Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-18 / 51-52. szám
Kultúra 1996. december 18. 13 Száz évnek kellett eltelnie, hogy fény derüljön arra, mi is történt valójában Ki ölte meg Pjotr Iljics Csajkovszkijt? Számára a zene volt a legfontosabb Archív-felvétel Szilágyi Éva__________________ A nagy orosz zeneszerző, Pjotr Iljics Csajkovszkij a hivatalos jelentések szerint kolerában halt meg. Már akkor suttogták, hogy ez a verzió nem felel mega valóságnak, kételkedtek benne, de száz évnek kellett eltelnie, hogy fény derüljön arra, mi is történhetett valójában. A brit Anthony Holdén, évekig tartó kutatás után, közzétette az eddig ismeretlen tényeket. Csajkovszkij 1840-ben szüleJó ötórás tárgyalás után meghozták az ítéletet. tett. Élete eseménytelen, életrajzírói évszámaihoz csak újabb és újabb alkotásokat fűzhetnek. A jó házból való, okos fiú jogot tanult, állami szolgálatba állt. Szerencsére időben rájött: számára mindennél fontosabb a zene. A szentpétervári konzervatóriumban zeneszerzést tanult. Huszonhat évesen lépett a nyilvánosság elé, pályája egyenesen ívelt felfelé, sorra alkotta a remekműveket, a tizenkilencedik század egyik legnagyobb zeneköltője lett. A Pique Dame, az Anyegin, a Diótörő, a Hattyúk tava, a Csipkerózsika, a Rómeó és Júlia, operák, balettek mellett szimfonikus műveket és számos más csodálatos alkotást köszönhetünk a zseniális mesternek. 1893 őszén, Szentpéterváron, Nyikolaj Jakobi jogász dolgozó- szobájában néhányjelentős személyiség, a cári udvar jogászkollégiumának tagjai gyűltek össze. Zárt ajtók mögött, titkos, „becsületbírósági” ülést tartottak. Jó ötórás tárgyalás után meghozták az ítéletet. A vádlott egykori kollégájuk, Csajkovszkij, a világhírű zeneszerző és karmester. Néhány nappal a „bíróság” összejövetele előtt mutatták be az ötvenhárom éves művész legszebb szimfóniáját, a hatodikat, senki sem gondolta, hogy e gyönyörű mű lesz a hattyúdala... Karrierje csúcsára ért, a legjobb egészségnek örvendett. 1893. november elsején barátaival étkezett, ekkor látták őt utoljára. Másnap híre kelt, hogy Csajkovszkij életveszélyesen beteg. Öt nap múlva halott volt. A hivatalos jelentésben az állt, hogy néhány korty forralatlan víztől kolerát kapott, abban halt meg. A művész barátai hitetlenül fogadták ezt, Rimszkij-Korsza- kov, a nagy zeneszerző megjegyezte: „Különös, hogy a koporsó két napig nyitva állt, és az emberek szabadon közlekedhettek körülötte. Mégiscsak kolerában halt meg...” Furcsának találták azt is, hogy a kolera inkább csak a szegénynegyedekben szedte áldozatait, épp Csajkovszkij kapta volna meg? Halálának szimptómái sem tipikusak. Már akkor gyanították, hogy a zeneszerző önkezével vetett véget az életének, de mi motiválhatta őt? Ez rejtély maradt. Anthony Holdén, kutatásai alapján, drámai magyarázatot ad: Csajkovszkij meghajlott a titkos „bíróság” döntése előtt: vagy öngyilkosságot követ el, vagy szibériai száműzetés vár rá. Holdén találkozott az Egyesült Államokban élő, nyolcvan- három éves orosz, Alexandra Orlovával, aki 1979-ben, emig- rálásakor két, féltve őrzött titkot hozott magával. Az egyik felbecsülhetetlen érték, Csajkovszkij leveleinek a másolata. Mivel az írásokban utalás található a mester homoszexualitá- sára vonatkozóan, ezeket nem engedték nyilvánosságra hozni. A másik titok egy elhallgatott történet, mely szerint Csajkovszkijnak kapcsolata volt Stenbok-Fermor gróf unoka- öccsével. Ez lett a végzete. A felháborodott gróf panaszlevelet írt a cárnak, ezt az uralkodó átadta Nyikolaj Jakobinak. A botrány elkerülése végett s hogy a cárt ne ingereljék, Jakobi „becsületbíróságot” hívott össze. Orlova, e történetet elmondva, dr. Lev Bertensonra, a cár orvosára hivatkozott. A doktor Csajkovszkij halála előtt kezelte a zeneszerzőt. Amikor érezte, hogy közeledik az ő végórája is, könnyített a lelkén, elmondta, hogy nem kolerában halt meg a mester, a „becsületbíróság” ítélete után arzénnal mérgezte meg magát. A művész egész életén át szenvedett... Holdennek Oroszországban nem sikerült a klini - a komponista utolsó lakhelye - Csajkovszkij-archívum anyagába betekinteni. A nemzet nagy fiának nevét nem akarták kapcsolatba hozni a ho- moszexualitással, az öngyilkossággal. A művész egész életén át szenvedett „különös hajlama” miatt, ezt írásba is foglalta: „Az a tudat, hogy egy napon az emberek vájkálni fognak a gondolataimban és érzéseimben, hogy megtudják mindazt, amit oly gondosan titkoltam, aggasztó és elviselhetetlen.” Heti kultúra Könyvespolc Az Európa Kiadó karácsonyi újdonságai Huszonkét kötetet jelentetett meg az idei téli könyvvásárra az Európa Kiadó. Most adta ki újra Johan Huizinga A középkor alkonya című művét, amely a szellemtörténet egyik legmaradandóbb alkotása. Arthur Koestler Alvajárók című könyvét a fordítója, Makovecz Benjámin hozta a kiadóba. A világhírű szerző legismertebb műve a csillagászat és a fizika kialakulását vizsgálja a görögöktől Newtonig. Karén Armstrong Isten története című bölcseleti munkája, az utóbbi évek legsikeresebb vallástörténeti műve, most olvasható először magyarul. Antonio Fraser, akinek Mária, a skótok királynője című művét már megismerhették az olvasók, legújabb könyvével, a VIII. Henrik hat felesége című nagy ívű történeti esszéjével máris felkerült a könyvesboltok sikerlistájára. Immár házi szerzőnek számít az Európánál John Lukacs. Ezúttal 1945 - A nulladik év a témája történelmi elemzésének, amelynek második részébe személyes élményeit is beleszövi Budapest ostromáról, az oroszok bevonulásáról. Történelmi tablót rajzol olvasói elé Mika Waltari is Szinuhe című művében, könyve az ókori Keletre vezeti el olvasóit. Mi- chael Ende posztumusz kötete, A varázslóiskola rövi- debb írásokból, mesékből áll. John Updike Az élet alkonyán című könyve húsz novellát tartalmaz. Ingmar Bergman Öt vallomásából elolvashatjuk mindazt, ami a családi legendáriumból eddig kimaradt. Az író-rendező könyve most jelent meg Svédországban is. Heti hír Maria Callas San Remóban Semmi disszonancia nincs abban, hogy éppen a könnyűzenei fesztiválok kapcsán elhíresült San Remóban nyitották meg a világhírű operaénekesnő, Maria Callas múzeumát. A közel húsz esztendeje halott sztár mítosza ma is elevenen él Itáliában és határain túl is. A San Remóban nyár végén megnyitott kiállítás bemutatja Maria Callas életét, tüneményes pályafutását. A kiállított kegytárgyak, személyes relikviák közül egy, az énekesnőt ábrázoló képnek volt a legnagyobb sikere a látogatók körében. Talán nem véletlenül - mondhatnák a jól ismert reklámszlogennel. Ugyanis a Silvano Caselli által festett kép nagy értékű eredetije az idén januárban a velencei La Fenice színház leégésekor odaveszett. (A festmény a színház előcsarnokában függött.) A kiállítás látogatói közül szinte mindenki elsőként a tűzvész által híressé vált festményt, pontosabban annak hű másolatát kereste fel. Avatott műértők állítják, hogy Caselli 1957-ben készített képe a legjobb, legművészibb Maria Callas-portrévolt. Regény-Átöltözöm, és máris megyek - mondta, és akkor vette észre, hogy nincs rajta az órája: az éjjeliszekrényen felejtette.— Hány óra? Hat óra huszonöt perc volt. Santiago Nasar belekarolt Cris- to Bedoyába, és elindult vele a tér felé. ■- Negyedóra múlva ott leszek - mondta a húgomnak. A húgom mindenáron azt akarta, hogy máris menjen vele, mert már ki van tálalva a reggeli. „Furcsa, hogy mennyire erősködött - mondta nekem Cristo Bedoya_- Annyira, hogy azóta többször is megfordult a fejemben: Margót tudta már, hogy meg fogják ölni, és el akarta bújtatni nálatok.” De végül is Santiago Na- sarnak sikerült rábeszélnie: menjen előre, amíg ő belebújik a lovaglóruhájába, mert aztán gyorsan ki kell mennie az Égi Orcára, ahol aznap herélik a borjakat. Ugynazzal a kézmozdulattal búcsúzott el tőle, mint otthon az anyjától, karon fogta Cristo Bedoyát, és elindultak a térre. Margót húgom ekkor látta utoljára. Azok közül, akik a kikötőben voltak, sokan tudták már, hogy Santiago Nasart meg fogják ölni. Don Lázáro Aponte, a tiszti akadémia nyugalmazott ezredese és tizenegy éve a falu elöljárója, az ujjaival integetett neki. „Alapos okom volt rá, Egyelőre bejelentett gyilkosság krónikája Gábriel García Márquez 5.rész hogy azt higgyem, túl van minden veszélyen” - mondta nekem. Carmen Amador atya se aggódott érte.,Amikor megláttam, épségben, egészségben, arra gondoltam, hogy üres locsogás volt az egész” - mesélte. Még az a kérdés se ötlött fel senkiben, hogy vajon Santiago Nasar tud-e a dologról, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy ne tudjon róla. M argót húgom azok közé a kevesek közé tartozott, akik nem tudták még, hogy meg fogják ölni. „Ha tudtam volna, kötélen vonszolom magammal” - jelentette ki a vizsgálóbírónaik. Furcsa volt, hogy nem tudott róla, de még furcsább, hogy az anyám se, aki pedig elsőként értesült mindenről a családban, noha évek óta nem tette ki a lábát a házból, még azért se, hogy misére menjen. Én akkor kezdtem felfigyelni erre a ritka képességére, amikor korán kelő lettem: iskolás gyerek. Hajnalonként az udvaron találtam: ágseprővel a kezében, sápadtan és hallgatagon, amilyen akkoriban volt, söpörte a port a hamuszürke fényben; aztán két korty kávé között elmesélte nekem, hogy mi történt a világban, amíg aludtunk. Mintha láthatatlan szálak kötötték volna össze a falu többi lakójával, különösen a vele egykorúakkal: még meg sem történt valami, de ő már hírül adta a családnak; sehonnan sem tudhatott róla, hacsak nem látott a jövőbe. Aznap reggel mégsem érezte meg a hajnali három óra óta érlelődő tragédia előszelét. Felsöpörte az udvart, és amikor Margót húgom elindult a püspök elé a kikötőbe, éppen a reggelihez való jukkát darálta. „Megbolondultak a kakasok” - mondja mindig az anyám, amikor arról a napról esik szó. De a távoli kukorékolást soha nem a püspök érkezésével, hanem mindig is a lagzi utolsó nekivadulásával hozta összefüggésbe. A mi házunk messze volt a főtértől, egy mangófaligetben, a folyónál. Margót húgom a folyóparton ment végig; az emberek olyan izgalomban voltak a püspök érkezése miatt, hogy minden más megszűnt számukra. A fekvő betegeket mindenütt kitették a kapuba, hogy megkapják az Isten orvosságát, és szaladtak az asszonyok, hozták a pulykát, a malacot meg a többi ennivalót a házak udvarából, a folyó túlsó partja felől pedig felvirágozott csónakok közeledtek. De aztán, amikor a püspök elhajózott az orruk előtt és még a lába nyomát se hagyta ott nekik emlékbe, a másik hír, mely addig kicsire zsugorodva lapult meg, hirtelen nőni kezdett, és visszanyerte botrányméretét. Margót húgomra ekkor zúdult rá, teljes súlyával: a szép Angela Vicari- ót, akinek az előző napon volt az esküvője, a férje visszavitte a szülői házba, mert azt kellett tapasztalnia, hogy már nem szűz. „Úgy éreztem, hogy én- alattam nyílik meg menten a föld - mondta a húgom. - De bárhogy hányták-vetették a dolgot, senki se tudta megmagyarázni, hogy a szegény Santiago Nasar hogy keveredhetett bele az ügybe.” Csak azt tudták biztosan, hogy az Angela Vicario két bátyja már elindult, hogy megölje. húgom szaladt haza, a száját harapdálva, hogy ki ne törjön belőle a sírás. Anyám az ebédlőben volt, a kék virágos ünneplő ruhájában - hátha a püspök betér a házunkba -, és a láthatatlan szerelemről szóló románcot énekelve éppen reggelire terített. A húgom látta, hogy egy terítékkel több van az asztalon.- Santiago Nasamak - mondta az anyám. - Hallottam, hogy meghívtad reggelire.- Elteheted - mondta a húgom. És elmondta, mi történt. „De mintha már tudta volna - mondta nekem. - Most is úgy volt, mint mindig: az ember elkezd valamit mesélni, de még a feléhez se ért és ő már tudja a végét.” Az a rossz hír olyan volt anyámnak, mint egy csomó, amelyből kiolvasható a titkos üzenet. Santiago Nasar őróla kapta a nevét, és ő volt a keresztanyja is, de Púra Vicario, a hazaküldött menyasszony anyja is vérrokona volt. A húgom még javában mesélt, de ő már belebújt a sarkos cipőjébe, és magára kapta a szentmisére való csipkemantillát, amit akkoriban már csak részvétlátogatásokra vett fel. Apám, aki az ágyából mindent hallott, pizsamában kijött az ebédlőbe, és ijedten kérdezte, hogy hová megy. (folytatjuk)
