Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-18 / Szilveszter
Szilveszter 1996. december 18. 23 Egy lépést előre, kettőt hátra, de leginkább oldalazva Tipikus oknyomozó, hátborzongató riport Szemes Fül___________________ Az ember azt hinné, hogy Szlovákiában már semmi sem tudja meglepni. Pedig hát. Mint például tegnap a kormányhivatalban. A gyanútlan újságíró odamegy, s kivel találja magát szemközt? Úgysem találják ki: Lenin elvtárssal. Ott állt a folyosón, mögötte olyan, nem kevésbé ismert figurák, mint Jelcin, Gorbacsov, meg valami kínai, akinek nem értettük a nevét, pedig bemutatkozott, sőt azt állította, hogy olvassa az Új Szót meg a Vasárnapot. Igaz, hogy fejjel lefelé, hiszen úgysem érti. Mondtuk neki: ne csüggedjen, a mi olvasónk sem érti, csak járatja. Mi meg lejáratjuk, így aztán egálban vagyunk. Azonnal meg is interjúvoltuk Vlagyimir Iljicset. Megkérdeztük, mi szél hozta Pozsonyba? Kiderült, hogy Trockijt keresi meg Sztálint, de mivel egyiket sem találja, nem is időzik soká, hanem megy tovább Csehországba, ahol Jáchimovban szeremé kikezeltetni a szifiliszét. S ha már ott van, legalább meggyőződik róla, szeretnek-e még egyesülni a vüág proletárjai. Szerény megjegyzésünkre, hogy a proletárokat manapság munkavállalóknak hívják, a proletariátus vezető erejét pedig munkáltatóknak, csak a szakállát va- kargatta és hümmögött, s témát váltva Keltoáová és T óthová felől kezdett érdeklődni. Mint elmondotta, a minap látta őket a tévében, s felkeltették az érdeklődését. Ilyen vonalas bárisnyákra lehet építeni, szögezte le, hozzátéve, hogy az ő idejében is szép karriert futottak volna be. A mi Úthenger Hugó miniszterelnökünket is- meri-e, szegeztük az ajtónak a következő kérdéssel. Amikor levegőhöz jutott, elismerően bólogatott: „Jawohl, Herr Úthenger rajtam is túltesz. Okos fiú, jól átveri a buzer- nyák imperialistákat, no meg a saját népét is. Igaz, könnyű dolga van, nem kell cári családot hóhérolnia. Egy-egy kisebb robbantás meg nem árt a nemzetközi helyzetnek.” Tud-e róla Lenin elvtárs, hogy Komáromban kocsmája van? - tettük fel a következő izgalmas kérdést, melyet azonban nem vett jónéven. MaA nagy meglepetés csak ezután következett Okos fiú, jól átveri a buzernyák kapitalistákat - mondotta Lenin gondolkodásnál, mivel nem tudunk angolul. így nem is kérdeztünk tőlük semmit. Hogy miről beszélgettek az elvtársakkal, ha egyáltalán találkoztak, majd kiadja a hírügynökség. Mindenesetre szépek voltak és korona volt a fejükön, míg a mi zsebünkben alig volt korona. Fizetés előtt három nappal? De hogy még nagyobb legyen az ámulatunk, az alsó traktusban, valahol a fűtőház tájékán (mivel a vécék csukva tartottak, oda irányoztuk lépteinket) egyszer csak egy újabb bőrfejűt fedeztünk fel. Leninből már volt egy, gondoltuk újra (mert mi mindig gondolkodunk), ám a következő pillanatban már fel is ismertük Kojak hadnagyot, elmaradhatatlan piros nyalókájával a kezében. Szívesen megkérdeztük volna tőle, mit keres a fűtőházban, de mivel, ugye, nyelvi nehézségeink nem engedték, hogy szóba elegyedjünk vele, egy lenge „hádujudú”-val odébbáll- tunk. Hiába na, nehéz kenyér az oknyomozó riporter élete, könny a vacsorája, de dalból van a lelke. Ennyi érdekes embert rég nem láttunk együtt. Még sorolhatnánk, ki mindenki jelent meg tegnap a pozsonyi kormánypalotában (például VIII. Henrik a feleségeivel, Napóleon stb.), de azt hiszem, így is ízelítőt adtunk a kíváncsi olvasónak. Ha többre kíváncsi, járjon maga a dolgok után, ne minket zaklasson. Mi sem tudhatunk mindent! gából kikelve tiltakozott: „Én és az alkohol? Minő szemtelenség! Egész életemben józan életet éltem, nem úgy, mint ezek itt, mögöttem. Az egyiknek a feje májfoltos, bele is bukott a nagy cári mű, a Szovjetunió, a másiknak meg úgy ropog a mája, mint a kétszersült. Micsoda bagázs!” - morogta, miközben szifiliszes heréit vakargatta nagy hévvel és tovacsoszogott. De a nagy meglepetés csak ezután következett. Benyitva az egyik ajtón, Erzsébet királynéval találtuk szemközt magunkat, mellette a férjével, a fiával, meg a többi családtaggal. Ez már döfi, gondoltuk, s meg is maradtunk a Fotók: Füles Szem Biúdapeszti levét Pufajka, botos, vasfirhang... Szittya Bendegúz ________ Budapes tet az utóbbi hetekben lázban tartja a hír, amely szerint terhelő dokumentumok kerültek elő Dula vezérről. Németországi forrásokból kiszivárgott, hogy nem Dula vezér volt az, aki kiadta a vasfüggöny lebontására szóló parancsot, hanem egy ismeretlenjárási párttitkár, aki a Moszkvából küldött táviratot helytelenül értelmezte. A hét éve küldött táviratban az állt, hogy „Függönyt le!”, s eredetileg nem is Magyarországra küldték, hanem a Bolsoj Tyeatr ügyelője üzent a szeretőjének egy megbeszéltjelet. Hogy hogyan került a rejtélyes távirat Magyarországra, nem tudni, mindenesetre amikor megindult a dederon-áradat, Dula vezérnek, akkor még külügyminiszternek, nem maradt más megoldása, mint magára vállalni a bakiért a felelősséget. A KGB irattárából időközben előkerült iratok szerint fény derült arra a rejtélyre is, miért van olyan jó viszonyban Dula vezér és Úthenger Hugó bergengóc miniszterelnök. A két komszo- molista diák annak idején Moszkvában ugyanannak a Tyapsa Trtkaja nevű bártáncosnőnek a kegyein osztozott, aki még emlékezett a nagy Szoszóra és egy ízben kezet rázott Lenin eívtárs- sal. Miután a Komszomol titkára rájött a dologra (mivel szerette volna, ha neki is megrázza), a két ludast egy távol-keleti vodkagyárba utaltatta kényszermunkára. Dula és Úthenger később a Májzsugor szocialista brigád élmunkása lett és napi két vödör vodka lebontására emelte a tervet. Egy másik budapesti pletyka szerint Trogyán Zsozsó lófővezérherceg, hét hájjal megkent szilvafa, állítólag megtalálta Dula vezér vasárnapló pufajkáját. Az értékes rekvizitumot éppen a kínai piacon akarta elsütni egy magát Dojcs Tamás indián vezérnek álcázott ellenzéki képviselő. Mint Dojcs a rendőrségi kihallgatáson elmondta, pártja annyira legatyáso- dott a választási vereségben, hogy kénytelen alkalmi kiárusítással foglalkozni. Hogy az inkriminált pufajka valóban Dula vezéré volt-e, vagy csak hongkongi hamisítványról van szó, rendőrségi szakértők vizsgálják. Egyesek szerint nem kizárt, hogy a napokban előkerül Fácán Lajos botosa is, amelyben hadügyminiszter- sége idején a cujkát rejtegette, amikor Romániából átrepült a határ fölött. Budapest népe mindazonáltal még mindig Toszik Márton százmillióit keresi, amit a bugyogójába rejtett, s az ügy kipattanásakor egy bazárban eladta. A Váci utca és a Pólus Center butikjaiban lázasan guberáló pestiek azt rebesgetik, nincs annyi pénz a világon, amennyit el ne tudna nyelni a sarlókalapácsos matyómintákkal kipingált, a Vörös Október Ruhagyárban varrt hatalmas fehérnemű. A lázas keresésbe merült éhező pestiek arra sem érkeznek odafigyelni, hogy míg ők a kincset érő bugyogót keresik, azalatt kétszázki- lencvenkilenc darab, Zsiri- novszkijra kísértetiesen hasonlító, figura tökmagozika rakodópart alsó kövén, a Parlament előtt. A szerkesztő sztorija János, a szívtipró Ordópy Vilmos _____________ Az újságírással kapcsolatos humoros sztorikból a múltban valahogy jóval több akadt, mint napjainkban. Igaz, akkor még fiatalok voltunk, és mindig találtunk időt kávéházi összejövetelre. Asztaltársaságunkból sohasem hiányzott a szlovákiai magyar újságírás doyenje, az alacsony termetű, madár- csontú, erősen rövidlátó és meghatározhatatlan korú (70 és 100 között) szabadúszó kollégánk, János, aki a hajdani Csehszlovákiai Sportban, Sportvilágban, Hétben és a rádió magyar adásában ontotta a riportjait. Idős barátunkról, aki egyebek mellett az úságírók focicsapatának menedzseri tisztségét is betöltötte, köztudott volt, hogy a Fecske márkájú ciginél és a potya bornál csak egyvalamit szeretett jobban. A lányokat illetve az asszonyokat. Vitalitása e téren csodálatos és irigylésre méltó volt. Ha a közelében megjelent egy szoknya, mindegy, hogy viselője 16 vagy 66 esztendős volt, 40 kilót, vagy egy mázsát nyomott, Jancsi szeme felragyogott, és máris kurizált. Olykor, nagy meglepetésünkre, nem is eredménytelenül. Cseppet sem zavarta, hogy a szlovák nyelvet úgy törte, akár a három hónapja hazánkba érkező ugandai diák. Néhány felejthetetlen szókombinációja örökké emlékezetembe vésődött. íme egy kis ízelítő. Ha udvarolni akart egy hölgynek, aki történetesen szlovák volt, rendszerint így kezdte: slecna, vy máte krásne kolónie, és nyomban kísérletet is tett, hogy megsimogassa a dicsért térdeket. A lépcsőt pedig egyszerűen krácarúránnak fordította. Mint már említettem, idős barátunknak a női nem volt a gyengéje, ezért az alábbi történetek, amelyeken vele együtt még évek múltán is nagyokat derültünk, a hölgyekkel kapcsolatosak. Amikor “sár- kányeresztés” volt Jánoséknál, vagyis a felesége szolgálati útra ment, nem lehetett vele bírni. Pláne, ha egy kicsit felöntött a garatra. Barátunk kikísérte asszonyát az állomásra, megsimogatta a mozdonyt, és rohant vissza házibulit szervezni. Egyszer, valamelyik focimeccsünk után (hajói emlékszem, Mar- celházán történt az eset) a banketten egy szőke szépséget szemelt ki magának. Gyorsan mellételepedett, mi meg majd megszakadtunk a röhögéstől, ugyanis a szőke tündér Gogh Kálmán volt, a válogatott focista (sajnos, már ő sincs közöttünk), aki akkoriban hosszú frizurát viselt és gyakran erősítette újságírócsapatunkat. Kálmán vette a lapot, és szemérmesen hallgatta a bókokat. Csak akkor fedte fel küétét, amikor gavallérja “kézimunkázni” is próbált. Egyik szolgálati utunkon, Léván a Denk szállóban éjszakáztunk. Vacsora után hármasban borozgat- tunk, és figyeltük a táncoló párokat. Jancsi azonnal ráhajtott a nőkre. Ha nem volt sikere az egyiknél, rögvest a szomszéd asztalnál próbálkozott. Mondandójának lényege mindig arra irányult, hogy az illetőt felcsalja a szobájába egy pohárka borra. Kapatos barátunkat a sokadik sikertelen kísérlete után nagy fáradsággal felkísértük a szobájába, és mi is nyugovóra tértünk. Sofőrünknek támadt egy sátáni ötlete. A folyosón levő női toalettajtóról leszerelte a hölgyfigurát, és János ajtajára erősítette. Fél óra sem telt el, amikor barátunk kétségbeesetten berohant a szobánkba: Srácok, gyertek, segítsetek! Egymagám nem boldogulok. Képzeljétek, megrohant az a sok nő, akiknek a borozóban a szépet tettem...
