Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-12-18 / Szilveszter

A méretre szabott biztosítás Tizennyolc évbe telt, amíg a Diósförgepa- tonyból származó dr. Csáky József kárfelvevő ügyintézőből a Szlovák Állami Biztosító egyik igazgatójává vált. Mégis, amikor hat évvel ezelőtt lehetőség nyílt új biztosítók létrehozásá­ra, nem habozott váltani. Néhány ambiciózus szakembert maga köré gyűjtve megalapították a Kooperatíva szövetkezeti biztosítót. Ez ma mind Szlovákiában, mind pedig Csehországban az egykori állami monopolcégeket leszámítva a legnagyobb biztosítónak számít. Dr. Csáky Jó­zseffel, a Kooperatíva elnökével a vállalat eddig megtett útjáról és mai helyzetéről beszélget­tünk: ♦ A biztosítás terén annak idején Önök tör­ték meg az állami monopóliumot. Azóta ez már történelemmé vált?- Mi annak idején egy ideig ún. alvó vállalat voltunk, hiszen hiába alakultunk meg 1990 őszén, az állami biztosító monopóliumát meg­szüntető törvény csak a következő év tavaszán lépett életbe. Pontosabban ez még mindig nem szűnt meg teljesen, hiszen a gépkocsik kötelező felelősségbiztosítása és a kötelező munkahelyi felelősségbiztosítás még mindig monopólium. Ez viszont azt jelenti, hogy a hazai biztosítási pi­ac bevételeinek több mint egyötöde minden különösebb megerőltetés nélkül automatikusan az övék. Ráadásul a versenyfeltételek sem egy­formák, hiszen emiatt sok ügyfél már csak a ké­nyelem miatt náluk marad. Őket pedig a többi biztosító legfeljebb rendkívül alacsony biztosí­tási díjak felkínálásával tudja megszerezni. ♦ Az utóbbi időben egyre több szó esik arról, hogy az egykori állami biztosító privatizációja után mindegyik biztosító számára azonos fel­tételeket kellene teremteni. A monopólium megszüntetése esetén a Kooperatíva ezek kö­zül melyik forma iránt érdeklődne?- Bennünket mindkét terület érdekel, de nem vagyok optimista, és szerintem a monopó­lium a közeljövőben nem szűnik meg. Az meg­történhet, hogy a munkahelyi felelősségbiztosí­tást egy külön vállalatra bízzák, de a többi bizto­sító számára már ez is növelné az esély- egyenlőséget. ♦ Az év elején Ön azt nyilatkozta, hogy 1995 a Kooperatíva eddigi legsikeresebb éve volt. Mit takar ez az eredmény?- Bár a végső zárások még nem készültek el, az már nyilvánvaló, hogy míg a hazai biztosítási piac tavaly átlagosan 18,5 százalékkal nőtt, a Ko­operatíva 35,5 százalékkal növelte forgalmát. Ez a folyamat egyébként az idei év első négy hó­napja alatt is folytatódott. A tavalyi év nagyon jól sikerült az egész Kooperatíva Group számá­ra. A holdingon belül Csehországban 36 biztosí­tó között az egykori állami biztosító után a cseh vállalatunk a második, a morva-sziléziai pedig a harmadik helyen végzett. Hasonló a helyzet Szlovákiában is, ahol 18 biztosító között a Szlo­vák Biztosító mögött tavaly megerősítettük má­sodik helyünket. Szlovákiai cégünk díjbevétele egyébként 800 millió korona körül alakult, és nyereségesen zárta az évet. ♦ Ön szerint minek köszönhető mindez?- Emögött természetesen nagyon sok munka van. Talán az is szerepet játszott, hogy a Koope­ratíva vezetői mind részt vettek külföldi tovább­képzéseken, így sok ajánlatot elsőként vezet­tünk be a hazai piacon. Ezt mi úgy mondjuk, hogy méretre szabjuk a biztosítást. Régen, ugye­bár, az ügyfél bement a biztosítóhoz és az elé helyezett lehetőségek közül választott egyet, még akkor is, ha az esetleg nem felelt meg telje­sen az elképzeléseinek. A kilencvenes évek ele­jén mi voltunk az elsők, akik elbeszélgettünk a vállalkozóval, majd tanácsot adtunk neki, hogy mondjuk valamit felesleges pénzkidobás bizto­sítani, más területeken viszont nagy szükség len­ne ra. Mi mindenképpen abból indulunk ki, hogy a kapcsolat akkor lesz hosszú távú, ha az mindkét félnek előnyös. Törekedhetek én vala­kinek a megkopasztására, de az csak egyszer si­kerül, azután nemcsak, hogy soha többet nem köt velem szerződést, hanem még a környezeté­nek is elhíreszteli rossz tapasztalatát. Dr. Csáky József, a Kooperatíva Szövetkezeti Biztosító elnöke ♦ Eszerint munkatársai külön figyelmet szentelnek minden ügyfélnek?- A partnerkapcsolat semmiképpen sem fe­jeződik be a biztosítási szerződés megkötésével. Munkatársunk továbbra is figyelemmel követi a biztosított tevékenységét és időnként megbe­széli vele, hogy új értékek esetén érdemes lenne bővíteni a szerződést, adott esetben esetleg csökkenteni a díjat, vagy ha történt valami, ak­kor segít neki az ügyintézésnél. Számunkra is fontos, hogy jó partnerkapcsolat alakuljon ki, hiszen ilyenkor az ügyfél nem fordul másik biz­tosítóhoz. Ma egyetlen perspektívákban gondol­kodó biztosító sem engedheti meg magának, hogy kár esetén az ügyfélnek kelljen kulcsolnia, míg végre elintéződik az ügye. ♦ A Kooperatíva általános biztosító, vagyis egyaránt foglalkozik élet- és vagyonbiztosítás­sal. Ezen belül még mindig a vagyonbiztosítá­sok dominálnak?- Érdekes, hogy Nyugaton a biztosítótársasá­gok díjbevételei elsősorban a életbiztosítások­ból tevődnek össze. Ott ugyanis az emberek úgy gondolkoznak, hogy ha egészségesek lesznek, bármilyen vagyoni kár esetén képesek megspó­rolni a szükséges összeget. Nálunk vi-szont to­vábbra is inkább a vagyont féltik. Valószínűleg még elég hosszú időnek kell eltelnie, amíg a szemlélet nálunk is megváltozik. A Kooperatíva esetében a tavalyi díjbevételek 17,6 százaláka származott életbiztosításokból, de célunk, hogy ezt az arányt 25 százalékra emeljük. ♦ Gondolom, tavaly ősszel ennek érdekében jelentkeztek az ösztöndíj-biztosítással, a kórhá­zi kezelés idejére szolgáló biztosítással, illetve az Assist Card elnevezésű utazási biztosítással, jellemezné ezeket?- Az ösztöndíjbiztosítás célja, hogy a szülő a gyermek közép-, illetve főiskolai tanulmányai idejére rendszeres havi ösztöndíjat biztosítson. Ennek díja függ a gyermek, illetve a szülő élet­korától. A biztosítást balesetbiztosítással is ki le­het egészíteni. Amennyiben a szülő esetleg meghal, a biztosító magára vállalja a díjfizetést és az ösztöndíj kétszeresét fizeti. A kórházi ke­zelés biztosítása pedig arra hivatott, hogy ilyen esetben a keresetkiesésből származó károkat enyhítse. Ezt egy-egy betegség esetén a gyógyí­táshoz elengedhetetlenül szükséges kórházi ke­zelés idejére fizetjük és nagysága nem haladhat­ja meg a biztosított szokványos napi bevételét. ♦ Az újdonságok közül a legtöbbet az Assist Cardról hallani, amely azóta több kitüntetést is kapott.- A legfrissebb hír, hogy az Assist Card lett az első hazai szolgáltatás, amely megkapta a Slovak Gold minőségi tanúsítványt. A szolgáltatásról so­kat elárul a jelszava, amely szerint a segítség olyan távolságra van, mint az első telefon. Az Assist Card International hálózatban a világ 74 országá­nak 680 irodáján keresztül biztosítanak gyorsse­gélyt a nap 24 órájában váratlan események so­rán. Ez vonatkozik egészségügyi vagy jogi problé­máktól kezdve mondjuk az okmányok elvesztésé­ig. Ennek birtokában a Kooperatíva ügyfelei ugyan­olyan elbánásban részesülnek, mint bármelyik nemzetközi hírű biztosítóé. A megoldás előnyei közé tartozik az is, hogy az esetleges gyógyítási költségeket sem kell a helyszínen fizetni, minden az Assist Cardon keresztül bonyolódik. Ehhez még világnyelveket sem kell ismerni, hiszen ná­lunk is egész napos ügyelet van, így a telefonérte­sítés után munkatársaink azonnal intézkednek. Utazási biztosítást vállalatok is köthetnek, ebben az esetben csak annyit kell bejelenteniük nálunk, hogy ki, mikor, hová és hány napra utazik tőlük. Utazási irodák esetében pedig az Assist Card előnye, hogy ha valamelyik utasnak problémái tá­madnak, akkor az idegenvezető rábízhatja őt a há­lózat ügyintézőjére és ő továbbra is törődhet a többiekkel. ♦ Ennyi lehetőség esetén Ön szerint mond­juk egy ifjú házaspárnak milyen sorrendben érdemes biztosításokat kötnie?- Szerintem, ha egy fiatalember családot ala­pít, arra van szüksége, hogy életbiztosítással te­remtsen hátteret, akár a feleségével együtt is. Ez már csak azért is fontos, mert a szociális gon­doskodás egyre inkább az egyén felelősségévé válik. Amennyiben lakáshoz jutnak, akkor ház­tartási biztosításra is szükségük lesz. A gépkocsi manapság egyre inkább létszükséglet, így a fia­tal házaspárok előbb-utóbb szert tesznek rá. Ek­kor nálunk baleset-, illetve lopás elleni biztosí­tást köthetnek. Ha vagyonukat kölcsön igénybe­vételével szerezték, akkor a nyugalmuk érdeké­ben biztosítást köthetnek halál esetére. Mindezek után gyermeket vállalva számára hozomány-, majd később ösztöndíjbiztosítást is köthetnek. Végül a fiatalok esetleg örökölnek vagy vásárolnak egy hétvégi házat, akkor ezt a vagyont is biztosíthatják. Amennyiben pedig vállalkozni kezdenek, köthetnek vállalkozói va­gyon- illetve felelősségbiztosítást. ♦ A vállalatok esetében a Kooperatíva ügyfe­lei között olyan cégek szerepelnek, mint az Ist- rochem, Transpetrol, Samsung-Calex, Henkel- Palma vagy K-mart. Őket nehéz volt megsze­rezni?- Ebben a szférában is érvényes, hogy a kap­csolatnak mind a két fél számára előnyösnek kell lennie. ♦ Megtörtént már, hogy egy nagyobb válla­latnál bekövetkezett baleset miatt magasabb összeget kellett kifizetniük?- Természetesen ilyenre is sor került. Alig kezdtünk foglalkozni a mezőgazdasági vállalko­zások biztosítsával, s máris beütött a sertésvész, ami számunkra 20-25 milliós kifizetést jelent. De tűz volt már a K-martban is. Amikor pedig de­cemberben két ember halálát és hárommilliós kárt okozva kiégett a rozsnyói Kras szálló, akkor a sajtó is felfigyelt a Kooperatíva gyors reagálá­sára, aminek következtében a tulajdonos szinte azonnal megkezdhette a felújítást. ♦ Nagy cégek esetében nem történhet meg, hogy egy esetleges nagy kár megrendíti a Koo- perativát?- Az egykori Csehszlovákiában ilyen nagy üzle­tek esetében annak idején mi kezdtünk el foglal­kozni elsőként a viszontbiztosítással. Ez lényegé­ben a biztosítás biztosítása, és ma is az egyik leg­jobb viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezünk, amelyben a világ és Európa legnagyobb ilyen tár­saságai vesznek részt. Ennek köszönhetően na­gyon nagy kockázatokat is vállalni tudunk. ♦ A vállalkozásokkal kapcsolatban gyakran hallani a biztosítási csalókról. Ők azok, akik előre megfontolt szándékkal, vagy akár azért, mert megszorultak, igyekeznek biztosítási ese­ményt produkálni, hogy így hozzájussanak a biztosítási összeghez. Önök próbálnak vala­hogy védekezni egy ilyen eljárás ellen ?- Sajnos, ez a jelenség tény, így mi is kénytele­nek vagyunk védekezni, ami esetleg a becsületes ügyfelek számára is kényelmetlenséget okozhat. Mi három egykori tapasztalt rendőr részvételé­vel saját nyomozócsoportot hoztunk létre, amely tavaly az első félévben 39 millió koronát kitevő ügyeket derített fel. Nem feltétlenül csak csalásokról volt szó, megesett, hogy megtalálták az ellopott és nálunk biztosított gépkocsit. De azért az is megtörtént, hogy valaki szándékosan felgyújtotta a raktárát, vagy mondjuk lopást szín­lelt. Szerencsére a szándékos biztosítási csalások az utóbbi időben már nem annyira gyakoriak, de azért óvatosnak kell lennünk. ♦ Ön a közelmúltban Kínában járt, ahol fel­merült egy szövetkezeti biztosító létrehozásá­nak lehetősége. Igaz, hogy erre ők kérték fel a Kooperativát?- A Szövetkezeti Biztosítók Nemzetközi Háló­zatán keresztül fordultak hozzánk, és az ajánlat már csak azért is csábító, mert Kínában 200 mil­lió szövetkezeti tag van. Egy ekkora piacra per­sze igyekeznek betörni a nyugati szövetkezeti biztosítók is. Bennünket viszont ők kerestek meg, mint mondták azért, mert sikeresek va­gyunk, ráadásul posztkommunista országként jobban bele tudjuk élni magunkat a problémáik­ba. Az ajánlat kétségkívül nagyon csábító, ennek ellenére nagyon körültekintően igyekszünk eljár­ni, és alaposan felmérjük a helyzetet. Sok függ ugyanis a konkrét körülményektől. Éppen úgy, mint amikor mi kezdtünk, felvettem két olyan idős szakembert, akik már a háború előtt is bizto­sítással foglalkoztak, és velük együtt jártunk kül­földi tanulmányutakra. Hasonló a helyzet a kínai piaccal, ráadásul itthon is kevés a jó biztosítási szakember, és meg kell gondolnunk, hogy el- küldjünk-e közülük valakit ily módon külföldre. Tuba Lajos MELLÉKLET 1996. május 19. 1/BSÚmBp

Next

/
Thumbnails
Contents