Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-27 / 48. szám
Kultúra 1996. november 27. 13 Környezettanulmány és gyorsfénykép a kilencvenes évek szlovákiai magyar irodalmáról Az ambivalencia irodalma? Tóth László III 1989 a (cseh) szlovákiai magyar társadalom - ezen belül pedig művelődés, illetve irodalom - rétegzettségét, összetettségét szentesítette, s nemcsak a különböző, addig is meglévő, illetve a helyzet szülte új törekvések nyílt megfogalmazódásának biztosított teret, hanem esetenként egyes egyéni nézetek, elképzelések, személyes ambíciók és érdekellentétek - ellenérdekeltségek - közötti szakadékokat is láthatóvá tette. A korábbi évek tespedtsége nyomán a lefojtott erők, elfojtott indulatok és vágyak a felszínre törtek, s a társadalom rég tapasztalt dinamizmusa átterjedt a művelődésre, irodalmi életre, sok esetben egészségtelenül túl- és átpolitizálva azt. Akárcsak Magyarországon: írók adták fejüket a párt- politizálásra - Grendel Lajos és Nagyobb gondok fakadnak abból, hogy a magyar(országi) irodalomkritika működésképtelenné vált. Dobos László, Tóth Károly és Csáky Pál -, hogy aztán az első kiábrándulások után néhányan szentségelve visszafaroljanak írószobájukba (Grendel Lajos például), néhányan (az utána említettek) viszont mintha azóta sem találnák a visszafelé vezető utat, amelyről már egyre kevésbé biztosak, hogy van még ilyen út a számukra. Nagy vehemenciával a (cseh) szlovákiai magyar írók új (magyar és szlovák) szakmai és érdekvédelmi szervezetek mögé sorakoztak fel, hogy aztán mára az egyedüliként megmaradt Szlovákiai Magyar írók Társasága a teljes rezignáltság, meghasonlottság és tétlenség (vagy látszattevékenység) határán tengesse napjait. A (cseh) szlovákiai magyar írók előtt gyakorlatilag is megnyíltak az anyaországi írószervezetek (és társulások) - főleg a Magyar írószövetség - kapui is, ám ezek figyelme és képviseleti tevékenysége rendszerint ugyanannak a négy-öt szlovákiai magyar írónak a túlszerepelteté- sében merül ki, s nem egy, a jelenleginél mindenképpen nagyobb figyelemre méltó társuk pályáját, eredményeit továbbra is hallgatás övezi. A magyar irodalom egybetartozásának jelszavával főleg a rendszerváltás óta a magyarországi irodalmi díjak kuratóriumainak figyelmét a határon túli alkotók sem kerülik el - a szlovákiai magyarok közül így kapott Kos- suth-díjat Dobos László, József Attila-díjat Grendel Lajos, Tőzsér Árpád, Gál Sándor, s még néhány további díjat és kitüntetést is említhetnék, de a jelenlegi, lobbizásra és „adok, ha te is adsz” érdekszövetségekre épülő díjazási és javaslattételi rendszer és gyakorlat némelyeknek - találomszerűen említve Monoszlóy Dezső, Du- ba Gyula, Roncsol László, Cse- lényi László, Varga Imre, Kulcsár Ferenc, Zalabai Zsigmond, Barak László, Hizsnyai Zoltán vagy Farnbauer Gábor nevét - esélyt sem ad a mégoly megérdemelt elismerésre. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Mikola Anikó és Tálamon Alfonz is anélkül halt meg, hogy mondjuk a József Attila-díjra javasoltak között akár egyszer is fölmerült volna a nevük, ami azonban szerencsére - mondanom sem kell - nem őket minősíti.) De ezek - akárhogy is - a kisebb problémák. Nagyobb gondok fakadnak abból, hogy - itt most ugyancsak nem elemzendő okok miatt - a magyar(országi) irodalomkritika szinte teljesen működésképtelenné vált, s a kortárs magyar literatúra irodalomtörténeti feldolgozása, értékelése rövid távon elháríthatatlan akadályokba ütközik, ami a határon túli magyar irodalmak egy tágabb nemzeti keretben, értékrendszerben történő elhelyezkedését, integrálódását teszi lehetetlenné. Igencsak figyelemre méltó, amit ezzel kapcsolatban Grendel Lajos mond, aki a bajok egyik okát abban látja, hogy ha a magyarországi kritika - tisztelet a kivételnek - olykor észreveszi is a határon túli magyar irodalmakat, azt az esetek többségében nem az integrálás, hanem az asszimilálás szándékával teszi: „Ami a szlovákiai magyar irodalmi művekből a magyarországi folyamatokba nem asszimilálható - így Grendel -, arról a magyarországi irodalomkritika vagy tudomást sem vesz, vagy csak fenntartásokkal fogadja el. Egyetlen magyarországi kritikusi csoport vagy iskola sem kivétel, mindenki, profánul szólva, a maga kutyája kölykét keresi, mintha a szlovákiai magyar irodalom az anyaországinak szimpla leképezése vagy tükörképe lehetne csupán.” (folytatjuk) Heti kultúra Különös toplista Válások és dollármilliók Sajátos toplista jelent meg nemrégiben egy amerikai szórakoztató filmmagazinban. Hollywoodi sztárok válásáról és millióiról esik szó az összeül lításban. A milliókat (természetesen dollárban) a házassági kötelékből kibújó féljek fizetik exfel eségeiknek belépési” díj gyanánt, végkielégítésként. Azt minden valamire való, jó hírnevére adó férfi tudja, hogy a válásnál nemcsak hogy nem illik, de nem is érdemes smudgoskodni, mert a garasoskodással csúnyán rá lehet fizetni, akár még a karrier is rámehet. A végkielégítési toplistát a szuperrendező, Steven Spielberg vezeti, holtversenyben Michael DougSteven Spielberg Michael Douglas lasszel. Mindketten 100 millió dollárt fizettek a volt feleségeknek kárpótlásként. A harmadik helyen Kevin Costner áll 77 millió dolláros kifizetéssel. Sylvester Stallone, noha már kétszer is „végkielégített”, mindössze 36 millió dollárja bánta eddig. Első feleségének 30 milliót fizetett, a második neje, Brigitte Nielsen fotómodell beérte szerény 6 milliócskával. Clint Eastwood- nak is kétszer kellett a zsebébe nyúlnia. Jó mélyre csak először, amikor 24 millió dollárt adott Sandra nevű exnejé- nek, míg a másodiknak már csak 6 milliót szurkolt le. A toplista végén Mick Jagger kullog, mindössze 2,5 millió dollárjába került, amikor elvált. Ajánló Redford rendez Az utóbbi évtizedek legnagyobb könyvbestsellere, A suttogó sem kerülte el a sorsát. Nicholas Evans több mint nyolcmillió (!) példányban elkelt regényét megfilmesítik. A rendező és egyben a címszereplő: Róbert Redford. A Sziklás-hegység lábánál játszódó történet főhőse suttogásával gyermekeket gyógyít... A csodatevő magánélete azonban éppen különös képességei miatt tragédiába torkollik. A regény magyar nyelven október végén jelent meg, a filmmel december végéig készül el Redford és stábja. Regény én is úgy láttam magam előtt, ahogy ő látta. Január utolsó hetében töltötte be a huszonegyedik évét, nyúlánk volt, fehérbőrű, de arab szemhéja és göndör haja volt, mint az apjának. Egyetlen gyermekként született, egy érdekből kötött házasságból, melynek nem volt egy boldog pillanata, ő viszont nagyon boldognak látszott az apja mellett, amíg az három évvel korábban hirtelen meg nem halt, aztán a magányos anyja mellett is, egészen halálának hétfőjéig. Tőle örökölte az ösztöneit. Az apjától viszont a fegyverek használatát, a lovak szeretetét és a sólyomidomítást tanulta meg egészen kicsi korában, de olyan erényeket is, mint a bátorság meg az óvatosság. Arabul beszéltek egymással, de ha Piáddá Linero is ott volt, akkor nem: ne érezze, hogy kirekesztették. A faluban soha nem látták őket fegyverrel, és az idomított sólymaikat is csak egyszer hozták elő, egy jótékonysági bazár alkalmából, amikor vadászbemutatót tartottak. Santiago Nasamak az apja halála után, ahogy befejezte a középiskolát, abba kellett hagynia a tanulmányait, hogy átvegye a családi birtok irányítását. Santiago Nasar - és ezt már magának köszönhette - vidám, szelíd, nyílt szívű fiú volt. Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája Gábriel García Márquez 2.rész Azon a napon, amikor megölték, anyja a fehér ruha láttán azt hitte, hogy Santia Nasar elnézte a naptárt. „Figyelmeztettem rá, hogy hétfő van” - mondta. Mire Santiago Nasar azt felelte, hogy azért öltözött ki, hátha sikerül odajutnia a püspök elé és megcsókolnia a gyűrűjét. Őt viszont hidegen . hagyta az esemény.- Ki se fogja tenni a lábát a partra- mondta neki. - Felemeli a kezét, és kiosztja a kötelező áldást, ahogy szokta, aztán már megy is vissza oda, ahonnan jött. Utálja ezt a falut. Santiago Nasar tudta, hogy így van, de az egyházi ceremóniák mindig elbűvölték. „Olyan, mint a mozi” - mondta nekem egyszer. Az anyját viszont a püspök érkezéséből csak az érdekelte, hogy ő meg ne ázzon az esőben, mert hallotta, hogy tüsszögött álmában. Mondta neki, hogy vigyen esernyőt, de ő már búcsút is intett, és kiment a szobából. Akkor látta utoljára. Victoria Guzmán, a szakácsnő biztos volt benne, hogy se aznap, se egész februárban nem esett az eső. „Dehogy esett” - mondta, amikor elmentem hozzá, nem sokkal a halála előtt. „Olyan korán égetett már a napsugár, mint még augusztusban se.” Éppen az ebédhez való három nyulat darabolta a lihegő kutyák körében, amikor Santiago Nasar kiment a konyhába. „Mindig olyan arcot vágott, mint aki bal lábbal kelt fel” - mesélte Victoria Guzmán, és egy csöpp szeretet sem volt a hangjában. Égi Virágszál, a lánya, aki akkoriban indult virágzásnak, egy csésze cukomádpá- linkával meglocsolt kávét tett Santiago Nasar elé, mint minden hétfőn, hogy az éjszakai nyomás hamarabb elmúljon róla. A hatalmas konyha, a sustorgó lángokkal és a rudakon alvó csirkékkel, mintha halkan lélegzett volna. Santiago Nasar elrágott egy újabb aszpirint, majd leült az asztalhoz, és lassú kortyokban, elgondolkodva inni kezdte a kávét, közben pedig egyre a tűzhely mellett álló és a nyulak beleiben kotorászó két nőt nézte. Victoria Guzmánnak, bár benne volt már a korban, megvolt még mindene. A lánya, kis vadóc, valósággal fuldokolni látszott a mirigyei hevében. Amikor odajött az üres csészéért, Santiago Nasar a csuklójánál fogva elkapta.-Ideje már, hogy téged is betűijének-mondta. Victoria Guzmán fogta a véres kést, és feléje mutatta.-Ereszd el, a fehér mindened!- ' szólt rá a fiúra. - Ebből a vízből nem iszol, amíg élek. Ót Ibrahim Nasar csábította el, legszebb süldőlánykorában. Éveken át a birtok istállóiban szerette titokban, aztán, amikor elfogytak az érzelmek, a házába vette cselédnek. Égi Virágszál, aki egy későbbi nászból származott, tudta, hogy őrá meg Santiago Nasar titkos ágya vár, és már jó előre égett az izgalomtól., Azóta se született még egy olyan férfi” - mondta fonnyadtan és kövéren, a más szerelmekből lett gyerekeitől körülvéve. „Szakasztott olyan volt, mint az apja - vágta rá Victoria Guzmán. - Ganéj alak.” Hanem ahogy eszébe jutott, hogy Santiago Nasar milyen iszonyattal nézte, amint a nyúl beleit egy rántással kitépi és odaveti a kutyáknak, elfogta a döbbenet.- Micsoda barbárság - mondta Santiago Nasar. - Képzeld azt, hogy egy ember. Victoria Guzmánnak majdnem húsz év kellett hozzá, hogy megértse, mit jelent az, ha egy olyan ember, aki rég megszokta már, hogy védtelen állatokat pusztítson, hirtelen ilyen iszonyatnak ad hangot. „Szent Isten - kiáltott fel elképedve -, akkor úgy látszik, megérzett valamit!” De őt a gyilkosság reggelén úgy ette a felgyűlt méreg, hogy csak dobálta tovább a kutyáknak a sok nyúlbelet, hadd keseredjen meg Santiago Nasar szájában a reggeli. Szóval éppen a konyhában voltak, amikor fülrepesztő hangon megszólalt a püspöki gőzhajó kürtje, és az egész falut felverte álmából. A ház egyemeletes raktárépület volt valaha, vastag deszkafalakkal, cink nyeregtetővel, amely fölött a kikötői hulladékra vadászó keselyűk köröztek. Akkoriban épült, amikor még a folyó olyan szolgálatkész volt, hogy sok dereglyét, sőt igazi tengerjáró hajót is fölhozott idáig, a torkolat mocsárvidékén keresztül. Amikor Ibrahim Nasar a polgár- háborúk után a legutolsó arabokkal együtt megérkezett, a folyó rakoncátlankodása miatt a hajók már nem merészkedtek föl a tengerről, és a raktár üresen állt. Ibrahim Nasar olcsón megvette, hogy importáruboltot nyisson benne, amit aztán nem nyitott meg soha; de amikor megnősült, átépíttette lakóházzá. (folytatjuk) Tusrajz 1996 Fekete Zoltán: Isten, segíts!
