Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-21 / 16. szám, kedd

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 21. TANÁCSADÓ Amerikai hadifogság K. Gy. (Ipolyhidvég): 1945 áprilisában amerikai hadi­fogságba kerültem. 1946 márciusában jöttem haza. Lehet-e kárpótlásért folya­modnom és hogyan? Már többször kö­zöltem, hogy az 1992. évi XXXII. sz. törvény, amely a szabadságukban jogtalanul korláto­zott személyek, köztük a hadifog­ságban kényszer munkát végzők kárpótlásáról ren­delkezik, kimon­dottan a szovjet fogságba került hadifoglyokra vo­natkozik. Különben is, még 1994-ben letelt az utolsó ha­táridő, amikor még be lehe­tett nyújtani a kérelmet. K. J. (Dunaszerdahely): A lányomat kértem meg, hogy intézze a kárpótlási jegyek átvételét, de megha­talmazást nem adtam neki, mert a jegyeket nekem kel­lett volna átvennem. Köz­ben megtudtam, hogy a je­gyeket felvette, de nekem nem adott semmit. Amikor elmentem hozzá, megvert és kidobott a lakásából. Nem tudna nekem segíteni? Az Országos Kárpótlási Hiva­talban megtudtam, hogy 451 ezer forint értékű kárpótlási jegyre 1994. január 10-én ad­tak ki határozatot, mely 1994. január 19-én jogerőre emelkedett. Aje­gyeket 1994. júli­us 15-én a lánya meghatalmazás alapján felvette a Budapest Bank fi­ókjában. Az Ön levele arról, hogy a meghatalmazás hamis és nem bí­zott meg senkit a jegyek felvételére, későn érkezett. A hivatal és a bank fiókja jóhiszeműen és az előírások betartásával cseleke­dett. Sajnálom, hogy így ki lett semmizve, de ez már családi ügy. Keresetet adhatna be az illetékes bírósághoz. Az 1994­ben utólag beadott két kérel­mét természetesen elutasítot­ták, hiszen az 1992-ben bea­dott első kérelmének helyt adott a hivatal. A szerző a Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője Ásványi László GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Telefonok Szlovákiában Pozsony. A Szlovák Távközlé­si Vállalat 1996. december 31­én összesen 1,24 mülió tele­fonfővonalat működtetett, az­az 100 lakosra 23 telefonké­szülékjut. A digitalizáció ará­nya 37 százalékos. Peter Va­lent, a cég vezérigazgatója szerint tavaly 4,4 milliárd ko­ronás nyereséget értek el. A telefonhálózat további kor­szerűsítése érdekében a na­pokban vettek fel 170 millió dolláros kölcsönt. (TA SR) Csehországi deficit Prága. Minden igyekezet el­lenére 1996-ban deficittel zá­rult a cseh állami költségve­tés. Az összbevételek 482,8 milliárd koronát, az összki­adások 484,3 milliárd koro­nát tettek ki, a deficit tehát 1,562 milliárd. A hiány a bruttó hazai össztermék 0,11 százalékának felel meg. Két évvel ezelőtt, 1995-ben az ál­lami költségvetés még 8,6 milliárd koronás többletet mutatott ki. (TA SR) VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMEBE Szárnyal a dollár met márka gyengülése szinte miden európai devizával szemben. Ennek oka többek köztött az egyre kritikusabbá váló gazdasági helyzet. Erősö­dött az angol font és továbbra is kedvezőek a kilátásai. Ezen a héten a dollár további erősö­désére is sor kerülhet, a kon­szolidáció miatt azonban jegy­zései alighanem az 1,58-1,62 márkás értékek között fognak ingadozni. (MH) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. január 21-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam 2,827 Az elmúlt héten ismét reme­kelt a dollár, 1,58-1,61 már­ka, 115-117 jen szinteken in­gadozott. Újabb többéves re­kordok dőltek meg. Erős dol­lár iránti igényét hangoztatta az amerikai pénzügyminisz­ter, a németek sem tiltakoztak a folyamat ellen. A tíz legfej­lettebb ország (G-10) közpon­ti bankjainak irányítói ugyan­csak nem emeltek kifogást a dollár ellen. Fokozódott a né­Angol font 53,581 Osztrák schilling Francia frank 5,893 Svájci frank 22,884 Kanadai dollár 24,062 USA-dollár 32,260 Német márka 19,874 ECU, EU 38,773 Olasz líra (1000) 20,558 Cseh korona 1,170 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 20,00 22,60 FAO-205 ALARIK V LIMAGRAIN Ez a kukorica önnek jövedelmez! Keresse a forgalmazóknál! ; Szlovákiai forgalmazó: Ing. Takáč, telefon/fax: 0863 71126. * Az Állami Piacszabályozási Alap közleménye Fizetik a pótdíj alcat A közép-európai országok egy főre jutó bruttó hazai összterméke az Európai Unióhoz viszonyítva ÚJ SZÓ-FELDOLGOZÁS Pozsony. Az Állami Piacszabályo­zási Alap értesíti azon szerződéses partnereit, akiktől az 1996-os ter­mésből gabonát vásárolt az állami intervenciós felvásárlás kereté­ben, hogy 1997. január 15-ei kez­dettel megkezdi a kétszáz koronás pótdíj kifizetését, mégpedig a 23 százalékos sikértartalom feletti élelmiszer-ipari búzáért, a takar­mánybúzáért és -árpáért, valamint a rozsért. A pótlékot csak azon ter­melők kapják meg, akik legalább 80 százalékban teljesítették az ÁPA-val az 1996-os termésre kö­tött szerződésüket. A termelő adó­bizonylatot állít ki az ÁPA részére, amelynek tartalmaznia kell: a já­rást, a szerződött mennyiséget (búza és rozs), a tényleges szállí­tást, az eredeti adóbizonylat szá­mát, amelyhez a pótlékot kiszám­lázzák és a szerződött mennyiség teljesítését %-ban kifejezve. (RN) 52 100 Számlázás (példa): mennyiseg pótlék számlázás 1300 t 200 Sk 260 000 Sk AFA 6% 15 600 térítés .275 600 Csehó. Magyaro. Lengyelo. Szlovénia. Szlovákia EU Az egy főre jutó bruttó hazai össztermék a vásárlóerő alapján volt kiszámolva. Az adatok az 1995-ös helyzetnek felelnek meg, és százalékokban értendők. (TA SR) A TATRY SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító lehetőséget kínál az „élet őszére" A jövő a saját kezünkben van 1996 decemberében a szlovák kormány első alkalommal en­gedélyezte a járulékos nyugdíj­biztosító létrehozását Szlovákiá­ban. Az első engedélyt a pozso­nyi székhelyű TATRY SYMPA­TIA Első Járulékos Nyugdíjbizto­sítónak adták ki. A parlament már 1996 márciusában jóvá­hagyta a járulékos nyugdíjbizto­sításról szóló törvényt. Ez annyit jelent, hogy Szlovákiában a szo­ciális gondoskodásnak újabb eleme jelent meg, amely a fejlett országokban teljesen megszo­kott és sikeres. A szociális szféra transzformációjának folyamatá­ban magasabb életszínvonal biz­tosítását teszi lehetővé az „élet őszén". A fejlett országokban az alapnyugdíjak a nyugdíjasok jö­vedelmének gyakran kevesebb mint 50 százalékát teszik ki, a já­rulékos nyugdíjbiztosításokból jövedelmük további 20-25 szá­zaléka származik. Ez biztosítja számukra idős korukban is a megszokott életszínvonalat. Előnyt jelent, hogy a járulékos nyugdíjbiztosításhoz nemcsak az alkalmazottak, hanem a mun­káltatók is hozzájárulnak. Ennek aránya az egyes vállalatokban történt megegyezéstől függ. Ter­mészetesen nem egy esetben megtörténhet, hogy a munkálta­tók többet fizetnek mint az alkal­mazottak. A munkáltatók a járu­lékos nyugdíjbiztosítással stabi­lizálhatják a munkásaik közül azokat, akik a cég tartóoszlopai közé tartoznak, s jelentősen hoz­zájárulhatnak a szociális nyuga­lom fenntartásához, s nem utol­sósorban a jó munkások is egyre gyakrabban kínálják majd fel munkaerejüket azoknak a mun­káltatóknak, akik a kedvező bér mellett többet is kínálnak. Az „Első Járulékos" alapítói a Szlovák Gázipar, a Finech Rt. és a TATRY Általános Szociális Biz­tosító. Az „Első Járulékos" depo­zitáija az Általános Hitelbank Rt. A járulékos nyugdíjbiztosítás alapjában véve a munkáltatók és az alkalmazottak hozzájáru­lásait gyűjti össze, gazdálkodik ezekkel a rábízott eszközökkel és járulékos nyugdíjat fizet. Az egyéb takarékossági formáktól és a nyugdíjaktól abban külön­bözik, hogy a polgár - alkalma­zott - mellett a munkáltató is fi­zet a számlájára. A járulékos nyugdíjbiztosító azonban nem válik az említett eszközök tulaj­donosává - csak kezeli őket. Az állam honorálja a munkáltató erőfeszítését annak érdekében, hogy az alkalmazottairól gon­doskodik, úgyszintén az alkal­mazott szándékát az „élet őszé­nek" anyagi biztosítására. A munkáltatók számára a járulé­kos nyugdíjbiztosításra szánt összeg, ami a kifizetett bér 3 százaléka, költségként jelentke­zik. Az alkalmazottaknál viszont a járulékos nyugdíjbiztosítás té­telei csökkentik az adóalapot. A járulékos nyugdíjbiztosítók számára törvény által megsza­bott, hogyan gazdálkodhatnak a rájuk bízott pénzeszközökkel. Konzervatív befektetőként kell viselkedniük. Az „Első Járulé­kos" sem ígér nem reális ered­ményeket a rábízott vagyonnal való gazdálkodásban. Olyan be­fektető lesz, aki minimális koc­kázattal dolgozik majd akár az alacsonyabb haszon árán is. A TATRY SYMPATIA Első Járu­lékos Nyugdíjbiztosító minda­zokat a lehetőségeket felkínálja ügyfeleinek, amit a törvény en­gedélyez: A járulékos öregségi nyugdíj alapvető juttatás az összes biz­tosított számára. Minden olyan biztosítottnak joga keletkezik rá, aki betöltötte 50. életévét és befizette a szükséges számú hozzájárulást. A járulékos rokkantnyugdíj le­hetővé teszi olyan helyzetek megoldását, amikor valaki rok­kanttá válik. Minden olyan biz­tosítottnak joga keletkezik rá, aki befizette a megszabott szá­mú hozzájárulást és rokkant­nyugdíjra jogosulttá vált az alapbiztosítási rendszer alapján. A szolgálati nyugdíj azon alkal­mazottak számára szolgál, akik rendkívüli feltételek között dol­goznak. Erre a kiegészítő bizto­sításra a biztosító és a munkálta­tó között megkötött szerződés alapján keletkezik jogigény. Eb­ben a munkáltató maga szabja meg, milyen munkát és milyen hosszú ideig kell végezniük al­kalmazottainak, hogy a 40 éves Az RM-S Slovakia részvényárfolyamai Néhány kiválasztott befektetési alap és vállalat részvényeinek árfolyamai az RM-Systém Slovakia január 13. és január 17. között lezajlott aukciói során: Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) Befektetési alap, vállalat árfolyam (Sk) min. max. min. max. Biotika, Slov. Ľupča 860,6 900 Kafiléria, Senec 1025,5 1070 Chemolak 1311 1594 Komárňanské pek. a cukr. 122 122 Creditanstalt-SIF 503,5 503,5 Karpaty IF 367,1 420 Credit-Fond 83 95 Mlyn Košice 324,6 400 Garantovaný IF • 589 660 Mlyn Pohronský Ruskov 366 366 Gemerské pek. a cukr. Rim. Sobota 150 150 Mraziarne Sládkovičovo 57,6 57,6 Harvardský dividendový IFS 340 586 Nafta, Gbely 1610 1800 Harvardský rastový IFS 560 596 OSP Danubius, Dun. Streda 37 37 IR banka, Bratislava 1133 1260 Ozeta. Trenčín 350 380 IF Agrofond 311 579,7 Plastika, Nitra 841 863 IF Aureus 236 237 Prvý PIF 370 420 IF Biofond 280 340 SES 352 370 IF ESDE 266 266 Slov. poisťovňa 1450 1755 IF Ipeľ 48 57 Slov. lodenice, Komárno 910 1099 IF ISTER 49 62,5 Slovnaft, Bratislava 681,5 850 IF Paríž 220,1 220,1 SPIF 196 196,1 IF Poľnohospodárov 160 162 Tatra Kupón Fond IF 1381,7 1700 IPF III. Sporiteľňa - VSŽ 203 215 VSŽ, Košice 600 345 IPF I.Sporiteľňa - VSŽ 180 207 VÚB. Bratislava 1538,5 1700 Jacobs Suchard Figaro 823 855 VÚB Kupón 651,1 700 Juhocukor, Dun. Streda 216,1 237 Zlatý IF 600 645 JCP, Štúrovo 560,5 565,3 Zlatý Prameň IF 415,5 420,1 életkor betöltése után a szolgá­lati nyugdíjpótlékot kérhessék. Az elhunyt hozzátartozóinak járó nyugdíjat a járulékos nyug­díjbiztosító a biztosított halála után annak fizeti ki, akit a szerződésben mint a hátraha­gyottak nyugdíjára jogosult sze­mélytjelöl meg. Az egyszeri kielégítés és végki­elégítés két speciális tétel, amely a biztosítás megszűnésé­nek esetében fellépő olyan hely­zeteket oldja meg, amikor a biz­tosítottnak még nem keletkezett jogigénye a járulékos nyugdíjra. A járuíékos nyugdíjbiztosítás, amelyet a TATRY SYMPATIA Első Járulékos Nyugdíjbiztosító kínál, jelentősen emelheti a munkáltatók szociális program­jának színvonalát és stabilizál­hatja a munkaerőt azokon a munkahelyeken, ahol a cég me­netének szempontjából nélkü­lözhetetlenek. A kiegészítő nyugdíjbiztosítás azonban elsősorban komoly hozzájáru­lást jelent annak előkészítésé­hez, hogy az alkalmazottak tel­jes értékben élvezhessék megér­demelt nyugdíjukat. Tájékoztatás: Prvá doplnková dôchodková po­isťovňa TATRY SYMPATIA Miletičova 40 821 08 Bratislava Tel.: 07/566 59 89 (munkálta­tók) 07/566 59 95 (kérdések és vála­szok az alkalmazottaknak). VK-56/A Csökkenő devizatartalék Riasztó jelzés Pozsony. A január 8. és 15. kö­zötti időszakban az ország devi­zatartalékai 182,3 millió dollár­ral csökkentek, december vége óta pedig 605 millió dollárral apadtak. Ján Paška, a Szlovák Nemzeti Bank szóvivője a tarta­lékapadás okát magyarázva elsőként az ország kedvezőtlen kereskedelmi mérlegét emelte ki. Mivel a kivitel nagysága nem fe­dezi a behozatalt, a különbözetet a devizatartalékokból kellett áll­ni. Paška szerint a helyzet egyelőre nem veszélyes, a tarta­lékok több mint három havi im­port teljes fedezésére ele­gendőek. Ennek ellenére elis­merte, a 605 milliós csökkenés fi­gyelmeztető jelnek számít. Paška végezetül hozzátette: en­nek ellenére a Szlovák Nemzeti Bank idei pénzügyi programja nem változik, azaz nem merül fel a devalválás lehetősége, (sidó)

Next

/
Thumbnails
Contents