Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-07 / 32. szám

Kultúra 1996. augusztus 7. A könyvkiadásban is az üzlet, nem a művészi érték támogatása az elsődleges cél Piacot az elit kultúrának A tanácskozás résztvevői (balról jobbra) Szabó Kinga, Haraszti Mária, Vesztróczy Éva és Hushegyl Gábor Prlkler László felvétele Tallósi Béla ________________ Kü lföldön, belföldön, Magyar- országon vagy nálunk: a hely­zet ugyanaz. Gyakorlatilag megszűnt a gyermekkönyv-il- lusztráció - hallhattuk Duna- szerdahelyen, a Kortárs Magyar Galériában azon a szakmai ta­nácskozáson, amely a gyermek- könyv-illusztrálás helyzetével foglalkozott. Ami van, az a piac­nak van alárendelve. Mert művészet, esztétika, ízlés ide vagy oda, ezen a területen is a piac, a pénz és a kapitalista gon­dolkodásmód diktál. Ami azt je­lenti, hogy immár itt is az üzlet, a gyors meggazdagodás, nem a művészi érték támogatása az elsődleges cél. Mintha nem akarnánk tudatosí­tani, hogy nemcsak életkörnyezetünk, hanem vizuális kör­nyezetünk szennye­zéséért is felelősek vagyunk. Hogy miért haldok­lik a gyermekkönyv- illusztrálás? Több oka van. Részben anyagiak, részben a televízió, elsősorban a sokat szidott Walt Disney térhódítása, amihez hozzájárul az is, hogy a fölfokozott életvi­tel következtében nincs idejük olvasni az embereknek. Tény, hogy zömmel nem az igazi ér­tékjut el hozzánk. Holott: „Köz­tudott, hogy az illusztrációnak nevelő, ízlést alakító hatása van - mondta Szabó Kinga művé­szettörténész. A gyerek a mese- és versillusztrációk révén talál­kozik először a képzőművészet­tel.” Ezért nem mindegy, hogy milyen könyvet kap, illetve mit adnak a kezébe. Mert ahogy Haraszti Mária szerkesztő mondta: „Nem a gyerekek vásá­rolják a könyvet, hanem a szülők”. Csakhát: „Az utóbbi három évben a sajtóban, könyv­kiadásban visszavonulóban van a képzőművészet, az il­lusztráció iránti érdeklődés, és ezt anyagi okokra kell visszave­zetni - mondta Hushegyi Gábor esztéta. - De az is bizonyára be­folyásolja a vizuális kultúrát, hogy a magyar kultúra egyéb­ként is irodalomcentrikus. S a kisebbségi magyar kultúrára ez többszörösen érvényes. A nyelv miatt elsősorban az irodalomra összpontosít. S ennek nálunk az a következménye, hogy mind napilapunkban, mind heti-, il­letve havilapjainkban, s ebbe beleértem az irodalmi havila­pot is, a szöveg a meghatározó, és annak már örülnünk kell, ha az illusztráció legalább másod­lagos szerepet tölt be. Sajnos, sok esetben a közölt anyagok­nál talán nem is a leadott mű minősége a meghatározó, ha­nem annak technikai közöl­hetősége.” A jelenlévők egyet­értettek Haraszti Mária szerkesztő véleményével, hogy megélhet egymás mellett az értékes képzőművészet és az úgynevezett bóv­li. Persze, hozzá kell tennünk, nem mindegy, milyen arányban van jelen az egyik, milyenben a másik. Ahogy Ha­raszti Mária kifejtet­te, az oktatással, a neveléssel lehetne sokat tenni, hogy az arány megváltozzon, mert: „Hiába rójuk fel a fiatal generációnak, hogy a Walt Dis­ney iránt érdeklődik, ha nem is tudja, mi az a más, amit keres­het -jegyezte meg Haraszti Má­ria. - Ott a probléma gyökere, hogy ebben az országban nem igazán volt esztétikai nevelés.” Igen, igen, az a fránya esztéti­kai nevelés! Abból bizony nem kaptunk sokat. Pedig hogy szükség van rá - e nagy Walt Disney-dömpingben talán job­ban, mint bármikor -, azt nem vitatjuk, bár... Hushegyi Gábor esztéta azt állítja: „Nem hiszek az esztétikai nevelés sikerében. Nem hiszek abban, hogy a je­lenlegi oktatási rendszer ezen a téren komoly eredményeket ér­het el... Visszautalnék az előző korszakra, nyolcvankilenc előttre, amikor nagyon is tu­datos volt az esztétikai nevelés leépítése. Miért? Mert a művé­szet, a képzőművészet eszköz volt az ellenzék kezében. És ettől kívánta megfosztani az adott rendszer a generációkat. Nálunk most, hogyan is mond­jam, »megint ugyanezt a figu­rát vitték be az eszmébe«. Az oktatásban újra tudatos leépí­tésről van szó. Természetesen a tanárok egyéni hozzáállása, egyéni példája is besegíthet abba, hogy másféle esztétikai szemlélet alakuljon ki. Ez ide- ig-óráig lehet sike­res, ám annyira erős az amerikani- zált vizuális kultúra betörése, hogy én ezzel a sikerrel kap­csolatban egy kicsit szkeptikus vagyok. Ugyanak­kor nem tartom tragédiának a többféle kultúra jelenlétét. Legfeljebb lesz egy nagyon tág popkultúránk, ahogy volt a hatvanas-hetvenes évek Ame­rikájában. Nem félek attól, hogy a popkultúra és az idézőjelbe tett, úgynevezett elit kultúra között ne lehetne áthaladni. Végül is az elmúlt húsz-harminc év művészete ar­ról szól, hogy igenis, van átha­ladás, átlépési lehetőség és közvetlen befolyás is a popkul­túra és az elit kultúra között. Úgy érzem, el kell fogadni, hogy lesz piaca a giccsnek, lesz piaca az elit kultúrának, és en­nek megfelelő igények alakul­nak ki az emberekben. És ezek az igények változhatnak. Már most sokszínűbb a kulturális életünk, mint volt nyolcvanki­lenc előtt. Én ezt nem fogom fel komoly probléma­ként, tragédiaként. Ez lett volna termé­szetes az előző negyven-ötven év­ben is, hogy ennyire atomizált a kultú­ra.” Nevelni kell, ezt nem vonja kétségbe senki, de ahogy elhangzott: „Nem szabad hozzányúlni az emberi lélekhez, nem szabad tudatosan befolyásolni.” Köny­vet, képzőművészetet, művé­szetet eladni nehéz. Sőt reklám nélkül ma már nem is lehet. De az illusztráció nem kophat ki. Ahogy az elit kultúra sem. Leg­feljebb majd nagyon szűk réte­get fog szolgálni. Vizuális környeze­tünk szennyezé­séért is fe­lelősek va­gyunk... Már most is sokszínűbb a kulturális életünk. Heti kultúra Könyvespolc Victor Ostrovsky: A Moszad szolgálatában Zilizi Tihamér Kevés kiadvány váltott ki ak­kora szenzációt, mint Victor Ostrovsky pillanatok alatt nemzetközi bestsellerré vált könyve. A jelenleg Kanadá­ban élő szerző hosszú éveken át szolgált a rettegett izraeli hírszerző testületben, mint főügynök (káca). Könyvével kockára teszi életét, mert szembeszáll azokkal, akik miatt fiatalkori cionista álma a titkosszolgálatban tapasz­taltak által lidércnyomássá vált. A Moszadot azzal bízták meg, hogy felderítse az utat azok számára, akik Izraelt kormányozzák. A szerző kendőzetlenül leleplezi, hogy e testület visszaélt ezzel a bizalommal. Önös érdekek, kicsinyes, önző célok vezetik és az összeütközés, a hábo­rúskodás útjára vitte Izrael népét. A fő ok (lásd a 379. old.) a szervezet lényegében van: „Mi vagyunk a legjob­bak”, s a többi csak gój. Hátborzongató krimik soro­zata bontakozik ki az oldala­kon. Félelmetes maga a ki­képzés, a vasfegyelem pró­bái, a beszervező munka, az információgyűjtés a követsé­geken stb. Talán mondanunk sem kell, mindenhol a vilá­gon, minden helyzetben ta­láltatnak szajanok, önkéntes zsidók.Konkrétumokban tá­rul az olvasó elé az iraki atomreaktor fölrobbantása, a Carlos elleni hadművelet. Különböző, először nyilvá­nosságra kerülő, európai be­vetésekről, mennyeietekről, gyilkos akciókról is beszámol a könyv. Segített a szerzőnek Claire Hoy, az egyik legis­mertebb kanadai tollforgató. A Magyar Világ Kiadónál nemrég megjelent siker­könyv magyarul a 21. nyel­ven jelent meg. Hajdú István: Földi beszéd „Idejött hát a sok kín és a ván- szorgás után! Volt értelme, mert így gazdagította tapasz­talatait, megsokszorozta ma­gát mások által, és ami a leg­fontosabb, teljesen közel ke­rült önmagához ” - olvashat­juk Hajdú István egyik novel­lájában a kötet egészére is jel­lemző sorokat. A rövid sze­melvényből is kitűnik, hogy Hajdú azt az utat járja tovább, amit A púpos című első köte­tében elkezdett: látványos tör­ténetek, cselekményes próza helyett a kötet főhőse egyfajta belső honfoglalást végez, sok­szor imaginárius közegben, máskor konkrét állapotok közepette, de mindig sejtel­mes, megfoghatatlan lázadás­sal. A földi beszéd, melyre a könyv címe utal, ily módon megtévesztő, hiszen sokszor azt sem tudjuk, ki, mi ellen lá­zad. Talán maga a lét iritálja, vagy annak mindennapi, álta­lánosan elfogadott és megélt formái. Hajdú második kötete, amely a Kalligram Könyvki­adó gondozásában jelent meg a közelmúltban, talán éppen ettől izgalmas és szokatlan szellemi vállalkozás. (y) Regény- Szemtelen és orcádan áruló...- kezdte Kunkorov tettetett fel­háborodással.- Bocsánat - mondta valaki a tö­megből szégyenlős hangon.- Szemtelen és orcádan áruló, aki ezen a nagy napon nem tart ve­lünk! A reggeli hírekben teljesen váradanul feltűnt az a bizonyos katonai zubbony, így most már az összes szimpatizánsunk tudja az országban, hogy mi a dörgés!- Még egyszer bocsánat - mondta a tömegből ugyanaz a szégyenlős hang. K unkorov teljesen bele­élte magát abba, amit mond. Tudta, hogy még egyszer-kétszer vüággá kiált üyesmit, s utána már maga is automatikusan el­hiszi. Jó politikusnak tartotta magát ezért.- Szemtelen és orcádan áruló - kiáltotta, de igazából már elfe­lejtette, hogy mit is akart mon­dani. - Mindenki az, aki kétség­bevonja, hogy nem demokrati­kus választások útján kerültünk ismét az ország élére. Be fogjuk bizonyítani az igazságot! Szem-, fül- és orrtanúink vannak arra, hogy a gyengéden csattogó pa­pucsok korszakában hűek ma­radtunk a... no, legalábbis ön­magunkhoz, és tudjuk, hogy honnétfújaszél!- Mondtam már, hogy bocsána­Angyal a körhintán Z. Németh István 11. rész tót kérek! - mondta egy nyugta­lan hang a tömegből. - A Párt le­gyen hozzám irgalmas!- Nincs bocsánat - ordította Kunkorov, ügyet sem vetve hol­mi beszólásokra. - Nincs bocsá­nat azok számára, akik ugyanazt mondják, gondolják és teszik, mint amit mi mondunk, hiszünk vagy teszünk. Az ilyenek nem kaphatnak személyazonossági igazolványt, hiszen személyük nem azonosíthatóan birtokolja az általunkjóváhagyott tulaj­donságok abbéli részét, amely feljogosítja őket az italboltban való vásárlásra. Ekkor egy éles dörrenés hallat­szott a vezérkar felől, s - tette sú­lyától teljesen összeroppanva - a szégyenlős hang örökre elhall­gatott.- Áldozatok nélkül nem megy ­sóhajtotta Kunkorov. ★ * * Az író minél tovább hallgatózott, annál többet tudott meg az Új Ál­szent Gyülekezet elnevezésű, rendkívül szélsőséges nézeteket valló szekta összejövetelének okán. Kiderült, hogy a Felső Ti- zenkettek ülnek odakinn a kony­hában, s éppen valamilyen szent krumplikását esznek reszelt vö­röshagymával. Az is kitudódott, hogy valami külföldi „új álszen­tet” várnak, akinek érkeztét Vi­lágszövetségük ígérte tegnap es­tére. Valamilyen Szent Csónakot is emlegettek folyton, amely a nemsokára bekövetkező Szent Áradáskor csupán és kizárólag az arra érdemeseket - tehát a gyülekezet tagjait - menti meg. Az író akárhogy tapasztotta a fü­lét az ajtóra, ennél többet nem tudott meg. Kénytelen volt beér­ni töredékes információkkal, s rábízni magát színészi képessé­geire, lelkét pedig a Nagy Báb- mesternek ajánlania, hiszen oda­kinn is így emlegették az Urat. ,A legjobb védekezés a támadás!” - dobolta a fülében egy ér. „Ha rövid a kardod, toldd meg egy kérdéssel!” - szellemes- kedett egy másik. Kissé megszé­dült, s nekidőlt az ajtónak, amely a súlyától kicsapódott, ő meg abban a pillanatban a szőnyegen találta magát - kí­váncsi és meglepett pillantások kereszttüzében...- Hát itt vagyok, jól vagyok - da­dogta Lázár rákvörösen. - Remé­lem, maguk is jól érzik magukat... Már csak a Szent Csónak miatt is...- Ó - sóhajtotta Shaomi áhítat­tal. - Hát felébredt.- Fel - mondta az író bizonytala­nul. - És ideje már, hogy az egész világ felébredjen! Szavait általános örömujjongás kísérte. A szekta tagjai egymás után letérdeltek, és buzgón a padlóba verték a fejüket. Az író összes testi és lelki sebesülése belesajgott a látványba. Ő is letérdelt, és kíváncsian várt. Nem szeretett volna semmit könnyelműen elrontani. Mikor a Tizenkettek eléggé elszédültek már, szemrehányón néztek Lá­zárra.-A Szent Köszöntés! - figyel­meztették. it tehetett? Amihez amúgy is kedve volt... Öt kemény koppantás! Csak hogy lássák, ő is eléggé álszent tud lenni, ha akar. Az író szédelgő fejjel állt fel a ko­pottas előszobaszőnyegről. Köz­ijén állandóan mosolygott, ne­hogy felkeltse a gyülekezet gya­núját. ATizenkettek olyan áhí­tattal néztek rá, mintha most tért volna vissza egy sikers Mars-ex­pedícióból. Shaomi gyengéden átkarolta és a konyhába vezette. - Kérem, fogyassza el a Szent Reg­gelit! Sajátkezűleg készítettem. „Ebben a szektában minden szent” - villant át Lázár agyán. Amennyire meg tudta állapítani, a reszelt vöröshagyma meílé tá­lalt krumplikásába - nyilván nem tévedésből - némi méz, bors és ecet is került. Amikor Shaomi elfordult, hogy bekap­csolja a mikrohullámú sütőnek álcázott tévékészüléket, az író az egészet belekanalazta egy papírzacskóba, s kihajította az ablakon. Éppen meg akarta kér­dezni a konyhatündért, hogy kaphatna-e egy tányér nem túl szent tojásrántottát méz, bors és ecet nélkül, amikor arra lett fi­gyelmes, hogy a tévében a be­mondónő egy régi fajtájú kato­nai zubbonyt visel.- Ez valami új divat?-Á, dehogy - nevetett Shaomi. - Ez egy titkos jel. Azt jelenti, hogy megint a Zöld Elmék Pártja ke­rült hatalomra.- Zöld Elmék? - az író még az éhségéről is elfeledkezett. - Ezek környezetvédők?- Környezetszennyezők - felelte Shaomi, miközben a kamrából egy óriási zászlórudat cipelt ki, amelynek a végére színes csipe­szek segítségével egy hatalmas konyharuhát rögzített. Kihajolt az ablakon, s vadul lengetni kezdte a rögtönzött zászlót. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents