Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-07 / 32. szám
8 1996. augusztus 7. Sztárok, partik és fogadások a harmincegyedik Karlovy Vary-i filmfesztiválon Karlsbad! ostyalapok helyett Szabó G. László Százast csúsztattam bárgyú mosollyal a Prága-Karlovy Vary közt közlekedő sofőr kezébe, majd halkan, hogy senki se hallja, állóhelyért könyörögtem a busz hátsó felében. Cirill és Metód napja volt, államünnep pénteken. Vagy kétszázan tolongtunk a déli járatra. Jegy nem kell, megtarthatja, súgtam a sofőrnek, fél lábon is elállók, csak engedje meg, hogy fent maradhassak. Nyolcvan csk. helyett egy ropogós százas, amely teljes egészében az övé lehet - gondoltam, megteszi. Tévedni emberi dolog. A volán mögött, legalábbis az ilyen menet- rendszerű járatokon, (fél) istenek ülnek. Dörögte is éktelenül az enyém: ugyan, mit képzelek, jöjjenek csak a helyjegyesek, állni a vizeldében lehet. Még egy százas, aztán nincs tovább. Ha nem, hát nem, akkor este utazom. Gyűröm gyorsan a húsos tenyérbe az újabb ropogóst; megenyhül az Úr arca. Induljak már, ne tartsam fel a többieket, szól mennyei hangon, a hátsó négyesben biztosan lesz helyem. Lett is. De azért „eladott” még vagy harminc állójegyet. Ha lúd, legyen kövér. Bár lehet, hogy ezt a cseh másképp mondja. A „nyitóképem” mindenesetre jól sikerült. Karlovy Vary harminc- egyedik fesztiváljára ily módon időben érkeztem. A küzdelmek sora azonban csak az utolsó napon ért véget. Mert hiába lobogtatott az ember kék, zöld, sárga vagy piros kártyát, ha nem volt ilyen-olyan plusz belépője, névre szóló meghívója, sok esetben még a délutáni vetítésekről is kirekesztették volna. Az esti filmekről nem is beszélve... Cselesnek, szemfülesnek, pimasznak vagy éppen „süketnémának” kellett lennie annak, aki az összes nagy filmet jó helyről akarta látni. Bejutni egy zárt körű fogadásra még több ügyeskedést kívánt. Ajtónállók, hos- tessek hosszú sorfala között besurranni, de aki mert, az valóban nyert. Megtudhatta például, hogy kihez húz Václav Havel szíve. Vagy hogy mi alapján választotta ki huszonéves ügynökeit Júlia Ormond, az angolok hollywoodi színésznője. Közelről hallhatta Whoopi Goldberget, az amerikai mozi fekete aranyát, amint villogó szemmel csitítja féltékeny párját. Karnyújtásnyi távolságból csodálhatta Pierre Ri- chard marokkói barátnőjét, az „ezeregyéjszaka meséi”-ből. Vagy bizalmasan a fülébe súgták, hogy Gregory Peck másnap délután kettő és négy között, röpke félórára kiválasztott újságírókat fogad. Karlsbadban a nyár most már évről évre erről szól. A sztárokról. A partikról. A fogadásokról. És mindenekelőtt természetesen a moziról. A moziról, ahol sírni, kacagni, izgulni, dühöngeni, s olykor bizony szunyálni is lehet. Kérdezik is tőlem gyakran: hány filmet tudok egy nap alatt végignézni? Négyet, ötöt, hatot? Jóból hatot is, rosszból egyet sem. Ilyenkor nyugodt szívvel alszom a sötétben. Vagy sétálok a kolonnádon. Ahol a gyógyforrások sajátos szaga a frissen sült ostyalapok vaníliaillatával keveredik. Persze csak akkor, ha nem esik az eső. Karlovy Vary fölött ugyanis gyakran beborul az ég. Aztán szakad, zuhog napokon át, megállás nélkül. A vetítések is így zajlanak. Reggel kilenctől éjjel kettőig kilenc Karlsbadban a nyár most már évről évre a moziról szól. mozi ontja a filmeket. A csömör rendszerint az utolsó előtti napon éri utol az embert. Vagy akkor sem. Attól függ, miket látott és főleg mennyit. Szergej Bodrov alkotása, A kaukázusi fogoly az összes többi versenyfilmet megelőzte. Nemcsak a zsűrinél - nálam is. Pedig nincsenek nagy, látványos jelenetek a filmben. Kaukázusi hegyi pásztorok foglyul ejtenek két orosz katonát. Ami ezután történik, európai történet. Hollywood feltupírozná, Bodrov a lelkünkre hat. Halkan és egyszerűen annyit mond csupán: ember embernek nem lehet ellensége. A vérontás sehova se vezet. Versenyen kívül a másik remekmű: Lars von Trier dán-francia koprodukcióban forgatott, Cannes-ban már díjazott filmje, a Hullámtörés. Férjhez megy egy tiszta, vidéki lány valahol Eszak- Skóciában. Tengeri olajkúton dolgozik a férje, egy nap végzetes balesetet szenved. Mozdulatlanul fekszik a kórházi ágyon. Beszélni sem tud. Húszéves asszonya lesi, vigyázza, és mert halálosan szereti, mindenre képes érte. Még arra is, hogy másoknak adja boldogtalan testét. Lassan gyógyuló férje ugyanis ezt kéri tőle. Bess (a fiatal Isabelle Huppert-re emlékeztető Emily Watson alakítja tökéletes beleérzéssel ) pedig nem ismer lehetetlent. Úton-útfélen megalázó kalandokba bocsátkozik, míg a végén, megtébolyult prostituáltként leli halálát. Háromórás film, fojtogató jelenetekkel. A végén az egész mozi könnyben úszik. Szentimenta- lizmus kizárva. Bekerült a programba egy 1991- es amerikai film is. Tom DiCillo első opusza, a Johnny Suede, Brad Pitt-tel a címszerepben. Manuel Blanc Párizsból jött a fesztiválra. Ropogós fehér ingben, jól fésülten, másnapos borostával. Fiatal színész, nagy sikerekkel a háta mögött. Első színpadi sikerét a Svájcban élő magyar írónő, Kristóf Ágota darabjában aratta, az új évadban pedig Dosztojevszkij-hős az Egy orvos feljegyzéseiben. Edouard Molinaro filmjében, a Beaumar- chais-ben ő az egyik főszereplő. Gudin, az író titkára. Csendes, halk szavú fiú. A francia film új reménysége. Mintha Milos Formán hatvanas évekbeli Fekete Péterét látnánk „újvilági” környezetben. Ugyanazok a ballépések, ugyanazok a melléfogások, ugyanazok a szerelmi sutaságok, mint a prágai kamasznál. Ráadásul Johnny is zenész. És jó zenész szeretne lenni. Akaratból azonban több jutott neki, mint tehetségből. Hol volt még a Szenvedélyek viharában öt évvel ezelőtt? Brad Pitt arcát akkoriban még csak az újságokból ismerhettük. De mint a Johnny Suede is jelzi; ő már akkor is remek színész volt. A visszaút rövidebb szakaszát prágai barátném, Pos Kati ütött- kopott kocsijával, egy nyugdíjas járgánnyal abszolválom vasárnap délelőtt. Tíz év körüli kislány ül a hátsó ülésen. Családtag. Angol könyvet olvas. Mellette az édesanyja. Angol szakos műfordító, most éppen Chicagóban egyetemi oktató. A cseh kultúrát terjeszti. Nem érti a magyar kérdést. A szlovákiai magyarok helyzetét. Pár évvel ezelőtt, még Prágából, riportú- ton járt Dunaszerdahelyen. Mindenkivel szót értett. Ő mondta csehül, a magyar gyerekek, akiket látni s hallani akart, csacsogtak szlovákul. Hol itt a baj? - kérdezi, magyarázzam meg neki. De nehogy azzal kezdjem, hogy „fönt”, mert azt ő is tudja. Az ellenségeskedés megszűnik-e végre,------------ erre adjak választ. Me rthogy az ő lányát, akiről tudják, hogy cseh szülők gyereke, senki sem piszkálja odaát. Ott nem létezik nemzetiségi kérdés. Igaz, „beolvasztani” sem akarnak senkit. Nézem a kislányt, ahogy falja a sorokat. Néha rámpislant, de látom az arcán, nem érti, miről beszélünk. Jó neki. Bejutni egy zárt körű fogadásra még több ügyeske- dést kívánt. Gregory Peck nyolcvan éve i nyolcvanszor leírhatnánk a hogy az amerikai mozi élő lt dája. A fesztivál utolsó es életműdíjat kapott. Fárad Václav Havel gyakran feltűnt a fesztiválon. Tavaly Mia Farrow- val, Woody Allén exnejével boro- nálták össze. Az idén nehezebb dolguk volt a külföldi újságíróknak. Törhették a fejüket, kinek a társaságában érezte magát a legkellemesebben Csehország elnöke. Júlia Ormonddal ugyanis elég gyakran lehetett látni, de volt még néhány csinos hölgy a közelében. Jó ízlését az idén sem vitatta senki, hogy aztán mit, ü- letve kit hoz a jövő, az majd később fog kiderülni. Jirí Bar- toska mindenesetre már sejthet valamit. Alán Aida, a M.A.S.H. sztárja és Júlia Ormond. Hatalmas ünneplésben volt részük Karlovy Vary- ban. Aida írónak készült. Színész lett. De már forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzik a nevét. „Mindenkit le lehet győzni - állítja -, csak önbizalma legyen az embernek. És persze tehetsége!” A M.A.S.H. óta persze eltelt néhány évtized. Másik nagy sikere, a Jövőre, veled, ugyanitt is a múlté már. Woody Allennel is forgatott azóta. „Woody zseniális komikus, de ugyanolyan hisztérikus, mint én. Ezért volt nehéz együtt dolgoznunk.” Júlia, a szépséges Ormond Az első lovagban Richard Gere, a Szenvedélyek viharában pedig Brad Pitt partnere volt. Gere-ről lelkesen nyilatkozott, Pitiről hallgatott. Szerette, nem szerette? Annyira szerette, vagy annyira nem szerette? A titkot magával vitte.
