Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-20 / 47. szám
6 1996. november 20. Gazdaság és fogyasztó Heti gazdaság Nyereségesek Az elmúlt év végével összehasonlítva 15 százalékkal növekedett Szlovákiában a nyereséges válalatok száma, amely így 50 204 lett. Ezek közül 2 306 működik a közületi szektorban és 47 898 a magánszférában. Ez év augusztusának végéig a legtöbb nyereséges vállalatot a kereskedelemben találjuk, mégpedig 23 166-ot, s ezek száma 14 százalékkal lett magasabb az elmúlt év vége óta. Múlt heti számunkban a Nyugdíj-kiegésző kötvény címmel megjelent írásunkban hírt adtunk arról, hogy a Nemzeti Vagyonalap a 70 évnél idősebb kötvénytulajdonosoknak névértéken, tehát 10 ezer korona értékben kifizeti kötvényüket. Olvasóink érdeklődtek, milyen módon lehet kérvényezni a kifizetést. Mivel a törvény eddig nem jelent meg a Törvénytárban, a Nemzeti Vagyonalap képviselői nem tudtak pontos határidőt mondani. A kifizetést az RM-System Slovakia rendszeren keresztül lehet majd lebonyolítani. Nem világos még az sem, milyen nyomtatványokon, hogyan és milyen határidőkkel kell majd kérvényezni. A döntésről olvasóinkat időben tájékoztatjuk. “A legnagyobb külföldi tőkével bíró cégek59 097 Tesco Rt. Volkswagen Kft. Slovalco Rt. 1996 első félév Chemion Rt. millió dollárban Novákyi Vegyi Művek Rt. Coca-Cola Amatll Slovakia Rt. Tatranskÿ Permon Rt. Hypo-Bank Slovakia Rt. Citibank (Slovakia) Rt. Bank Austria (Slovakia) Rt. A külföldi tőke elhelyezkedése ► Pozsony 1996 első félév százalékban Grafikon: TASR Az államnak felelősséget kell vállalnia, nem vonulhat ki a lakásépítésből. Fészekrakás - Európában Sokat szidott, de jobb híján elfogadott: a pozsonyi Ligetfalu lakásrengetege az össznépi lakásprogram legmarkánsabb eredménye Méry Gábor felvétele Talán a legtöbb bizonytalansággal övezett szociálpolitikai kérdés országosan és a családok szintjén is a lakásszerzés. A tíz évvel ezelőtt még hatalmas méreteket öltött lakásépítési program mára szertefoszlott. Csak a sokat szidott, de más megoldás híján elfogadott panellakások erdeje maradt utána. Ugyanígy a múlt emléke már a falusi családi házak építésére nyújtott kölcsön, amely az újdonsült, az iskolát éppen befejező, vagy a katonaságról hazakerült fiataloknak is lehetővé tette, hogy építkezésbe kezdjenek. Az erre - és másra - szolgáló pénz elfogyott, az állam a polgárára hagyta a lakásról való gondoskodás felelősségét. Az egyetlen segítség az építkezési takarékosság állami prémiuma maradt, amelynek korlátozott mennyisége azonban nem ad elég esélyt az építkezéshez szükséges pénz összegyűjtésére. Lakásra várni pedig nem nagyon érdemes, hiszen az állam néhány, csak szóban megfogalmazott kísérlet után, lemondani látszik a tömeges lakásépítésről. Eltelik még talán egy évtized is, amíg a lakásszerzés új módszerei kialakulnak, a pénzforrások és az építés módjai tisztázódnak. Csak annyit tehetünk az időszak lerövidítése érdekében, hogy a külföldi modellek lemásolását vesszük fontolóra. Vajon hogyan jut lakáshoz a polgár azokban az országokban, ahol a piacgazdaságot nem szüneteltették évtizedekig? Az Európai Unióban eléggé különböző a lakáskérdés kezelése, noha az egységesítési folyamat itt is igyekszik elmosni az élesebb határokat. Nagy-Britanniá- ban például az építési társaságok kezelik a lakossági takaréknak több mint a felét, és a lakásépítésre használt kölcsönök háromnegyedét. Németországban a magánjellegű lakásépítésre fordított kölcsönök 40 százalékát az építési társaságok és az építési takarékosság folyósítja, s hasonlónak mondható a helyzet Franciaországban vagy Olaszországban is. Természetesen minden fejlett ország támogatja a lakásépítést és nemcsak a már említett építési takarékosság prémiumával. Belgiumban a lakásépítésre fordított kölcsönök alacsony kamatja jelenti a segítséget, míg Franciaországban, Németországban, Portugáliában, vagy Nagy-Britanniában is a lakosság szociálisan gyengébb rétegeit támogatják segélyekkel. Több országban az ingatlan befektetések kapnak állami támogatást. Természetesen arrafelé is az a cél, hogy az eddig állami vagy községi tulajdonban lévő lakásokat magántulajdonba adják és a lakásépítést a magánszférába tereljék. Belgiumban, Dániában, Németországban az új lakások 80-85 százaléka családi ház. Ezzel szemben Olaszországban ezek csak 35 százalékát teszik ki az új lakásoknak, Franciaországban és Nagy-Britanniában pedig 60 százalékát. A különbségek ellenére néhány alapelv a nyugat-európai régió minden országában érvényesül. Az egyik az, hogy az építők az állami megrendelések teljesítésénél nem viselkednek piac- orientáltan, hanem a nonprofit szervezeteknek rendelik őket alá. Az állami vagy önkormányzati megrendelésre épült lakásokat ugyanis csak a szociálisan gyengébb lakosok kapják, akiknek családi jövedelme nem lép túl egy bizonyos határt. A még szegényebb rétegeket közvetlenül is támogatják, például lakbér-hozzájárulással. Az ilyen bérházakban a lakbér felső határa sem lehet magasabb az előírtnál. Az állami lakáspolitika szempontjából mindenképpen Németországot kell kiemelni a nyugat-európai országok közül. A lakásépítést itt három forrásból finanszírozzák. Természetesen az építtető pénzéből, majd az építésben érdekelt társaságok pénzéből és az állami hozzájárulásból. Ez utóbbit az egyes tartományok folyósítják a költségvetésükből, amihez még kölcsönt lehet felvenni. A jelzálogbankok a költségek akár 80 százalékára is folyósítanak hitelt, és ennek 60 százalékára alacsonyabb a kamat. Emellett hosszú a futamidő is. A jelzálogkölcsön 6,5 esetleg 7 százalékos kamatú és 30 év a törlesztési idő. Alapvető szerepet játszik az építkezési takarékosság és emellett a lakásépítő adókedvezményeket is igényelhet. Nyilvánvaló tehát, hogy a fejlett európai országokban sem marad a lakásszerzés teljes felelőssége az állampolgár vállán, s külön figyelmet fordítanak a szociálisan gyengébb rétegek lakásproblémáira. A Profit nyomán Szénási Nyugaton is az a cél, hogy a lakásépítést a magánszférába tereljék. A lakásszerzés felelőssége nem marad teljes egészében a polgár vállán. Apróhirdetés Köszöntő 1996. november 22-én ünnepli 50. születésnapját a szerető és dolgos kezű feleség, édesanya, anyós, nagymama, TAKÁCS ROZÁLIA Bényben. E szép ünnep alkalmából szeretettel köszöntik, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak férje: Gyula, lánya: Piroska, veje: Pityu, fia: Gyu- szi, menye: Ildikó, özvegy édesanyja és unokája: a kis Vivien, aki sokszor puszilja a nagymamát. V-2316 Köszönetnyilvánítás Borulj a síromra halkan, csendesen, ne félj, nekem már nem fáj semmi sem. Fájdalmas gyászunkban köszönjük a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, a régi munkatársaknak, a falu lakosságának, mindazoknak, akik 1996. október 12-én elkísérték utolsó útjára a naszvadi temetőbe HARIS PÉTERT, akit a halál 74 éves korában hirtelen ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok-sok koszorút, virágot és részvétnyilvánítást. Emlékét soha el nem múló szeretettel őrzik: drága felesége, lányai, fial, menyei, vejel, unokái, dédunokái és az egész rokonság. V-2342-------Ismerkedés-------„E gymásra találunk. Magyarok nemzetközi társkeresője várja Önt.” Cím: Határok Nélkül, Budapest 1300 Pf. 241. V-2271 29/165/52, elvált asszony két gyermekkel szeretne megismerkedni házasság céljából férfival 38 éves korig. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Őszinteség. V-2377 22 éves, független lány Intelligens, érettségizett barátokat keres 30 éves korig. Jelige: Őszintén szeretni. V-2370 36/175, komoly, jó megjelenésű, gyermekét egyedül nevelő diplomás nő becsületes, őszinte, 180 cm-nél magasabb értelmiségi férfi fényképes levelét várja a Dunaszerdahelyi járásból, aki már szintén csalódott az életben, és megértésre, boldogságra vágyik. Jelige: Harmónia. V-2340 28/160, barna hajú, zöld szemű nő két kisgyermekkel keresi abszti- nens, családszerető férfi ismeretségét. Fényképes leveleket várok. Jelige: Duna. V-2341 66/175/73, független nő korban hozzá illő partnert keres. Jelige: Rozsnyó. V-2391 Szimpatikus, csinos özvegy hölgy nyugalmat kedvelő férfi jelentkezését várja 60 éves korig. Jelige: Várlak.___________ V-2354 56/167, özvegy tanítónő korban hozzá illő, szeretetre vágyó és szere- tetet adni tudó, káros szenvedélytől mentes komoly férfi levelét várja. Jelige: Magány. ___________V-2355 24 éves legény szeretne megismerkedni kedves, Intelligens lánnyal. Jelige: Pozsony, Dunaszerdahely. _________________________V-2378 Barátnőm részére keresek társat 56-60 éves művelt férfi személyé- ben. Jelige: Orchideák. V-2390 40/165, magyarországi, kislányát egyedül nevelő elvált férfi keresi komoly szándékú hölgy Ismeretségét 35 éves korig. Jelige: 1+1=4. _________________________V-2392 Keresem azt az egészséges, Intelligens, jól szituált, 175 cm-nél magasabb, 40-50 éves férfit, aki barátom, társam lenne. Jelige: Várok rád. V-2395 _____Adásvétel_____ Ela dó Mazda 626-os kitűnő állapotban. Tel.: 0819/941860,942 380. _________________________V-2343 Eladó S 1203-as mikrobusz jó állapotban, műszaki ellenőrzés után. Ára 45 000 korona. Cím: Béna Gyula, Sportová 954, 946 34 Bátorové Koslhy. KNV-123 Gázkazánok, gázkályhák és bojlerek olcsón kaphatók a TREBOR-nál. Galánta-Matúskovo 52. Tel.: 0707/35 46. VSV-403/3 Eladó LADA 1200-as nagyon jó állapotban. Tel.: 0709/951366. DSV-044 Eladók 3 és fél éves, illetve 15-18 hónapos kétujjú struccok. Ár megegyezés szerint. Tel.: 07/924 479, 592 4479. V-2334 Eladó fátyolfólia. Megrendelhető igény szerinti hosszúságban 1-től 15,8 méter szélességig. Farkasd 910. Tel.: 0706/945 55. V-2338 Eladó vemhes kanca, lovaskocsi, üszőborjú, hintó. Santúr Ján, Lesná 41, Vel'ky Meder. V-2356 Vennék Skoda Favorit személy- gépkocsit, gyártási év 1992. Első tulajdonostól, kitűnő állapotban. Ára: 140 ezer korona. Tel.: 0810/511800. V-2368 Eladó 28 m2 alapterületű, telek- könyvlleg rendezett téglagarázs (villannyal) Nagymegyeren. Ár 62 000 korona. Tel.: 92 34 24. V-2393 Eladó Fiat Unó logo 1700 dízel, gyártási év 92. Tel.: 07/24 07 670. V-2394----------Vegyes ---------Re dőnyök, rolók megrendelhetők akciós áron. Szerelés, szállítás ingyenes. ERGOLEX, Kúpefná 355, Zemíanska Olca. Tel.: 0819/964 25. VSV-517 HASZNÁLTRUHA-KERESKEDŐK, FIGYELEM! Holland szortírozott és orlginál áruval várjuk nagykereskedésünkben. Tel./fax: 0819/841 043. TEXIMPORT. VSV-870 Rövid szőrű (fekete és barna) kis- tacskók gazdit keresnek. Cím: Hoksza István, Kórház u. 10, 936 OlSahy. V-2339------------Állás-----------A pozsonyeperjesi pékség azonnali belépéssel pékeket keres. Jelentkezni személyesen vagy a 0709/911 90-es telefonszámon lehet. VSV-997