ké­szítették el. A pozsonyi kor­mányzat meglehetősen rosszall­ta azokat az ajánlásokat és meg­(Somogyi Tibor felvételei) SS ... Szlovákia töb­bet nyerhet, mint amennyit veszítene, ha az autonómia bizo­nyos formáját megen­gedné a magyar ki­sebbség helyzetének rendezésére. ^ . . A Szlovákiáról r f szóló jelentést is ilyen ad hoc bizottság állította össze. Most azonban állandó fel­ügyelő bizottságot hoznak létre... (( polgárságként használatos ez a kifejezés, de ez nem egyértelmű mindenki számára. A nemzeti kisebbségek esetében a nemzeti hovatartozás, a nemzetiség, il­letve az állampolgárság nem Zárt ajtók mögött Idő előtti választások? Pozsony. Vladimír Mečiar, Ján Slota és Ján Ľupták tegnap zárt ajtók mögött folytatott megbe­szélést, s valószínűleg a koalíci­ós pártok közötti ellentétekről, a Btk.-módosítás elutasításáról és a bankok privatizációjának be­fagyasztásáról volt szó. Slota szerint megérett az idő előtti parlamenti választások kiírásá­ra. - Meglepett bennünket a munkásszövetség magatartása, az, hogy a bankok ügyében olya­nokkal szavaztak, mint Duray, Bugár és Čarnogurský - mondta Slota. Szerinte a problémát tisz­tázni kell, ezért azzal számol, hogy az államfő újratárgyalásra visszaadja a parlamentnek a tör­vényt, mivel „a gazdaság átala­kítása elképzelhetetlen a ban­kok privatizálása nélkül, (ú) neveztek oda tagokat, s ezt sen­ki nem vizsgálta felül. Ez most teljesen más rendszer szerint történik majd. Az újonnan létre­hozandó testületekbe - köztük a 60 tagú monitorozó bizottságba landó monitorozó bizottság azontúl, hogy az egyes orszá­gokkal foglalkozik majd, temati­kus monitorozást is tarthat, pl. a sajtószabadságról vagy másról. Ebben az esetben az ET vala­mennyi tagállamában elvégzik a monitorozást, s így összeurópai áttekintést nyernek egy-egy kér­désről. Úgy érzem, hogy ez Eu­rópa jövője szempontjából rend­kívül fontos. A problémákkal va­ló tárgyszerű szembenézést se­gíti elő, tekintet nélkül arra, hogy Európa melyik sarkában létezik az adott probléma. A monitorozó bizottság átala­kítása nem vonja maga után a számonkérés eddigi mecha­nizmusainak megváltoztatá­sát is? Valószínűleg igen, hiszen a bi­zottság működési rendjét még nem határozták meg. A szándék egyértelmű: az ET jobban oda kíván figyelni a kötelezettségek teljesítésére. Tudomásom szerint az ET szlovákiai raportőreivel tar­tott tanácskozásuk nem volt zavartalan. Igaz, hogy az ún. Schwimmer-jelentés tartal­mával - melyet lapunk hasáb­jain részletesen ismertettünk ­a szlovák képviselők többsége nem értett egyet? Miután a raportőrök elkészítet­ték jelentésüket, június végén véleményezés céljából meg­küldték a szlovák kormánynak. Előfordulhat ugyanis, hogy fél­reértés történik a monitorozás közben, és pontatlanság kerül a jelentésbe. A szlovák kormány és a szlovák parlamenti delegá­ció részéről ez a véleményezés Bozótvágó késsel fenyegette meg a nőt Három gyilkosság hét nap alatt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az országos rendőr­főparancsnokság tegnapi tájé­koztatása szerint múlt héten 3 gyilkosság és 1 gyilkossági kísér­let történt. Jozef Matula kereskedelmi jo­gász meggyilkolásával lapunk már foglalkozott. A rendőrség a gyilkosságot követő 24 órán be­lül elfogta a három gyanúsítot­tak, ám ketten megtagadták a vallomástételt. A rendőrség to­vábbra is azt a verziót vizsgálja, mely szerint homoszexuális kapcsolat és zsarolás húzódik a gyilkosság hátterében. Dušan Ivan szóvivő elmondta: ismeretlen az indítéka annak a gyilkosságnak, amely február 13-án történt a Rozsnyói járás egyik községének szövetkezeté­ben. Az áldozat egy 48 éves fér­fi. Valószínűleg ittas kollégája egy baltával ölte meg a szövet­kezet raktárában; a gyanúsítot­tat letartóztatták. Gépkocsijában holtan találtak Turčianske Teplice közelében egy 36 éves férfit. Két golyó vég­zett vele, a tettes és az indíték is­meretlen. Három nemi erőszak is történt múlt héten, az egyik Komárom­ban. Csütörtökön este egy 29 éves férfi csöngetett be egy 22 éves nőhöz. Az ajtónyitást követően egy bozótvágó késsel halálosan megfenyegette, majd a hálószo­bában megerőszakolta, (pz) látásokat, melyeket a ra­portőrök ebben a jelentésben megírtak. Valóban volt benne ­az egyoldalú tájékoztatások miatt - néhány félreértés. A ra­portőrök pl. azt az információt kapták, s azt fektették lejelenté­sükben, hogy Nyitrán működik a nemzetiségi kultúrák kara. Másutt azt tüntették fel, hogy a magyarok azért szorultak ki az államigazgatásból, mert nem bírják a szlovák nyelvet. Ezzel én sem érthettem egyet. Dušan Slobodník lapunknak tavaly nyáron adott inteijújá­ban letagadta, hogy a jelentés kedvező ajánlást tartalmaz az autonómia kérdésében. Mi az igazság? A jelentés két pontban is tartal­maz olyan megállapítást, hogy Szlovákia többet nyerhet, mint amennyit veszítene, ha az auto­nómia bizonyos formáját meg­engedné a magyar kisebbség helyzetének rendezésére. A nyelvi jogokkal kapcsolatban azt ajánlják a raportőrök, hogy a kormány revideálja az állam­nyelvről szóló törvényt, és al­kossa meg a kisebbségi nyel­vekről szóló jogszabályt. A szlo­vák delegáció kormánypárti képviselői ezt is rossz néven vet­ték, mondván: semmilyen szak­értő nem ismerheti a szlovák embernek az ezeréves elnyomás következtében kialakult érzése­it. A szakértők azonban kitartot­tak ajánlásaik mellett. Amikor a szlovák delegáció vezetője azt javasolta, hogy néhány ajánlást hagyjanak ki a jelentésből, a ra­portőrök figyelmeztették: aján­lásaikért vállalják a felelősséget, s nem képezhetik vita tárgyát. A NATO-tagság ellen Ján Ľupták ellenjelöltje Pozsony. Ján Borovský, a mun­kásszövetség parlamenti képvi­selője bejelentette, hogy harcba száll a párt elnöki székéért, és megválasztása esetén elsősor­ban a párt belső struktúráját szeretné átalakítani. - Politikai nézeteim nem térnek el Ján Lup­tákéitól, viszont a párt olyan amatőr szinten politizál, hogy aligha állhatja meg helyét a kö­vetkező választásokon - nyilat­kozta. Lupták egy hét végi lakos­sági fórumon elmondta: nem helyes, hogy a kivont orosz kato­nákat amerikaiak váltják fel, ezért ellenzi Szlovákia NATO­tagságát. A bankok privatizálása kapcsán kijelentette, hogy kitart álláspontja mellett, annak árán is, hogy ez a kormánykoalíció felbomlásához vezethet, (ú) míSiiiSM NHMB Bárdos a kisebbségi nyelvtörvényről Pozsony. Az MKDM-et nem lepte meg Jozef Prokeš bejelenté­se, ugyanis, mint azt Bárdos Gyula képviselő a Twist Rádiónak nyilatkozva elmondta, Szlovákiában már semmin sem lehet meglepődni. - Ennek ellenére pozitívumról csak akkor beszél­hetünk, ha a kisebbségi nyelvtörvény valóban elfogadható lesz a kisebbségek számára - mondta Bárdos, (ú) DBP-DSZM: csak alelnöki szinten Pozsony. Minden jel szerint ma kerül sor a DBP és a DSZM kö­zötti tárgyalásra. Az időpontot a DBP javasolta, de tegnap es­tig nem kapott választ. Róbert Fico alelnök lapunknak el­mondta: valószínűleg megtartják a találkozót, ám csak alelnö­ki szinten. Szavai szerint csak technikai jellegű dolgokról kel­lene megállapodniuk, például arról, hogy mikor kerülhet sor a parlamenti pártok vezetőinek kerekasztalára, (-gyor) Hrnko Hudec tanácsadója lett Pozsony. A nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásával foglalko­zott tegnap Ivan Hudec miniszter vezetésével a kulturális tárca kollégiuma. A testület egyik új tagja Anton Hrnko történész, a DU-frakcióból nemrég kilépett parlamenti képviselő lett. (ú) Hiba volt a váltságdíj kifizetése Pozsony. Ruszlán Ausev ingus köztársasági elnök szerint hiba volt kifizetni a három szlovák építőmunkásért követelt vált­ságdíjat, mivel ez precedenst teremt az emberrablók számára. Mint ismeretes, a négy hónapig fogva tartott építőmunkások múlt szombaton tértek vissza Szlovákiába, (ú) A NATO és a biztonság Pozsony. A Focus felmérése szerint a lakosság 44,4%-a úgy véli, hogy a NATO-ba való belépés növelné az ország biztonsá­gát. A megkérdezettek 4,3%-a szerint biztonságosabb, ha Szlovákia nem lesz tagja a szervezetnek. (ČTK) A DU és az SZSZDP megállapodása Pozsony. Politikai együttműködésről írt alá megállapodást a Demokratikus Unió és Szlovákia Szociáldemokrata Pártja. Mindkét párt vezetői leszögezték: nem választási koalíciós szerződésről, csupán szoros együttműködésről van szó. (TA SR) Nagygyűlés az elnökválasztásról Komárom. Nagygyűlést tartott tegnap a közvetlen elnökvá­lasztás kiírását szorgalmazó petíciós bizottság. Duka Zólyomi Árpád (Együttélés) a kisebbségek jogbiztonságának a fontos­ságára mutatott rá. Petőcz Kálmán (MPP) hangsúlyozta, hogy az ellenzéknek valódi győzelmekre van szüksége. Farkas Pál (MKDM) emlékeztetett arra, hogy a Magyar Koalíció jelentős szerepet vállat az aláírásgyűjtésben, (ú) Áprilistól új rendszámtáblák Pozsony. A közelkedésrendészet április l-jén kezdi meg a gépkocsi-rendszámtáblák cseréjét. A rendőr-főparancsnokság szóvivőjének tájékoztatása szerint a csere néhány évig is elhú­zódhat. (ú) Sztrájkkészültség a színházakban Pozsony. A színházi szakszervezet mától sztrájkkészültséget hirdetett valamennyi szlovákiai társulatnál. A készültség felol­dásának első és legfontosabb feltétele a színházak jogalanyisá­gának a visszaállítása, valamint a színigazgatók pályázat alap­ján való kinevezése. (TA SR) Gyerekek szexuális zaklatása Zsolna. Gyerekek szexuális zaklatására derült fény múlt hé­ten; a bűntetteket a necpalyi (Turócszentmártoni járás) gyer­mekotthonban követték el. Az érintett gyerekek jelenleg orvo­si vizsgálaton esnek át. Holnap Oľga Keltošová szociális mi­niszter is ellátogat az otthonba. (TA SR) Folytatódik a rendőrségi vizsgálat Privigye. A rendőrség továbbra is vizsgálja a február 7-i anti­fasiszta tüntetésen történteket. Videofelvételek alapján pró­bálja azonosítani a zavarkeltőket, és segítséget kért a Markízá­tól is, amelynek stábja szintén forgatott a helyszínen, de a ma­gántelevízió egyelőre nem válaszolt a kérésre. (TA SR) ' wL m JHr -J FvJlg > * I V •• v wm Michal Kováč államfő tegnap beiktatta tisztségébe a Komenský Egyetem újonnan megválasztott rektorát, Ferdinand Devínsky professzort. (TA SR-fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents