Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-13 / 9. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 11. SPOR T/Tévé és rádió - szomba t g} Folytatódott az osztrák Thomas Sykora káprázatos sorozata férfi műlesiklásban Remekeltek az olasz sífutók RÖVIDEN Ma ülésezik az előkészítő bizottság Poprád. Ma Poprádon tartja 2. ülését a 2006. évi téli olimpiai játékok előkészítő bizottságának elnöksége. A résztvevők meg­vitatják a bizottság tevékenységének szervezési és személyi kérdéseit, valamint pontosítják a bizottság titkárságának tevé­kenységét. A jelenlévők megvitatják Poprádpályázati tervét a 2006. évi téli olimpiai játékok megrendezésére. (TA SR) Negyvenhét évesen a ringben Los Angeles. Negyvenhét éves korában ismét ringbe lépett az amerikai bokszoló, Carlos Palomino. A veterán sportember 1979. augusztus 10-én vívott utoljára tétmérkőzést. Most úgy gondolta az egykori profi váltósúlyú világbajnok, itt az ideje, hogy ismét öklözzön egy kiadósat. Ügyes is volt, a 8. menet után ellenfele, Ismael Diaz amellett döntött, hogy nem jön ki a folytatásra; Palomino tehát győzött, (m) SPORTHÍRADÓ A svájci Heidi Zurbriggen nyerte az osztrák Bad Kleinkircheimben a női alpesi sí Világ Kupa szombati le­siklóversenyét, és ezzel idei második győzelmét aratta (ČTK/AP) A hét végén teljes ütem­ben folytatódott a pontva­dászat az alpesi és az észa­ki sí Világ Kupában. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Alpesi sí. A férfi versenyek szín­helye a Mont Blanc alatti Cha­monix volt. A szombati lesikló­versenyt az olasz Ghedina nyer­te, aki idei második győzelmét aratta ebben a számban. Tegnap a műlesiklás szerepelt műsoron és a ragyogó napsütésben átütő osztrák siker született. A káprá­zatos formában versenyző oszt­rák Thomas Sykora tetemes 1,66 másodperces előnnyel vég­zett az élen honfitársa, Stangas­singer és a svéd Hansson előtt. Az első futam után Sykora mö­gött Alberto Tómba állt a máso­dik helyen, ám az olaszok sztár­ja később visszalépett influenzá­ra és kézsérülésére hivatkozva. Sykora az idei öt verseny közül négyet megnyert és tetemes előnnyel áll a műlesikló VK összetett versenyének élén. Az osztrákok sikerét az is tetézte, hogy az alpesi kombinációt (le­siklás és műlesiklás) a veterán Mader nyerte a nagy esélyes norvég Aamodt előtt. Eredmé­nyek - lesiklás: 1. Ghedina (olasz) 2:01.56, 2. Skaardal (norvég) 2:01,57, 3. Franz (osztrák) 2:01,67. Műlesiklás: 1. Sykora (osztrák) 1:56,38, 2. Stangassinger 1:58,04, 3. Hans­son (svéd) 1:58,40. A VK állása: 1. von Grunigen (svájci) 497, 2. Sykora 482, 3. Knauss (osztrák) 468 pont. A női versenyeket az ausztriai Bad Kleinkircheimben bonyolí­tották le. A szombati lesiklást a sűrű köd miatt kétszer is félbesza­kították, ám végül is sikerült befe­jezni a versenyt. A győzelmet a ta­pasztalt svájci Heidi Zurbriggen szerezte meg. A tegnapi szuper­óriásműlesikló versenyre már ideális körülmények között, ra­gyogó napsütésben került sor. A legjobb időt a VK élén álló svéd Pernilla Wiberg érte el, aki pálya­futása 17. VK-győzelmét aratta. Eredmények - lesiklás: 1. Zurb­riggen (svájci) 1:42,33, 2. Gerg (német) 1:42,69, 3. Schuster (osztrák) 1:43,06. Szuper-óri­ásműlesiklás: 1: Wiberg (svéd) 1:39,98, 2. Kostner (olasz) 1:40,26, 3. Seizinger (német) 1:40,34. A női VK állása: 1. Wi­berg 863, 2. Seizinger 649, 3. Gerg 583 pont. Sífutás. A jövő évi téli olimpia színhelyén, a japán Naganóban rendezett férfi és női VK-verseny főszereplői az olaszok voltak, akik szombaton és vasárnap is káprázatos formában versenyez­tek. Eredmények - férfiak, 10 km (klasszikus technika): 1. Fauner (olasz) 28:20,2, 2. Jevne (nor­vég) 28:34,1, 3. Isometsá (finn) 28:37,7.15 km (szabad stílus): 1. Fauner 1:06:22,8 óra, 2. Di Centa (olasz) 1:06:42,7, 3. Isometsá 1:06:43,4. A VK állása: 1. Dáhlie (norvég) 448, 2. Valbusa (olasz) 378, 3. Fauner 338 pont. Nők - 5 km (klasszikus stílus): 1. Belmon­do (olasz) 16:36,6, 2. Neuman­nová (cseh) 16:48,0, 3. Vjalbe (orosz) 16:48,1. 10 km (szabad stílus): 1. Belmondo 44:16,6, 2. Neumannová 45:11,9, 3. Vjalbe 45:15,1. A VK állása: 1. Belmon­do 529, 2. Vjalbe 512, 3. Neu­mannová 346 pont. Síugrás. A Világ Kupa élén álló 17 esztendős szlovén Primozs Peter­ka a svájci Engelbergben rende­zett versenyen sem szombaton, sem tegnap nem talált legyőzőre és így tovább növelte előnyét az összetett élén. Eredmények ­szombat: 1. Peterka 252,5 (123 m+127), 2. Thoma (német) 247,3 (125 + 126), 3. Malisz (len­gyel) 241,4 (125,5 + 120). Vasár­nap: 1. Peterka 252,9 (125+125,5), 2. Ahonen (finn) 241,2 (124+125), 3. Soinen (finn) 238,3 (122,5 + 126). A VK állása (12 verseny után): 1. Peter­ka 832, 2. Thoma 670, 3. Gold­berger 572 pont. Sílövés. A németországi Ruhpol­dingban rendezett VK-versenyen szombaton a norvég Bjömdalen idei harmadik győzelmét aratta és az összetettben feljött a máso­dik helyre. Eredmények - férfiak - 10 km: 1. Björndalen 24:22,7, (0), 2. Rosztovcev (orosz) 24:41,4 (0), 3. Fischer (német) 24:57,1 (0). A VK állása: 1. Fis­cher 219, 2. Björndalen 189, 3. Majgurov (orosz) 180 pont. Nők - 7,5 km: 1. Behle (német) 23:08,1, (1) 2. Disl (német) 23:11,4, (1), 3. Romaskova (orosz) 23:16,7 (1),... 36. Murí­nová (szlovák) 24:52,0 (1). Teg­nap a váltók versenyét bonyolí­tották le Ruhpoldingban. Ered­mények - férfiak (10 km): 1. Ausztria 24:57,3, (1), 2. Norvé­gia 25:19,8 (1), 3. Németország 25:53,0 (4), ...16. Szlovákia 28:01,0 (3). Nők (7,5 km): 1. Oroszország 23:08,1 (1), 2. Né­metország 24:06,4, (3), 3. Ukraj­na 24:28,0 (3), ...14. Szlovákia 27:13,0 (6). Északi összetett. Az ausztriai Sa­alfeldenben rendezett hétvégi VK-versenyt a finn Manninen nyerte, aki a szombati síugrás után a 6. helyen állt, ám tegnap 15 km-en a legjobb időt futotta és sikerült megelőznie a hazai Ste­chert, aki a síugrás után az első helyről rajtolt. Eredmények: 1. Manninen 224,5. 2. Stecher (osztrák) 245,5,3. Mantila (finn) 230,0 pont. A VK állása (6 ver­seny után): 1. Stecher 525, 2. Mantila 510, 3. Lajunen (finn) 500 pont. • A jégkorong Extraliga 27. for­dulójának előrehozott mérkőzé­sén: Poprad-Slovan 4:1 (2:0, 0:0,2:1). • Előkészületi labdarúgó-mér­kőzések eredményei. Rim. Sobo­ta-Zvolen 1:1 (1:0), góllövők: Sýkora, ill. Hornyák; Slovan-De­vín 2:2 (0:1), Tittel 2, ill. Gyenes, Černák; Senec-ŠKP Bratislava 0:1 (0:0), Kraus, Pov. Bystrica-ODu Trenčín 1:0 (0:0), Kardos. • A svájci Martina Hingis nyerte ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Anglia. A 22. forduló mérkőzé­seit játszották a Premier League­ben: Aston Villa-Newcastle 2:2 (1:2), Yorké, Milosevics, ill. Shearer, Clark, 40 000 néző; Blackburn-Coventry 4:0 (3:0), Sutton 2, Gallacher, Donis, 24 000 néző; Leeds-Leicester 3:0 (2:0), Rush 2, Boyer, 30 000 néző; Middlesbrough-Sout­hampton 0:1 (0:0), Magilton (1 l-esből), 30 000 néző; Not­tingham Forest-Chelsea 2:0 (1:0), Pearce, Bart-Williams, 28 000 néző; Sheffield Wednes­day-Everton 2:1 (1:0), Pemb­ridge, Hirst, ill. Ferguson, 24 000 néző; Sunderland-Arsenal 1:0 (0:0), Adams (öngól), 21 000 néző; Wimbledon-Derby 1:1 (0:0), Gayle, ill. Willems, 12 000 néző; Liverpool-West Ham 0:0, 40 000 néző. Az élcsoport: Liverpool 43, Arsenal 40, Man­a Sydneyben rendezett női te­nisztornát, miután a döntőben 6:1, 5:7, 6:l-re diadalmaskodott az amerikai Capriati ellen. • Harmadik lett a Ferencváros lab­darúgócsapata a stuttgarti terem­tornán. Az FTC az elő-döntőben 2:0-ra kikapott a Schalketől, majd a helyosztón 9 méteresekkel 4:3-ra verte a házigazda Stuttgartot. Nyilasék a z előcsatározások során legyőzték a Freiburgot (3:1) és a Stuttgartot (3:2). A fináléban: Karlsruhe-Schalke 1:2. Chester U. 38, Newcastle 38, Wimbledon 38 pont. Olaszország. Az A liga 16. fordu­lójában: Bologna-Parma 0:1 (0:1), Strada; AC Milan-Vicen­za 1:0 (1:0), Dugarry; Napo­li-Inter 1:2 (0:1), Caccia, ill. Branca, Djorkaeff; AS Roma-Pe­rugia 4:1 (2:1), Balbo 2 (egyet 11-esből), Moriero, Thern, ill. Rapaijcs; Verona-Lazio 1:1 (0:1), Orlandini (11-esből), ill. Fish; Juventus-Atalanta 0:0, Pi­acenza-Udinese 0:0, Reggia­na-Fiorentina 0:0. Az él­mezőny. Juventus 30, Inter 28, Vicenza 26, Sampdoria 25, Fio­rentina 25 pont. Skócia. A 23. fordulót játszot­ták: Dunfermline-Dundee Uni­ted 1:3, Hearts-Celtic Glasgow 1:2, Kilmarnock-Raith Robers 0:1, Motherwell-Hibernian 2:1. Az élcsoport: Glasgow Rangers 53, Celtic 45, Dundee 36, Hearts 33 pont. (sr) KÜLFÖLDI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Nagyszombat. Tegnap befe­jeződött a nyolc I. ligás csapat részvételével rendezett Prefert labdarúgó teremtorna. A győzelmet a várakozásnak megfelelően kassai FC szerez­te meg. Már a csoportmérkőzések alapján látszott, hogy az FC Košice némileg kimagaslik a mezőnyből, mert technikás, jól képzett játékosai könnyedén, elegánsan futballoztak, szinte minden góljukat kijátszott helyzetek után lőtték. Nagyon lendületesen és oko­san játszottak az eperjesiek, akik fiatalságuk ellenére öreg rókák módjára használták ki ellenfeleik minden megingá­sát. Kitűnt közülük az alig 18 éves Hlinka és a rutinos Varga, aki hét góllal lett gólkirály. Többet vártak a címvédő nagy­szombatiaktól, akik nyeretle­nül fejezték be a seregszemlét, csoportjukban az utolsó he­lyen végeztek. Ebben való­színűleg az is közrejátszott, hogy sérülés miatt hiányzott a csapatból a torna műsorfüze­tének címlapján szereplő Uj­laky és Bališ, az első meccsen pedig Simon vált harcképte­lenné. Ez persze nem volt ok arra, hogy az eperjesiek elleni elég­gé ideges légkörben (a pályán és a lelátón is) zajló, vesztésre álló meccsen a közönség úgy viselkedjen, ahogy viselkedett. A hazai Kostka megrúgta a föl­dön fekvő egyik eperjesi játé­kost, mire Síhelský bíró öt percre joggal kiállította. Erre a főleg fiatalokból álló nagyér­demű egy része különböző tár­gyakat dobált a pályára. Hosszú percekig takarították a játékteret. Egy időszakban az időmérő csalta az időt, nem ment az óra - a vezetésre álló eperjesiek bosszúságára... A DAC is nyeretlenül fejezte be a tornát, de nem nem is kapott ki, minden meccsét döntetlen­re „adta". Elsősorban küzdeni­tudás dicséri a dunaszerdahe­lyieket. Gondoljunk csak bele, a Prešov és az Inter ellen is ál­landóan vesztésre álltak, és mégis egyenlítettek. Az utóbbi elleni meccsen hatszor! Persze láttunk tőlük szép megmozdu­lásokat is. Ezek közé tartozott például Rimanovský és Balla gólja az Inter ellen. Bosszankodtak a pozsonyi sár­ga-feketék a DAC elleni talál­kozó után: hatszor vezettek és hatszor hagyták egyenlíteni a dunaszerdahelyieket, nem egyszer védelmi hibák után. Ezen az összecsapáson kitűnt a technikás és gólerős fiatal Czi­nege, aki a második félidőben három gólt lőtt. No és Luhový. Olyan leheletfinom mozdulat­tal talált a hálóba, hogy min­denkinek elállt a lélegzete. Hi­ába no, sokat tapasztalt játé­kos a 30 éves labdarúgó. Az első meccse után sokan el­parentálták a Lokomotívát, hogy harmatgyenge, hogy össze-vissza futballozik; kapott is hat darabot városi riválisá­tól. Aztán a labdarúgást csak küzdő zsolnaiak ellen már technikásán, szépen kombinál­va futballoztak a kassaiak (kitűnt a kiválóan cselező Ung­völgyi), vezettek is 2:0-ra, de végül 2:2 lett az eredmény. Nem úgy az utolsó mérkőzésü­kön, amelyen simán verték a torna leggyengébb együttesét, a ligetieket. Eredmények-A-csoport: Trna­va-Inter 2:3 (1:2), DAC-Pre­šov 4:4 (1:3), Inter-DAC 6:6 (3:2), Prešov-Trnava 6:4 (2:0), Inter-Prešov 4:4 (2:3), DAC-Trnava 5:5 (3:2). B-csoport: FC Košice-Lokomo­tíva 6:1 (4:0), Petržalka-Žilina 4:5 (3:1), Žilina-Lokomotíva 2:2 (0:1), FC Košice-Petržalka A milliomosoké a 300 ezer korona 6:3 (3:1), FC Košice-Žilina 6:3 (2:2), Lokomotíva-Petržalka 6:3 (4:1).A 3. helyért: In-' ter-Lokomotíva 9:3 (3:3). Ungvölgyi nagyszerű alakításai után 2:0-ra vezettek a keletiek, aztán szépített az Inter, de a brillírozó Ungvölgyi átdasából újabb gólt lőttek a kassaiak. Emberelőnyből egyenlítettek a 3:3-ra pozsonyiak, akik később futószalagon lőtték a gólokat; a Lokomotíván az sem segített, hogy Ungvölgyi állt a kapuba, hogy a támadások során felzár­kózhasson az akciókhoz. Az In­teré lett a 150 ezer korona... Döntő: Prešov-FC Košice 6:11 (4:4). A harmincadik percig felváltva vezettek a csapatok, ekkor két góllal elhúztak a kas­saiak, s később egyre jobban kidomborodott a két csapatjá­tékosai között a tudásbeli kü­lönbség. A kassai milliomosok tehát 300 ezer koronával és egy kris­tálykupával gazdagodtak. Az eperjesiek 200 ezer koronával vigasztalódhattak. A torna legjobb játékosának Sovičot (FC Košice) választót" ták, a legjobb kapusnak Hýll (Inter) bizonyult. Janočko (FC Košice) kapta a legtechniká­sabb futballistának járó dí­jat.(t. v.) Az olasz Stefania Belmondo két győzelmet aratott a női sífutó Világ Kupa Japánban rendezett hétvégi viadalán, és ezzel az összetettben átvette a vezetést (ČTK/AP) Kettős kelet-szlovákiai siker a nagyszombati Prefert labdarúgó teremtornán

Next

/
Thumbnails
Contents