Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-11 / 50. szám
1996. december 11. Kópé Benedek Elek Mátyás király és a százesztendős ember Nagy Zoltán illusztrációja Mátyás király a budai hegyek között sétálva, csu- dálkozva állott meg egy kert előtt. Egy igen-igen öreg ember fát ültetett a kertben.- Hallod-e, öreg - szólította meg a király -, talán bizony nem eleget dolgoztál ifjúkorodban? Most már pihenhetnél.- Igen, felséges uram, eleget dolgoztam - mondotta az öregember -, de nekem öröm a munka. Bárcsak még sok esztendeig dolgozhatnék!- Hány esztendős vagy?- Kerek száz. S azt hiszed, örömét éred ennek a fának?- Ha Isten akarja - felelt az öreg -, örömét érem, ha nem: majd örülnek a gyermekeim meg az unokáim. Nem érdemes ezek öröméért ültetni?- Na, öreg - mondotta a király -, ha megéred a fa termését, hozzál belőle majd nekem. Igazán kíváncsi vagyok, megéred-e.- Viszek, felséges királyom, viszek, hogyne vinnék. A király továbbsétált; aztán telt-múlt az idő, esztendő esztendő után múlt. Nőttek, növekedtek a százesztendős ember ültette gyümölcsfák, s ím, egyszerre csak termettek is: gyönyörű szép piros almák mosolyogtak a száz- esztendős ember fáin. Aki látta, gyönyörködve nézte. Mátyás király bizonyosan megfeledkezett a százesztendős emberről (nem csoda, hisz folyton hadakozott hol a némettel, hol a törökkel), de a százesztendős ember nem feledkezett meg ám az ígéretéről. Mit mondok, százesztendős? Százöt esztendős volt már akkor, mikor a fák teremni kezdtek. Nosza, megtöltött egy kosarat a legszebb almákkal, s felballagott a budai várba. Bezzeg hogy az őr útját állotta a kopott ruhájú, görnyedezve tipegő aggastyánnak.- Mit akar itt kend, öreg? Mondja az öreg, hogy mi járatban van. Egyszeribe jelentették a királynak, hogy itt van egy igen-igen öreg ember, egy kosár almát hozott őfelségének.- Hát csak eresszétek be - parancsolta a király. Bement az öregember, szépen meghajtotta magát (no, nem kellett nagyot hajolnia, mert bizony már jól előregörnyedt a háta), s mondta, amint következik:- Emlékszik-e felséges királyom arra az öregemberre, ki öt esztendővel ezelőtt fát ültetett?- Emlékszem, emlékszem- mondotta a király, s felvidult az arca, mosolygott a szeme, amint újra látta a százesztendős faültető embert.- Felséges uram csodálkozott, hogy öregember létemre fát ültetek, s megparancsolta, hogy ha megérem a termést, hozzak belőle felségednek, íme, elhoztam az akkor ültetett fa első termését. Fogadja kegyesen, felséges uram királyom. Mátyás király leszállóit a trónusáról (körülötte állottak a fő-fő urak), az öregemberhez ment, nyájasan karon fogta, s leültette egy aranylócára. Aztán megparancsolta a szolgáknak, hogy ürítsék tálba az almát, a kosarat meg töltsék tele színarannyal. Hát persze, hogy mindjárt teletöltötték. Csak nézték, nézték a főurak, s csodálkoztak, bizony meg is botránkoz- tak, hogy a nagy, hatalmas király egy ilyen szegény embert aranylócára ültet, s olyan nagy kegyességgel, olyan nagy szeretettel bánik vele. Ám a király éles szeme észrevette a nagyurak megbotránkozását, merően rájuk nézett, s azt mondotta nekik:- Látom, csodálkoztok, egyik-másik még meg is botránkozik, hogy ezt a szegény öregembert így megtisztelem. Hej, urak, urak, büszke nagyurak, tanuljátok meg, hogy aki öregségében is ilyen dolgos, méltó rá, hogy a föld leghatalmasabb urai is megtiszteljék. A büszke urak szégyenkezve sütötték le szemüket, miközben a király az öregembert újra karon fogta, s gyöngéden levezette a palota lépcsőin, ott aranyos hintájába segítette, s úgy küldötte haza kicsi kunyhójába. Zs. Nagy Lajos versei Zavaros a Duna Zavaros a Duna vize, nem kecske, fürdik benne három piros menyecske, nem is fürdik, hanem tralala, azt mondja, hogy sejhaj, tralalalala! Zavaros a Duna vize, nem macska, fürdik benne három kesely lovacska, nem is fürdik, hanem trelele, azt nyeríti, sejhaj, trelelelele! Zavaros a Duna vize, nem Pista, fürdik benne három nagymegyerista, nem is fürdik, hanem trülülü, ezt énekli sejhaj, trülülülülü! A becsület jutalma Komárom és Megyer között találtunk egy aranyrögöt, akkora volt az a rögcse, mint egy jól megtermett szöcske. Nem voltam rest, sem ostoba, elfutottam Aranyosba, Kis Arankát megkérdezni: hány aranya van még neki? Benézett egy aranyzsákba, aranyait megszámlálta; majd beszórta egy vederbe - vidd el - mondta - Nagymegyerbe, Mondd el a megyerieknek, a megyeri gyerekeknek, övék legyen ez a rocska fénylő, drága aranyocska!!! Gondolkodom, tehat.... Megfejtés A november 20-ai számunkban közölt feladat megfejtése: a B, C, D, E alakzatok. NyerteMelyikhez mit? A számokkal állatokat, a betűkkel tárgyakat jelöltünk a képen. Hajói megfigyeled, rájössz, hogy az állatok és a tárgyak valamilyen logika szerint társíthatok, párosíthatok. Melyik állathoz milyen tárgyat tennél? Készítette: Miroslav Motycík sek: Mikóczi Zoltán, Béke; Fil- kó Kinga, Komárom; Hatina Katalin, Ógyalla; Vörös Erika, Balony; Márton Zoltán, Jóka. Gyárfás Endre Mese a kis repülőgépről az egyik fordulónál a vitorlás megbillent, és a kis repülőgép zsupsz! - belepő ttyant a vízbe. Elmerült. Éppen arra úszott egy nagyVolt egyszer, hol nem volt egy kis repülőgép. Lökhajtá- sos. Ez a kis repülőgép nagyon szeretett csavarogni. Mondta is anyukája, a repülőgép-anyahajó, hogy megcibálja a szárnyát, ha még egyszer elkószál valamerre. Egyik éjjel, mikor már a repülőgép-anyahajó is a legszebb álmát aludta, a mi kis gépünk fogta magát, és elszökött a hangárból. Még az éjjeliőr sem vette észre, mert éppen diót tört, és egy elgurult dióért az asztal alá bújt. A kis szökevény pedig egyenesen a Balatonra repült. Még hajnal sem volt, amikor odaért, így hát nem sokat látott a gyönyörű tájból, fáradt is volt, no meg az üzemanyaga is elfogyott, amit az uzsonnatáskában hozott. Lepihent a parton, és elaludt. Egyszer csak arra ébredt, hogy valaki simogatja a motorját.- Te ki vagy? - kérdezte a kis repülő.- Én kis vitorlás csónak vagyok, megszöktem a kikötőből. Csavarogni szeretnék. Nem jössz velem? A mi repülőnket nem kellett kétszer hívni, beleült a vitorlásba, és máris versenyt száguldottak a széllel. Ám nagy harcsa, meglátta a repülőt, és ezt gondolta: „No, ezt bekapom.” Be is kapta. Igen ám, de nem sokkal később a horgot is bekapta, és már ott ficánkolt Balázs bácsi, az öreg horgász kezében. Este Balázs bácsi felvágta a harcsát, gyomrában ráakadt a mi szökevényünkre.- Mit keresel itt, te kis repülőgép, ahol még a gépmadár sem jár?-Jaj, jaj, haza szeretnék már jutni, nagyon megbántam, hogy elszöktem hazulról!- Jól van, majd reggel hazaviszlek - mondta Balázs bácsi, és letette a padkára, aztán nekilátott, hogy halászlét főzzön. Ezalatt a macskája felugrott a padkára, szájába kapta a kis repülőt és uzsgyi, elszaladt. A kisci- cát akarta meglepni ezzel a furcsa ajándékkal. Ahogy szalad, szalad, egyszerre csak elsötétül felette a világ: zsákot dobtak rá. A zsák egy matrózé volt, a matróz pedig a repülőgép-anyahajón szolgált. Azért fogta a macskát, mert a fedélzeten nagyon elszaporodtak már az egerek. Megmondjam-e, ne mondjam, hogy örültek otthon, amikor a zsákbamacska szájában meglátták a kis repülőgépet? Ő pedig megígérte, hogy nem fog többet elrepülni hazulról, csak ha majd nagy lesz, kétmotoros, igazi pilóták ülnek benne, és igaz történeteket írnak róla az újságok, nem olyan kitalált mesét, mint ez volt, ni! Rácz Noémi illusztrációja
