Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-07-24 / 30. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1996. július 24. * 29. évfolyam Nagyvilág Az új divat terjesztői Franciaországban a leghatékonyabb fegyvert ry vetettékbe. / Sport Nem vagyok szájhős, Atlantában végre bearanyozom -i /" Zambiát! -LO 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1996. július 27-től augusztus 2-ig „Ugyanezt meg akarjuk tiltani a magyaroknak s a többieknek” Aki szelet vet, vihart arat, avagy a közös diktatúra Miroslav Kusy______________ Nem a magyarok kezdték Szlovákiában az 1989-es demokratikus forradalom után a kollektív jogok és az autonómia keresztülvitelét és érvényesítését. A szlovák nacionalista politikai képviselet volt az, amely, a szuverén csehszlovák államon belül, 1992. július 17-én deklarálta „a Szlovák Köztársaság szuverenitását, mint a szlovák nemzet független államának alapját.” Egy szuverén állam bizonyos területének szuverenitását kikiáltani gyakorlatilag annyit jelent, mint az illető terület autonómiáját kikiáltani. Van már ebben némi gyakorlatunk, már másodszor tettük ezt. Először 1938- ban, amikor a „deklarációt” Tiso és Sokol írja alá, majd 1992-ben, amikor Meciar és Gasparo- vic az aláírók. Első autonómiánk nagyon gyorsan a független Szlovák Államba, a második a függeden Szlovák Köztársaságba torkollt. Ezt a szuverenitást nem az ország összes lakója, nem az összes polgár, hanem csak egy privilegizált réteg nevében deklarálták, úgy mint „a szlovák nemzet természetes önrendelkezésijogát”. Legalábbis ez áll a Deklarációban és az alkotmány preambulumában. A nemzet önrendelkezési joga a legalapvetőbb kollektív jog. A szlovák nemzet eme kollektív jogának az érvényesítésével lerakták a szlovák nemzetállam alapjait, amelynek az eszméjét a jelenleg kormányzó garnitúra azóta is keményen érvényesíti, az államnyelvről szóló törvény elfogadásától kezdve a Matica slovenská- ról készülő törvényig. Ezáltal egyre bővülnek az ország domináns nemzetének kollektív jogai, s befejezést nyer az uralkodó nemzetté válása. Az uralkodó nemzet pedig leigázott, alattvaló kisebbségeket kíván. Így nem lehet igazságos rendszert építeni, ez nem a demokratikus jogállam felé vezető üt. A polgári és a kollektív jogokkal történő szemfényvesztés nagyon is áüátszó és szégyenletes: az első közös, a másik csak egyeseké. Szlovák mákoscsík: a csík mindenkié, a mák a tetején csak a szlovákoké. Vajon tényleg azt hitték, hogy a mi bennszülött kisebbségeink az ilyen „szlovák igazságot” hallgatagon, birka módjára eltűrik? Hogy nem kezdenek - eleinte csöndesen, majd egyre hangosabban, először egyenként, majd egyre többen - hasonló jogokat követelni tőlünk, mint amilyeneket magunknak kiosztunk? Miért államnyelv az egyik polgár nyelve, a másik polgáráé pedig nem? Hol itt a logika, ha ezek a polgárok egyenrangúak? Miért csak szlovák Matica, s miért nem magyar, vagy roma Matica is? Mi ez, ha nem szlovák nacionalista sovinizmus és rasszizmus? Miért csak szlovák autonómia és nem magyar, vagy roma autonómia is? Ki adott nekünk üyen privilégiumokat? Nem a Jóisten, csak Meciar, Gasparoviccsal! A szlovák demokraták elejétől fogva figyelmeztettek, hogy az effajta játék a tűzzel előbb- utóbb kegyetlenül megbosszulja magát. Nem kértünk beleegyezést, mikor a kollektív jogainkat és az autonómiánkat keresztülvittük. Ugyanezt pedig meg akarjuk tiltani a magyaroknak, aztán a többieknek. Egyesek kollektív jogait csak mások kollektív jogaival lehet kompenzálni. A kompenzálást meggátolni pedig csak statáriummal, diktatúrával, totális rendszerrel lehet. Sajnos, a statáriumot és a diktatúrát nem lehet bevezetni csak a magyarok számára. V-t nem vagyunk képesek mindenkinek egyforma demokráciát biztosítani, az eredmény, a totalitárius rendszer, valamennyiünk számára közös lesz. Természetesen ki lehet lépni ebből az ördögi körből. Csak át kell vágni, azaz lemondani a saját kollektív jogainkról, majd ugyanezt kérni a többiektől is. Ami azt jelenti, hogy a szlovákok nemzeti állama helyett polgári államot kell építeni Szlovákia minden lakosa számára. Amíg viszont nem ezt tesszük, ne akarjuk megkövezni a magyarokat azért, mert egyenlőek akarnak lenni velünk. Ellenkező esetben nem marad más hátra, mint felkészülni a viharra, ami az általunk elvetett szélből kerekedik. Ez nem a jogállam felé vezető út. Miért csak szlovák autonómia s nem magyar is? A forró nyarat az emberek ilyennek szeretnék, nem a politika által korbácsolt kedélyek hullámverésének... Prikler László felvétele Ténfergő vakációzok Vezércikk Miklósi Péter ______________ A telhetetlen gyermeknépség az idén morgolódva fogadta a nyári szünidő első heteit. Persze, a gyerkőcök nem az iskolapad meg a feleltetés után sóvárogtak, hanem csak azt szerették volna, ha a sok esőzés és a hűvös napok helyett verőfényes strandidő lenne. A baj akkor kezdődött, amikor a harmadik, negyedik kánikulai napon feltűntek az utcákon a lézengő, unatkozó gyerekek. Az annyira vágyott napsütéses idővel, a korlátlan szabadsággal sokan azóta sem tudnak mit kezdeni. Természetesen ezt nem szívesen ismerik el, s aligha vigasztalnánk meg őket, ha megsúgnánk: mi, felnőttek jobbára ugyanígy vagyunk ezzel, ha nem tervezzük el, mikor mi történjen. De azt is mi, felnőttek tudjuk igazán, hogy az úgynevezett komiszabb kölykökért kell többet aggódnunk-akik a társaiknál is több borsot törnek az orrunk alá. Hát igen, a „komisz” kölykök... Ha valaki jobban megfigyeli ezeket a gyerekeket, akkor többnyire kiderül, hogy ezek az általuk elkövetett „rémtettek” sokkal inkább kel-. lemedenek, semmint rosszindulatúak. Hogy a hazudós, sunyi, árulkodó, vagy a másik baját pusztán közömbösen néző gyerekeket negyedannyit sem büntetjük-szidjuk, mint az úgynevezett vásott kölyköket. Az ő komiszságuk rendszerint engedetlenségben, fantáziadús csínyekben, figyelmetlenségben és hanyagságban merül ki. E tettek, sajnos, általában feltűnőbbek, pedig ezek jobbára „csak” rossz szokások; míg a hazugság, az árulkodás, a közönyösség, esetenként a kifejezett rosszindulat: jellemhibák. Egy magát meghúzó, a kellő pillanatban hízelegni tudó, de hazudós gyerek - idevágó gyermeki diplomáciával - könnyen arathat dicséretet; viszont egy izgő-mozgó, feleselő, a saját elképzeléseinek megvalósítására törekvő és eközben bizony egykét stiklitől sem idegenkedő lurkó szinte naponta kap feddést, büntetést. Az örökös virgonckodás ugyanis sokkal jobban zavarja a szülőt és a szomszédokat, mint - mondjuk- mások beárulása a saját előny érdekében. Ismertem például olyan bikficet, aki a tetőterasztól a földszintig vagánykodó hetykeséggel leszánkázott a derékmagas korláton, de ugyanez a fickó volt az első, aki lomtalanításkor zokszó nélkül jelentkezett a legutálatosabb munkára is, valamennyicske dicséret reményében. Ő volt az, aki más esetekben is készséggel segített megemelni, odébb rakni valamit, míg a szomszédék vele egykorú, a magaviseletét és a tanulmányi eredményeit tekintve mindig eminens kicsinye még akkor is nyugodtan olvasott a díványon, amikor a saját begipszelt karú anyja szorult volna segítségre. Ilyenkor, nyaranta különösen gyakorta tapasztalni, hogy a szemünkben mindmáig azok a jó gyerekek, akik engedelmesen végrehajtják az utasításokat. Lehetőleg katonásan, többnyire már csírájában elfojtva a saját véleményt. Bármennyit hangoztatjuk az önálló elképzelések, a gyermeki kreativitás kibontakozásának fontosságát, a gyakorlatban nem jutottunk el odáig, hogy a gyerekekről kialakított vélemény elsősorban a fontos jellemvonásokat tükrözze, és csak másodsorban az olyanokat, mint a korlátlan engedelmesség, kínos precizitás, vak önfegyelem. A nyár kitűnő alkalom, hogy megpróbáljunk kicsit változtatni alapállásunkon: ne latolgassuk magunkban előre az el sem követett, de várható komiszságukért kiszabandó büntetést, hanem próbáljuk meg egyenrangú partnerekként kezelni őket. Sőt! Éreztessük velük, hogy akár büszkék is vagyunk rájuk. így nemcsak ténferegni fognak, hanem mindent megtesznek, hogy a kedvünkben járjanak. És nemcsak a vakációban.
