Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-07 / 32. szám

1996. augusztus 7. Kópé Benedek Elek A tűzmadár Rácz Noémi rajza Tóth Elemér Égig táncol a nóta Fonóba, fonóba, égig táncol a nóta, sodorintom, dóm, dóm. Kati járja Petivel, Erzsi járja Pállal, Mari néni guzsaílyal, Tercsi pörgettyűvel. Fonóba, fonóba, égig táncol a nóta, sodorintom, dóm, dóm. Benjámin László Esőcsepp Azért csak az esőcsepp, csak ő a legerősebb! A felhőből lepottyan, neki az meg se kottyan, akkor lesz attól eleven, bukfencezik a levelen. Mint a gyík, fürge lábú; szalad, sziklák alá bú, de még a földbe is lemegy, megfürdeti a gyökeret s a száron, mintha lépcsőn járna, a föld fölé jön. Lesz majd belőle pára, felszáll a napsugárra, onnan átszáll a szélre, haza talál az égre, s beáll megint esőnek. Csak ő a legerősebb! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. Volt egy kicsi kertje, benne olyan gyö­nyörű szép rózsák termettek, hogy aki látta, megcsudálta. De nem sok öröme volt a sok szép csodálatos virágban, mert éjnek idején berepült egy tűzmadár, s egytől egyig lecsipkedte a virágokat. Megpróbáltak mindent, hogy megőrizzék a virágokat. Pró­bálta a szegény ember, de vagy elaludott, vagy a tűzmadár lánggal égő tolla egy percre elvette a szeme vi­lágát. Ugyanígy jártak a fiai. Akkor azt határozták a legé­nyek, hogy elmennek heted­hét ország ellen, s addig meg sem nyugszanak, amíg a tűzmadarat meg nem talál­ják. Mennek, mendegélnek, s a hetedik nap egy rengeteg erdőbe érnek, ott egy virágos kertre találnak, ahol éppen olyan szép rózsák voltak, mint az ő kertjükben. A két idősebb legény nem állhatta meg, hogy az egyik bokorról rózsát ne szakajtson. Hát, ab­ban a pillanatban megnyílik a föld, s kiugrik egy hétrőfös szakállú ember, megragadja a két legényt, s viszi le magá­val az alsó vüágba. Laci, a leg­kisebb ment tovább nagy bú­san, s amint megy, meglát egy magas sziklát s annak a hasadékában egy kardot. Kihúzza a kardot, abban a pil­lanatban kiugrik egy hétfejű sárkány. No, Lacinak sem kel­lett több. Neki a sárkánynak, s addig vagdalódzik, míg mind a hét fejét le nem vágta. A sárkánynak úgy ömlött a vére, mint a patak. Laci fog­ta magát, megmosakodott a sárkány vérében, s olyan erős lett, mint egy óriás. Akkor el­indult be a szikla hasadékán, de még kettőt sem lépett, jött szembe az ezüstmedve. Meg­nézik egymást, összekapnak; ropogott a csontja mind a kettőnek, de Laci erősebb volt, s úgy vágta földhöz a medvét, hogy megnyekkent belé. Azt mondta a medve:- Látom, hogy erősebb vagy, te legény. Kívánj akármit, tel­jesítem.- Nem kívánok én egyebet - mondotta Laci -, csak vigyél el a tűzmadárhoz.- Ülj fel a hátamra, viszlek. Felül Laci a medve hátára, az megiramodik, egyszerre csak megállott egy kacsalábon for­gó gyémántpalota előtt.- Eredj, menj fel ebbe a vár­ba, ott van a tűzmadár üveg- kalickában. De úgy nyúlj a kalickába, hogy a kezed hozzá ne éljen! Felmegy Laci a palotába, meg is találja az üvegkalickát. Nyitva volt az ajtaja. Bedugja a kezét, de egy kicsit mégis hozzáért. Egyszeribe talpon termett az udvarban minden ember. Megfogják Lacit, vi­szik a király elé.- No - mondja a király -, most karóba húzhatnám a fejedet, de nem teszem, még a tűzmadarat is neked adom, ha elhozod a vaskirály aranysörényű paripáját. Kimegy Laci, felül az ezüst­medvére, s mondja neki, hogy mit akar a tűzmadár gazdája.- Jól van - mondja a medve -, könnyen elhozhatod, ha megfogadod az én szavamat. Annak a paripának mindig a hátán az aranynyereg. De a nyereghez hozzá ne nyúlj! Még el sem mondta jóformán ezt az ezüstmedve, már ott is voltak a vaskirály ajtaja előtt. Bemegy Laci az istállóba, el­oldja a paripát, hogy, hogy nem, hozzáért a nyereghez. Egyszeribe felébredtek a ko­csisok, megfogták Lacit, vit­ték a király elé.- Karóba húzhatnám a feje­det, de nem teszem, hanem azt parancsolom, hozd el a tündérkirály leányát! Felül Laci az ezüstmedve há­tára, elvágtatnak Tündéror­szágba, felmegy a tündérki­rály palotájába. Hát ott ül aranylócán a tündér-királyki- sasszony, s amint meglátta Lacit, azt mondotta:- Te az enyém, én a tied! Hiszen örült is, búsult is en­nek Laci. Látta a medve Laci nagy szomorúságát, s mikor a vaskirály palotájához értek, azt mondta neki a medve:- Hagyjuk kint a királyki­sasszonyt, a többit bízd rám. Abban a pillanatban az ezüst­medve megrázkódott, s sza­kasztott olyan tündérleány lett belőle, mint a királyki­sasszony. Felment a palotá­ba. Laci meg az aranysörényű paripán elvitte a lányt. Az ezüstmedve visszaválto­zott és utánuk eredt. Örült Laci, de most meg az aranysörényű paripát sajnál­ta. Az ezüstmedve eltalálta a gondolatát. Megrázkódott, s éppen olyan aranysörényű paripa lett, mint a másik. Az igazi paripa kint maradt, Laci meg felvezette az ezüstmed­véből lett paripát a királyhoz. Hej, örült a király! Egyszeribe odaadta a tűzmadarat. Elnyargaltak. Az ezüstmed­véből lett paripa visszaválto­zott medvének, s éppen ab­ban az erdőben érte utol Lacit, ahol a bátyjait a hétrőfös szakállú levitte az alsó világba. Ott az ezüstmedve nagyot dobbantott, megnyílt a föld, s hopp, eltűnt. De még egy óra sem telt belé, kiugrott a föld alól: ott ült a hátán a két legény. Most már szépen hazamehet­tek. Velük ment az ezüstmed­ve is. Többet el sem eresztet­ték. A tűzmadár ezután nem pusztíthatta el a rózsá­kat, s a drága szép virágokkal tenger kincset szereztek. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Béni, a kacsa Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy baromfi- udvar. Sok állat élt ott, köztük a kacsacsalád is. Történt, hogy egy szép fehér kacsatojásból egy sárga kiskacsa kelt ki. A Béni nevet adták neki. A kacsa nagyon szeretett játszani és sétáim. Egy­maga még sokáig nem mert úszni, félt, hogy bele­fullad a vízbe. Egy szép napon sétálni indult, ami­kor a bokorból előugrott egy kandúr. Béni nagyon megijedt, és beleesett a vízbe. Segítségért kiabált: - Segítség! Segítség! Mama, segíts! A kandúr kerülgette a vízben fuldokló kacsát, de mikor nagy ricsaj csapta meg a fülét, elfutott. Jött az egész baromfiudvar, hogy megmentsék Bénit. Miután kacsamama kihúzta a kacsafiút, megkérték a napot, hogy szárítsa meg Bénit.- Kérünk szépen napocska, szárítsd meg a kacsát!- siránkoztak az állatok. Meglátta ezt a gonosz felhő és eltakarta a napot. Az eső csak esett és esett. A szél már messziről látta, hogy az állatok szomorúak. Elfújta a felhőt. A nap újra kisütött, és Béni megszáradt. Megköszönték aztán a szél­nek a jó tettet. Máskor a kacsa nem mozdult el az édesanyja mellől. Fecske Melinda 5. osztályos tanuló A Vasárnap nyári rajzversenye Mivel a Vasárnap szerkesztősége által meghirdetett nyári rajzver­senybe továbbra is folyamatosan érkeznek a szebbnél szebb alkotá­sok, szerkesztőségünk úgy határozott, hogy meghosszabbítja a be­küldési határidőt. Ennek alapján a szünidei élményeiteket ábrázoló rajzokat augusztus végéig küldhetitek be a szerkesztőség címére. Bóna Zsuzsanna, Bátorkeszi Gönczi Zoltán, Nagytárkány Németh Anikó, Galánta \ Nagy Zoltán illusztrációja

Next

/
Thumbnails
Contents